Sziasztok! Írtam már egy néhány borítóleleplezős bejegyzést, amióta meghívást kaptam az ezzel foglalatoskodó blogger körbe, ám amit ma estére tartogattam nektek, - lám, a megfellebbezhetetlen bizonyíték, hogy tudok előre is dolgozni, alkalmanként - az formabontó lesz. Ugyanis most nem egy olvasóközönség számára totálisan ismeretlen történet fizikai formáját fedem fel, hanem egy olyan regény legújabb, bővített tartalommal is felruházott kiadását, amit legelőször csaknem tíz éve zárhattak a szívükbe a magyar könyvpiaccal - a kötelező olvasmányok okozta trauma ellenére is - barátságos viszonyt ápoló molyok. Ez a régi-új barát az Aranymosás Irodalmi Válogató regénypályázatának 2013-as Public Star könyve, egy azóta is rendkívül aktív író tollából, Rácz-Stefán Tibortól. Dőljetek hátra, és gyönyörködjetek a Fogadj el! c. stand-alone kötet új borítójában!
A borító:
Szubjektív benyomásom, hogy... nem csupán pazar, hanem kimondottan időszerű lépés is volt búcsút inteni az előző, összhatásában meglehetősen művi és jellegtelen, míg szivárványos karikába zárt, +18-as jelzését tekintve egyenesen visszás borítónak. Egyértelműen az új változat javára szól a természetessége, nagyon vörös pöttyös, nagyon ifjúsági, a lehető legpozitívabb értelemben. Akár azt is mondhatnám, hogy alig észrevehetően lélegzik, sokkal hívogatóbb és finom részletekben kifejezőbb; a karakterek arcának részletekben felfedését átható félénkség és rejtőzködés, az erősen fókuszba helyezett szemekben ülő komolyság és feszélyezettség, a bármikor kicsordulható könnycsepp néma ígérete, a tükörüveg golyó ütötte sebből szétfutó töröttsége, repedezettsége mind beszélnek a szemlélődőhöz, rezonálnak a történet lelkivilágával. Egy kamasz számára, akinek a torkában a beilleszkedési gondokkal, toxikus környezettel, társas kapcsolatokkal, önelfogadással és egyéb gátlásokkal való küzdelem láthatatlan gombócot képez, ez a borító megnyugvást üzen. Na, nem azért, mert egy vázlatos és mesterséges mivoltával nagyon is egyszerű, gimis játszótérre küldi kikapcsolni, ahol se perc feloldható, látszatkonfliktusokkal múlatják az időt a hősök, hanem mert megérinti a saját valóságát, és megértést sugároz; nem vagy egyedül. Habár nem olvastam a könyvet, az évek során elfogyasztott, hosszabb értékelések alapján abszolút a megfelelő húrokat pendíti meg ez a friss, képi koncepció, bizonyára örömmel fogadja majd a polcára Fogadj el! rajongói bázisa. Végszóként még muszáj hozzáfűznöm, nekem a kreatív megoldások közül a személyes kedvencem - ami megadta az első löketet a leleplezésben való részvételhez is - a betűtípus. Imádom a festésre hajazó technikát, szívesen látnék ilyet gyakrabban is.
>>A kötetről a későbbiekben ezen a linken lehet informálódni, illetve itt lesz megtehető az előjegyzés, előrendelés is.
Tájékoztató jellegű fülszöveg:
Hiszel magadban?
Petra, a pénztelen, vidéki lány elit gimnáziumba kerül, ahol mindenki gazdag és menő, így aztán hazudik, hogy ne lógjon ki, hiába figyelmezteti Dávid.
Petrát a lányok befogadják, barátokat szerez, egy fiú is tetszik neki, de kiderül az igazság. És ettől kezdve pokollá válik az élete.
Túl lehet-e élni a bosszút, az iskolai megalázásokat?
Dávidnak is van egy kínos titka, a lányok nem izgatják, de a szívét nagyon is megdobogtatja Áron, a jóképű padtársa, aki pontosan tudja ezt, és gonoszkodva ki is használja.
A két barát szerelemmel, árulással és szenvedéllyel teli útja döbbenetes eseménybe torkoll.
Van egy pont, amikor már nincs tovább.
Van egy pont, ahol a szerelem már fáj.
Figyelemfelkeltő idézetek a Fogadj el!-ből:
„– Tudod, ha egy barátságot hazugságok alapjaira építesz fel, akkor ne csodálkozz, ha összedől az építmény.”
„Ha egy olyan regényt olvasott, ami tetszett neki, akkor ritkán reagált a külvilágra. Szerette, amikor a cselekmény beszippantja őt, olyankor elfeledkezett a saját életéről, arról, ami fájt neki, és azokról a titkolt dolgokról is, amiket saját magának sem mert bevallani.”
„Áron visszakúszott az ülésére, és hogy megtámaszkodjon, kezét Dávid combjára helyezte, úgy foglalt helyet.
– Ha rajtad múlna, örökké ott lenne, ugye? – kérdezte kajánul. Dávid dühösen pillantott rá, majd anélkül, hogy gondolkodott volna, akkorát csapott Áronra, amekkorára csak az erejéből tellett.
– Mondtam én, hogy vicces évnek nézünk elébe.”
„Talán mégsem akkora a különbség a tehetős és a szegény gyerekek között? A szülők mindenütt dolgoznak, csak van, ahol megfizetik őket, és van, ahol nem.”
Rácz-Stefán Tibor-kalauz:
Elérhetőségek:
Facebook | blog | alkotói profil a Molyon | személyes profil a Molyon | Instagram
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése