2018. február 5., hétfő

2017 és 2018 találkozása: Újévi Book Tag (Book Tag #33)


Helló! ^.^ Az előző újévvel/óévvel kapcsolatos bejegyzésem után hagytam egy kis időt, elkerülve, hogy a blog évértékeléssel és újévi tervezgetéssel teli posztok, speciális hajóval is járhatatlan tengerévé változzon, mert hacsak nem lyukasabb a szokásosnál az agyam, nem szoktam elmulasztani eleget tenni a Book Tag felkéréseimnek, és most lógóban volt kettő is, ami valamilyen szinten hasonlónak tekinthető az elsővel. Ismertek, tudjátok, hogy az időérzékem érdekes, a pontosság nem kifejezetten az erősségem, csak ha azt akarom, hogy az legyen... de azért februárra szeretnék épségben kilábalni ebből a témakörből :D Ennek keretében egy összevont Újévi Book Taggel boldogítalak titeket az elkövetkező perceitekben, aminek az első felvonására Helie hívott ki, az Egy könyvmoly élményei blogtól (válaszai ITT), második felvonására pedig csfannie a Molyról (válaszai ITT). Még egyszer köszönöm nekik a kihívást! A két tag között egy-két ponton volt átfedés, így ezeket a kérdéseket összemostam/az első felbukkanásukkor válaszoltam meg.

created by HunHowrse Layout Generator on 2018-02-05 02:04:29

Első felvonás - Ég veled 2017!

                                         ***
1.) A legjobb könyv vagy sorozat, amit 2017-ben olvastál

Szadista kérdés, de a Top 5 Szerda utolsó decemberi témája már felkészített erre, a listában említett ötöt is kínkeservesen választottam ki, ha viszont egyetlenegy, abszolút kiemelkedőt muszáj lesz megneveznem, akkor maradok annál a kötetnél, amit 2017-ben annyit emlegettem, hogy a könyökötön jöhetett ki már júniusban... ez pedig nem más, mint Karine Giébel pszicho-thrillere; a Csak egy árnyék.

2.) Nemrégiben - 2017-ben megismert írók/írónők, akiktől szívesen olvasnál még ebben az évben is:

Nincs limit? Mindjárt olvasóbarátabb kérdés! Akiktől már be is van készítve a polcomon néhány könyv, azok Ania Ahlborn (Vértestvérek), Alexandra Bracken (Sötét elmék),  Josh Malerman (Ház a tó mélyén, Madarak a dobozban) és Stieg Larrson (A tetovált lány). De idén tervezek még mellettük további könyvekre sort keríteni Robert Jackson Bennett-től, George R. R. Martintól, Peter V. Brett-től, Michelle Hodkin-tól, ha minden igaz, nemsokára jön a Mara Dyer sorozat harmadik kötete Mark Lawrence-től és Kristen Gier-től.


3.) Melyik könyvből készült sorozat- vagy filmadaptációt várod a leginkább?

Huh, a legtöbb adaptációról akkor értesülök, amikor már megérkezett, de kíváncsian várom a Sötét elmékből és A Rovásemberből készülő filmet, bár nem tudom, idén elkészül-e majd valamelyik.


4.) Nevezd meg a karaktert - vagy karaktereket -, akitől nem sajnálnád az éjféli csókodat!

Ha csinálunk valamit, végezzük nagy üzemben, úgyhogy a listám a következő személyekből áll; Rhysand (Köd és harag udvara), Jimmy Ferris (Szóló), Varen Nethers (Ébredés) ééés... Michael Corleone (A keresztapa).


5.) Mik szerepelnek a 2018-as várólistádon?

Egyelőre huszonöt könyv alkotja a 2018-as terveimet, de ezek fogadok, hogy rövidesen még tovább fognak növekedni, úgyhogy a molyos várólistám linkelése helyett inkább képeket illesztek be:

+ hozzáadnám a listához Bakti Viktor: Integrálva című regényét, ami ugyan még nincs a polcomon, de a megjelenése óta csurgatom utána a nyálamat.


Ebben az évben akkor is be fogom szerezni, és el fogom olvasni, ha beköszönt a zombi apokalipszis!

6.) Mennyi könyvet remélsz elolvasni 2018-ban?

'17-ben 74 db könyvvel zártam le az évet, idén szeretném ezt a számot kibővíteni legalább 80-ra, de nem fogok Szilveszterkor sírva bömbölni, párnába temetett arccal, ha valamiért nem fog összejönni csak annyi, mint tavaly vagy egy kicsit kevesebb. Az olvasás nem verseny, és a minőség felülírja a mennyiséget.

7.) Részt veszel a GoodReads Reading Challenge-n, vagy bármilyen hasonló, esetleg várólista-csökkentős eseményen?

Nope. A várólistámat nem úgy használom, mint ahogy arra általánosságban gondolni szoktak azokat a könyveket teszem rá, amik már megvannak, csak olvasásra várnak így akkor se lenne sok értelme a dolognak, ha érdekelne. A GoodReadsen egyébként csak mutatóban vagyok fent, ami annyit tesz, valamikor régen megcsináltam a fiókomat, szépen megtekintettnek jelölöm a hírleveleiket, de azóta nem jártam az oldalon.

8.) Tettél valamilyen újévi fogadalmat (könyves, blogos... stb)?

Úgy rémlik, erre már válaszoltam az előző évzárós Book Tagben, vagy csak szenilis kezdek lenni de a válaszom; nem. Engem sose érdekelt az ilyesmi, azt csinálom, amit akarok, és amire időm van, nincs szükség ehhez fogadkozásra.

Második felvonás - Üdv, 2018!

                                      ***

9.) Egy író, akitől szeretnél olvasni idén, de eddig még
semmit nem olvastál tőle


És éljenek a limitált válaszlehetőségek! A várólistás, kérdésnél feltüntetett kötetek szerzőit kihagyom a szórásból a változatosság kedvéért, és a választásom így A. M. Aranth-ra esik, akitől már régóta érdekel az Oculus.

10.) Egy könyv, amit mindenképpen szeretnél elolvasni

Csalás megint az Integrálvát mondani...?


A várólistámról a Szörnyeteg urat nevezném meg, kínkeserves keresgélés árán szereztem meg, és nagyon-nagyon kíváncsi vagyok, mihez kezd majd a kedvenc szociopatám a következő kalandja során.

11.) Egy klasszikus, amit szeretnél elolvasni

Ez a vonat már elment, ugyanis a Tag kitöltése előtt ledaráltam már azt a klasszikust, amit előre láthatóan ki akartam olvasni. Ez egy novellás kötet Edgar Allan Poe-tól, A fekete macska.

12.) Egy könyv, ami ezer éve várólistás és idén el akarod olvasni végre

Az ezer éve azért túlzás a várólistázási szokásaimat figyelembe véve, de a Magyarországról szeretettel elmondhatjuk, hogy jelentős ideje várja, hogy észrevegyem, és nekiüljek.

Még a Könyvhéten kaptam ajándékba a Fumax-os standnál, azóta többször is úgy volt, hogy elkezdem, de végül mindig valami máshoz lett kedvem, így azóta is mellőzöm.


13.)  Egy jó vastag könyv, amit beterveztél

A jó vastag könyvet, nevezetesen Stephen King 1180 oldalas Az c. művét már a tervezett klasszikushoz hasonlóan, kiolvasottnak nyilvánítva a polcomra raktam, de remélem, idén végre be tudom szerezni szintén King-től A búra alatt-ot, ami 1536 oldal vagy A tűz és jég dala sorozat következő részét, a Királyok csatáját, ami 976 oldalas.

14.)  Egy író, akitől már olvastál és idén is szeretnél

Most szívesen felsorolnám az összes kedvencemet, de gátat szabok ennek a késztetésnek, és leírom az első író nevét, aki eszembe jutott: Jennifer L. Armentrout. A Perzselő csók a Köd és harag udvarával együtt érkezett hozzám, szóval időszerű lesz beütemeznem.

15.)  Karácsonyra kapott könyv, amit el fogsz olvasni idén

Legyen mondjuk mindegyik karácsonyra kapott könyvem, amit még nem olvastam el tavaly? Ha nem is vagyok a határidők bajnoka, egy évet vagy még többet nem ülök egy könyvön se. Ezek a könyvek pedig;
- Stieg Larsson: A lány, aki a tűzzel játszik
- Anne Fraiser: A testolvasó
- Stephen King: Újjászületés
- Erin Watt: Papír hercegnő
- Sarah J. Maas: Üvegtrón

16.) Egy sorozat, amit elkezdeni és befejezni is 2018-ban fogsz

Egy évben kezdem el, és fejezem is be? Ez aztán az elrugaszkodott feltevés! Teljesíthetőben fogok gondolkozni, vagyis egy trilógiában, és ez a Hatalom-trilógia. A nyitókötet, A hamis herceg nem is vár másra, minthogy közelebbről is megismerkedjünk.

17.)  Egy megkezdett sorozat, amit be fogsz 2018-ban fejezni

Gail Carrigertől a Napernyő Protektorátus, aminek idén fogják valamikor megjeleníteni az utolsó részét, az Időtlent ^-^


Mivel merem feltételezni, velem ellentétben másoknál nem februárral indul el egy év, nem örvendeztetek meg senkit a kitöltésre kihívás örömével. Viszont a lehetőség attól még nyitva áll, amennyiben a bejegyzésetekhez hozzácsaptok egy forrásmegjelölésként tálalt beismerő vallomást arról, a kérdéseket tőlem szedtétek.
A kódolás a HunHowrse weboldal Layout Generátorával készült | Készítette: Gothic01

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése