2017. december 7., csütörtök

Dan Wells: Fragments - Töredékek (Részlegesek 2)

Helló! Egy nagy kedvencem, Dan Wells, idén hozzánk látogatott amerikai író, Részlegesek-trilógiájának elsöprően izgalmas és rejtélyes második kötetéről hoztam értékelést. A kötet számtalan gondolatot ébresztett bennem, meghozta a kedvem egy alapos vitához a meglebegtetett témák tekintetében, így az irományom is hosszabbra sikeredett a szokásosnál.


Fülszöveg:

Kira Walker megtalálta az RM vírus gyógymódját, de az emberek és a Részlegesek túléléséért vívott küzdelem még csak a kezdeténél tart. East Meadow-t elhagyván Kira kétségbeesetten próbálja kideríteni, hogy kicsoda is ő valójában. Nem lehet véletlen egybeesés, hogy az RM gyógymódja maguknak a Részlegeseknek a vérében található – ez nyilván valami nagyobb terv része, amelyben Kirának is szerepet szántak, és amely mindkét fajt megmenthetné. Kirához útja során többen csatlakoznak, köztük Samm, a Részleges is. De vajon megbízhat-e bennük? Ezalatt Long Islanden az emberiség utolsó képviselői felkészülnek a Részlegesek elleni háborúra, és Marcus tudja, az egyetlen reményük, hogy kitartsanak Kira visszatéréséig. Ám a lány útja hosszadalmas a posztapokaliptikus Amerika pusztaságán keresztül, és közben mindkettejük számára fokozatosan kiderül, hogy legnagyobb ellenségük létezéséről eddig nem is tudtak. A lélegzetelállító Részlegesek trilógia második része az emberiség utolsó előtti órájának krónikája. Utazás az ismeretlenbe, amely során fel kell fedeznünk hogyan élhetjük túl – és ami még fontosabb, hogy mi indokolná megmaradásunkat a Földön.

Mr. Wells más könyveiben megcsillogtatta a mentális betegségekkel kapcsolatos tudását, így nem is annyira váratlan, hogy a Második-könyv Szindrómával szemben is immunisságot fejlesztett ki. Egy elsőrangú folytatás előttem arról ismerszik meg, hogy minimálisra redukálódnak benne azok a tényezők, amelyek az előző részben idegesítettek és reflektorfénybe kerülnek azok, amikért bolondulásig rajongtam. A Töredékek pedig beváltotta ezeket a várakozásaimat.
Nagyon örülök neki, hogy a Részben ember becsukása után nem búcsúztam el a sorozattól egy pápá kíséretében, ugyanis ez a könyv nálam messze túlszárnyalta az elsőt és valamilyen szinten nem kicsit borzaszt el a gondolat, hogy nem sok híján megfosztottam magam ettől az elképesztő élménytől. A Részben embert majdnem két éve olvastam, így a második kötet megkezdésekor nem sokra emlékeztem belőle, de három dolog tisztán élt bennem; a rengeteg felesleges rinya gyakran kihozott a béketűrésemből, a világfelépítésért szerfelett odavoltam és többet akartam megtudni a Részlegesekről. Bizalommal az új felé, reménnyel telve és csipetnyi félelemmel kezdtem bele a Töredékekbe és minimális oldalszám ledarálása után leesett az állam. Mintha a könyvvel együtt megvásároltam volna egy láthatatlan csodalámpást is, ami regény megkezdésével helyeződik üzembe, pontosan azt kaptam, amire vágytam. Az író arra koncentrált, ami a korábban legjobban érdekelt, azaz a Részlegesek olvasókkal való megismertetésére, az apokalipszis körülményeinek a boncolgatására, amiből egy annyira szövevényes és izgalmas, mindig újabb felfedezetlen részleteket tartogató rejtély kerekedett, amire egyáltalán nem számítottam és azt a típusú nyavalygást gyűrte össze egy galacsinba és hajította bele a lomtárba, ami sorozatosan átszakította a tűréshatáromat, vagyis a Remény törvénynek behódolt nők és az ő rokonaik a pattogását. Nem győztem ámuldozni, nem győztem megkérdőjelezni magamban, hogy nem csak álmodok-e, mert hihetetlen volt ez a szintkülönbség, a sztori egy igazi nagybetűs, kötelező kategóriás disztópiává nőtte ki magát. A java részt utazgatásból/vándorlásból álló történetek szinte törvényszerűen monotonná szoktak válni bizonyos idő után, ám a Kirát az East Meadow-i területeken kívülre vezérlő mentő expedíció egy pillanatra se laposodik el. Felváltva kerülnek felszínre friss, átrágandó információk a ParaGen, Részlegeseket legyártó cég titkaiból, amik fokról-fokra bontják ki, bogozzák még jobban össze és helyezik újszerű aspektusokba az emberiség jelentős hányadát kipusztító és szaporodásukat gátló RM vírust és a Részlegesek lejárati idejét illető talányt, érkeznek adrenalint egekbe szöktető akciójelenetek és váratlan, rázós helyzetek szülő fordulatok, nem is beszélve a nagy súlyú, a vihar lecsitulásával vagy éppen annak legtombolóbb hevében előbukkanó, súlyos, gondolkodóba ejtő kérdésekről… Az embereket vagy a Részlegeseket érdemes-e megmenteni, rászolgált-e egyáltalán valamelyik faj a túlélésre? Meg lehet menteni esetleg mind a két fajt? Előrébb helyezhető-e egyik faj a másik kárára, ha igen, melyik? Melyik fél gondolkodásmódja is utal arra igazából, hogy lenézi a másikat? Azok után, amiket a Szakadás bekövetkezése előtt és főleg azóta művelt az emberiség a „túlélés oltárán”, jogosan használják-e magukra az ember és emberséges szavakat? Imádom az elmélkedésbe süllyesztő történeteket, amik ennyi gondolatot és érzelmet képesek kiváltani az olvasóból, ez számomra legalább akkora érték volt a Töredékek szempontjából, mint a világfelépítés. Az elsődleges megérzésem és következtetésem után még órákig, gyakran elalvás előtt vagy az alvás közti kis szünetekben is agyaltam a felmerülő súlyos témákon, mígnem arra a szilárd álláspontra jutottam, hogy fajáruló leszek és a magam részéről teljes mellszélességgel a Részlegesek pártját fogom.



A könnyebb magyarázás érdekében most kénytelen leszek lelőni a Részben ember kötetből egy spoilert, ugyanis a Töredékek sarkalatos dilemmái közül egy kvázi minden más dilemmát átitató darab erre az információra épül. Nekifuthatnék ennek a kihagyásával tálalni a helyzetet, de indokolatlanul kacifántos lenne és nem is igazán adhatná át ennek a központi forgónak a lényegét. Tehát… az előző kötetben kiderült, hogy a világ életében emberek között élt főhősnő, Kira Walker Részleges, vagy valamilyen Részlegesféleség, mivel a Részlegesek fő kommunikációját képező Kapcsolást ő nem képes használni, míg az örökké tizennyolc éveseknek kinéző Részlegesekkel ellentétben öregedni tud. A lánynak feltett szándéka, hogy az emberek számára biztonságos és elragadóan diktatórikus East Meadow körzetét elhagyva felkeresse a már fentebb említett, a Szakadás kifejezés a történetre az apokalipszisre előtt Részlegesek megalkotásával megbízott ParaGen cég egykori Manhattani irodáját, hogy megtalálja a csecsemőket ölő RM vírus ellenszerének szintetikus előállítási módját és ráakadjon valamiféle adatra arról, micsoda is ő és honnan érkezett, milyen célból hozták létre. Az alap érdekfeszítő felfedezéseket vetít előre, de higgyétek el, a regény felülmúlja majd az igényeiteket minden téren, mi sem bizonyítja a felvetett témák érdekességét és a Töredékek letehetetlenségét jobban, minthogy a négy részletből, amiben kiolvastam a könyvet, a két terjedelmesebbet éjszaka tudtam le és akkor is fájó szívvel hagytam félbe a sztorit, mikor már tudtam, nagyon félre kéne tennem és némileg romlottak a látási viszonyaim is értsd: résnyire szűkített, erősen könnyező szemekkel bújja a könyvet olyan közelről, hogy az orra a lapokat veri. Dan rendkívüli apokalipszis utáni világot teremtett meg, remekül elővetítve, hogyha valóban bekövetkezne egy ekkora krach, Amerika mely területein milyen állapotok uralkodnának; hol pusztítana mérgező sugárzás, hol venné birtokba a folyó és a mocsár a városokat és hol maradna meg viszonylag tűrhető színvonalon az élet. Pont a napokban néztem egy videót arról, mi történne a bolygóval, ha hirtelen teljesen eltűnne az emberiség vagy drasztikusan nagy mértékben lecsökkenne a számunk és az ott felvetett lehetőségek nagyjából egybevágtak Dan  Wellsével, ami igazolta, hogy kreativitás mellett nem kevés kutatómunkát is fektetett a regény megírásában, csakúgy, mint a Nem vagyok sorozatgyilkos vagy a Szellemváros esetében, bár azokban a történeteiben azért a mostaninál… kézzelfoghatóbb, más tekintetben rejtélyes témákat tanulmányozott. ’:D Nagyon élő és színes képet festett le az elnéptelenedett, kiszámíthatatlan fordulatokat tartogató területekről, láttam magam előtt a szövegbe merülve a fojtóbabbal benőtt hatalmas, kitört ablakú felhőkarcolókat, a darabokra tört hidakat, a lámpaoszlopokra tekeredett indákat, éreztem a temérdek szeméttel és áporodottsággal keveredő fiatal növények szagát, hallottam az állatkertből kiszabadult, városokat uralmuk alá hajtó pumák és tigrisek lopakodását, az elefántok trombitálását… Állati jó a hangulatátadás! A totális magány és elhagyatottság érzése egy kihalt városban, amihez mégis hozzávegyül a minden sarkon ott ólálkodó veszély, hiszen a vadállatokon kívül emberek és Részlegesek is garázdálkodhatnak a dzsungel szintre visszasüllyedt utcákon, akiknek a szándékai képlékenyek mind ugyanannyira hitelesek. Ebből a vizuális világból és érzésből már a borító is közvetít egy szeletet, de a valódi, lemásolhatatlan disztópia feeling belülről ragyog a legfényesebben.

A ParaGen-t övező rejtély hamar függővé tett, talán még Kiránál is mániákusabban kutattam a válaszok után, ami azért nagy szó. :D Megunhatatlan volt minden apró, újdonságnak ható elem és minden egyes teória, amit ezek alapján felállítottak a szereplők. Nem teljesen ismeretlenül keresgélt a lány, ugyanis a korábbi nevelőnője, Nandita az eltűnése előtt hagyott neki egy fotót, amin kiskorában a Manhattani épület előtt áll Kira és a hátuljára odaírta a nő, hogy keresse meg a Trösztöt… de hamar világossá vált, hogy ez a támpont értelmezhető hasznos segítségként. Iránymutatásnak iránymutatás, de közel se elég konkrét ahhoz, hogy rövid időn belül, körülményesség nélkül kezdhessen vele valamit az ember, olyasféle útbaigazítás, mint amikor valaki megkérdezi Pesten az Astoriánál, hogy Merre van az Akvárium Klub?, mire a megkérdezett elkezdi észak elé mutogatva, azt hajtogatni, hogy ott valahol, arrafelé. Kira pedig ebben a játszmában egy különösen elveszett turista, mert pestisbébiként a régi világ szétesése körül született vagy akkoriban kisgyerek korukat élő emberek nem ismeri a Szakadás előtti élet bevett rövidítéseket és áram, illetve a kiürített boltokból meglovasítható generátorok híján, a kevés használható állapotban fennmaradt számítógéptől teljesen el van zárva. Kezdetben a főhősnő a céljához nem tud érdemben közelebb vergődni, ám rábukkan néhány különlegességre, amik színezik, egészítik a megteremtett, 2060 utáni világot, például kideríti, hogy a ParaGen nem csak emberszabású, katonai robotokat, alias Részlegeseket gyártott, hanem állatokat is. Intelligens, beszélő kutyákat, oroszlánokat és  My DragonTM elnevezésű sárkány modelleket is róluk olvasva felcsillant a szemem. Melyik fantasy, melyik Trónok Harca rajongó az, aki ne fogadna el magának egy totálisan élethű, valódi állatként viselkedő sárkányt, amit otthon tarthat kiskedvencként? *.* Azon, hogy szerencsétlen párák valószínűleg milyen sorsa jutottak a vadonban az emberek nagy részének eltűnésével Kira okfejtése szerint, elszontyolodtam, ugyanannyira nem találtam fairnek ezt, mint ami a Részlegeseket érte, de tetszett, hogy az író belevette őket a történetbe, ezzel is vázolva valamelyest a ParaGen hatáskörét, technológiai fejlettségét. A tevékenységük, a felemelkedésük és bukásuk, caklipakli a profiljuk kísértetiesen emlékeztetett az Extant: A létezés határa című sci-fi sorozatban lévő „humanék” elnevezésű robotokat gyártó cégre. Wells könyve 2013-ban jelent meg, a sorozat pedig 2014-2015-ig futott, így bár minimális rá az esély, egy kis részemnek van egy olyan sejtése, hogy pár elemet kölcsönözhettek a Részlegesek-trilógiából.

Miközben Kira kutakodik és igyekszik minél több információt kihámozni a megmaradt feljegyzésekből… nemsokára emberi életre utaló nyomokkal szembesül és egyúttal azzal, nem csak a territóriumukat az épületekre kiterjesztett nagyvadak tartózkodnak Manhattanben rajta kívül... Először akkor, amikor azt tapasztalja a városrész valamennyi számítástechnikai boltját bejárva, hogy míg sok termék a helyén van, a generátorokat elvitték, frissnek tűnő cipő lenyomatokat is talál egy üzletben, majd egy éjszaka fényt lát egy távoli ablakban. Annak elkerülésére, hogy az idegen vagy idegenek lepjék meg őt, Kira a titokzatos figura keresésére indul és így hozza össze a sors Afával, a ParaGen helyi irodájának számítógépes rendszerét kezelő furcsa, nem egészen százas zsenijével, Afával. A férfi karaktere hozta azt, amit egy hasonló kaliberű tudással rendelkező személytől várhatunk, a lángelméje mellé társul bogarasság is, ami a 12 évig tartó magány hatására felerősödött annyira, hogy egy esetleges Aspergernél komolyabb mentális probléma sújtsa ja, szerintem is rendelkezik egy sajátos iróniával, hogy Dan mégse bírta megállni, hogy beletegyen egy pszichiátriai esetet a művébe xD A pasas karakterét összességében jópofának találtam, sokszor jókat nevettem rajta, főleg, amikor azt hitte, Kira valójában nem is létezik és csak képzeli és, ami a cselekmény szempontjából a legfontosabb, a régi világban szerzett tudása és a rendszerezési mániájával felhalmozott iratok által majdnem tökéletes segítséget biztosított Kira számára. Hangsúly a majdnem szócskán, ugyanis az, az elméjét illető kis bibi, amit említettem, nagyban megnehezítette Kira és a későbbiekben hozzájuk csatlakozó, első részből már ismerős Részlegesek, Samm és Heron dolgát, mert amikor Afa eltávolodott a valóságtól és a józanságtól, konkrétan használhatatlannak bizonyult. Begubózva addig terjedt a teljesítménye, hogy paranoiája és az agorafóbiája markában ringatózva a hátizsákját követelje és azt hajtogassa, ő az utolsó ember a földön. Ilyenkor nekem nem sok türelmem volt szegény Afához, hasonlóan toleráltam a kettyós kitöréseit, mint Samm és Heron, mialatt azon idegeskedtem, mikor fog ez a csendes őrület ámokfutásba átfordulni… A későbbiekben csak sajnálni tudtam a fickót, egyáltalán nem azt érdemelte, amit kapott, se a kínkeserves folyamatot, se a végeredményt :s És emiatt képtelen voltam nem haragudni Kirára.

A Részben emberben szerettem Kirát, amiért egy okos, kemény, lázadó természet volt, aki tűzön-vízen átmenne a szeretteiért és nem ismer lehetetlent, de a viselkedése a Töredéke megszámlálhatatlanul sok harcra késztetett vele és önmagammal is, hogy ne engedjem el az irányába táplált szimpátiám utolsó, cafatokban csüngő kis foszlányait is. A félelmetesen gyors reakcióideje, a törhetetlensége és a krízishelyzetekben való remekelése megmaradt a főhősnőnek, ami előtt minden egyes rövid bemutató után megemeltem a képzeletbeli kalapomat, de a mentalitásával nagyon kihúzta a gyufát nálam. A gondolkodásmód, amit tanúsított, cseppet sem volt az ínyemre, először csak kisebb változások jelentkeztek, de egy idő után menthetetlenül elferdült a látásmódja és mind emellett annyira alattomosan álszent és átgondolatlanságot mellőzően labilis lett, hogy azt nehéz lenne vállalható formában szemléltetnem veletek. Egyre többször forralta fel az agyvizemet a csaj, amiért nem volt hajlandó elfogadni, hogy márpedig ő nem ember, hanem Részleges, ebből kifolyólag pedig nem tehet úgy, mintha ember lenne, nem ragaszkodhat foggal-körömmel csak az emberekhez, nem emelheti őket piedesztálra, míg a Részlegeseket csak osztja, mert ő is közéjük tartozik és a drága emberei azonnal kiközösítenék, kísérleti patkánnyá változtatnák vagy megölnék, ha rájönnének, micsoda, mert zsigerből gyűlölik a Részlegeseket. Az nem számítana nekik, hogy köztük nőtt fel, az se, hogy a kórházban mennyit segített, hogy az ő munkájának köszönhetik az egyetlen élő csecsemőt az elmúlt tizenkét évben, ezeknek mind megszűnne a jelentősége a közvélemény előtt. Mivel East Meadow atyaég! Egy katasztrófa túlélőit se gyűlöltem ennyire, mint ebben a történetben az embereket oly istenített pereputtya mocskosul előítéletes, kár a gőzért, kár fényezni őket, ez tény. A szereplésének utolsó 20-40 oldalán egyenesen visszataszítónak találtam, amit Kira művelt, hogy mennyire igazságtalanul felsőbbrendűnek tekintette az embereket, az emberi gyerekek túlélésének a biztosítását, mint a Részlegeseket, az ő lejárati idejüknek a megoldását.

A Töredékek olvasása során még fogadkoztam magamban, hogy a Részlegesek vs Emberek? kérdéskörben nem fogom annyira direkt módon feltárni a véleményemet, mint ahogy arra mindjárt sort fogok keríteni… De basszus! Ez nem egy hírportál, hanem egy személyes blog, nem muszáj az én nézőpontomat követni és tartalak titeket annyira, hogy ne feltételezzem azt, olyan befolyásolhatók vagytok, hogy ne tudjatok majd önálló véleményt kialakítani miattam, ha kézbe veszitek a könyvet! Kész röhej, hogy egyáltalán felmerült bennem ennek az ellenkezője…

Nem kicsit dühített a Részlegesekkel szembeni méltatlan bánásmód, az alapvető hozzáállás, amit feléjük közvetítettek az emberek vagy a magukat embereknek valló lények. Olyan cselekedetek és nézetek miatt ítélték el őket, amiket nemcsak, hogy az emberek is elkövettek, hanem egyes esetekben még túl is szárnyaltak azokat a saját keresztjeik, csontvázaik méretével és számomra ez egy kifejezetten undorító álszentséget testesített meg. Kezdjük a Szakadás előttre visszavezethető gubancokkal; a nagyon okos, magát a francos „humánussága” miatt annyira nagyra tartó emberiség megalkot egy emberfeletti képességekkel, emberi intelligenciájú, emberi érzelemvilággal bíró fajt, aminek a képviselőit olyan eszközökként használ, mint egy puskát, egy ollót vagy egy serpenyőt, nem biztosít nekik semmilyen jogot, még családnevük és alap tulajdonuk se lehet, akár a háziállatoknak, aztán mélységesen fel van háborodva és még évtizedekkel később is őrült módjára köpköd, amiért ez a faj volt olyan pofátlan, hogy besokallva a könyörtelen rabszolgasorstól, fellázadt. Érdekes, hogy a most felsorolt, Részlegesekkel szembeni embertelen magatartásról, ami az egész, modern civilizációt romba döntő tragédia kiváltó oka volt, sosem regélnek a nagy, szent emberek, csak arról panaszkodnak, milyen mocskosan a Részlegesek, amiért 35 000 főre csökkent miattuk az emberi faj képviselőinek a száma. Az emberek se tűrnék ezt a sorsot, sőt. Még hamarabb elkezdett volna habzani a szájuk, mint a Részlegeseknek, az amerikai függetlenségi háború és a polgárháború csak két példa a millió közül, amikor az emberek az elnyomást megelégelve harcba kezdtek egy jobb életért. Fenébe… ha valami kisebb léptékű dolog nem tetszik nekünk, kivonulunk az utcára és addig tüntetünk, ameddig nincs eredménye vagy el nem visznek minket a rendőrök… Félreértés ne essék, én becsülöm azt a főleg amerikaiakra jellemző spirituszt, amivel nem nyugszanak bele az emberek abba, amit igazságtalannak éreznek, de akkor ne kezeljék már szívtelen szörnyetegekként a Részlegeseket csak azért, mert ugyanezt tették, amire fordított esetben ők is vetemedtek volna… Miközben zárójelben megsúgom, ők is népirtást terveztek a Részlegesek ellen a harcok végeztével és a lejárati idejük által húsz éves korukat betöltve automatikusan halálra ítélték őket… Oké, hogy a végelgyengülés által az embereknek is van „lejárati idejük”, de az sok esetben több, mint 80 év génmódosítások nélkül, ami négyszerese annak, amit egy Részlegesnek adtak. Nekik miért csak ennyivel rövidebb élethez van joguk? Ők miért nem érdemelnek azonos élethosszt, amikor az önnön inkompetenciájuk miatt az emberek mással elvégezve a piszkos munkát, a Részlegesekkel akarták megmentetni a seggüket a Szakadást megelőző háborúban?

Elnézést, ha valakinek már elege van a litániámból és én is látom a lelki szemeim előtt, ahogy egy chibi karakter képében, kitűzőkkel teleaggatva, magasságom kétszeresét kitevő zászlót lengetve kampányolok a Részlegesek jogai mellett… de az emberi mivoltomból fakadóan képtelen vagyok elviselni azt az igazságtalanságot, amit a könyvbéli emberektől el kellett nekik szenvedniük, főleg azért, mert senki se állt ki mellettük normálisan. Még Kira se, aki az első rész és a mostani, Manhattan-Chicago-Denver vonal nyakukba vétele alatt alaposan megismerte Sammet és Heront és önmaga is Részleges, noha emberek között élt.  Heronra, a Részlegesek kém-modelljeinek egyikre a Részben emberből nem emlékeztem, de a szerves szereplése alatt pillanatok alatt a legkedvencebb karakteremmé nőtte ki magát a kínai lány. Heron, Kira mostani énjének az élő ellentéte több szempontból, egyáltalán nem sekélyes, hanem összeszedett, megfontolt és intelligens, aki előbb gondolkozik, mint cselekszik és kendőzetlenül a főhősnő fejére olvassa mindazokat a logikátlan, önző, álszent megmozdulásait, amik az én zsebemben is kinyitották a bicskát. Nyers, de őszinte és a nézőpontja is szimpatikus volt, reális, ő valóban a tények alapján ítél és nem hagyja, hogy az elfogultsága elhomályosítsa a tisztánlátását, ha kell megmozdul és nem tököl, nem malmozik azokon hónapokat, hogy elsősorban kinek az oldalán áll. Néha úgy éreztem, Heron volt az író könyvön belüli szócsöve, aki karakánul közölte, ő Kira mely mozgatórugóival és tetteivel nincsen egy véleményen. Kira pedig akkor süllyedt le menthetetlenül a szememben a többi szeszélyes, hisztériás Teréz anyu-komplexusos, se nem lát, se nem hall, idealista főszereplőhöz, amikor a Heron által közvetített ésszerű szempontokat puszta érzéketlenségnek és gonoszságnak könyvelte el, végig se gondolva azokat, amikről a másik Részleges lány beszél:

~ Azt, hogy az emberek ugyanúgy lelkiismeret furdalás nélkül, a személyes jogokat sárba tiporva kísérleteznének az RM gyógymódjának kibányászása miatt a Részlegeseken, mint ahogy a Részlegesek egy frakciójának vezetője Kirában és pár emberben turkálva akarja megtalálni a kulcsot a Részlegesek lejárati idejének az eltörlésére. Az önös érdek, a sajátok védelme nem kevésbé írja felül egy idegen faj emberszámba vételét az embereknél. Azon fel vannak háborodva, ha belőlük terveznek laborpatkányokat csinálni a Részlegesek, de ők szemrebbenés nélkül, beismerten megtennék ugyanezt, hogy ne csak három napot éljenek a gyerekeik.
~ Azt, hogy igazságtalanság a Részlegeseket azért megvetni, mert alsóbbrendűként kezelik az embereket, hiszen tényleg alsóbbrendűek hozzájuk képest. Ez egy arroganciát és lekezelést nélkülöző tény, ahogy azt Heron is megjegyezte. A ParaGen munkatársai, akik emberek voltak, csakúgy, mint a megbízóik, szánt szándékkal emberfelettire, felsőbbrendűre tervezték meg a Részlegeseket. Feltuningolt szellemi és fizikai adottságokkal. Akkor meg miért kell nekik felróni, hogy valamennyire el vannak telve maguktól, hogy különbnek tartják magukat, amikor VAN RÁ ALAPJUK? Kérdem én; az emberek a domináns fajként uralkodásuk során mikor érezték magukat azért rosszul, mert az evolúciós szamárlétrán feljebb állnak, mint a pontyok és a tehenek? Mikor tagadták ezt vagy állították azt, egy tehén vagy ponty tökéletesen egyenrangú velük, se több, se kevesebb a fejlettségük? Soha. Mert bármennyire is szeretjük az állatokat, ez nem igaz, a szervezett gondolkozási készségünk és a biológiai adottságaink kiemelnek minket közülünk, se egy fecske, se egy kaméleon nem fog könyveket olvasni, háztartási gépeket használni vagy autókat készíteni. A Részlegesekkel is ugyanez a séma, mert hiába az emberek alkották őket, túltettek rajtunk. Ezért meg nem hibáztathatóak és pláne nem titulálhatóak rasszistának, ami Kira egyik kedvenc rögeszméje lett a sztori egy szakaszában. Amit a Részlegesek tanúsítottak az emberek irányába, az NEM VOLT RASSZIZMUS! A rasszizmus azt jelenti, hogy valakit külsőleg észlelhető jegyeiben lévő eltérések felnagyításával, a származása alapján közösítenek ki, kezelnek alsóbbrendűként, a rasszizmus egy „faji alapú” előítélet. A Részlegeseknek meg nem azért kezelik le az embereket, mert emberek és nem Részlegesek, hanem, hogy nem annyira fejlettek a képességeik, mint az övék. Az értelmi szintjük miatt különböztetik meg őket és nem a fajuk miatt. Ezzel szemben az emberek azért gyűlölik izzó haraggal a Részlegeseket, azért tekintik őket tárgyként, alábbvaló életformaként, mert ők nem emberek, hanem Részlegesek. Az emberek ítélnek faj alapján ebben a történetben, az emberek rasszisták.
~ Azt, hogy semmi joga sincs Kirának azért egyöntetűen a Részlegeseket okolni azért, mert náluk naponta halnak meg a csecsemők és a Morgan tábornok frakciója által foglyul ejtett emberek, amikor a Részlegesek is naponta halnak meg tömegesen a lejárati idő miatt, amit az emberek tápláltak beléjük és az emberek csesznek eltüntetni, amikor a Részlegesek közül két egyén is kockáztatja az életét a veszélyes vidéken, hogy meglegyen az embereknek az RM gyógymódja, miközben az emberek sosem tettek értük semmit.
~ Azt, hogy nevetséges szívtelenséggel vádolnia a Részlegeseket azért, amiért a frakcióik az emberekre támadnak. Hahó, Kira éveken át tartó betegszabin volt, amikor az iskolában a Szakadás körülményeit tanították?? A Részlegeseket épp azért teremtette meg az amerikai tömb, hogy megnyerjenek velük egy háborút más emberek ellen. Vagy az már nem akkora bűn, ha emberek irtanak embereket, ha már ekkora pacifista erkölcsládák lettünk? Az nem bűn, hogy az emberek el akarják törölni a föld színéről a Részlegeseket, hogy megint ők legyenek az árja faj?
~ Azt, hogy képmutatás volt a szemükre vetni Kira részéről, hogy nem tisztelik az emberi életet és kihasználják az embereket, amikor az emberek rabszolgának tervezték a Részlegeseket és ráadásul Kira is kihasználta Afát, ha már a Részleges-Ember mérleg sosem billenhet a részlegesek javára. Kira ugyanúgy nem vette emberszámba a férfit, ugyanúgy nem törődött azzal, mit akar, mint ahogy a Részlegesek nem bánnak hímes tojásként az emberekkel. Afa józanul és a szétesős pillanataiban is többször elmondta, nem akar elmenni a ParaGen Chicagói, majd Denveri központjába, hogy a számítógépes adatbázisban kotorásszon, nem egyszer vissza akart fordulni, de Kirát nem érdekelte. Eszközként használta a célja elérésében, mert szükség volt valakire, aki ért a kódokhoz, hogy megkaparinthassa az RM ellenszerét és megtudhassa, ki is ő. Az nem zavarta, hogy Afa önként, rábeszélés nélkül nem akart ennek a része lenni. Csak azért, mert benne bugyog az önfeláldozó, világmegmentő hév, még nem ránthat magával olyanokat, akik inkább azt mondják, kösz, de inkább nyugodtan akarok élni, ameddig lehet, minthogy meghaljak az emberiségért. Ez… bazi nagy önzőség volt tőle. Mint ahogy az felért egy csattanó nélküli poénnal, hogy neki állt feljebb, amikor ez utóbbi ponttal Samm is szembesítette, amikor már nagyon elszállt az emberi elfogultságával.

Nem tudtam mire vélni ezt a kolosszális elfogultságot Kira és az emberi szereplők részéről az emberek irányába, a faj alapi kasztrendszert megérteni pedig egy fél oldal erejéig se voltam képes. Engem sosem vonzott a hasonló csordaszellem, a nyájhoz való tartozás vágya. Lekicsinyítve, nemzetekre bontva, ha azt látom, egy magyar és egy orosz ember vitázik, akkor nem fogok csak azért a magyarnak igazat adni, mert én is magyar vagyok. Ha az orosszal értek egyet, akkor az orosz mellé állok a vitában. Ha hallgatok egy magyar bandát és egy német bandát és a német banda zenéje jobban tetszik, nem fogom a magyar zenészeket tehetségesebbnek kikiáltani náluk, mert magyar vagyok. Ha látok egy magyar modellt és egy afroamerikai modellt és vonzóbb külsejűnek találom a fekete modellt, nem fogom a magyarra mondani, hogy szebb, csak ezért, mert ő is magyar. Mert ennek a nézőpontnak nincs értelme, ez a beszűkültség nem méltó egy értelmes, civilizált emberhez. Ezt a gondolatmenetet követve pedig ugyanúgy, mint ebben az értékelésben, a valóságban se adnék én igazat az embereknek a Részlegesekkel szemben egyedül azért, mert egy vagyok az emberek közül vagy, mert évekig éltem a köreikben. Nekem ez a fajta megítélési forma magától értetődő volt, de elborzadva tapasztaltam, hogy a Részlegesek-trilógia emberei nem bírnak normálisan viselkedni, ergo objektívan szemlélődni.

Az utolsó mondatban összesített feltevésemet bizonyítja az is, hogy mennyire őrült módjára hajtják a fajfenntartást, azt a szent küldetést, hogy az emberiséget meg kell menteni, hogy biztosítani kell a jövőt, hogy nem engedhetjük, hogy kihaljunk! Mégis mi a francért nem engedhetjük? Mi történik akkor? Értelemszerűen mire ez bekövetkezne, mi már nem élünk, nem vagyunk az emberiség nélküli Föld szenvedő alanyai, akkor miért is fáj nekünk annyira, hogy a halálunk, a létezésünk megszűnése után nem lesz több ember? Fuck Logic… Az emberek felbukkanása előtt évmilliókkal is volt élet ezen a bolygón és utána is lesz, a Föld ettől nem lesz depressziós, nem fordul le a tengelyéről, az állatok és a növények nem követnek el tömeges öngyilkosságot, amiért annyira nem bírnak a mi cuki pofink nélkül létezni. A dinoszauruszok is kihaltak, a mamutok is kihaltak, a dodók is kihaltak és az élet ment tovább, a világ attól nem állt meg, a világ nem ért véget, csak újraindult. És csakúgy, ahogy mi se rokkantunk bele a Stegosaurusok hiányába, az utánunk következő életformák se fogják siratni az általuk sose ismert emberi fajt, ha ne adj isten, egyszer tényleg kihalunk. A Részlegesek nem bántották a túlélőket, a túlélők kiépítettek egy viszonylag kényelmes életet és egy új közigazgatási rendszert. Akkor miért nem lehet nyugodtan leélni ebben a kényelemben a még hátralévő éveiket, ahelyett, hogy elpazarolva a Szakadás túlélésével számukra megadatott időt, olyan ostobaságokkal keserítik az életüket, mint a szaporodás erőltetése, aminek a végén úgyis meghal pár nap után az a gyerek és a gyógymód utáni veszett kutatás? Saját maguktól veszik el az értékes napokat, heteket, hónapokat, éveket. Azzal, hogy megoldják az RM-problémáját, nem fognak ők tovább élni, nem érezhetik a munkájuk, az embertelen módon kicsikart áldozatuk gyümölcsét, a gyógymód hiánya nem veszélyezteti konkrétan az ő létüket, mivel immunissá válták azzal, hogy életben maradtak... A Részlegeseket viszont nem úgy fenyegeti a kihalás, hogy leélnek egy normális életet és öreg nénikeként és bácsikaként meghalnak, hanem, hogy tök egészségesen, erejük tejében kivégzi őket az emberek által beléjük kódolt lejárati idő. Ennél mivel különb a csecsemők lejárati ideje? Egy nagy büdös semmivel, az előbbi mégis világkatasztrófa, az utóbbi meg le van szarva. Miért érdemli meg jobban az emberi faj a még évszázadokon keresztüli túlélést, az újabb és újabb generációk lehetőségét, mint a Részleges faj?

A kötetben az emberek a szokásos jolly jokert vetették be; mert mi emberségesek és érző, egymással törődő lelkek vagyunk, az érzéseink és a társas életen belüli viszonyulásunk kiemel minket. Ez mind szép és jó, de ha ezen a vonalon mozgunk, akkor a túlélő emberek csak biológiai szempontból lehetnek emberek, mert mindaz, ami egy embert emberré tesz, az minimálisan se lelhető fel bennük, az elrohadt bennük. Szánt szándékkal rontják meg a teljes közösség életét, diktatórikus, önző, lelketlen, undorítóan viselkedő humanoid lények csupán a trilógia emberei. Lehet, hogy nagyon szélsőséges a gondolkodásom, de az én értékrendem szerint egy olyan társadalom, ahol megszülethet és hosszú éveken keresztül olajozottan működhet egy Remény Törvényszerű szabályozás, ami egy bizonyos kor után terhességre kötelezi minden fogamzó képes időszakában az összes nőt, megérett a pusztulásra. Méghozzá gyorsan. Nálam ez az a téma, ami garantáltan kiveri a biztosítékot, ami felkavarja a gyomromat, a minősíthetetlenség legteteje, ha ilyenre kényszerítik a nőket. Azt jobb, ha nem írom le, mit  csinálnék legszívesebben a Szenátuson belüli értelmi szerzővel, de azokat az ostoba teheneket se kímélném, akik ezt a veszélyeztetett női körbe tartozva hagyták, a többi birkáról nem is beszélve. Hová lettek a feministák, hm?? Mind kihaltak? Na, és a párjukat tisztelő és becsülő férfiak? Őket is kivétel nélkül elvitte az RM?? És mi van azokkal a nőkkel és férfiakkal, akiknek a Szakadás előtt gyerekeik voltak, ha együtt maradtak volna velük, hagyták volna, hogy a kormányzat közönséges tenyészállatokká alacsonyítsa le a lányaikat?! Hagyták, mert a „nagy cél” érdekében fel lehet áldozni bármit, tönkre lehet tenni a csekély mennyiségű túlélő életét és be lehet a terv leghányingerkeltőbb részeként magyarázni, hogy ez jó nekik, ez szolgálja az érdekeiket. Mi van azokkal, akik egyáltalán nem akarnak gyereket, ők dögöljenek meg, mert nincsenek hasznára a társadalomnak? Ez semmivel se különb azoknak a szervezeteknek a célmegoldó módszerénél, amik mellkasukra bombát erősített embereket küldenek be nagy tömegbe, hogy teljesítsék a küldetésüket. Ez szervezett és folyamatos nemi erőszak! Egy tűrhetetlen, undorító tett… és változatlanul nem győzök napirendre térni afelett, hogyan engedhették ezt meg az emberek…hogy az igazságtalansággal szemben kapálózó tömeg nem robbantott ki ezért egy forradalmat, vagy valami. Én biztos nem hagytam volna, hogy csak azért rabszolga sorba taszítsanak, mert a jelen körülményekre tekintettel „azzal vert meg az ég”, hogy méhet adott nekem. Körmöm szakadtáig küzdenék, addig, ameddig vér nem folyna, nem létezne az, az eszköz, amit ne ragadnék meg azért, hogy megőrizzem a szabad akaratomat és ezáltal azt a jogot, ami emberi mivoltomból fakadóan megillett. Előbb vetnék véget a tulajdon életemnek legvégső esetben, minthogy megengedjen, tenyészkancát csináljanak belőlem, az legalább az én döntésem lenne. Lényeg a lényeg, ha az emberi faj képviselői ilyen utolsó, mocskos gennyládák, akik állati sorba alacsonyítják le már nem csak a Részlegeseket, hanem a saját fajtájuk képviselőit is, akkor végképp nincs értelme, ennek az őrült fedeztetési láznak, mert nem érdemlik meg, hogy tovább vigyék a DNS-üket. Ilyen alávaló rohadékok mégis mire tanítanák a gyerekeket, ha netalántán megmaradnának? Miféle „erkölcsöket” lennének képesek átadni nekik ezek után? Miféle kifordult, beteges ideológiát adnának át nekik?! Már belőlük hiányzik az, ami egy embert emberré tesz, pedig ők még valamikor megtapasztalhatták, milyen a valódi, humánus hozzáállás. Ha ők így ilyen szemétládák lettek, akkor mit lehet várni egy olyan generációtól, aminek a képviselői csakis ezt látják?

East Meadow lakói közül egyetlen emberi lényt kedveltem változatlanul és ő Xochi Kessler volt, benne láttam némi potenciált a normális mentalitásra, ő nem értett egyet a Szenátus által terjesztett igével, benne ott lobogott az újításra, lázadásra való hajlam. Nagyon sajnáltam, hogy ennyire keveset szerepelt :/
Madison, az előző kötet drámakirálynője valamicskét javult most, bár a gyereke köré csapott felhajtás zavart, erről nem Madison és nem is a kis Arwen tehet, de azt nem tartottam fairnek, hogy Madison van csodaanyaként és Arwen csodagyerekként van kezelve, amikor nincs bennük semmi különleges. Arwen egyedül Kirának köszönhetően maradt életben, ergo Kirát kéne isteníteni, amiért megszerezte a gyógymódot, nem Madisont, amiért egy olyan gyereket szült, aki megmaradt vagy Arwent azért, mert az élettartama túlnyúlt a bevett pár napon. Nagy dolgok ezek, de nem az ő érdemük, mert Arwen lényegét tekintve semminél se különb a több ezer halott csecsemőnél, csak szerencséje volt, mert pont ő kapta meg a gyógyírt.

Haru, Madison férje menthetetlenül kockafejűvé vált. Tipikus szemellenzős ember, aki nem lát tovább az orránál, akire nem hatnak az érvek, akit hidegen hagy a logika, csak megy a hülye feje után a megkérdőjelezhető, ellentmondásos elveit követve, miközben ezáltal ő is azt teszi, amit elítél.
Nanditával kapcsolatban nem tudtam hányadán állok és a kötet végére se tisztult ki teljesen a kép, a nő… legalább akkora rejtély, mint a ParaGen… :D
Isolde az első részben is kihozott a sodromból és rövid remekelése alatt ezúttal is serpenyőért kiáltott az arca, amint kinyitotta a száját, tökéletesen átvette a hisztis primadonna státuszt Madisontól. Azzal húzott fel a legjobban, hogy nagyobbra tartotta magát a többi embernél, mert ő terhes és úgy gondolta, ez feljogosítja a követelőzésre, hogy úgy viselkedjen, mint egy kiskirálynő. Nem lehet mondjuk ezt az áldott állapotot… méltósággal kezelni? Egyáltalán nem akkora szent, mint aminek beállítja magát. Csak egy akaratgyenge, jellemtelen kis cafka, aki bár ambiciózus és komoly, érett nő képében tetszelgett az első részben, a főnöke, Mr. Playboy Szenátor első csettintésére szétdobta a lábait, aztán meg csodálkozott, amiért az a nagyszerű selyemfiú nem törődik vele, miután bekapta a legyet. Előre is sajnáltam a születendő gyerekét, egy Isolde szintjén lévő embernek nem szabad csecsemőt adni, mert érettség szempontjából még ő is ott tart, mint akit két perce húztak ki az anyjából >.< Ha valami nem tetszik neki vagy valami megrázza, akkor nem leül és átgondolja a hallottakat, hanem nekiáll ordítani, mint egy nem normális. A nagyarcúságát már csak azért se találtam jogosnak, mert szerintem nem az tesz valakit anyává vagy apává, hogy megcsinálja a gyereket, hanem, hogy éveken keresztül szívvel-lélekkel, szeretettel neveli, miközben arra törekszik, hogy mindent megadjon neki. Ha ezt megtette, akkor lehet nagy mellénye arra fel, hogy ő anya, de előtte semmiképpen.

Marcusban a Részben ember fele tájékán megrendült a bizalmam és szegény csávó a Töredékek alatt se igazán tudott kitörni az idétlen paprikajancsi státuszból, de látszott rajta, hogy igyekszik, hogy fejlődni akar. Néhány döntésénél felhúztam magam, ahogy a totojázása se volt az ínyemre, a humorát esetlennek és túljátszottnak gondoltam többnyire, viszont a Részlegesek közötti híd építésben való részvételét értékeltem és jól is teljesített. Jókat mosolyogtam, ahogy igyekezett a kommunikációs gátakat lebontani :D

Samm, mindenki kedvenc Részlegese beváltotta a hozzá fűzött reményeimet, most, hogy alaposabban is megismerhettem a srácot, nem csalódtam benne. Ezt a hős komplexust nála se tudtam átérezni… soha nem fogom felfogni, miért jobb önfeláldozással, mint alapos, átgondolt szervezéssel elérni valamit…de nem volt az ő esetében annyira beteges szintű ez a dolog. Kira és Heron vitáiban a fiú háttérbe húzódott, de rendre biztosította Kirát a lojalitásáról, a lány iránt táplált bizalma, az egyre klasszikus értelembe vett emberi hozzáállása különlegessé tette, de ha Kira átesett a ló túloldalára, ő sem hagyta rá. Egy okos, összeszedett, rendes srácként ismertem meg, akire lehet számítani és, aki az emberekkel ellentétben nem faj, hanem hozzáállás alapján ítél. Szerintem nem tűnt érzéketlennek vagy merevnek a jelenetei során, nem tűnt annyira drasztikusan robotnak… inkább olyan volt, mint egy átlagnál csendesebb introvertált ember, akikből sok van a világban, mégse tekintik őket egyöntetűnek fából készült életformáknak. Tetszett, hogy végre apránként elkezdett közte és Kira között kialakulni a kapcsolat, nem túlerőltetett a szerelmi szál, éppen csak annyira kerül az előtérbe, ami összhangban van a történettel, nem kirívó és szerintem nagyon összeillenek. Az egy kifejezetten aranyos pillanat volt Samm részéről, amikor megijedt, hogy a Részlegesekre jellemző viselkedése miatt a lány azt hiheti, hogy nem érdekli őt vagy totálisan érzéketlen. A Kapcsoláshoz van szokva, így picit ridegebbnek tűnhet, de aki odafigyel az látja, hogy vannak érzései és, hogy azok az érzések milyenek. Éééésss hiába nem az ő stílusa, nagyot nevettem, amikor megfogadta Calix tanácsát ’:D

A disztópia műfaj kedvelőinek egyértelműen ajánlom ezt a történetet. A felháborodott soraim nem jelentik azt, hogy az emberek hozzáállása miatt kevesebbre tartom a történetet, ami felháborító az felháborító, de az értékből nem von le semmit. Egy nehéz témákat boncolgató, roppant érdekes és izgalmas olvasmány ez, égek a kíváncsiságból, hogy milyen lesz majd a zárókötet, mert ha ezt a növekvő tendenciát folytatja a szerző… akkor pontokban kifejezhetetlenül fogom imádni. :3 Nem bírtam kiverni a fejemből a történetet, napokon keresztül elkísért, elméletek és érvek gyártására késztetett, ha az utolsó húsz oldal alatt nem kevert volna sarat a palacsintába az egyszerre töménynek hatóan sok hiszti, maximális pontra értékeltem volna, de így is nagyon-nagyon szerettem. #TeamPartials

Borító: 5/5 – Nem annyira rajongok ezért a kifejezésért, de megfellebezhetetlenül TÖKÉLETES ehhez a történethez, rendkívül részlet gazdag, gyönyörű munka, ami már az olvasás megkezdése alatt beleringat a megfelelő hangulatba. Annyira intenzíven közvetíti a sztoriban uralkodó életérzést, hogy az hihetetlen. Számomra mindig egy epic pillanat, amikor fény derül a borító jelentésére vagy sorra kerül a borítón megjelenített jelenetre, ez most se volt másként:
„Egy Toledo nevű városnál a tó egy délről kígyózó széles folyóval találkozott. A szélénél, ahol tizenöt méteres szakadék tátongott az üvöltő folyó fölött, megállították a lovaikat. Az út elfogyott előttük, az I-80-as híd törmeléke a folyó mélyén hevert.
– Mi történhetett itt?- kérdezte Kira. A látvány szédítő volt, a szél belekapott a hajába. – Ahhoz túl újnak látszik a híd, hogy egyszerűen csak darabokra hulljon.
– Nézd azokat a gerendákat – mutatott le Samm a betonból az ő oldalukon kicsavarodó fémszerkezetre. – Ezt valaki felrobbantotta.
– Valakinek ez biztos nagyon tetszik – fordult Heron Afa felé.”

Kedvenc karakterek: Heron, Xochi, Samm
Legutáltabb karakterek: Isolde, Haru és egy idő után Kira…
Kedvenc részek: amikor Kira ráakadt a brossúrákra, amikor Kira és Afa először találkoztak és először lehetett betekintést nyerni Afa archívumába, amikor Heron időről-időre ráncba szedte Kirát, amikor Samm azon aggódott, Kira észreveszi-e a közeledését, amikor Marcus mediátort játszott, a ParaGen titok nyitjának kiderülése, a frakciókat övező titok lelepleződése, amikor feltűntek az Őrkutyák
Mélypontok: az emberek hozzáállása a Részlegesekhez és a saját fajtájukhoz, Kira döntésképtelensége azt illetően, hová is tartozik, ami Afával történt.
Szerelmi szál: Enyhe, egy fokkal se émelygősebb, mint amennyire azt a helyzet lehetővé teszi, nem hat furcsán.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése