2021. március 17., szerda

Top 5 Wednesday #61 - Igéző zöld borítók bűvöletében az olvasmánylistámról

Helló! A múlt heti terjengősebb, elmélkedősebb feladat után egy könnyed, már-már töltelékszerű téma, vagyis a résztvevő bloggerek olvasmánylistáját benépesítő zöld borítók köré szerveződik a márciusi Top 5 Wednesday. Nem szándékozok tagadni, micsoda kiábrándultság futott át rajtam, amikor elsején az ütemtervet böngésztem, Szent Patrik napjára ennél kb. bármi felért volna egy fantáziadúsabb és összetettebb ötlettel, láthatóan nem erőltette meg magát a kezdeményezés kreatív részlege. Viszont eltökéltem, hogy rendesen végig fogok vinni egy hónapot a rovattal a kimaradozásaim után, amibe nem fér bele a témával szembeni lázadozás - bármennyire is erős a kísértés. Úgyhogy némi szájhúzogatással megtámogatva megalkottam ezt az összeállítást, amiben a szimpla borítómustrán túl mindegyik szerepeltetett kiadáshoz társítottam némi "Én és a könyv" jegyzetet is.

(A címekre kattintva szokás szerint eljuthattok az értékeléseimhez.)


C. S. Lewis: A varázsló unokaöccse

Noha a nagy, egyesített kiadásra fáj elsősorban a fogam, ami magában foglalja Narnia összes krónikáját, lehetetlen nem csodálattal tekinteni a Harmat kiadó gondozásában megjelent, különálló kötetes változatra. Egytől-egyig gyönyörűek, A varázsló unokaöccsének a borítója pedig különösen érzékletesen el is kapja a történet lényegi elemeit a vegytiszta esztétikai élményen túl.

Fun fact: Mivel A varázsló unokaöccsét jóval később adták ki, mint a kronológiailag második résznek megfelelő Az oroszlán, a boszorkány és a ruhásszekrényt, pontosítva a hatodik kötet megjelenésének évében, ezért inkább afféle előzménykötetként funkcionál, mint sorozatindítóként. Számomra ez fokozottan érvényesült, ugyanis a Narnia filmes megismeréséhez képest nagyon későn kezdtem el a könyvekkel foglalkozni, abszolút olyan volt, mint egy utazás a múltba, ami rádöbbentett, mennyivel tágabb ez a világ, mint ahogy a szekrényes vonalon szocializálódottak sejthetik. Egy multiverzum része, tengernyi lehetőséggel... épp ezért is fáj érte a szívem, hogy mese keretei miatt kevesebb magyarázatot kaptam a világ felépítésről és annak működéséről, mint szerettem volna. Simán megérdemelné a tolkieni terjedelmet.


On Sai: Miogin bázis

A Szivárgó sötétség-sorozat borítói töretlenül a kedvenceim között szerepelnek nem csupán a zsánerükben, hanem a polcom valamennyi ékét latba véve, és ez alól magától értetődően a Miogin bázisé sem kivétel. A zöld borítók legtöbbször valamilyen természetközeli hatás elérésére törekednek, míg itt inkább a frissesség és a misztikum uralkodik, üdítő érzés ránézni. Szinte bele akar olvadni az ember a világűr vonzó kiismerhetetlenségébe. Imádom a háttérben megbúvó jellegzetes tárgyakat is, az atmoszférateremtésen túl minden résznél, így ennél a kisregénynél is utalnak a cselekményre, bizonyos dilemmákra.

Fun fact: A kötet hátulján lévő olvasói ajánlások közül a második - "
Innentől kezdve, ha magyar írótól veszek a kezembe egy könyvet, On Sai-nál van az a mérce, amit meg kell ugrani." - tőlem származik. Hatalmas meglepetésként, és még jelentősebb megtiszteltetésként ért a Könyvhétről hazatérve. ^^

Jennifer L. Armentrout: Obszidián

A lista tervezgetésekor az első fix pont az Obszidián szerepeltetése volt, ugyanis a Harry Potter és a Félvér herceg után ez a második legfontosabb zöld borítós könyv az életemben. A magyar kiadás megtartotta az eredeti borító oroszlánrészét, viszont a cím betűtípusát megváltoztatták egy sokkal izgalmasabbra, intenzívebbre; pazar döntés volt. Egyetlen köteten sem láttam hasonlót, rendkívül egyedi. Ami a kép nagyobb részét illeti, Pepe Toth a legtökéletesebb alternatíva Daemon Blackre, akit csak találhattak, ha valamikor adaptációt készítenek belőle, nekem akkor is ő, a borítómodell marad az igazi Daemon. Az a bizonyos, jellegzetes zöld szem is inkább földöntúli és káprázatos, mint oda nem illő hatást kelt, remekül megszerkesztették. A zöld dominálása ráadásul nem csak Blackék szeme miatt remek választás, a karakterek rengeteg időt töltenek a szabadban, több fontos esemény is erdei sétákból kerekedik ki.

Fun fact: Az Obszidián a legtöbbször olvasott könyvem, idén január közepe és február eleje között kerítettem rá sort hatodszorra. Ugyanannyira elbűvölt, mint az első alkalommal, és már borítékolom, hogy nem a mostani, kisebb megszakításokkal tarkított újraolvasási misszióm lesz az utolsó. Képtelen vagyok betelni vele.

Maria V. Snyder: Méregtan

Ennek a borítónak a vonzerejét elsősorban az adja, ahogyan a valóságban kiemelkednek az indák, plusz dimenzióval ruházva fel ezt a gyönyörű, smaragdos környezetet, ami körbeöleli a borítómodellt. Amennyire egyszerűnek tűnik első pillantásra, legalább annyira könnyen behálóz - a belső tartalommal egyetemben. Ám a lánnyal némileg hadilábon állok, Yelena viszonylag rövid szereplési idő során is lazán túlugrotta azt a fokot tökösségben, mint amin Sarah J. Maas harcos amazonként piedesztált főhősnői gyülekeznek... és ő ezt nem feltétlenül adja vissza.

Fun fact: Még tizenöt évesen ismerkedtem meg a sztorival, és régóta fontolgatok egy újraolvasást, hogy ismét találkozhassak a karakterekkel, - talán épp idén fog rá sor kerülni - ha már a folytatásai nem jelennek meg magyarul.  A döntést változatlanul elkeserítőnek találom, ugyanis ha létezik sorozat, amit bűn félbehagyni, akkor ez az. Pláne annak fényében, hány középszerű vagy egyenesen pocsék történetet sikerül végigvezetni. Méltatlanul alulértékelt, és ennyi év alatt a magyar olvasóközönség előtt már-már elfeledetté vált high fantasy. Nem a könnyed YA-kategória, jóval sötétebb és brutálisabb, amihez egy vagány túlélő és egy taktikus orgyilkos dukál főszereplő duóként.

Jamie McGuire: Gyönyörű tévedés

A Maddox testvérek sorozat minden kötete kétféle borítóval jelent meg, a befejező részt leszámítva a puha változatok kapták azokat a  csodálatos, tollas mesterműveket, melyeknek a táborát erősíti ez a darab is. Nem túl hivalkodó, viszont szerfelett emlékezetes, egy kiragadott képkockáról is fel lehet ismerni, és a magam részéről még nem futottam bele a "klónjaiba". Ami a legjobban tetszik benne, hogy a rajzolása kevésbé számítógépes grafika hatású, mint a folytatásainak, így harmonizál a történet fő helyszínét biztosító tetoválószalonnal, ahol a művészek maguk tervezik meg a mintáikat.

Fun fact: Ez volt az első olvasmányom a Gyönyörű-kötetek közül, és egyben az első NA-regényem is, ezért spoiler-halmozó kutatómunkát végeztem a beszerzése előtt, nehogy katasztrofális kimenetele legyen az ismeretlen vizeken folytatott kalandozásom...  aminek a következtében már azelőtt rajongtam a történetért és bizonyos szereplőkért, mielőtt közvetlenül is találkozhattam volna velük. Hat óra alatt elolvastam, azóta is ez a kedvenc Maddox-könyvem, mint ahogy Trent is megtartotta a kedvenc Maddox testvérnek kijáró címet.

Nektek melyikek a kedvenc zöld borítós könyveitek? Mennyire tartjátok fontosnak, hogy a borító uralkodó színének a szimbolikája illeszkedjen a történet hangulatához, témájához? A kommentszekcióim gerincsimogatás nélkül se harapnak. ;)

A molyos Top 5 Szerda résztvevők bejegyzéseit EBBEN a zónában találjátok.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése