Sziasztok! Az Anya olvas blogtól még hónapokkal ezelőtt meginvitáltak a Zombi Apokalipszis Book Tag másodszori kitöltésére. Most a kihívást elfogadva, bele is vágok egy olyan specifikus alakulat összeverbuválásába az olvasmányaim könyvkaraktereiből, amivel megkísérelném túlélni az élőhalottak invázióját. A tag a kedvencem-féle, cetli húzogatós fajtába tartozik; a kitöltőnek ki kell választania 10 könyvet, majd felírnia a címüket egy-egy papírdarabra, és minden szempont előtt húznia egyet közülük. A húzott könyvet véletlenszerűen fel kell csapnia valahol, és az a karakter kapja meg az adott szempontban szereplő pozíciót, akinek a neve először kerül a szeme elé. Az első körben elég érdekes kompánia verődött össze, lássuk, ezúttal hogyan alakulnak a láncszemek.
1.
Az első ember, aki meghal
Danny Torrance
/Stephen King: A ragyogás/
Ez igencsak tetemes kár, a ragyogás képességéből fakadó megérzések jól jöttek volna a túlélésért folytatott harcban, és Danny nagyon aranyos gyerek… Az elvesztése újabb problémákat is felvet ezen túl. A zombik sokkal félelmetesebb ellenfelet testesítenek meg, mint amire számítottam, hogyha legelőször az múlik ki közülünk, aki már túlélte egy olyan veszedelmekben és paranormális légkörben tobzódó szálloda játszadozásait, ami az évtizedek során bedarált már annyi embert, amennyit az apokalipszistől vártam. Ráadásul a Panoráma, hasonlóan a King által életre hívott legtöbb gonosz erőhöz, különleges karakterrel rendelkezik; sokkal inkább tekinthető egy magányt és nemleges választ nem toleráló, pszichológiai hadviselés területén ördögi képességekkel bíró embernek, mint épületnek - aki kimondottan beteg és aljas „poénokkal” szórakoztatja el magát, és a közelében tartózkodókat, ha elunja magát. Tehát a mostani apokalipszis zombijai a zombi-evolúció új lépcsőfokát testesíthetik meg, és az oszladozó csoszogáson kívül más, magas intelligenciára és kreativitásra utaló taktikai manővereket is bevethetnek, ha ennyire csuklóból meghaladják a Panoráma jelentette veszélyforrást.
2. Akit kibuktatsz, hogy elmenekülj a zombik elől
Kaz Brekker
/Leigh Bardugo: Hat varjú/
Na, tessék… ennyit jelent nekem a szerelem. xD Rám jobb nem alapozni love story-t, hogyha azonnal lelkifurdalás nélkül veszni hagyom az (egyik) álom pasimat, hogy mentsem az irhámat.
Másrészről az előregondolkodás szempontjából is csúnya megmozdulás hátrahagyni valakit, aki rettegett és sikeres gengszterként számtalan előnyös képességgel rendelkezik; magas intellektusú, racionális, agyafúrt taktikus, és még a fegyverekhez is ért, nagy nyomás alatt is megőrzi a hidegvérét, és verekedni is tud.
3. Az első, aki zombivá változik
Cheshire Macska
/Lewis Carroll: Alice Csodaországban/
A balszerencse csak úgy ömlik a nyakunkba, ha tarthatunk még a későbbiekben egy olyan zombitól is, ami képes teljesen vagy részlegesen láthatatlanná válni, így a legváratlanabb helyeken felbukkanni. Macska létére pedig valószínűsíthetően mozgékonyabb is lesz, mint a többi zombi.
4. Aki téged buktat ki, hogy elmeneküljön a zombik elől
Shane Baxter
/Jay Crownover: A tetovált srác/
Ebben az apokaliptikus világban úgy fest, működik a karma, és rendesen oda is vág; amiért feláldoztam a boldogulásomért egy tolvajt, ugyanezt tette velem egy másik. A történetében ő maga hangoztatja állandóan, hogy aki a közelébe kerül, az végül megjárja, így az utolsó szavai talán azok lesznek hozzám, amikor futás közben egyszer hátratekint, hogy „szóltam, hogy ne téblábolj körülöttem”. A város kegyetlen bűnöző negyedében nevelkedett, ahol csak úgy virágzanak a kétes üzletek, és mindenki a hatalommal rendelkező nagykutyák kegyeiért verseng, az utca törvényei felülírnak mindenféle regionális vagy moláris törvényt. Az marad életben, aki elég élelmes, és nem fél bepiszkolni a kezét, csak maradt a megszokott létfenntartási módszernél, ha az autólopástól és a verekedéstől a csapattárs hátrahagyása elég méretes ugródeszkát is jelent. Bár, ha egy olyan bolyhos kiscsibe lennék, mint az élete párja, akkor valószínűleg nem tette volna ezt velem. :P
5. A csapat idiótája
Jules Ember
/Sara Holland: Everless/
Növekvő tendencia, nem is olyan vészes. Ennek a lánynak a leghangsúlyosabb vonása az átlagosság, annyira biztonságos keretek között mozgóan jellegtelen, hogy a határtalan naivitásán kívül nem igazán akad egyetlen pozitív vagy negatív figyelemre méltó tulajdonsága se. Persze, ha számításba veszem azt, hogy mekkora hatást gyakorolt a mindennapi létére, a céljai teljesítésére egy totálisan irracionális, mégis éppen csak aranyba nem foglalt gyerekszerelem, amit képtelen volt kinőni, valamint amit egy erre totálisan érdemtelen, általa alig ismert figura váltott ki belőle, akkor megfér ebben a pozícióban. Ugyanakkor, ha Roan Gerling nem a csapatunk tagja, vagy már felzabálták a zombik, akkor sínen vagyunk, kedvező fejlemény, hogy Jules a leggyengébb és legirritálóbb láncszem a csapatban.
6. A csapat agya
Coco Chanel
/Michelle Marly: Coco Chanel és a szerelem illata/
Úgy gondolom, hogy vitathatatlanul méltó a pozícióra az a nő, aki munkásságával és állandóan megújuló kreativitásával, reformer személyiségével beírta magát a divattörténelembe, a huszadik század nagy nevei közé. Volt annyira okos és leleményes, hogy felküzdje magát az elit soraiba egy olyan korszakban, amiben a születéskor szerzett társadalmi státusz végleges volt, amiben nem építhetett magának meghatározó karriert, aki nem birtokolta valamilyen nagy múltú család nevét, pláne, ha nő volt. Ő pedig elérte, hogy az arisztokrácia a tenyeréből egyen, és hogy olyan kategorikus változásokat eszközöljenek az öltözködésükben, amik megteremtették a mai hétköznapi viselet alapjait. Miatta lett mindennapos a nők körében a nadrág viselése. Ő tette népszerűvé a fekete színt is, amelyet egészen addig csak gyászruhákként tekintettek elfogadottnak Európában. A korabeli rutinhoz képest kirívó példaként nem a támogatója kezelte a pénzügyeit, hanem ő maga, és egyedül is tanulta meg a mikéntjét. Az övé volt az első divatház, ami saját parfümöt adott ki, és az ő parfümjéhez használtak először mesterséges molekulákat is, és a munkafolyamat megkezdése előtt alaposan beleásta magát a parfümök történetébe, a vegyészet rejtelmeibe; laikusként indulva olyan szintű tudást gyűjtött, amivel már aktívan kivehette a részét a folyamatból a háttérbe húzódás helyett. Rengeteget olvasott, mielőtt egy új projektbe vágott bele, mindig alapos kutatómunkát végzett, aminek nem szakadt vége, ameddig nem szerzett erős jártasságot a témában.
7. Az ügyeletes orvos
Kit Gordy
/Lois Duncan: Sötét folyosók/
Nem mondom, hogy egy kisebb közösséget összetartó ragasztóként nem funkcionál elfogadhatóan a lány, de ódzkodok valaki olyannak szikét, tűt és gyógyszereket adni a kezébe, akinek a természete meglehetősen szeszélyes, és híján van mindenféle logikus helyzetfelmérésre és problémamegoldásra vonatkozó készségnek… Nem egy optimális eset, ha nem csak a zombiktól, hanem a potenciális orvosjelöltünktől is féltenie kell a brigádnak a testi épségét.
8. A fegyverszakértő
Kath Collingswood
/China Miéville: Kraken/
Az-az esélyeinket növeli, hogy a delikvens egy rendőrnő, egy olyan személy, aki már a vész előtt is kompetens volt a fegyverek kezelésében. Ellenben, hogyha abból indulok ki, hogy mennyire nem vette komolyan az FSZBCS ügyosztályon (Fundamentalista és Szektás Bűncselekmények Csoportja) végzett feladatait, még táplálok némi aggodalmat az irányába. Bízok benne, hogy a legutóbbi találkozásunk óta érettebb lett, mert erősen aláássa az esélyeinket, ha ebben a válsághelyzetben is az indokolatlan pattogások, a menőségi verseny és a probléma elbagatellizálása fogja a munkamorálja alapját képezni…
9. A harcos
Késes
/On Sai: Szürke szobák/
Testhezálló feladatkör valakinek, aki arénaharcos volt, mielőtt a Szürke szobák elnevezésű, speciális börtönbe került volna. Egy nagyon komplex karakter, aki elképesztő léptékű szuggesztív hatást képes kifejteni a környezetére, ugyanakkor aktív távolságtartásra sarkalló félelmet is kelt az ellenségben, remekül fel tudja mérni a körülötte fennálló erőviszonyokat, szüntelenül elemez, és az igazgatásukban sem kevésbé kompetens. Ő az, aki elejét tudja venni annak, hogy egy zárt és nem feltétlenül szimpátia alapon összeverbuválódott csoportban se törjön ki a káosz, megmaradjon a viszonylagos béke. Ugyan szeret puszta szórakozásból kikészíteni másokat, és egy kissé pszichopata… de ha a mi oldalunkon áll, akkor ez még kezelhető, hiszen az árulást nem tolerálja. Tökéletes erőforrást megtestesítő harcos, aki harcol önmagáért és a csoportért is.
10. A csapatkapitány
Máttyásfi Sándor
/Veres Attila: Éjféli iskolák/
A Közvetítőanyag című novellában felbukkanó férfi az előrejelzéseim szerint nem tarthatná meg sokáig a vezetői szerepét a kis táborunkban több összeszedett és domináns személyiséggel körbevéve, mikor egy nem túl erős idegzettel rendelkező, ijedős egyén, aki jóval hajlamosabb egy kis kuckóban bujkálva azon merengeni, hogy milyen semmitmondó és tökéletlen az élete, ameddig várja, hogy az ellenségei megtalálják, és kifilézzék, minthogy megpróbálja megvédeni magát, vagy bármilyen módon szembeszegülni a problémáival. Ami jobb is az imént vázolt vonásaiból kiindulva, mert ezekkel valószínűleg a pusztulásba vezetne minket… Még akkor is, ha a munkahelyét szolgáltató MÉH telepen rengeteg bunkerépítésre és fegyvergyártásra, csapdafelállításra alkalmas alapanyagot találhatnánk.
Nos, ezzel a társulattal vágtam bele a második könyvmolyként töltött zombi apokalipszisembe. A kitöltésre ezúttal nem ráncigálok ide senkit, viszont forrásmegjelöléssel bárki tovább viheti, akinek megtetszett.

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése