2018. március 3., szombat

Könyvkarakterek, akiket a Hugrabugba osztana a Teszlek Süveg (Roxfortosok a HP-univerzumon kívül 4)

Sziasztok! *-* Visszatértem mindenki kedvenc posztsorozatának negyedik és egyben legnagyobb sajnálatomra utolsó felvonásával, a Roxfortosok a HP univerzumon kívül elnevezésű projektemmel, melyben a Hugrabug ház kerül a középpontba azáltal, hogy Rowling munkakörén kívül eső olvasmányaimból toborzok a számukra diákokat. A két slágerházhoz, a Griffendélhez és a Mardekárhoz képest a történetben igencsak háttérbe szorult a Hugrabug ház, a nevelései elveik előnyei, és kialakult az a sztereotípia, hogy ide csak a vesztesek kerülnek, ám erről többek között a Teszlek Süveg és a potterheadek jelentős hányada másként vélekedett, kivételként pedig ott tetszelgett iskolás évei alatt sárgában és feketében Göthe Salmander, a varázslények legnagyobb szakértője, Cedric Digory a Trimágus Tusa roxforti bajnoka és a vagány Nymphadora Tonks, a Főnix Rendjének a tagja.

created by HunHowrse Layout Generator on 2018-03-02 18:05:55
Hugrabug Helga házát legalább annyi félreértés övezi, mint a Mardekárt, ráhangolódásként avagy a közléskényszerem kiéléseként ezeket el is fogom most oszlatni. :) Az összes ház közül beismerem, ezzel voltak és részben vannak is a legnagyobb ellenérzéseim, ugyanis valahányszor a Hugrabugról, annak diákjairól olvastam a sorozatban vagy a neten, az a benyomásom támadt, hogy Rowling ellentmondásban áll saját magával, nem tudja eldönteni, milyen tulajdonságokat is akar szegény Hugrabugosokra ruháni. Az állítja, hogy sarkosítva a Hugrabugban vannak a kedves, nyájas, békepárti nebulók, míg a második kötetben, amikor Harry-ről kiderül, hogy tud beszélni a kígyókkal, rögtön ők állnak a kis túlélőhöz a legundokabban, legelőítéletesebben és nem restek terjeszteni az igét, miszerint Harry maga az ördög, akitől még Voldemort is tanulhatna. Aztán a negyedik részben, amikor Harry neve véletlenül belekerül a Tűz Serlegébe, akkor is a Hugrabugosok indítják meg a gyűlöletkampányt és tolatják a legélesebben, ameddig Cedric valamennyire vissza nem fogja őket. Nekem ettől kicsit álszentnek, részlehajlónak tűntek, akik legalább annyira szektásodnak, mint a Mardekárosok, ugyanis a sajátjaikat vehemensen védik a többiekkel szemben még akkor is, ha nem feltétlenül van a kötelékükből származónak igazuk. A Pottermore-os köszöntőben is, amit a Hugrabugos diák szemszögéből írtak, szépen ment az ítélkezés a képzeletbeli prefektus részéről, sőt vegyült bele némi rosszindulat és nagyképűség is, amit álszerénységbe bujtattak; "mi is okosak vagyunk ám, de elfogadunk másokat is, nem mondjuk azt, hogy a lángész diákok csak közülünk származhatnak, mint ahogy Hollóhátasok teszik", vagy "minket se kell félteni, de nem vagyunk olyan dicsekvőek, mint a Griffendélesek és a Mardekárosok", továbbá "sok fronton kiemelkedőek vagyunk, de nem a sötét varázslók termelésében, ellenben a Mardekárral"  és végezetül "mi tisztességesek vagyunk, nem úgy, mint a Mardekár, amiben nem hallottak a fair playről és a kemény munkáról csak a csalásról, de a Griffendélben is sok a gyanús alak". Nem szeretnék egy magát Hugrabugosnak valló rajongót se megsérteni, de ez a mentalitás nekem még gerinctelenebbnek tűnt, mint a Mardekárosok felvállalt dölyfössége, mert nem egyszer adják a jámbort az ember arcába, aztán meg a háta mögött nagyobb intenzitással köpködnek és ítélkeznek, mint a nagy elit, amit mindenki utál. De ezeket a kis fura hibákat valószínűleg be lehet annak tudni, hogy talán ez a ház kapott a legkevesebbet Rowling szeretetéből, amit utólag persze igyekezett pótolni. A Hugrabugosokra az a jellemző, hogy nagyra tartják a hűséget és a becsületességet, ezáltal nyílt és összetartó kis csapatot alkotnak. Akadnak köztük is szép számmal különleges adottságú diákok, de attól függetlenül, hogy valaki kiemelkedő vagy gyengébb képességű, szorgalmasan dolgoznak, és igyekeznek a legjobbat kihozni magukból. Nyugodt, kedves természetűek, akiket nem ránt magával annyira a versenyszellem, jobban szeretnek a háttérben meghúzódni, esetleges ütközőként szolgálni a konfliktusoknál. A ház különlegessége, hogy míg a többi alapító bizonyos készségek továbbvitelét preferálta; Hollóháti Hedvig az eszességet, az egyediséget, Griffendél Gordik a bátorságot és a nemes lelkűséget, Mardekár Malazár az ambiciózusságot és a rafináltságot, addig Hugrabug Helga arra is ügyelt, hogy minden iskolába kerülő tanuló ugyanúgy élvezhesse a varázslatot. Az egyenlő bánásmód fontosságaként, ő örömmel a házába fogadta azokat a tanulókat is, akikben előre láthatóan nem bizonyultak kifejezetten kiemelkedőnek a társai által előnyben részesített tulajdonságokban.

                      Borostyán
     (Melissa Grey: A lány éjfélkor)

Borostyán egy humanoid madárember, azaz avián, az ő föld alatti titkos világuknak az egyik gyógyítója, a főszereplőnek, Ekhónak a legjobb barátja. Igazi galamblelkű, hűséges segítő, akinek a támogatására eleinte Ekhó és az aviánok népe számíthat minden körülmények között, majd az összeverbuválódott kis kereső csapatuk is, aminek a tagjai között fellelhetőek az aviánok ősellenségei, a drakharok közül is ketten. Borostyántól nem voltam hasra esve a könyvben, mert a jámborságának és a galamblelkűségének a mértéke engem már-már irritált, de ezt rá lehet fogni arra is, hogy jobban szeretem a megkérdőjelezhető erkölcsű szereplőket :D A választásom részben azért is esett rá, mert jellemző benne a Hugrabugon belüli ellentmondás; gyógyító és  segíteni akar, de amikor valaki olyan sérült meg, aki ártott neki, akkor azonnal oldódtak az elvei, és nem akarta egy tollát se mozdítani, inkább hagyta, hogy szenvedjen, ameddig be nem furakodott a lelkiismerete. Előnyére írható viszont, hogy bár általánosságban egy érzékeny kis virág formátumú személy, bőven tud meglepetéseket okozni, hogyha a barátai érdekében összekapja magát.

                      Liam Stewart
      (Alexandra Bracken: Sötét elmék)

Liam egy olyan egyén, akiben finoman fogalmazva túlteng a hőskomplexus, így okozott némi fejtörést, hogy a Hugrabugba helyezzem vagy a Griffendélbe, de mint látjátok, mégis Helga házára esett a választásom.  Liamban ott buzog a szándék, hogy változtasson a világon, a lehető legjobbat adja a barátainak, de a naivitása és a kedvessége sokszor gátolja, ő az a típus, akinek az arcára vannak írva az érzései, becsületes és nyílt, és hisz benne, hogy az ilyen viselkedésért cserébe ő is ugyanezt kapja vissza. Aki minden körülmények között, kétségbeesetten keresi másokban a jót, aztán ha netalántán a másik ezt az időt arra használja, hogy kést fogjon rá, akkor előbb kérne elnézést, amiért könnyű célpont és nem figyelt eléggé, minthogy támadóan lépjen fel ':D Liam az érzelmei és az ideáljai rabja, aki a végsőkig törődik a barátaival, lelket önt beléjük, pátyolgatja őket, ha időnként esetlenül is, és igyekszik közben meggyőzni őket és saját magát is, hogy az álmokból épített kis vára biztosan ép marad. A könyv disztópikus környezete elkerülhetetlenné teszi, hogy ez a vár hébe-hóba porig rombolódjon, ilyenkor Liam mélypontra kerül hosszabb időre, de amikor fokozatosan elfogadja, hogy a puszta jó szándék nem feltétlenül elegendő a sikerhez, akkor újra feláll és tovább küzd. A barátaiért. A többi gyerekért.

                            Grizz
             (Beth Flynn: Kilenc perc)

Grizz a Sátán Serege motorosbanda vezetője, aki nem riad vissza a kegyetlenségtől, hogy a vezetői pozícióját megtartsa, de igazán csak annak kell rettegnie, aki ártani merészel az embereinek vagy Cicc-nek, Grizz szerelmének, akkor előtör belőle a címerben lévő borz, ami rajta mérföldekkel túlnövő ellenségtől is védi a szeretteit. Jó példa erre a letartóztatós ügy is, gondolkodás és fenntartások nélkül megvallott mindent, magára vállalt mindent csak, hogy a kis feleségét és a társait megmentse a börtöntől, esetlegesen a halálos ítélettől, és ettől az elképzeléstől akkor se tágított, amikor rendesen szorult a hurok. Keményen megdolgozott érte, hogy a bandáját olyan hír övezze, amilyen, hogy zavartalanul működhessenek, és a vállalkozás legalizálásába is bőven fektetett energiát - ebbe mellesleg Cicc boldogságának, nyugodt életének a megadásáért ment bele, akiért akkora odaadással rajong ez a kigyúrt, hosszú hajú, tetovált medve, hogy éppen csak pálma levéllel nem ugrált körülötte.

                  Sandor Clegane
(George R. R. Martin: Trónok harca)

Van olyan Trónok Harca rajongó, aki nem szereti a Vérebet? Természetes, hogy nincs, hiszen Sandor egy rendkívül különleges figura. Meglátásom szerint fele-fele arányban lenne Hugrabugos és Mardekáros, de ha választanom kell, akkor már inkább a Hugrabugba illik. Grizz-hez hasonlóan ő se egy olyan selyemlelkű kis pacifista, mint amilyen az első két diákjelöltem, de több ízben megfelel a ház mentalitásbeli követelményeinek. Sandor nem akar a trónért kakaskodni és mindenféle eszement hadjárattal dicsőséget vagy éppen bosszút nyerni, az ő fő motivációja azt, hogy túlélje a nemesi házak játszadozását Westerosban. Ha kell, akkor ezért harcba keveredik, ha kell, ezért gyilkol, kirabol másokat, de nem keresi célirányosan a balhét, inkább egy háttérbe húzódóbb, maga módján nagyon kedves és törődő karakter ő, ha először a testvére okozta sebe miatt félelmetesnek, a természete miatt meg mogorvának tűnik. A komplexsége főleg a későbbiekben mutatkozik meg, de már az első kötetben is érződik, hogy ő nem egy akkora mumus, mint amit a híre mutat és, hogy az olyan emberekkel szemben, akikben látja a fényt, a jóra való hajlamot, a segítségre szorulást, mint például Sansán, teljesen máshogy viselkedik.

                     Vito Corleone
         (Mario Puzo: A keresztapa)

Maffiózó, egész New Yorkban félik a nevét és a családja nevét, miközben ugyanekkora tisztelet is övezi őt az esze és a tekintélyes fellépése miatt, de emellett az erények élő szobra. Vito lehet, hogy törvényen kívüli és megszegi az alapvető társadalmi szabályokat már csak azzal is, hogy hallgat a "Don Corleone" névre, de ha elvekről van szó, akkor nem enged. A történet alapját szolgáló lavina megindulásához, amiből többek között egy ellene irányuló gyilkossági kísérlet pattant ki is az vezetett, hogy Don Corleone nem akart belemenni egy drogüzletbe, mert ellenérzései voltak a kábítószerrel kapcsolatban, kockázatosnak és úgy összességében méltatlannak is találta egy komoly üzletemberhez, egy rendes emberhez a terjesztését. Don Corleone elegáns, kifinomult ember, aki nem fenyegetőzik, mint a vadállatok, nyugodtan, tiszta, észérvek alapján oldja meg a problémáit, a gyerekeiért pedig egyenesen rajong, a családja a szíve csücske. A családjáért építette fel magát a Corleone birodalmat is, hogy jobb körülményeket biztosítson a feleségének, a fiainak és a lányának, hogy a gyerekei többre vihessék, mint ő, hogy esetleg orvosok vagy más fontos szakmát betöltő felnőttek legyenek. A nagy gengszter családok közötti háború során is az volt neki a legfontosabb, hogy elérje, legkisebb és egyben kedvenc fia Michael épségben hazaérhessen, a szicíliaiakra alapvetően jellemző az elmondása alapján, hogy család centrikusak, de Vito még közülük is kiemelkedik ebből a szempontból. A hűséget, az egyenességet és a kemény, szorgalmas munkát pedig nagyra értékeli.

                       Mrs. Collins
         (Katie McGarry: Feszülő húr)

Mrs. Collins egy nagyon jópofa, kicsit szétszórt, kicsit néha túlságosan is nyájas iskolapszichológus, aki félelmetes profizmussal tapint rá a "problémásabb", súlyos sebekkel küszködő fiatalokkal közös nyelvre. A szeleburdisága félrevezető lehet, de cseppet se nevezhető léhának vagy olyan személynek, aki félvállról veszi a feladatait, egyedi módszerekkel dolgozik, de a legbegubózottabb fiatalokkal is nagy eredményekre jut a megfelelő türelemmel. Ha szükséges, akkor előtör belőle az anyatigris és helyreteszi a kezeltjeit, csakis azért, hogy ezután tovább fejlődhessenek, de minden más külső hatástól úgy védelmezi őket, mint a saját gyerekeit, messze nagyobb odaadással, mint amit a munkaköre takarna. Amikor azt látja, a pártfogoltját egy traumából való felépülésben a saját szüleinek a hozzáállása akadályozza, akkor gondolkodás nélkül megvédi ezektől a szülőktől is, nem erőltet semmit feleslegesen, teljesen igazodik az ő igényeikhez a gyógyulási tempó tekintetében. Szerintem az egyik legjobb karakter ebben a szakmában, ha egy picit sok is néha a jelleme, azt nem lehet megkérdőjelezni, hogy a szíve aranyból van.

                Grayson Spencer
(Kerstin Gier: Silber - Az álmok első könyve)

Grayson a főszereplő lány, Liv Silber újdonsült mostohatestvére a Grayson apjának és Liv anyjának újdonsült kapcsolata által, a lány későbbi baráti körének az egyik tagja. Grayson a Liv által csak "Szőke Pasik Klubjának" nevezett négyesfogatban az ügyeletes békebíró, a nyugodt, háttérbe húzódó figura, aki ügyel rá, hogy a többiek ne keverjék magukat megoldhatatlan méretű hülyeségbe, elsimítja a feszültségeket, igyekszik fenntartani a békét. Távolságtartónak, időnként egészen bunkónak tűnhet, de általánosságban elmondható, hogy a jó szándék vezérli őt, eleinte azért viselkedett undok mód Livvel is, hogy távol tartsa a természetfeletti veszélytől, amibe ő és a barátai egy Halloween-i játék során keveredtek még a történet kezdete előtt. Amikor a lány tudtára adódik részletekben, miből is áll ez a veszély és felkeltődik rejtélyeket imádó kíváncsisága, Grayson akkor is megpróbálja lebeszélni Liv-et az ügyben való elmerülésben, ha kicsit esztelennek is tartja a szüleik által diktált tempót, rögtön a védelmező nagy testvér pozíciójába helyezkedett. A fiút az élteti, hogy hasznára legyen a közösségnek, aminek a része, ha a családjáról, ha a baráti köréről, ha a kosárcsapatról van szó, amihez járul bőven megfelelési kényszer, a kudarctól való félelem is az álmodós jelenetei alapján. Minden erőt belead, hogy hasznára legyen a többieknek, miközben igyekszik némi józan észt is adagolni a fejükbe.

                  Annie Wilkes
           (Stephen King: Tortúra)

Az ebbe a sorozatba tartozó posztjaim során igyekeztem lerombolni a házakat övező sztereotípiákat, a Griffendélbe is raktam pszichopatát, a Mardekárba is kifejezetten pozitív karaktereket, most elérkezett az ideje, hogy a Hugrabug kötelékét is árnyaljam egy futóbolonddal, akiben ugyan fellelhetőek azok a tulajdonságok, amiket a Hugrabugosok nagyra értékelnek, azonban bizonyítja, hogy ezek se állnak mindig össze egy jóságos jellemmé. Annie Wilkes, Paul Sheldon, autóbalesetet szenvedett író megmentője és egyben az elkövetkező hónapjainak az elvetemült megrontója. Annie egy kedves, jámbor ápolónő képét mutatja, aki ráadásul rajong is Paul könyveiért, így még nagyobb odaadással dolgozik a felépülésében segédkezésen, de hamar megmutatkozok, valami nem igazán stimmel Annie fejében. Félelmetes pillanatai vannak, olyan kitörésekkel, amiktől egy egészséges ember is megrettenne, nemhogy egy olyan, aki ágyhoz van kötve, így rá van utalva. Annie maximálisan kihasználja a beteg Paul feletti hatalmát, a terrorizálása során rendre arra hivatkozik, hogy mindennel az ő érdekét szolgálja, hogy ő jót akar neki, és Paul a hálátlan, ha kivetnivalója van a módszerei ellen. Eleinte, amikor felmérgesedik, csak a fájdalomcsillapítókat nem adja oda a férfinek, majd az életét, napokra eltűnik, egyedül hagyva, megcsonkítja... és közben kikényszeríti, hogy Paul a legkedvesebben, leghálásabban viszonyuljon hozzá. Mint később kiderül, Annie-t több kórházból is kidobták, amiért csecsemőket és idős embereket gyilkolt, elmondása szerint ezzel is csak jót akart, hogy véget vessen a betegek szenvedéseinek, hogy a gyerekek ne tapasztalják meg ennek a mocskos, erkölcstelen világnak a szörnyűségeit. Ja, Annie erkölcs terén se enged, a dohányzást és az ivást mélyen elítéli, ahogy a legkisebb káromkodástól is robban. Egy életveszélyesen gondoskodó, rendes, dolgos, független nő.

                    Willie Sutton
          (J. R. Moeringer: Sutton)

Willie Sutton amerika legismertebb és egyben legkedveltebb bankrablója, akit az életrajzi regényében J. R. Moeringer egy abszolút szeretni való, rendkívül különleges emberként jelenített meg. Sutton nem egy elvetemült bűnöző, aki félelemmel tölti el az embereket a kegyetlenségével, mégis még idősen is egy igazi csibész, egy ravasz róka, aki nem rest elszórakozni az emlékező útjára kísérő újságírókat a börtönből való szabadulása napján. A Hugrabugos tulajdonságok szinte törvényszerűen magával vonják, hogy időről-időre kihasználják az eltérő mentalitású emberek őket, és Suttonnak is sorozatosan ez okozta a vesztét, kivétel nélkül a társai miatt csúszott el a rablásokon, ők kezdtek végzetes magánakcióba vagy árulták el nyíltan azért, hogy mentsék a bőrüket. Ezzel szemben ő az Al Capone kaliberű emberek tiszteletét is kivívta azzal, hogy bármilyen brutálisan verték el a rendőrök a kihallgatása során, sose vált belőle patkány, nem köpött a társai ellen, hűséges maradt hozzájuk. Sutton egy nagyon kreatív és precíz elme, aki hihetetlen profizmussal tervezte meg a munkáit, odafigyelve minden kis részletre, de azt minden egyes alkalommal szem előtt tartotta, hogy ártatlanok ne sérüljenek meg, nem támadott rá a banki alkalmazottakra puszta hepciáskodásból vagy félelemkeltésből. Ő azt akarta, hogy ő és a társai megszerezzék, amit akarnak, azaz a szajrét, a dolgozók pedig sértetlenül megússzák az akciót. Emellett reménytelenül romantikus alkat, aki a szeretett nőért minden veszéllyel szembenézne, egy életen át szerette, minden egyes cselekedetének ő volt a mozgatórugója, hogy neki jót tegyen, megalapozhassa a közös jövőjüket.

                Mikael Blomkvist
(Stieg Larsson: A lány, aki a tűzzel játszik)

A Millennium sorozat második kötetében nyilatkozta azt a főhősnő Mikaelről, hogy úgy áll a sarokban, mint a rendíthetetlen ólomkatona, és igazából talán ez a legtalálóbb jellemzés az újságíróról. Mikael nagyon erős igazságérzettel rendelkezik, ha kiszagol egy mocskos ügyet, akkor nem nyugszik, ameddig nem nyomozza ki a legalaposabban a körülményeket, nem hoz össze róla egy briliáns leleplező cikket, amiért még hajlandó börtönbe is menni, ha félresiklanak a dolgok. A kapcsolatai laza légyottokból állnak nagyrészt, de Mikael ettől függetlenül a hűség élő szobra, a forrásait sosem leplezné le, a munkatársaiért bármit megtenne, ahogy azért a különös, Lisbeth Salander nevezetű lányáért is, aki megmentette az életét. Mikael a maga módján egészen naiv, hisz ő is az emberekben és a világban rejlő jóban, de egyáltalán nem titulálható palimadárnak, és nem habozik megszegni a szabályokat azért, hogy jót tehessen. Jelen esetben kimoshassa Lisbeth-et egy hármas gyilkosság ügyében, amit a rendőrség foggal-körömmel küzdve rá akar bizonyítani és megtalálja az igazi gyilkost, ugyanis az áldozatok közül ketten a barátai voltak. Becsületes, okos, ragaszkodó és ellenvetés nélkül tartja a hátát azokért, akik fontosak neki. A munkamorálja pedig kifogástalan, ha eleinte csak ímmel-ámmal kezd is bele egy feladatba, nem tudja megállni, hogy ne adjon bele minden szorgalmát és kreativitását.

                     America Mason
    (Jamie McGuire: Gyönyörű pillanat)

America egy nagyon intenzív személyiség, az a lány, akin azonnal megakad a férfiak pillantása és még azután is rajta marad, amikor kisétál a perifériájukról. Megragadó, eleven, temperamentumos természet, aki hajlamos hangos, egyenesen teátrális lenni, de a hűségessége megkérdőjelezhetetlen. A legjobb barátnőjéért, Abby-ért bármire képes lenne, amikor Abby és a barátja a saját kötetükben összevesztek, akkor America azonnal Abby pártjára állt még úgy is, hogy ezzel a végleges szakítást kockáztatta a saját szerelmével, Shepley-vel, aki Abby barátjának az unokatestvére. Amikor Shepley és America elutaznak, hogy meglátogassák a szülőket, és tornádóba keverednek, ami során elszakadnak egymástól, Americát a sebei se gátolják abban, hogy mindent átkutasson a párjáért, hogy ne nyugodjon, ameddig meg nem tudja, épségben van-e, életben van-e egyáltalán. Megállíthatatlan erő munkálkodik benne, aki közé és a szerettei közé akar állni, annak kétszer is érdemes átgondolnia a lépést, mert America haragja és odaadása felér a történetbeli tornádóval.

                           Tess
       (Marie Lu: Született tehetség)

Tess testesíti meg a Hugrabug ház sötétebb oldalát, azokat az ellentmondásokat, amiket Rowling akarva-akaratlanul lefektetett a munkája során. A sorozat nyitórészében még szerettem a kis csajt, mert nagyon aranyos, szeretni való, kedves személyiség volt, aki értékelte azt, amit Day tett érte, és ő is örömmel viszonozta ezt a törődést, kölcsönösen vigyáztak egymásra. Mostanra, a második kötetre viszont kimutatta a foga fehérjét, a cukiság tovaszállt és egy tipikusan olyan emberré vált, akiért mindenki odáig van a kedvessége miatt, és az arcotokban tényleg egy megtestesült bűbáj, de a hátatok mellett egy igazi, álszent dög, aki annyi rosszat hord össze rólatok, hogy ti is meglepődtök rajta. Folyamatosan manipulálta Day-t, azt mutatta, támogatja a kapcsolatát June-nal, de közben állandóan fúrta ezt a lány háta mögött, minden egyes felbukkanásával csak uszította ellene Day-t, miközben fokozatosan megpróbálta a saját ujja köré csavarni a fiút. Ő az, aki kedvesnek mutatja magát és gondoskodónak, de csak addig, ameddig a Föld az ő elképzelése szerint forog a tengelye körül, ha ez változik, ha a kis önző áskálódásaival nem tud kedve szerint a cél felé haladni, akkor úgy ítélkezik, mint akit felhúztak, és piszkosul rosszindulatú mellé. A Griffendél nem kifejezetten őrült fekete báránya Peter Pettigrew, a Hugrabugé pedig Tess, nincsenek kétségeim, ő is azonnal beállt volna a Harry-t szekálók táborába a második és negyedik kötetben.

Nos, ők lettek volna az én olvasmányaim Hugrabugos diákjai, ha szeretnétek megosztani a véleményeteket a választottaimról vagy leírni esetleg, Ti kiket gondoltok Hugrabugosnak, írjatok kommentet ;)

Ezennel elbúcsúztatnám a Roxfortosok a HP univerzumon kívül posztsorozatomat, nagyon jól esett a csomó pozitív visszajelzés, amiket a bejegyzésekhez fűztetek, örülök, hogy annyira megszerettétek ezt az ötletet, mint én ^^
A kódolás a HunHowrse weboldal Layout Generátorával készült | Készítette: Gothic01

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése