2017. december 13., szerda

Manon Fargetton: Le suivant sur la liste - A lista

Bonjour! Manon Fargetton, francia írónő YA kötetéről hoztam nektek ezúttal értékelést, amiben négy, ellentétes körökben mozgó és látszólag totálisan összeférhetetlen fiatal kényszerül együttműködésre, miután két szervezet is vadászni kezd rájuk. :)

Fülszöveg:
Két fiú – két lány.

Nekik négyüknek sosem lett volna szabad találkozniuk.
És most egymásra vannak utalva.
Üldözik őket, az életükre törnek.
De ki akar végezni velük és miért?
Kinek fontos ennyire négy kamasz?
Kik ők valójában?
Le kell rántaniuk a leplet a titokról,
csak úgy menthetik meg az életüket.
Talán…
Tipikusan az a fajta történet, ami valósággal eteti magát az olvasóval, így kizárólag akkor érdemes belevágni, ha van az embernek lógóban két-három órája, mert mire észbe kap, mókuskerekében feltartóztathatatlanul futó hörcsögként rohanva szedi a lapokat és nem nyugszik, ameddig az ujjai közé nem kaparintja a legeslegutolsó oldalt is.Kimerítően hosszadalmas listát körmölhetnék róla, miért is ajánlom olvasásra ezt a karcsú kis szösszenetet, de a számadatok általában meggyőzőbb erejűek egyes szavaknál… Nekem az átlagos olvasási sebességem amibe nem tartoznak bele a bacilus dzsemborik szezonjának utóbbi hetekben egyre inkább szaporodó, „agyilag zokni, szellemileg harisnya” pillanatai 1 perc/1 oldal szokott lenni, viszont A lista annyira beszippantott, hogy 1 perc alatt legalább 3 oldalt kebeleztem be. Mit ne mondjak, mérget lehet rá venni, hogy kvázi yoyózott a tekintetem a papír előtt és még így se éreztem azt, hogy kellően tudom tartani a lépést a könyvvel. Az akciódús, pörgős tempó sok lehetőséget hagyott az események hálójából való kiszakadásra, de eleinte azért hébe-hóba panaszkodtam magamban az írónő szellős, részletekbe nem szívesen süllyedő stílusa miatt. Tetemes elfogyasztott oldalmennyiségbe telt, mire valamelyest eleresztettem azt a gondolatot, hogy ez a szinte felületességet súroló lazaság nekem túl komolytalan, mindamellett a korábbi élményeimnek köszönhetően, mire kézbe vettem Manon művét, már nevetséges, de misztikus tisztelettel tekintettem a francia szerzőkre de Manon mindent bevetett annak érdekében, hogy annyira lekössön, hogy ne legyek képes ilyeneken agyalni és végül beláttam, ez az elsőre unszimpatikus stratégia, egész gyümölcsöző taktikának vehető. Morogtam, morogtam, de Manon egy szemvillanás alatt elérte, hogy ne legyek hajlandó letenni a könyvét és azt hiszem, ez az egyik létező legnagyobb siker egy író részéről. Olvasási válságból való kilábaláshoz tökéletes választás, ha ez a megfeszített izgalomgenerátor nem javítja meg a gépezetet, akkor semmi. Most pedig magamra kapva egy keveset A lista pörgősségének emlékéből, konkretizálom némileg a mondandómat, ugyanis eddig sikeresen beleestem a fülszöveg hibájába; nem árultam el semmi érdemlegeset a történetről a lendületességét leszámítva ami jó, ha van, de lássuk be, nem vonzz annyi embert, mint egy ütős alap sztori. Egy különleges összefüggés felismerő készséggel rendelkező, szabadidejében számítógépes rendszereket feltörő gimnazista fiú legutóbbi ténykedése során valami hátborzongatóan megdöbbentőre bukkan, miután egy másik hacker segítségével bejut egy pszichiátriai kezelés nyújtással és lombikbébi programmal foglalkozó klinika intranetébe, valamire, ami több embert közvetlen veszélynek tehet ki. A fiút az aznapi első tanítási óra előtt baleset éri, de előtte még alkalma adódik virtuálisan figyelmeztetni a fő veszélyezetteket a készülődő hajszára… Négy eltérő vérmérsékletű, korábban egymásról tudomást sem vevő fiatal kényszerül együttműködésre azután, hogy a figyelmeztető üzenet megérkezését követően nem sokkal, fenekestől felfordul a megszokott rutinjuk, ha életben akarnak maradni és ki akarják deríteni, miért feni rá a fogukat hirtelenjében két látszólag korlátlan befolyással bíró szervezet is, amik közül az egyik egyértelműen el akarja tenni őket láb alól… míg a másik szándékai kifürkészhetetlenek és talán még rémisztőbbek, mint az elsőé. A főszereplőknek résen kell lenniük a válaszok megszerzésének, az önnön épségük megtartásának és a rejtett adottságaik megismerésének az érdekében. Különféle modern tudományok kelnek harcra egymással és egy válsághelyzetben verbuválódott baráti szövetséggel. Minden döntés súlyos következményt von maga után és nem lehet tudni, a vízválasztó pillanatban mi bizonyul erősebbnek; három napnak az eseménye vagy egy egész élet vágyálma?


Mielőtt tovább csigáznám az érdeklődéseteket, fontosnak tartom leszögezni, hogy bármennyire is izgalmas, sodró és feszültséggel teli regény A lista és bármennyire is ezzel a címkével van legfőképp reklámozva, nem nevezném thrillernek. Kemény dió a bekategorizálása, mert vannak benne thrillerekre, sőt még sci-fikre is jellemző elemek, de ezekhez a műfajokhoz a történet, nos… nagyon YA :D Személy szerint a legérzékletesebben úgy tudnám leírni, mint egy könyvbe ültetett tinis akciófilmet, de ha könyves behatárolásnál maradunk, akkor még mindig a fantasy-s vonulatot éreztem a legerőteljesebbnek, hiába nem manók, tündérek és vérfarkasok grasszálnak jelen körülmények között Párizs utcáin. Ebből nem kell arra következtetni, hogy gagyi, mert elsőrangú kikapcsolódást nyújt különösen az előző olvasmányom után esett nagyon jól, ami több ízben is zavarba ejtő alapossággal megviselt de akik kifejezetten azzal a szándékkal kezdenek bele, hogy olvasok majd egy jó kis thrillert, azok csalódni fognak. Hiszen nem azt fogják kapni, amit várnak... Engem is meglepetés ért a várakozásaimhoz képest, de ez benne volt a pakliban a jóindulattal diétás kivitelezésű fülszöveg után, ami erősen minimalista formában ismerteti a történet kiindulási pontjait.

Annyira extrém mértékben szokásomtól eltérően én se akarok belemerülni most a részletek elemzésébe, ne is kérdezzétek, micsoda fárasztó mértékű önuralmat igényel ez mert szeretném meghagyni az előfeltételezések és a valóság találkozásának izgalmát, sajátos kontrasztját, ami ellen rendesen kapálóztam, amikor információkat igyekeztem szerezni a könyvről a megvétele előtt … de bizonytalanság és a felfedezés öröme is a varázs része ennél a kötetnél. Nélküle nem ütne akkorát, bízzatok bennem. A könyvvel való közös történetem kapcsán azt osztanám meg még veletek, hogy már a borító meglátásától kezdve nyomokban emlékeztetett a sztori egy animére, amit még nagyon régen, az előző évezredben követtem nyomon, így a karakterek se húsvér emberként, hanem anime szereplőkként jelentek meg előttem…

Alapvetően négy személyiségi „szélsőséget” megtestesítő főszereplőnk van, akik nagyjából azonos mozgásteret kaptak az írónőtől, de ha valaki jobban odafigyel, azért ki lehet azt sakkozni, hogy noha arra törekedett, pártatlanul álljon a szereplőihez, hogy az olvasók kiválaszthassák  a maguk kedvencét, Manon négyük közül kihez húzott a legjobban. ’:D A két lányt és a két fiút a sztori szempontjából megfelelő alapossággal megismerhetjük a saját, E/3-as szemszögükön keresztül, ami gyors mesélés váltásokat von magával, de nem teszi zavarossá az összképet, inkább csak annak a jelzését teszi erősebbé, hogy mind ugyanannyira fontosak. Náluk egy kicsit mellékesebb szinten, de még állandó és lényeges résztvevőnek tekinthető Nathan, imádom ezt a nevet az a fiú, akit a felvezetésben említettem és az ő elektronikus verziója, aki a „valós Nathan” biciklis balesete után lendül akcióba és segíti a négyes fogatot azokkal az információkkal, amiket a cyber világon kívüli énje a kutatásai során felfedezett. Ő vagy ők testesítik meg a csapat agyát és alkalmanként egy csöppet fájt, hogy nincsenek annyira kiemelve, mint a négy szerves emberünk, amikor az ő közbenjárásuk nélkül pár oldal leforgása alatt reszeltek volna a teljes értékű főszereplőknek.

Morgane, a lányok egyike, egy szangvinikus természet a hetekben találtam rá a vérmérséklet szerinti személyiség kategorizálásra és ez a négy típus annyira ráillet, annyira jól elkülönült A lista szereplőinél, hogy nem bírtam megállni, hogy ne vegyem bele a kritikámba. Amióta csak az eszét tudja, vonzotta a rivaldafényt, az iskolában a menő csajok falkájának a vezetője és a legtöbb fiú rajongásának a tárgya, mindenféle megerőltetés nélkül megszeretteti magát az emberekkel, a társaságban szinte csillagként ragyog. Ő apuci kicsi lánya, akinek lehetetlenség nemet mondani és, aki minden kőszívet meglágyít a kedves, közvetlen, lehengerlő egyéniségével, emellett eléggé naiv és elvarázsolt, továbbá a személyes véleményem szerint felszínes és butácska is. Nem fejfájdítóan sötét a leányzó, de amikor kicsit leül a por és akad néhány nyugodt perc, ami során nem akarja őket felrobbantani senki és nem kell menekülniük, akkor hajlamos csak úgy visszafogottan… de fosni a buta liba pillanatokat. Ráfoghatjuk, hogy ő a standard YA főhősnő vagy az a prototípus, amivé a szürke kisegerek akarnak szintfejlődni. Nem fog a készülődő kijelentésemtől senkit földhöz vágni a megrökönyödés, aki kicsit is ismer; a főszereplő közül Morgane-t bírtam megkedvelni a legkevésbé. Néha adódtak kifejezetten szerethető mozzanatai, de nekem kissé émelyítő volt és a cukiságától csömöröm lett, sokszor berágtam rá, miközben azt kérdezgettem magamtól, ez a csaj miért nem képes használni a fejét, mint az őt körberajongó földi halandók… Az anyjával kapcsolatos szál árnyaltabbá tette a karakterét, de az én vagyok a tündöklő sztár titulussal járó narcizmus és a közkedveltségem mindenre feljogosít, mert úgyis körülöttem forog a bolygó attitűd sajna kiszoríthatatlanul jelen volt. Mikor a hisztériás rohamánál csak úgy puszta személyes önzőségből Samuelre zúdította azt a lavinát, akkor szívesen megtéptem volna a lángvörös loboncánál fogva a kisasszonyt, hogy észhez térjen.

Izia, a másik lány és egyúttal a legnagyobb kedvencem a történetben, kolerikus. Vagány, nagyszájú, lobbanékony, adrenalin hajszoló rocker csaj, aki automatikusan belehelyezkedik a vezető szerepébe és ráncba szedi a társaságot, ha kezdenek eltunyulni és nem viselkednek megfelelően elővigyázatosan, nem teljesítenek elég hatékonyan az adott szituációban. Kimagaslóan jó megfigyelő, aki időben felfedezi a megfelelő részleteket még komoly nyomás alatt is, Nathan után ő tartotta a leginkább életben a csapatot. A függetlensége és az egyenessége imponáló volt a számomra, ahogy a gunyoros humora is nagyon bejött, amivel vissza-vissza rántogatta a hercegnőt a földre, amikor el készült szállni vagy szükség esetén a szájába rágta, mihez is kellene kezdenie. Ő ismerte fel a leghamarabb, hogy mi is teszi különlegessé és egyúttal ő hasznosította még tudat alatt is a legprecízebben ezt az adottságot és a veszélyre figyelmeztető üzenet után ő akarta először tisztázni, miről is van szó, így ő is vette a leghamarabb kézbe az irányítást. Összefoglalva ő a legcélorientáltabb és szervezettebb, az izgalmas, váratlan fordulatok éltetik, de nem csak sodródik az árral, különben nem lenne képes ennyire hamar meglovagolni a soron következő hullámot. Rosszat mondani maximum csak olyan téren tudok mondani rá, hogy először bosszantott az a rengeteg angol kifejezés, amit beleszőtt a megnyilvánulásaiba ahelyett, hogy az anyanyelvén kerített volna valamiféle szinonimát, ami körülírja az adott szót… de ahogy a természetéből fakadóan növekedett Izia irányába a szimpátiám, ezt a kis rigolyáját is megszoktam. A Samuellel megejtett szóváltásain nem tudtam nem elmosolyodni, már a kezdetektől sejtettem, milyen kimenetele lesz a rivalizálásuknak, de Izia lemezeinek a nézegetésénél már biztosra vettem, az ő esetükben is el lehet kezdeni dúdolni azt a bizonyos Ramones számot… Apropó lemezek! Nem kicsit derült fel az arcom, amikor Izia gyűjteményének vizslatása közben olyan bandáknak a neveire bukkantam, amiket én is szoktam hallgatni :3

Timothée, Nathan unokatestvére az egyik legnagyobb csodabogár a bandából, aki a melankolikus kategóriába esik. A fiú évek óta annak a klinikának a pszichiátriai osztályának a lakója, aminek a rendszerébe Nathan a történet kezdetén betört, egészen kiskorától kezdve képtelen elviselni az emberek érintését, ugyanis, amikor bőr érintkezik Timothée bőrével… akkor valami emberfeletti történik. A másik ember összes emléke és érzelme zavaros, homályos képek kotyvalékaként fénysebességgel átáramlik a srácba, ami hihetetlenül nagy fájdalmat okoz a számára, akkorát, hogy a pszichiátriára kerülése előtt pontot is akart tenni ennek az ügynek a végére. Timothée szenved, amiért emiatt a probléma miatt sosem tapasztalhat meg egy oldott barátságot vagy egy szerelmet… és a gyógyszereitől az ébren töltött ideje nagy részében el van nyomódva, de az évek során börtön helyett egyfajta védő burokként kezdte kezelni a klinikát. Nem tökéletes, viszont a lehetőségekhez mérten a legbiztonságosabb opció a számára egészen addig, ameddig az üzenet érkezését követően be nem toppan hozzá Izia és Morgane és magukkal nem rántják ebbe a számtalan kérdőjelet tartogató kalandba. Néha kicsit málénak és túl érzelgősnek érzékeltem őt, de a „betegsége” okán az utóbbi végül is nem igazán róható fel a számára. A Morgane és közte alakuló szálat hirtelennek tartottam az ismeretségi idejük hosszát figyelembe véve, de Timothée adottságát figyelembe véve az ő oldaláról még valamennyire logikusnak hatottak ezek a mély érzések, ha Morgane részéről fellobbanás szaga is volt  a dolognak. A lányok igyekezték annyira bevenni a brigádba, amennyire lehetett, de az érintéses problémája miatt végig kívülálló maradt egy bizonyos fokig. Sokszor elgondolkoztam rajta, mi is járhatott a fejében, ahogy csendben, a háttérből figyelte a társait, akiknek az érzéseik nyitott könyvet alkottak előtte… :D

A negyedik és ezáltal kizárásos alapon a történet flegmatikus főszereplője Samuel, aki a saját fafejűségének köszönhetően később esett be a figyelmeztetettek körébe, mint a másik három tizenéves. Samuel okozott a legtöbb dilemmázást számomra, az első benyomások nem voltak biztatóak, egy seggnek tartottam, abból is a pukkancs kategóriának, aki nagyrészt alaptalanul pattog, amikor épp nem úgy tesz, mintha mindent és mindenkit lecsinálna. A hozzáállását szélsőségesnek találtam, ahogy az anyja irányába táplált haragjával se tudtam mit kezdeni, attól, hogy az apja balesete előtt vitáztak, még nem az anyja miatt halt meg még akkor se, ha nem vesszük latba azokat a momentumokat, amik Samuel előtt sokáig rejtve maradtak. Mikor a hajtás részévé vált, sokszor nevettem rajta, amiért nem tudta mire vélni a dolgokat és még elveszettebben állt a velük történtekhez. Onnantól kezdett változni a róla alkotott véleményem, amikor nekiállt versengeni Iziával és a tenyeret viszketésre ingerlő taplósága leszelídült egy ugratás kaliberű beszólogató-rendszerré és, amikor ebből valami még bensőségesebb indult kialakulásnak köztük, akkor már nyíltan, szélesen mosolyogtam, de változatlanul labilisnak tartottam a srácot. És a későbbiek igazolták, hogy nem is alaptalanul fogalmazódott ez meg bennem, haragudtam rá nagyon azért, amit a sztori vége felé művelt… de nem hibáztatom Manont ezért a csavarért, logikus volt, hogy valaki által ez be fog következni, (spoiler) elvégre bár sok történetben adnak nagy súlyt az ilyen pár napos, szokatlan körülmények közötti barátságoknak, a reálisság azt mutatja, hogy nem alakul ki azért ennyi idő alatt olyan mély, testvériséges kötelék, akkor se, ha a világ a feje tetejére áll (/spoiler) sőt, tetszett is ez a megoldás annak ellenére, hogy a csávót meg tudtam volna fojtani egy kanál vízben.

Klassz, ütős kis történet, amibe nagyon könnyű átszellemülni és, amit hamar a szívébe zárhat az olvasó, de biztos sokaknak lesz olyan érzése egy-egy részletet illetően, hogy valahol már találkozott ezzel. Én első blikkre a Jus Accardo-féle Denazen és a Dan Wells-féle Partials sorozatot tudom felhozni, mint hasonló témakörben erősebb és kidolgozottabb regényeket, de ez még nem fog abban megakadályozni, hogy azonnal lecsapjak a folytatásra, amint kiadják azt :D

Borító: 5/5 – Nagyon ötletesnek találom, fokozza a rejtélyességet, hogy csak részleteket lehet látni egyes karakterekből, így ameddig nem bukkannak fel annyian, hogy szűkíteni lehessen a kört, jót lehet agyalni rajta, hogy ki-kicsoda. A jellegzetességeik remekül meg lettek ragadva, az is tetszik, hogy a hasábok közül kettőt fényesre csináltak meg ^^
Kedvenc karakterek: Izia és az apja, Nathan
Legutáltabb karakterek: dr. Klein, Morgane
Kedvenc részek: amikor Izia megkapta az e-mailt Nathantől, amikor Izia és Samuel Izia lemezeit nézegették, amikor be lett avatva a titokba Izia apja, amikor elmentek a szereplők Nathan-ék házába, Nathan elektronikus verziójának a beszélgetése Izia apjával
Mélypontok: Morgane üresfejű üzemmódos alkotói tevékenysége, az, ahogy Morgane a Nathannel történtekre reagált, Samuel viselkedése az elején és a végén
Szerelmi szál: fokozatosan a párok egymásra találtak, de csak egyikük lépett túl a csókolózáson. A YA keretei között maradnak ezek a szálak, hiszen nem is a leglényegesebbek a kompozícióból.

Ha felkeltette az érdeklődéseteket a történet, ITT rendelhetitek meg a könyvet!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése