2018. április 22., vasárnap

Peter V. Brett: The Great Bazaar and Other Stories - A Nagy Bazár / Brayan Aranya és más történetek (Démon-ciklus 1,5)

Sziasztok! :) A Fullajtár életet nem az én fizikumomhoz szabták, így jó néhány hónapos pihenő erejéig szögre akasztottam a hordozható rováskörömet, ezen a hétvégén azonban újabb kalandra kerekedtem fel Arlennel a magúrok változatos fajaitól veszélyes éjszakában egy igazán különleges kis kötet segítségével. Az A Nagy Bazár / Brayan aranya és más történetek című kiegészítő kötettel felelevenítette a Démon-ciklus sorozat szerzője, Peter V. Brett a rajongásomat dark fantasy univerzuma iránt, amit az új történetek mellett a kis extrák is tovább növeltek.


Fülszöveg:

Az ​emberiség kis híján kihalt, miután háromszáz éve éhes démonok támadásainak van kitéve. Maroknyi bátor fullajtár merészkedik csak ki az éjszakába, hogy védelmező rovásaik mögött keresve menedéket megőrizzék az összeköttetést az egyre elszigeteltebb települések között. Bálás Arlen bármire hajlandó és bárhová elutazik, hogy megmenthesse a világot. Talán Abban, aki a legkülönfélébb árukkal kereskedik a kráziai nagy bazárban, a segítségére lehet.
A Brayan Aranyába tett út lehetőséget kínál Arlennek, hogy végleg megszabaduljon a Félkarútól – feltéve, hogy hajlandó kockára tenni az életét…
A 17 éves Bálás Arlen felölti új páncélját, majd még inasként első útjára indul egy gyakorlott fullajtárral. Az eredeti tervek szerint egyetlen éjszakát kell a szabad ég alatt töltenie, ehelyett azonban egy hófödte hegyoldalon találja magát. Veszélyes szállítmánnyal igyekszik Brayan gróf aranybányájába, a hercegség egyik legtávolabbi pontjára, miközben Egykarú, a hatalmas kődémon, továbbra is a nyomában van.


Odáig vagyok a kiegészítő kötetekért, egyetlenegy kivetnivalót szoktam felfedezni bennük, vérlázítóan rövidek, azonban A Nagy Bazár / Brayan Aranya és más történetek annyira egyben volt, annyira kőkeményen ütős volt, hogy még a karcsúbb terjedelem miatt se tudtam méltatlankodni, csak hódémonná változva olvadoztam a mágikus hőtől, amit Arlen új kalandjaival kibocsájtott ez a könyv.
Vétkeztem, ugyanis lebecsültem, mennyire hirtelen és durván kiránthatja a talpam alól a talajt ez a könyv, azt sejtettem, vagyis inkább józanabban fogalmazva reméltem, hogy tetszeni fog, de erre nem voltam felkészülve. Nekivágtam rováskör és fegyverek nélkül az éjszakának, a démonok meg figyelmeztetés nélkül lerohantak az első kanyarnál. Tömkelegével cikáznak a fejemben a totálisan haszontalan, mutatóban tartott objektivitást is nélkülöző, istenítő mondatok, amiket kifejtve a véleményem elveszítené minden mérvadóságát, a fanatikus rajongók szavának elvégre nem adnak általában sok hitelt. Mégis… megzabolázhatatlan rózsaszín lávafolyam fenyeget kitöréssel minden egyes leütött betűmmel, ami még a jó öreg Egykarút is elpusztítaná bizonyára, ha telibe kapná. A legnagyobb erénye ennek a résznek az lett, ami egyben a legnagyobb dicséret is, amit egy ilyen kötet kaphat; néhány oldal alatt hitetlenkedve megkérdőjeleztem magamban, hogy mégis miért csak 4 csillagra értékeltem A Rovásembert, mikor ez a pasas ennyire lebilincselően ír, mikor ahová csak Arlen beteszi a lábát azonnal pezseg a levegő a kibontakozó akciótól aztán persze beugrott, hogy azért mert Leesha egy csapkodnivaló liba és, hogy az olvasás közben termelődő boldogsághormonjaim mennyiségére az is kihatott, hogy kevesebbszer dugta elő az álszent képét. Mind a két novella magával ragadott, lenyűgöző, embert próbáló összecsapások színhelyévé varázsolta a szobámat, amiket  éjszaka talán még hangulatosabb volt olvasni, mint nappal, hiszen azt az érzést keltette, mintha én is a határokat feszegetve barangolnék Arlennel abban a világban, amely a holdfényes órákban szörnyek birodalma. A kultúrájuk azon részét leszámítva, amitől Arlen is viszolyog, nagy Krázia rajongóként, ha választanom kell, a Nagy Bazár c. sztorihoz húztam a legjobban a gyűjteményből, a ki extrák közül toronymagasan a rovásgyűjtemény és a démonfajták leírása vitte a prímet, Bruna villanásnyi mellékszerepe pedig bearanyozta az egész könyvet.
Nem utolsó sorban azon is jót vigyorogtam, hogy Arlen ádáz ellensége, az Egykarú kődémon mindig felbukkant előbb-utóbb.


Olvastam már szép számmal kiegészítő köteteket, valamivel kevesebb novellás kötetet, de ennek a felépítése igazán páratlan volt, valamelyest ötvözte az „átlagos” kiegészítő történeteket és a novella gyűjteményeket, emellett hozzá lett toldva néhány bámulatos, Démon-ciklus világot színesítő elem. Így a kötet felépítése kettő hosszabb, hozzávetőlegesen ötven oldalas novellából ezeknek a címét tüntették fel a könyv címében is, egy Rovások Grimorája megnevezésű démon + rovás kisokosból, egy Kráziai Szótárból és két kimaradt jelenetet tartalmazó, rövidebb novellából áll, melyekről összehozott az író egy kis bevezetőt, illetve elmagyarázta, hogy végül is miért döntöttek úgy a szerkesztőjével főleg a szerkesztője , hogy kimaradjon A Rovásemberből. Az élményt pedig még jobban három dimenzióssá emelik a gyönyörű térképek, amik eligazítást nyújtanak abban, az aktuális történetben merre is járunk éppen Peter világában. Nagyon tetszett a Nagy Bazár / Brayan Aranya és más történetekben, hogy nem csak plusz tartalmakhoz jutottam hozzá, ismertek, ha módomban állna, akkor az összes kedvenc írómból kicsikarnám a műveik kiollózott jeleneteit tartalmazó dokumentumokat hanem magához a szerzőhöz is közelebb kerültem. Azt persze A Rovásemberből is le lehetett szűrni, hogy mit gondol a „nőnek az a dolga, hogy ameddig fiatal, kiszülje a belét, és nyalja a házat látástól-mikulásig” eszmekörről meg arról, ha valaki magára hagyja a gyerekét és, hogy milyen hasonlóan rózsás véleménye van az olyan hímegyedekről, akik bántalmazzák a párjukat, de most sokkal… személyesebb volt az ismerkedés. Ezúttal nem az írót láthattam, aki lekenyerez a fantasztikus képzelőerejével, aki egy „elérhetetlen” sztárként magasodik előttem, hanem az írót, a pasast, aki nagyon lelkes tőle, hogy újabb és újabb kalandokkal bővítheti a szereplői életét, aki kicsit bizonytalan, hogy megüti-e a munkája az előzők mércéjét, aki vehemensen ragaszkodik a története kis részleteihez még akkor is, ha ezáltal olyan hosszú lenne az ezekből összetevődő könyv, ami a legelszántabb betűfalókon kívül mindenkit megfutamodásra késztet :D Az utóbbiról eszembe is jutott, amikor januárban az Aranymosásra csináltam a fejezetekre lebontott konfliktusvázlatot, és nagyon keservesen sűrítettem bele pár oldalba, mert biztosra vettem, hogy igenis szükség van az összes összefüggés bemutatására. Szerintem ezekből a kis megjegyzéseiből valamelyest mindenki magára ismerhet, aki megélhetésszerűen vagy hobbiból írással tölti az idejét :)


A Nagy Bazár

A történet A Rovásember 16. és 17. fejezete között játszódik, valamivel azelőtt, hogy Arlen elindult volna felkutatni Anoch Sun elveszett városát a sivatagban, a novellából elsősorban az derül ki, hogy Arlen hogyan tett szert pontosan arra a titkos térképre, ami végül a városba vezette, hogy mik voltak a megszerzés fiút ismerve egyáltalán nem hétköznapi vagy éppenséggel unalmas körülményei. A sztori kiindulásaként az ebben az időben Fullajtárként afféle különféle árucikkeket szállító utazó harcos, aki még éjszaka is a szabad ég alatt marad, amikor előbújnak a földből a magúrok dolgozó fiatal, tudásra éhes, ambiciózus kalandor egy Kráziához közeli elhagyatott faluban kutat egy egykor nagy becsben tartott fazekasmester munkái után, Krázia Nagy Bazárából ismert kereskedő barátjának, Abbannak a megbízására, amikor leszáll az éj és összetűzésbe kerül egy eddig ismeretlen démonfajtával… az agyagdémonokkal… Mit mondjak, annak ellenére, hogy köszönőviszonyban se állok a nyári időjárással, annyira gyűlölöm a meleget, a sivatagi helyszín már egy erős pozitív löketet biztosított, amit a körömrágós harcjelenetek tovább emeltek. Hiába tudtam, hogy Arlen meg fog menekülni, különben A Rovásemberben nem lehetett volna 17. fejezet, 18. fejezet, stb fejezet, mégis piszkosul ideges voltam, hogy nehogy egy rossz mozdulatnál ott hagyja a fogát, miután ilyen messzire eljutott, ennyit látott a világból, aminek mások a magúroktól való félelem miatt egy gyűszűnyi szeletét se tudják felderíteni. Örömmel léptem be ismét a Sivatag Lándzsájának falai közé, térképeztem fel még alaposabban a Kráziát jellemző különös szokásokat, a hierarchiát, tekintettem be Abban mindennapjaiba a Nagy Bazárban, a város piacán, majd aggodalmaskodtam még egy sort, amikor Abban és Arlen felkerekedtek, hogy megszerezzék Krázia legszentebb templomából Arlen edényekért járó fizetségét, a sivatag-környéki démonok ellen védő rovások grimoárjának, na meg Anoch Sun térképének a másolatát. Az biztos, hogy Arlent kedvelni nem egy stresszmentes hivatás, Peter V. Brett ráadásul az olyan jeleneteket még idegszaggatóbban festi le, amikben az ember gyomra a torkába liftezik, de engem minden mozdulatával le tud nyűgözni ez a karakter, mert bár bátor, vakmerő, és esztelenségekre is vetemedik a mozgástere határait próbálgatva, nem az a tipikus, „fejjel megyek a falnak” beállítottságú hős. Arlennek van esze és használja is, nem vakon veti magát a veszélybe, hanem felkészülten, minden egyes borotvaéles élménye után okosabb, a tapasztalatait felhasználva növeli a tudását, egyre körmönfontabb módszerekkel próbálja visszaszorítani a démonokat. A megszámlálhatatlan akciójelenetek mind egytől-egyig túlugrották a felállított mércémet, a legelégedettebben mégis akkor vigyorogtam, amikor Arlenék kis kalandjáért megbüntették azt az egyént… aki már igencsak rászorult, hogy eltángálják egy szögekkel kivert bunkós bottal… :D

Prológusnak szánt jelenet

Itt részint osztottam is az író véleményét, amiért bele szerette volna szőni A Rovásemberbe, egyfajta hangulatalapozásként ezt a pár oldalt, és részint a szerkesztője pártjára is álltam. Azért mindenképpen értékesnek tartom ezt a novellát, mert ez volt a mindent eldöntő pillanat, első kaland, aminek a vége az lett, hogy Peter megírta a Démon-ciklus sorozatot, és nem kérdőjeles, hogy miért kapott rá a tanártól ötöst rá, akinek a kurzusán kipattant a fejéből az ötlet, de összességében nincs benne olyan, amit A Rovásember első fejezetében nem kaptam meg. Amennyiben nem a valódi első fejezet lecseréléseként lett volna a regénybe ékelve, kellemetlen, ismétlő hatást keltett volna, azonban így, külön megjelentetve tökéletesen megfelel annak a célnak, amiért papírra lett vetve. Aki fontolgatja, hogy belekezd a sorozatba, és még kétségei vannak, annak véleményem szerint ezt a novellát kell mindenképpen elolvasnia, előre vetíti a történet hangulatát, a karakterek fejlődését, hogy Arlen gyerekként hogyan viszonyul a felnőttek által hirdetett „kushadjunk, mint nyulak a ketrecben” mentalitást, és felvázolja  a világ felépítését, amiben a magúrok rettegésben tartják az emberiséget… Összességében megmutatja, hogy körülbelül mire számíthat az, aki igent mondd Brett invitálására a dark fantasy földjére.

A megvert Brianne

Se Rönkösházának, se a Peter univerzumában élő falusi emberek mentalitásának, se Leeshanak nem vagyok az elkötelezett kedvelője, ezért a többi történethez képest eleve hátránnyal indult ez, majd meg is tartotta a többihez mérten lemaradt helyezését, de dióhéjban frappáns, jópofa kis sztori volt. Leesha ebben az időszakban Bruna tanoncaként tevékenykedik gyógyfűvészként, az elborult családi környezetéből kitérve már meg-megerősödött, ha a falusiak, akinek az egészségéért gürcöl, változatos, vélt okokból le is nézik. Egy régebbi barátnője, Mairy egy másik barátnője, Brianne megvizsgálására kéri a lányt, aki a szétválásuk óta szidja Leeshát, mint a bokrot, az életének minden bajáért őt okolja. Én nem bírtam megérteni, azért miért Leesha a hibás, amiért Brianne nem bírta zárva tartani a lábait, és ezért hozzá kényszerült menni egy idiótához, aki mellett egy kis kunyhóban gürizhet, de azt el kellett fogadnom, hogy ne melegedjen túl az agyvizem, hogy Bruna kivételével talán egy értelmes nő sincsen ezeknek a regényeknek a világában. Mint ahogy azt sem, ha már itt tartunk, hogy miért központi téma ennyire ebben a faluban a szaporodás. Nem tudnak normális életet élni a démonok miatt, így hát hemperegjenek és sokasodjanak, ameddig tudnak? Komolyan?! O.o Ez nekem annyira elborult felfogásmód volt, hogy azt nem biztos, hogy ki tudnám anélkül fejteni, hogy leírnék kétszer annyi szöveget, mint amennyi már az értékelésemet képezi. Nem lett volna értelmesebb elfoglaltság a rovásokat kutatni, abba invesztálni az energiát, hogy élhetőbb legyen a világuk, mint adni-venni a lányokat már 12 évesen, mint a lovakat, és egy életre elvenni tőlük a fejlődési lehetőségeket, hogy ne olyan buggyant birkákká cseperedjenek, mint mondjuk Brianne? Az egy jó húzás volt Leesha részéről, ahogy kibabrált a régi barátnője férjével, de ezt a mulya reakciót a vele történtekre, szintén nem tudtam mire vélni Brianne részéről. Leesha helyében nem is mentem volna el ápolgatni a kis zsebeit, miután nagyrészt ő ötlötte ki azokat a pletykákat, amik miatt egy ledér nőnek tartanak a faluban.

Kráziai szótár

Azokat a Kráziában bevett, de az olvasókhoz hasonló idegeneknek ismeretlennek számító kifejezéseket gyűjtötték benne össze, amik A Nagy Bazár c. novellában felbukkantak. Az elhelyezését kicsit furcsának tartottam, logikusabbnak láttam volna, ha közvetlenül a mögé a tartalom mögé illesztik be, amihez kapcsolódik… de ez legyen a legnagyobb baj :D

Rovások Grimoárja

Nos, igen, ez volt az, az extra, ami rögtön csillogó szemű fangirllé szabott át *-* Miután A Rovásemberben és A Nagy Bazárban csak halovány elképzeléseket lehetett arról alkotni a leírások alapján, hogy hogyan is festenek bizonyos rovások, nagyon jó érzés volt látni is őket. Ezt egy nagyon precíz és alapos részletnek tartom, amit akár még a fő kötetek olvasása közben is érdemes forgatni, később elővenni, ugyanis rendkívül átfogó képet ad egyes magúrfélékről. A legérdekesebbnek az elmedémonokat akikhez A Rovásemberben még nem volt szerencsém , a vízdémonokat és a hódémonokat találtam, de még náluk is emlékezetesebb élményt nyújtott a széldémonokról szóló leírás, ugyanis beindította bennem az asszociációt, és egyúttal egy elmélet kialakulását. Szóval… olvasom a sorokat, próbálom megjeleníteni a lelki szemeim előtt ezt az egészen groteszknek tetsző teremtményt, aztán egyszer csak megszáll az érzés, amitől nem tudok szabadulni, hogy ezek a lények nekem nagyon is ismerősek. Járattam az agyamat, majd eszembe jutott, hogy a dinoszaurusz-fanatikus korszakomban általános iskola első és negyedik osztály között futottam bele hasonló küllemű szerzetekbe a pteroszauruszok, azaz repülő őshüllők által, az emlékeim felidézésének a folytatásakor meg felfedeztem, hogy a legkísértetiesebben a széldémonok a Quetzalcoatlusra hasonlítanak. Egyúttal pedig felmerült bennem, hogy Peter V. Brett talán tudatosan mintázta ezekről a dinoszauruszokról a démonait. :D

Brayan Aranya

Ez az A Nagy Bazár mellett a másik terjengősebb, és egyben utolsó novella. Az erős kezdő élmény után nem voltam benne biztos, hogy fel fogja magát tornázni ez az írás is ugyanarra a szintre, de végül nem sokkal maradt el, úgyhogy örök hála és mi egymás az író testvérének, akinek az unszolásának köszönhetően létrejött ez az iromány. A sztori abban az időben játszódik, amikor Arlen tinédzser korában Milnben élt és még csak tanulta a Fullajtárságot, és megkapta az első komolyabb megbízását, egy kivénhedt, a fénykora lecsengése óta javarészt csak italt vedelő Fullajtár mellé szegődve el kell szállítania egy szekérnyi dörgőrudat dinamit Brayan gróf bányáiba. Arlen féktelen kalandvágyának és az idősebb Fullajtár, Curck hazavágyását, a feladat teherként kezelését megmosolyogtató kontrasztnak találtam, habár Arlen kísérője fénysebességgel le is írta magát a szememben, amint az útjukon szembekerültek az első akadályokkal. Ezeket megtestesítették az értékes rakományra fogukat fenő útonállók, illetve a híres-nevezetes Egykarú, az a kődémon, amit Arlen még az otthona közelében fosztott meg véletlenül az egyik végtagjától, és aki azóta is hűséges buldog módjára követi a világban mindenfelé Arlent, hátha egy éjszaka visszafizetheti neki a kölcsönt. A bátorság és elhivatottság, amit Arlen mutatott a megbízatás felé mutatott, elismerésre méltó volt, főleg a kora ellenére és a társa hozzáállását tekintve, ez a kölyök valóban olyan kemény, mint egy kődémon :D Peter a klasszikusabb értelemben vett halál közeli szituációk mellett megegyező mértékű profizmussal mutatta be az olyan veszélyes pillanatokat, amik leginkább idegrendszert és állóképességet követeltek meg, amikor Arlen a dörgőruddal fenyegetőzve állt ki az útonállók ellen, amikor a derékig érő hóban gázolva kaptatott fel a rakománya végállomásához. Dereknek és a báró lányának a kis afférja nem nyűgözött le, noha annak azért örültem, hogy az a kis seggberúgás, amit Arlen a sráchoz intézett, meghozta a gyümölcsét. Az etalont a már említett hódémonok felbukkanása jelentette nekem ebben a novellában a lapokon, szívesen olvasnék róluk még bővebben is, és azt is nagyon ötletesnek találtam, ahogy a lakosok kialakították a hegyen a melegítést.


Borító: 5/5 – Képen annyira nem látszódik jól, de a pasas válla mögötti üres hátteret a valóságban rovások mutatják, amik csak a megfelelő fényben mutatkoznak meg, ami plusz különlegességet biztosít neki. Az első résznél lévő keretet egy kicsit hiányoltam, de még így is gyönyörűnek tartottam, szánva rá néhány percet, hogy beazonosítsam a Rovások Grimoárjában a fickó fegyverén és páncélján díszelgő rovásokat.
Kedvenc történet: A Nagy Bazár
Legkevésbé kedvenc történet: A megvert Brianne
Korhatár: Valamivel lazább volt durvasági szempontból, mint a fő regény, így az előzőleg megjelölt alsó korhatár tagjainak tizennégy éveseknek már bátran ajánlom.

Ha felkeltette az érdeklődéseteket ez a kötet, ami ugyanúgy olvasható akár sorozat indításként, önálló kötetként, mint ahogy nyúlhatnak hozzá azok a rajongók, akiket már Peter korábban meggyőzött, akkor ITT tudjátok megrendelni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése