2018. január 24., szerda

Top 5 Wednesday #16 - A kérdések kereszttüzében: Agytekervény torna könyvekkel

Sziasztok! Nem kápráznak a szemeitek, még mindig képes vagyok rá, hogy fenntartsam a dátumos sikersorozatomat; beköszöntött a szerda és én már itt is vagyok lelkesedéstől dagadva a legfrissebb Top 5 Wednesday témával, mely a csapat januári csokrából a személyes kedvencem a pontok kitűzése óta *.* Ebben a bejegyzésben olyan könyveket fogok nektek bemutatni, amik sok gondolatot vagy kérdést vetettek fel bennem, az eredeti szöveg szerint ezek lehetnek pozitív és negatív olvasói élmények egyaránt, de annyit elöljáróban megjegyzek; a listám minden tagját szerettem és bátran ajánlom őket nektek :) Mint mindig, a kritikáimat a bejegyzésbe tett kötetekről, most is a címükre kattintva olvashatjátok el.

5.) Louise O'Neill: Örökké a tiéd

Ez egy olyan mű, amit ha felmerülne a kötelező olvasmányok listájának a megreformálása, elsőként tolnék az illetékesek orra alá, hiszen annak ellenére, hogy nem tökéletes kötet, maga az üzenet és annak a tálalása fenomenális. Egy roppant aktuális problémát tár az írónő az olvasók elé, azt hiszem, ez az a téma, amin mostanság el kéne gondolkoznia a 12-14 éves korosztálynak, amivel kapcsolatban jót tenne nekik egy kellemes, disztópiás köntösbe bújtatott kijózanítás. A sztorival Louise görbe tükröt mutat a társadalmunkról, arról merre robog olyan sebességgel egy expressz vonat vagy jobban mondva hol tart már most is? A nőket, azaz "évákat" mesterségesen állítják elő ebben a totálisan férfiak uralta világban; a) hogy szülőgéppé váló feleségek legyenek, b) hogy személyes, ingyenes prostituáltak, ágyasok legyenek, c) hogy szűznővérek legyenek, akik a későbbi évákat oktatják. A lányok vaskalapos diéta szerint élnek, olvasni és más agytevékenységet igénylő dologra nem tanítják őket csak arra, ők legyenek a férfiak kifogástalan külsejű, kifogástalanul engedelmes játékszerei. A felszínes libák nagyjának nem szent semmi, bármit megtennének, hogy az iskola rangsorában elsők legyenek és ők kaparintsák meg a legjobb férjet, aki kicsit is kilóg közülük, azzal brutálisan elbánnak, szabadidejükben előszeretettel kritizálják egymás külsejét. Bennem a kérdések közül a mezőnyt az vezette; hová tűntek ebben a világban a feministák? Vagy, ha nem is a feministák, de a normális gondolkozású nők? Csak úgy felszívódtak? Ezt nem jelenteném ki, mert akadt egy többieknél különb lány mindenképpen... inkább azt nem értem, miért nem fogtak össze az elnyomás ellen? Miért nem lázadott fel minden mesterséges nő? Miért fogadták el, hogy ők pusztán erre valók? Nagyon érdekes, elgondolkodtató olvasmány, egyedüli hátulütő az agyatlan bionők hisztizése, de ezt se pusztán oldalkitöltés miatt, hanem a görbe tükör fokozásaként szőtte bele az írónő.


4.) Holly Black: A fehér macska

Ez egy előzőnél sokkal lazább, inkább szórakoztató történet, számomra magába foglalta mindazokat, amiket egy briliáns urban fantasy-tól elvárok; ravasz, hazudozó főhőst, svindlereket, alvilági ügyeket és mágiát... pontosan annyi humorral társítva, hogy vicces, de attól még komolyan vehető maradhasson a regény. Az alapvető "imádtam olvasni" hangulaton kívül egy meglehetősen komplex kérdéskör is megragadott, ami a fő vonal tekintetében ugyan mellékes volt, de annál érdekesebb. Mégpedig az, hogy az átokvetőknek megengedhető-e, hogy legálisan használják az adottságaikat vagy sem. Az érveimet és ellenérveimet részletesen megtaláljátok a könyvhöz tartozó értékelésemben, ugyanis akik ismernek tudják, nem szeretem a csak úgy légből kapott, indoklás nélküli véleménynyilvánítást... de összefoglalva két szék között a pad alá estem. Az alapvető emberi jogok tekintetében sértőnek találtam, hogy ha valakinek van egy kimagasló adottsága, azt nem használhatja, de a másik oldalról megértettem, hiszen az összes átokvető képesség ártó hatású az emberekre nézve. Nehezen lehetne úgy használni bármelyiket, hogy azok ne kerüljenek alárendelt helyzetbe, akik "csak" emberek és nem tudnak varázsolni.


3.) Josh Malerman: Ház a tó mélyén

Ezt a vékony kis könyvet, amivel Josh a munkásságával való első találkozásomkor beférkőzött a kedvenc íróim közé, akár úgy is leírhatnám az önbeteljesítő jóslat jelzőn kívül, mint egy gigantikus miértet. Borzongató, addiktív horror kötet egy viktoriánus családi házról, amit első randevújukat töltő tinédzserek találnak egy tó mélyén, ami tele van megmagyarázhatatlan, rémisztő jelenségekkel. Ugyanis habár a ház üresnek tűnik, úgy tűnik, valaki mégis lakik benne, és ez a valaki felváltva igyekszik elüldözni és a házhoz láncolni a hősöket. A varázs kedvéért a páros megegyezett abban, hogy a házzal kapcsolatban nem lesz semmi "miért és hogyan?", és ezzel Josh szép, őrült kálváriába kergette szerencsétlen olvasókat, legalábbis engem biztosan. Egyszerűen nem tudtam nem törődni a miértekkel az elragadó, misztikus homály vonzása mellett se, hogy miért áll a legnagyobb asztaltól a legapróbb villáig minden úgy a ház belsejében, a VÍZBEN, mint egy átlagos, szárazföldi építményben, hogy miért lebegnek olyan furcsán azok a ruhák, miért emelkedik fel egyszer az a hódos tartó, máskor tapad a pulthoz, és mi az a lény, ami odalent tanyázik... Továbbá arra is éktelenül kíváncsi voltam, hogyan működhetett a villany anélkül, hogy mindenkit agyoncsapott az áram... Nem győzöm hangsúlyozni, de nálam ez a kötet lepipálta az író legnépszerűbb könyvét, a Madarak a dobozban-t.

2.) Lewis Carroll: Alice Tükörorszában

Lewis Carroll munkásságát illetően az átlag ember szkeptikus, de ha nem is pontosan olyan módon, mint az átlagos kedvenceimet, én a magam részéről imádom ennek a fickónak az írásait. Tetszik bennük, hogy a felszín alá kell merülni ahhoz, hogy meg lehessen lelni az értéküket, hogy nem elég pusztán olvasni, hogy igenis meg kell dolgozni érte, hogy túl lehessen látni azon az értelmetlen, beteg zagyvaságon, amit a felületes olvasó leszűr az alkotásaiból. Ugyanis sokan letudják Carroll-t annyival, hogy groteszk meséket ír, amiket klasszikus értelemben nem nevezném én mesének, ezek rendkívül bonyolult, logikus szimbólumrendszerre épülő társadalomkritikák, amiknek a fejtegetése logikai játékra invitálja a gyerekeket és felnőtteket is. Számomra egy Carroll könyv felér egy egyenesen agyba lőtt adrenalin lökettel, imádok azon morfondírozni, melyik részlettel mire akart utalni, melyik szimbólum mit jelent. Az első része ennek a csodának, az Alice Csodaországban a sötétebb hangulata miatt sokkal jobban tetszett, de az agytornás oldalt itt szerettem jobban, annak ellenére, a rejtett utalások, a jelképek itt nem annyira ikonikusak, mint a Cheshire macska vagy a Szívkirálynő  Csodaországban-ban. A fejtegetéseimet az értékelésemben összeszedtem, de hogy világosabban előttetek legyen, miről is zagyválok, felhozok egy példát :D ->
"A huszár azt a szórakozott feltaláló típust hivatott megtestesíteni, aki tele van újszerű és döntő hányadban haszontalan ötletekkel, amiket szívesen villogtat, de még ő sem vetemedett rá, hogy megkísérelje kivitelezni őket a valóságban. A lováról való folyamatos, szinte lépésenkénti leesések azt a vakvágányokkal tarkított utat szimbolizálja, amit a feltalálóknak kell bejárniuk, mire a temérdek kivitelezhetetlennek bizonyuló ötletük tengerében akad egy olyan, amivel létrehozhatják a nagy áttörést."


1.) Dan Wells: Töredékek

A befutó pedig ezen a héten a Részlegesek-trilógia második kötete lett, amiben ugyan nincsenek körmönfont szimbólumok és rejtélyes házak, mégis a legtöbb gondolatot ébresztette bennem, ami az értékelésem szokásoshoz is mérten hosszú terjedelmén is kiütközik. Mintha felkapcsoltak volna a fejemben egy töprengési kapcsolót, csak úgy özönlöttek a fejembe a kérdések, az elméletek, a bírósági tárgyaláshoz hasonlóan lefolytatott gondolati viták, és még lefekvés előtt se tudtam elűzni őket, de bevallom... nem is nagyon törtem össze magam ennek érdekében. Azon kívül, hogy a sorozat nyitókötetéhez képest sokkal kevesebb a hiszti, sokkal több az apokalipszist bemutató részlet, a technológia, az akció, na meg az információk a Részlegesekről, sokkal magvasabb kérdések is cikáznak, mint a Részben emberben lévő egy helyben totyogós rinya-tenger. Ha elkezdeném újra úgy kifejteném a gondolataimat, nézőpontjaimat, mint ahogy szeretném, megkockáztatom jövőhét szerdára se fejezném ezt be... légyszi, ha mást nem is, ezt a kritikát nézzétek meg, mert úgy lehet a legjobban érzékelni ennek a remek folytatásnak a gondolatébresztő erejét :c Szóval kénytelen leszek tömöríteni a teljesség igénye nélkül, amitől megint kicsit úgy érzem magam, mintha brutális lecsípésekkel szeretnék konfliktustérképet készíteni... na, a lényeg, hogy bennem az alapkonfliktus kapcsán is felmerültek kérdőjelek, és igen hamar átpártoltam az emberiség ellensége,a  biorobotok, azaz Részlegesek oldalára. Miért kell ennyire teperni a fajfenntartásért? Miért nem lehet pusztán békében leélni az életüket a túlélőknek, és hagyni ezt a fenébe, amikor minden feltétel adott lenne egy roppant kényelmes élethez? Ők akkor is meghalnak, ha utánuk 1 000 000 évig lesznek még emberek, akkor is, ha nem, az életminőségükre sincsen kihatással a dolog. Miért érdemes megmenteni egy olyan "emberiséget", aminek a képviselői szemrebbenés nélkül, törvénybe foglalva fedező kancákat csináltak tizenéves lányokból a "nagy cél" érdekében úgy, hogy tudták, úgyis meghal az összes csecsemő a vírus miatt? Egy olyan világban, ahol ezt megengedik az emberek, hol az a fene nagy humánusság, aminek a hiányával a Részlegeseket vádolják? Ha meg is lesz az RM-re a gyógymód, és lesznek gyerekek, ilyen undorító felnőttektől, akik sárba tiporták a lányaik, unokahúgaik, testvéreik, feleségeik alapvető személyes jogait, mégis mit tanulnának? Hová fajulna tovább így is a történetben feltűnő, az undorítóság tetejét verdeső emberi közösség? Ráadásul a Részleges-ember ellentét kapcsán azt sem értettem, mit csodálkoznak, mit háborodnak fel az emberek azon, ha megalkotnak egy emberi intelligenciájú, emberi érzésekkel rendelkező fajt, aminek a tagjait aztán tárgyként kezelnek, hogyha ez a faj fellázad ellenük? Ők nem küzdöttek évszázadokon keresztül az elnyomó hatalmak ellen? És még sorolhatnám a végtelenségig... Ha sokáig törném magam, talán eszembe jutna másik könyv, amin ennyit agyaltam, amiben a felvetett kérdések ennyire megragadtak, de egyelőre ennek a versenynek a győztese vitathatatlanul  a Töredékek. Már csak a gondolatébresztő mivolta miatt is totális mellszélességgel ajánlanám, de azt leszámítva is számtalan indok szól mellette.

A Top 5 Wednesday résztvevő bloggereit és vloggereit EBBEN a molyos zónában találhatjátok meg a friss bejegyzéseik társaságában, egyelőre úgy néz ki, most is az elsők között voltam a posztolásban, de emberibb időben záporozni fognak a posztok tőlük ;)

Nektek is van Top 5 elgondolkodtató könyvetek? Osszátok meg a címeiket kommentben vagy, ami annál is jobb, csatlakozzatok a csapathoz. Olvastátok az általam felsorolt könyveket vagy csak szimplán hozzáfűzni valótok van? Szintén írjatok bátran. Vagy itt hozzászólásban, vagy a molyon, vagy a Facebook-on. Az utóbbit valamivel ritkábban nézem, de hamar érkezik majd reagálás :D

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése