A módszer filozófiája szinte már nevetségesen pofonegyszerű; ne írj olyan kritikát, amit a másik oldalra kerülve te nem szeretnél kapni.
A blogolási tanácsokat adó posztoktól valamelyest ódzkodni szoktam olvasói minősítésben is, - ezért a saját soraimat se oktatásnak szánom a negatív értékelések vonatkozásában, csak egyféle álláspontmegosztásnak - hiszen bár nyilván nagy segítséget adnak annak, aki még csak ismerkedik ezzel a tevékenységgel, és szeretne támpontok formájában kezdő löketre lelni, én jórészt inkább a sablonosítást látom a nagy részükben. Olyan trükköknek a gyakran önismétlő sorolását, amelyeknek a működőképessége vagy szimplán az alkalmazhatósága erősen a blogger egyéni preferenciáitól függ, és mivel jó esetben ezek a preferenciák visszatükröződnek a blog küllemén, a blogon megtalálható írások hangulatán, formáján, ennélfogva inkább visszafogják az egyéni hangot, mint kalauzt adnak; ezt így kell jól csinálni, úgy pedig rosszul alapon. Az előbb leírtaknak a fényében azért is kedvelem a "fair play" elvét, mert az tökéletesen személyre szabott, szabadságot adó. Mindenki a módszert hajlítja önmagára nem pedig önmagát a módszerre.
Mire gondolok pontosan ez alatt? Arra, hogy bár előfordulhat, hogy sokan erre asszociálnak, a fair play elve egyáltalán nem azt jelenti, hogy nem tanácsos esetenként durván bírálni egy-egy elemet, hogy nem lehet káromkodni, kifigurázni a nem tetsző momentumokat vagy átmenni maróan cinikusba. Ez mind belefér, amennyiben az alkalmazójuknak nincs kivetnivalója a saját szellemi termékét illető hasonszőrű véleménynyilvánítás ellen. Bármennyire is förtelmesre sikerült az elemzés tárgya, ti azt szeretnétek, hogy lehúzás helyett azzal kapcsolatban adjanak javaslatokat, hogyan lehet innen tovább fejlődnötök, mit lehetne javítani rajta? Akkor közelítsétek meg ti is ebben a szellemiségben a saját kritikáitokat a módszer oltárán. A nyers és szidalmazó stílustól kerültök a plafonra? Akkor kerüljétek. Egyáltalán nem bírjátok a kritikát, nagyon érzékenyen reagáltok rá, hogyha valaki a teljesítményetek kevésbé fényesen sikerült aspektusait forszírozza? Akkor másnál is ebben a szellemben fogjatok bele az álláspontotok leközlésébe. Ezerféle lehetőség létezik, amelyek személyenként rendkívül széles skálán mozogva változnak, így senki se érezheti azt a használatakor, hogy egy olyan eljárási mentalitás kerül ráerőltetésre, ami messze áll tőle.
Amellett, hogy ez a megközelítés segít abban, hogy következetesebben kerüljenek felépítésre az oroszlánrészben be nem váltott reményeket, idegőrlő vagy éppen mély fásultságba taszító pillanatokat okozó munkákat illető, kiváltott élményt tükröző polaritású gondolatok, kendőzetlen szókimondósággal azt is segít megelőzni, hogy a véleményező segget csináljon a szájából. Bizonyára mindannyian fel tudtok idézni legalább egy olyan példát, amikor valaki elmés megmondóemberként ízekre szed számára minden rokonszenvet nélkülöző elemet a történetben, még az író esetleges álnevébe is beleköt, és az író személyével kapcsolatos, degradáló hipotéziseket tesz, aztán amikor ő kerül a másik oldalra, akkor már a legenyhébb negatív élért is leáll vitatkozni, nyilvánvalóan frusztráltan fényezi a teljesítményét, míg a kritika megfogalmazójának ítélőképességét többszörösen megkérdőjelezni. Alkalomadtán leáll perrel fenyegetőzni - mert erre is szokott lenni precedens. Az ilyesféle túl heves alkotói kifakadásokkal egy fok után a delikvens megkérdőjelezhetetlenül önmagát minősíti, de nem feltétlenül mindegy, hogy milyen mértékben ég. Ugyanis az nyilván nagyobb öngól, hogyha egy leviatánnyi szakadék húzódik aközött, amit ő maga el bír viselni, és amit másoknak kioszt.
Ami engem illet, számomra az érvelést nélkülöző általánosságok testesítik meg az elviselhetetlen kritizálási protokollt. A főszereplő egy tolerálhatatlan magatartású átokcsapás, a karakterek motivációi légből kapottak és életszerűtlenek, az írásstílus szar, a történetvezetés pocsék, a természetfeletti szál nevetséges, nincs megfelelő ív, unalmas, annyi tehetség van benned, mint egy vonatkerékben? Oké. Ezeket kivétel nélkül beveszi a gyomrom, ennél fényévekkel alpáribb, cinikusabb és nyersebb stílusban is, elvégre én se vagyok egy finomkodós alkat, de a miértet feltétlenül tudni akarom, hogy milyen szempontok és gondolatmenet alapján jutott el a véleményező végezetül a véleményéhez. Az érvek adnak a kinyilatkoztatásnak súlyt, megszilárdítják, elősegítik, hogy az olvasójuk beleláthasson a megfogalmazójuk fejébe, és sokkal inkább átgondolandóvá tesznek még egy abszolút ellenszenves, sértőnek titulálható álláspontot is, mint a sterilen odaböfögött jelzők. Speciel egy megfelelően megkomponált érveléssel elkészített, de abszolút lehúzó értékelést a kedvenc könyvemről előbb szokásom csillagozni, mint egy alátámasztás nélküli negatív beszámolót egy olyan kötetről, amit én is ki nem állhattam. Épp ezért teszem azt, hogy ha noha kíméletlenek a soraim, hogyha egy könyv szenvedésekkel teli órákat okozott csak nekem, nem feledkezek meg sose arról, hogy a csípős megjegyzéseimhez megfelelő mennyiségű magyarázatot, érvet társítsak. Viszont, akinek ez nem fontos, aki kiegyezik a saját munkájával kapcsolatban egy olyan véleménnyel, ami nem ilyen szinten kifejtős, annak nem kell érvelnie. Kizárólag a személyre szabottság a fő, ugyanis, ha valaki bele akar kötni a véleményetekbe, akkor ahogy arra már a fentebbi bevezetőben kitértem, tálalhatjátok akárhogyan, úgyis meg fogja tenni.
Ti milyen szempontokat követtek negatív értékelésnek a megírásakor? Hogyan vélekedtek a "fair play" módszerről? Mi az a véleményezési forma, amitől ki kiborultok?
