2018. július 11., szerda

Top 5 Wednesday #30 - Melyek azok a könyvek, amelyek kiállják az idő próbáját?



Sziasztok! ^.^ A hónapban már másodszorra is előre dolgoztam, a szervezett munka, pedig meghozta a gyümölcsét, azaz zsinórban kétszer is szerdára tudtam hozni az aktuális Top 5 Wednesday posztomat, így felüdítő és szokatlan érzés, de egyelőre nem kell majd a fejemet ide-oda kapkodva rohangálnom, mint az Alice Csodaországban Fehér Nyulának. A mostani feladat a "jövő klasszikusairól" szól, arról, hogy a blogger csapat kalkulációi szerint milyen könyvek azok, amikre még évtizedek, merészebben gondolkozva, akár évszázadok múltán is emlékezni fognak az emberek, és olvassák is majd őket. Logikus megközelítésből olyan művek illenének ide, amik büszkélkednek már legalább egy díjjal, ezekről a kötetekről pedig elmondható, hogy mivel megunhatatlanok, és imádunk róluk beszélni, ezért a csapból is a címük, szereplőgárdájuk folyik. Tudjátok, Harry Potter, Trónok harca, A Gyűrűk Ura...  Én viszont elhatároztam, amikor megnyitottam a bejegyzés vázlatát, hogy nem fogom sem kevésbé praktikus megközelítésből a kedvenceimet magasztalni, sem a népszerű köteteket felsorolni. Helyette inkább összeszedtem azt az öt kitételt, aminek a meglátásom szerint elengedhetetlen megvalósulnia, ha egy könyv hosszú ideig köztudatban akar maradni.

Az sem egy optimális eset, ha egyedül a karakterek visznek el a hátukon egy történetet, annak semmilyen komolyabb vonzereje nincsen. Ám az emlékezetes jellemek nagyban közrejátszhatnak abban, hogy belevésődjön az adott mű az olvasói emlékezetbe.  Nézzétek el nekem, hogy megint az Alice Csodaországban világával példálozok, de a Szívtelen hatásából továbbra sem sikerült kilábalnom teljesen, és tényleg nagyon jó példát szolgáltat ide vonatkozóan az Őrült Kalapos, a Szív Királynő vagy akár a Cheshire macska. Próbáljatok csak meg hasonló figurákat előhúzni egy másik történetből! Visszaszámlálás indul. Ugye, hogy nem megy? Vitatott megítélésű a könyv, amiből származnak, de hé! Eltelt több, mint száz év, és még mindig foglalkoztatja a tömegeket. Visszafogottabb precedensként megemlíthetném még Tyrion Lannistert, Lisbeth Salandert vagy Don Corleonét, Scarlet O'Harát, akik mind kitűnnek valamilyen módon a bevett karaktertípusok közül.  Egyértelmű, főleg, ha terjedelmesebb kötetről van szó, hogy az olvasó szívesebben tölti el az időt különleges, szokatlan karakterek között, mint a sráccal a szomszédból vagy a szende virágszállal, az ezerszer átforgatott sablonokkal.

Úgy tűnhet, hogy valami fájdalmasan nyilvánvalót sütöttem el, de nem kell félni, nem süllyedtem le erre a szintre. Rendezettség alatt nem arra gondoltam, hogy nem hátrány, ha a könyv nem egy követhetetlen katyvasz, amiben minden bizonnyal a kiötlője sem találná meg az értelmet. Hanem arra, hogy az olvasók jobban szeretik a precízen, sok belefektetett idővel felépített történeteket, világokat, karaktereket, azt pedig még jobban szeretik, pláne egy több részes sorozat esetén, ha az író úgymond előre utalgat, titokban spoilerezi saját magát. Ezért a trükkért én különösen rajongok, őrületes hatást ér el. Biztos tapasztaltátok már, hogy egy könyvben lezajlott egy párbeszéd, feltűnt materiálisan vagy említés szintén egy személy vagy tárgy, de éppen, abban a pillanatban nem volt jelentősége, talán első olvasásra meg sem jegyeztétek. Aztán a könyv végén, a következő részben vagy részekkel később meg kiderült, hogy annak a valaminek komoly jelentősége van/volt, és a felismeréssel együtt érkezik a vigyor, hogy már láttuk ezt a dolgot, hogy milyen agyafúrt az író... :D Nagyon jó példa erre a Tüskék és rózsák udvarában kőszíves megjegyzés vagy a Harry Potter második részében Denem naplója, az első horcrux és a Borgin & Burkes-ben az a szekrény, aminek a hatodik kötetben nagy rivaldafény jut.

Köztudomású könyv, hogy nem lehet olyan könyvet írni, ami mindenkinek tetszik. Sorozatoknál ez a veszély még jobban fenyeget, mint önálló regényeknél, ugyanis kötetről-kötetre nő a valószínűsége, hogy az író egy olyan szálhoz, alapötlethez nyúl, ami a már megnyert olvasói közül is valakit nem fog megragadni, aminek következtében az emberek elkezdenek lemorzsolódni. Tehát, habár mindenkinek megfelelni nem lehet, és nincs is sok értelme erre törekedni,  praktikussági szempontból célravezetőbb minél szélesebb közönséget megcélozni. Megfigyelhető, hogy azok a könyvek élik túl a korszakokban fellépő változásokat, amik korosztálytól függetlenül felkeltik az érdeklődésünket. Amiket ugyanolyan örömmel vesz kézbe egy tizenéves, egy idős és egy felnőtt, amiket akár ugyanaz az ember is újra is újra elővesz a felsorolt éveiben. És nem mondja azt teszem azt harminc évesen a tinédzserkori kedvencére, hogy "na, én ebből már kinőttem". Ehhez pedig nem is szükséges, hogy egy mereven kortalannak szánt könyv írására szánni az embernek a fejét, amiben görcsösen odafigyel, hogy minden korcsoportnak kedvére való legyen. Azt a "pluszt" kell inkább megfogni, ami áthidalja az évtizedeket, nem feltétlenül kell ez alatt se óriási volumenű, teljesíthetetlen,  csodára gondolni. Hallottam már több Alkonyat és New Adult-regényeket imádó nagyiról.

Elérkeztünk az egyik fontos alappillérhez. Ez alapján a jövő nagy eséllyel a talpraesett és vagány, feminista szemléletű női karaktereket felvonultató köteteké, illetve az LMBT regényeké. A maga korában is azok a könyvek aratnak nagy sikert, aminek az írója képes előre tekinteni, olyan gondolatokat közvetíteni, amik elősegítik a fejlődést, amik tágítják az embereknek a látásmódját, ha pedig egy sztori évtizedekkel, évszázadokkal később is labdába akar rúgni, akkor ez fokozottan igaz. Szokták mondani, hogy "közvetítsük a régi értékeket", de magamról tudom, hogy nem annyira szívesen olvasok olyan könyveket, nézek olyan filmeket, amik régiek vagy régi korban játszódnak, és a bennük fellépő alapvető mentalitás drasztikusan visszamaradott a sajátomhoz képest. Ez az évek múlásával sem lesz másként. A fiatal lányok nem szívesen olvasnak olyan könyveket, amiben módszeresen elnyomják és kizsigerelik a nőket, társadalmi szinten alsóbbrendűnek, egy engedelmesem lábhoz simuló pincsiként kezelik őket, és nincs kilátásban, hogy ezek bárki is változtatni akarna. A 21. század szerencsére egyre elfogadóbb, így azoknak a könyveknek az ideje is fokozatosan lejáróban van, amiben túlságosan erős a nemzeti öntudat. Ki fog teljesen beleszellemülni egy olyan mentalitású könyvbe, ahol például az angolok felsőbbrendűségét és előkelőségét magasztalják, az indiai bevándorlókat meg alázzák, amikor két kezén nem tudja összeszámolni az indiai ismerőseit, akikről magától értetődően tudják, semmivel se rosszabbak az angol embereknél? Azt fogja érezni, mint amikor találkozik egy begyepesedett, kőkorszakból szalajtott emberrel, aki még mindig bőszen hirdeti, hogy a nőnek a konyhában van a helye, a valamire való férfi meg egymagában kivág fél nap alatt egy erdőt. Fintorog egyet, aztán otthagyja.

Az eszmefuttatásom arra alapozódott, hogy a fennmaradáshoz díj kell, ezekben a pillanatokban meg elérkeztem oda, hogy mivel lehet megszereznie egy díjat egy könyvnek; egyediséggel, új hanggal, egy eddig nem pipált alapötlettel. Szokásuk a szerzőknek azzal viccelődni, hogy manapság már lehetetlen újat alkotni, mert az esetek felében utólagosan kiderül, hogy azt az ötletet, amit az ember élete fő művének szán, már 200 évvel ezelőtt lefirkálta az asztal sarkára a kunyhójában egy Himalájai kecskepásztor. A vegytiszta klisémentesség is olyan, mint a mindenkinek megfelelés, technikailag  kivitelezhetetlen, de attól még kétségtelen, hogy a különleges könyvek maradnak fenn hosszú távon. Azok a regények vonzzák az olvasókat, amik egy olyan történettel operálnak, ami nem simul bele a tömegbe, ami kiszakítja őket a hétköznapi közegükből, amin még azután is jár az eszük, hogy befejezték.  Ahogy Coco Chanel mondta, "A divat változik, a stílus örök". Nem számít, mennyire tűnhet első nekifutásra furcsának a világépítés vagy az alapszituáció, az a lényeg, hogy az a történet olyat tudjon mutatni, amit addig még nem látott a célközönség, amit egyetlenegy hasonló könyv se tudott megadni nekik. Az aktuális olvasmányom China Miéville tollából a Kraken, és bár magamban csak a "WTF pillanatok könyveként" emlegetem, az egyediségi fronton maximális teljesítményt ért el, olyan szálakat vetett be eddig is, amikről még csak nem is hallottam. Nem véletlenül kapta meg azt a Locus-díjat, na.

Szerintetek mi szükségeltetik ahhoz, hogy egy regény felvegye a harcot az elmúlással? :) Milyen könyvekről mondható el, hogy kiállnák a próbát?

A Top 5 Szerda többi bloggerének a bejegyzését ITT tudjátok szemügyre venni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése