Szerfelett találó a cím, mert habár közel sem mondható
el, hogy szűkmarkúan bántam a pontokkal, mégis a nemezisemmé vált a könyv. Az
ellenséggé, ami nem hagy egy szusszanásnyi nyugtot se, az áldozat minden éber
pillanatába befurakodva kísért, ameddig le nem dönti a védőfalakat és át nem
alakul a legkínzóbb megszállottságnak a tárgyává.
Az írónő szirénes sorozatának nyitó kötete megfogott annyira, hogy örömmel
nyissak az új műve felé is és nem túlzok, ha azt mondom, csupán fejezetek
kérdése volt, hogy a történet bújása oly nélkülözhetetlen legyen a számomra,
mint serubelieknek és theoriaiaknak a cselekményben minden fejfájás forrását
jelentő különleges elem, a spektórium. Meglepődtem, amikor a
köszönetnyilvánításban betekintést nyertem abba, Anna milyen körülmények között
alkotta meg a Nemezist, a történeten egyáltalán nem érződtek az ott leírtak,
sőt. Letagadhatatlanul YA, a műfaj általunk összes áldott és átkozott vonásával
megspékelve, de szerintem sokkal komolyabb és összeszedettebb lett ez a regény,
mint az előző. Csiszoltabb. Míg a Poszeidónban főként a humor és a könnyedség
tolta a szekeret, a Nemezisben már az olvasók elé tárt világ orozta el a
legnagyobb jutalmat. Kiskoromban őrületesen rajongtam az ókori Egyiptomért, nem
bírtam betelni a történelmükkel, a legendáikkal, és azokkal a több tíz
kilós, ezeket összegyűjtő lexikonokkal, amiket nem bírtam akkor még felemelni
segítség nélkül így a nosztalgiának is benne lehet a keze a dologban, de
olyan colpo di fulmine módon érkezett
a szerelem a világfelépítés, a theoriai kultúra
irányába. Az a mesebeli hatás érvényesült, amikor fizikálisan ugyan a kedvenc
foteletekben vagytok, de jelentősebb részeitek Theoria palotájában, a
sivatagban vagy a Nefari folyónál bóklásznak, amikor a mi dimenziók falai
elmosódnak és teljesen átszellemültök a könyvbe és ezzel nem bírtam betelni.
Nem bírtam betelni a szerpenekkel, az élő hazugságvizsgáló Lingotok
adottságaival, a hatalmas homokszín macskákkal, a spektóriumhoz hasonló
elemekkel, a Kovács képesség rejtelmeivel, a csendes pestis kapcsán felmerülő
kérdésekkel és a főszereplők akiket hamar megszerettem, bár néhányszor
elküldtem volna őket a Paranik közé fürdeni, hogy észhez térjenek, ha
elszálltak között zajló veszélyes táncba. Megkockáztatom, egy pont után már
náluk is jobban drukkoltam neki, hogy történjen végre közöttük valami, de
örültem neki, hogy lassú lefolyással alakult a szerelmi szál, ami így nem
szorította ki a jelentűsebb súlyú momentumokat, hiszen a Nemezisben nagy tétben
játszanak a karakterek. Sepora Kovácstehetsége nélkül, a spektórium végleg
elfogy és ezzel mindegyik környező királyság komoly csapást szenved,
visszafejlődésre kényszerül, de a legintenzívebben Tarik királysága, Theoria
jövője egyensúlyozik pengeélen. A közbelépés nélkül teljes népességet kiirtó
betegségre látszólag az egyetlen működő gyógyír a spektórium, amit nem
kaphatnak meg a rászorulók, hacsak Sepora nem dönt úgy, mégis felfedi
Theoriában a képességét és bekockáztatja, ugyanolyan rabszolgamunkásként végzi,
mint az apja palotájában. Ezen felül háború is készülődik Sepora otthona,
Serubel és Tarik királysága, Theoria között, amit csak egy erős szövetséges
szerzésével és megelőző csapással vészelhet át a birodalom. Ehhez a
szövetséghez érdekházasságon keresztül vezethet az út, ami bárhogyan is alakul,
rányomja a bélyeget a szereplők viszonyára, miközben tízezrek élete függ Sepora
kényétől és kedvétől… Izgalmas, lebilincselő sorozat indító, ami legalább
annyira kifürkészhetetlen fordulatokat tartogat, mint maga a főszereplője. És,
ahogy előttem sokan, azt én sem bírtam nem megmosolyogni, hogy hiába a
totálisan új világ, hiába egy új idősík, de Anna mégse bírt tökéletesen
leszakadni a vízi emberekről… xD <3
A történet öt egymással szomszédos királysággal ismertet meg minket, amik közül
mindegyikkel fel lehet fedezni némi párhuzamot valamelyik valóban létezett
ókori kultúránkkal. Ezek közül az egyfajta alternatív Egyiptomnak tekinthető
Theoria kapja a legnagyobb hangsúlyt, illetve a királyság ősellensége, a
hegyvidéki, több ízben konzervatív beállítottságú Serubel. A másik három
birodalomról most még csak szűkös, de annál érdekesebb információkat csepegtet
az író; például, hogy az egyikben nem szorulnak rá a többiben fő energiaforrást
és a tudományok alapkövét képező spektóriumra és jégből faragják az
épületeiket, hogy egy másikban nyelvcsettintgetéssel meg mutogatással
kommunikálnak és a tüzet tisztelik istenként stb. Ezek alapján remélem, az
elkövetkező részekben többet is meg lehet tudni róluk, esetleg olyan módon,
hogy a karakterek ellátogatnak valamelyikbe, mert kíváncsi vagyok a rendszerük
felépítésükre. Főleg annak a köztudomásúlag barbárnak titulált közösségről
olvasnék bővebben, amitől Theoria és Serubel népének is egyaránt feláll a szőr a
hátán, mert valami azt súgja, okozhatnak még meglepetéseket. De egyelőre jobb,
ha az átfogóbban bemutatott királyságokra koncentrálok, mert azokról is akad
bőven mesélnivalóm…
A főhősnő, Sepora Serubelnek, a spektóriumot termelő, ezáltal pedig különösen
kiemelkedő befolyású birodalomnak a hercegnője, ahol szerpennek nevezett, három
pár szárnnyal rendelkező, kígyószerű lényeken lovagolnak a kiváltságos emberek,
de ezen kívül őrző feladatot is ellátnak a lények és megfigyelő feladatokkal is
megbízzák őket. A leányzó első oldalakon épp saját szerpenje, Nuna hátán ül és
öngyilkosságot készül elkövetni, hogy megakadályozza, az apja háborút indítson
először Theoria, majd a többi királyság ellen. Ugyanis a Serubel által
elhintett kacsa hírrel ellentétben a spektóriumot nem a királyság hegyeiből
bányásszák, hanem ritka képességgel rendelkező emberek, a Kovácsok állítják elő
a korlátlanul hasznosítható elemet. Ez az anyag folyékony formában kering a
Kovácsok vénájában, akik fáradttá, levertté és gyengévé válnak, ha bizonyos
időközönként nem adják ki a pórusaikon keresztül a felgyülemlett mennyiséget.
Ilyenkor képesek alakítani is a spektóriumot, mielőtt megszilárdul,
készíthetnek belőle szobrokat, ékszereket, lámpásokat és… fegyvereket. Ezért Sepora, a hazájában ismert utolsó, élő
Kovácsként arra lenne kárhoztatva a könyörtelen, hataloméhes apja brutális
kényszerítése által, hogy látástól vakulásig gyártsa a háborújához szükséges
fegyvereket, ezzel közvetlen résztvevőjévé válna az öldöklésnek, hacsak nem fosztja
meg az apját a spektóriumforrásától, azaz saját magától. A mélységet látva a
lánynak inába száll a bátorsága a mártírkodással kapcsolatban, így a másik
megoldás mellett dönt és elhagyja az otthonát, hogy onnan egyenesen az apja
legfőbb ellenségének a birodalmába, Theoriába szökjön. Ahol biztosan nem keresi
majd senki, nem kötelezi kovácsolásra senki és, ahol békésen rejtőzködhet a
karsztrendszer legalsó rétegében, az Alantasok között. A réteget nagyrészt
felszabadított, serubeli származású rabszolgák képezik, így nem is lenne
feltűnő jelenség a tejföl szőke hajával és világos bőrével Sepora. Viszont,
ahogy az egy valamire való történetben lenni szokott, a főszereplő tervei nem
igazán a számításai szerint alakulnak… a kietlen sivatagban egyedül kóborló
lányt foglyul ejti két férfi és eladják a frissen hivatalba lépett, theoriai
király háremébe.
Tudom, pontosan tudom, miféle gondolatok szállhatták most meg a
szürkeállományotokat, látom magam előtt, ahogy a szemeiteket forgatjátok a
kilátásban lévő kliséken és nekem is kapásból lejött, mennyire kísértetiesen
hasonlít a szituáció I. Szulejmán szultán és Haszeki Hürrem szultána
történetére… fürgén neki is álltam kombinálni, mire lehet majd számítani a
sztori, kiváltképp a szerelmi szál kapcsán de ne ítéljetek elhamarkodottan,
a valóság meg a fikció között a párhuzam, itt szerte is foszlott. A java pedig
még bőven hátra van.
Theoria, a Nemezis fő színterének a történelméről megpróbálok nem kevésbé
rajongásban lubickoló lélek számára kimerítően sokat fecsegni, annyit
érdemes mindenképpen tudni róla, hogy egy nem kifejezetten méretes, de nagy
tiszteletnek örvendő, részben ellentmondásos királyság. A tudományok és a
piramisok melegágya a királyság, az értelmiségi réteg kiterjed, rengeteg
ragyogó elme lakja, a tudósaik a tízes éveik elején is túlszárnyalják a
külhoniakat. Mindennek meg akarják fejteni a működését, elemeznek, ahol csak
megfordulnak, a lehető legnagyobb szervezettségre és átláthatóságra
törekszenek, meg akarják találni a halál ellenszerét, hogy sose kelljen a
polgároknak búcsút mondaniuk a szeretteiknek az már más kérdés, hogy ez a
gyönyörű cél, micsoda rémisztő, terjeszkedést követelő túlnépesedést
eredményezne pár év után és úgy általánosságban nagy felvilágosultsággal és
kreativitással dolgoznak, de eközben nagyon maradinak is lehet őket tekinteni
más szempontból, a hagyományaikhoz foggal-körömmel ragaszkodnak. Ide tartozik a
karsztrendszer, ami az Alantasokból, a Közepesekből és a Felsőbbrendűekből áll,
ezeknek a rétegeknek a tagjai meg már a szabvány öltözékük alapján is élesen
megkülönböztethetők egymástól, a vagyoni helyzetükről nem is beszélve és a
vaskalapos udvari etikett. A királynak nyilvános mutatkozás esetén nagy
parádéval kell körbevennie magát, kötelező, tetőtől talpig arany festékkel
fednie a testét, szénnel kifesteni a szemét és nehéz, arany fejdíszt viselnie a
többi, fáraóknál megszokott málhával együtt, a háremhölgyek kizárólag az
uralkodó szórakoztatása végett tartózkodnak a palotában, így ha egy
kasztráláson nem átesett férfi csak egy percre is meglátja egyiküket, a férfit
ki kell végezni, a hárem tagjainak is karácsonyfa módra feldíszítve, a bevett
módon kifestve kell lenniük és a háremnek fenntartott szárnyat semmi szín alatt
nem hagyhatják el… és persze a Bazárban bármilyen vagyonos ember vásárolhat
magának egy csinos, kerek idomú, élő
ágymelegítőt.
Ezt a kontrasztot nagyon érdekesnek találtam, akkor pedig kissé mulatságossá is
vált, amikor magas rangú női tudósok szerepeltek, miközben a Bazárban a nők egy
részét, köztük Seporát is, úgy adják-veszik, mint egy zsák krumplit. A lány
éles, már-már hisztérikus felháborodását az emberkereskedelem felett nem voltam
képes megérteni, nem egy követendő hagyomány, így kezelni az embereket, de basszus…
ők legalább nyíltan csinálják, felvállalják, hogy van ilyen. Nem úgy, mint
mondjuk Sepora otthonában, ahol az ilyet a lány meglátása szerint
elfogadhatatlannak tartanák, de a beszámolói alapján az anyja mégse jelent
többet az apjának, mint egy szolga, még inkább tárgyiasítottan van kezelve,
mint a hárembe felvásárolt lányok. Akik kétségkívül egy funkciót szolgálnak, de
a létező legfényűzőbb, legkényelmesebb élet van számukra biztosítva, tele
tanulási lehetőséggel, ameddig Sepora anyjával éppen csak szó szerint fel nem
lett törölve a padló a körülménye miatti sajnálatomat ne értsétek félre, a
Sepora iránti közönye és a gyengesége miatt utáltam a nőt. Ez ugyanolyan,
mint hogy az európai országokban mindig plafonon voltak az Oszmán Birodalom
idején, hogy milyen mocskos dolog, hogy a
szultán annyi nőt tart ott magának, ahelyett, hogy tisztességesen megállapodna
egy mellett. Pártolom azt a nézetet, hogy mindenkinek ott futkorászik
valahol a világban a társa, akit, ha megtalál, leélik együtt az egész életüket,
nem erről van szó. De a Trónok Harcában, Robert Baratheon király által
bebizonyosodott, hogy az úgymond egy nő mellett elköteleződött királyok is
tartanak bőven „szajhákat” maguk körül, csak nem teregetik ki ennek tényét,
hanem titokban csinálják. George R. R. Martin egyik célja pedig az volt A tűz és jég dala könyvekkel, hogy
mutasson egy reális képet a sokak által túl romanticizált középkorról. Az alap
sémát tekintve sokáig szerintem nem volt annyira látványos különbség a nyugati
és keleti kultúrák között, pusztán a kereszténység és más elvek mögött bújva
nyugaton titokban tették mindazt, amit keleten elítéltek vegyük azt, hogy
mennyi ideig volt itt is teljesen elfogadott, ha valaki alsóbbrendűként kezelte
vagy verte a feleségét, míg a keletiekre meg ugyanezek miatt köpködtek, hogy
micsoda vadállatok. Azóta persze változott errefelé az állás hála a
normális nézőpontú emberek számának a növekedésének! az évtizedek során és
már nem csak beszélnek… de abban a korban, ahová a Nemezis helyezhető, még
inkább a képmutató lemez pörgött, amit a főszereplő megnyilvánulásai csak megerősítettek,
így megalapozatlannak tartottam Sepora hozzáállását meglegyintett témához,
hacsak a nagy felismerésig nem egy faládába dugott fejjel élt le tizenhét évet.
De jóindulatból betudom egyfajta hazafias látásmód ferdeségnek ezt a részéről
:D Ezek a kettősségek nekem inkább bizonyítékai voltak annak, hogy sokat
fejlődtek Theoriában és a legfejlettebbek az öt közül, de lenne még
megreformálható terület. Mindenesetre egy nagyon addiktív, egzotikus
környezetként raktároztam el az emlékezetemben a királyságot, ami felkerül a fiktív nyaralási célok listámra, ha egy
kis napsütésre vágyok majd ne álltassuk egymást, előre láthatóan ez nem most
lesz.
Sepora a hárembe kerülése után nem tud sokáig megmaradni a fenekén, nem rest
általános theoriai felfogás szerint elfogadhatatlan eszközökhöz nyúlni, hogy
felkeltse a fiatal fáraó figyelmét és rávegye, eressze szabadon a háremből. A
lány hadművelete záródásával részben eléri a célját, ugyanis nem kell
háremhölgynek lennie, de helyette a fáraó legbizalmasabb tanácsosának lesz a
személyi szolgája. Ahogy Sepora dolgozni kezd az új pozíciójában, egyre több
időt tölt Tarik társaságában és egyre jobban belefolyik az államügyekbe, míg
már fáraó nem csak meghallgatja, hanem rendszeresen ki is kéri a tanácsait. A
főhősnő karakterével szünet nélküli küzdelmet vívtam a lapokon és ezzel nem
arra készülök rámutatni, mennyire elviselhetetlen nőszemélynek tartottam, akit
szívből meggyűlöltem, hanem, hogy nekünk kettőnknek annyira ég és föld a
gondolkodásmódunk, hogy ha valaki egy szobába eresztene minket, hamar
megfojtanánk egymást egy teáskanál vízben… vagy jobban belegondolva a víz se
kell, lazán harcképtelenné tennénk a másikat a kanállal is. Kicsit hasonló
érzésem volt vele kapcsolatban, mint Daenerys Targaryennel, ráadásként
Emilia Clarke magyar hangját hallottam a fejemben Sepora narrációjánál, de ha
még egyszer a GoT-ra hivatkozok, csapjatok agyon miután Drogo
megfogyatkozott Khalasarjával megindult a városok felé; figyeltem a tetteit,
minden egyes sejtem tiltakozott a választása ellen és a hajamat téptem
tehetetlen mérgemben, amiért gőzerővel robog felénk a katasztrófa és nem
akadályozhatom meg, aztán bármennyire borítékoltam is a tragédiát… a lépése
meglepően jól végződött. Sepora
főszereplésével nyomon követni egy történetet olyan volt nekem, mintha egy
olyan kocsi sofőrülésére ültettek volna, amiben elvágták a fékhez, a gázhoz és
a kormányhoz tartozó vezetékeket, kiszámíthatatlan és valamennyire rémisztő is,
hiszen az irányításnak még csak az illúzióját se éreztem a kezeim között. Ennek
meg egészen egyszerű oka van, Seporát nem a józan ész vagy bármi nemű
ésszerűsség vezérli, hanem a hangulata, nem ő vonja irányítás alá az érzelmeit,
hanem az érzelmei őt és ez egy izgalmas, ám erősen szeszélyes természetté
teszi. Ameddig számomra riasztó volt, hogy totálisan tanácstalan voltam a
következő lépését illetően, addig Tariknak, Theoria ifjú fáraójának pont ezért
volt vonzó Sepora személyisége, mert csavarossággal telnek mellette a percek,
mert nem lehet tudni, mit fog tenni a következő pillanatban. Azért, hogy ez az
érzelgősség milyen mélységben is befolyásolta a lányt, egy idő után kénytelen
voltam arra a következtetésre jutni, hogy hiába vezérli általában jó szándék és
hiába van nagy szíve, Sepora egy eléggé éretlen jellem, aki nem képes nagyban
gondolkozni, csak azon a szinten, ami közvetlenül őt érinti. Mérlegeltem, a
heves érzelmei és a temperamentumos, tüzes mentalitása mennyire teszik
szilárddá a hűségét és az eredmény… nem lett túl rózsás. Alapvetően azt
tartják, ha valakit nem a hideg fejjel mérlegelés, hanem érzelmi kötődés fűz a
feladatához, akkor biztosabb pont, de a
gondolatmenet végén arra jutottam, Sepora esetében ennek pont az ellentettje igaz.
Ameddig örömmel, szívvel-lélekkel teszi, amit rábíztak és melegséggel fordulnak
felé és ő is azok felé, akiknek ehhez köze van, anyatigrisként óvja a feljebbvalóját a
legkisebb szellőtől is, ám, amikor megsértik az érzéseit azzal, hogy olyat
mondanak neki, ami neki nem tetszik vagy olyat készülnek tenni, amit ő ellenez,
akkor egyszerűen… kereket old. A kötet elején történő menekülést nem róttam fel
neki, az apja hajlíthatatlansága miatt, de visszanézve, ebben a lelépek, ha konfliktus adódik vagy nem az
van, amit én akarok magatartásban van valamiféle kórosság ’:D És valójában
ez az ingatagság volt az egyetlen olyan vonás, ami zavart Seporában,
szerencsére nem nyert sokszor teret a bibi, így emiatt is csak egyszer
haragudtam meg rá durvábban. Amikor előadta, ő mennyire az emberekkel törődik és mennyire meg akarja óvni őket a
szenvedéstől, de csak szimpla önzőségből és én-féltésből nem volt hajlandó
kovácsolni, amikor kiderült, a pestist a spektórium állítja meg. Miközben
meg más, nem életeken múló ügy miatt meg megtette. De mindezeket latba
vetve se szándékozok azzal pontot tenni a Seporának szánt rész végére, hogy egy
borzalmas főszereplő, mert egy roppant jól megformált és könnyen megszerethető karakternek
tartom. Hülyén fog hangzani és nem hiszem el, hogy ezt írom le, de pont azt
szerettem benne, hogy vannak hibái. Nagyon hiú, hazudozik, meggondolatlan és
labilis amit szerintem a következő részben valamennyire ki fog nőni, de
ezek összességében nem idegesítővé, hanem emberivé teszik őt. Nem akart egy
tökéletes, Mary Sue karaktert adni nekünk Anna Banks, nem az történt, hogy egy
kifogástalan szereplőt próbált írni, akiből végül egy nagyon is sok hibával
rendelkező valaki lett. Hanem elkészítette ő
ilyen alapon és egy oldal erejéig se merült fel, hogy rá akarja erőltetni
az olvasóira, hogy már pedig ez a lány egy két lábon járó tökély. Vannak olyan
tulajdonságai, amiktől kinyílt a zsebemben a bicska és még sokaknak ki is fog,
de bátor, a szerpenjéért annyira odáig van, mint mi a házi kedvencünkért és, ha
valami balul sül el, akkor nem siránkozik, hanem cselekszik. Párszor
nyavalygott, nem akarom úgy beállítani, mintha nem tette volna, de jó 85%-ban
ha beütött a krach, akkor megrázta magát és ment tovább, amiből következik,
hogy kitartó és lakozik benne keménység is. Én megszerettem a csajt és jókat
nevettem rajta, amikor folyton hazudott Tariknak, hogy bosszantsa vagy
megpróbálta kijátszani a fiú adottságát. :D
„Valaki beszél minden
nyelven, és meg tudja különböztetni a hazugságot az igazságtól? Ez tényleg
lehetséges? Csábít a gondolat, hogy mostantól kezdve folyamatosan hazudjak
neki, hogy próbára tegyem a képességeit, és talán a türelmét is.”
Ugyanis nem csak Sepora büszkélkedhet nem mindennapi adottságokkal, hanem
Theoria ifjú fáraója, Tarik is, ő is azoknak a különleges képességű embereknek
a sorait erősíti, akikre fentebb élő hazugságvizsgálóként hivatkoztam, azaz
Lingot. Örültem neki, hogy Anna nem csak a női, hanem a férfi főszereplőnek is
juttatott valamilyen egyedi kis varázslatot, így egyenlő felekké váltak mágikus
szempontból is, azt meg végképp pozitívan fogadtam, hogy noha nem csak a
származásuk miatt emelkedtek ki a népük soraiból, nem a képességük határozta
meg őket. Nem érvényesülhetett az a hiba, hogy csak azért tartja különlegesnek
az olvasó őket, mert Tarik Lingot, Sepora meg Kovács, a tehetségüknek, főleg az
utóbbi esetében meg volt a megfelelő jelentőségük a sztori szempontjából, de
karakter szempontból csak egy plusz érdekességként funkcionált az emlékezetes
személyiség mellett. Egy olyan érdekességként, amivel szívesen megismerkedtem
volna közelebbről is, hiszen bőven volt potenciál az ötletben, főleg, miután
meglépte azt a húzást az írónő, hogy nem tette mindenhatóvá a Lingot adottságot
se, meghagyta a kiskaput a kijátszására. Amin, mint azt számtalan példa mutatja…
Sepora nem egyszer kelt át. Sokáig Tarik fejezeteit jobban vártam, mint a másik
főhősét, mivel a trón megszerzésével járó új felelősségek hálójában átfogóbb
képet lehetett kapni a Nemezis fő helyszínéről, Theoriáról és a királyságok
közötti viszonyról, mint Seporánál, akinél X ideig az volt a fő cél, hogy
valahogy átkeljen a sivatagon, majd kicselezze a két férfit, aki elrabolta. A
könyvet szorongatva nem olvadoztam remegő térdekkel, amikor felbukkant a nép
körében Sólyomkirályként ismert új király, mint ahogy arra egyes ajánlások
felkészítettek, szegény pára túlontúl jófiú volt ahhoz, hogy ez bekövetkezzen,
de mint szereplőt, őt is hamar megkedveltem, ahogy a Seporával való kettősének
se bírtam huzamos ideig ellenállni. Tökéletesek kiegészítették egymást,
Tarikban mondhatni minden megvolt, ami Seporából hiányzott és fordítva is; a
fiú megfontolt volt, óvatos, igyekezett hosszútávon működő és kiegyensúlyozott
döntéseket hozni, amik a lehető legjobban szolgálják a népe érdekeit. Tisztelte
a hagyományokat és csakúgy, mint a másik főszereplő, ő is egy időben
nevetségesen gyakran töprengett el azon, hogy
az apja egy adott helyzetben mit csinálna vagy, az apja ehhez mit szólna, de előrébb valónak tartotta a józan észt
és benne megláttam azt a szikrát, ami ahhoz szükséges, hogy a Theoriában lévő
kontrasztokat elmossa és teljes körű fejlődést eredményezzen. A második részre
már csak azért is kíváncsi vagyok, mert érdekel, hogyan fog uralkodni a
későbbiekben és, hogy mihez fog kezdeni a pestissel… Mert Theoria berkeiben
ugye ez a fő probléma, a kórság, ami ellen csak spektóriummal lehet fellépni,
megértettem Tarik dilemmáit a betegség kezelésével kapcsolatban, nem is akarta
úgy indítani az uralkodását, hogy becsapja a népét, de nem is akart pánikot
kelteni, úgyhogy kijelenthetjük, hogy valamilyen szinten két szék között a
földre esett. Ebben a tekintetben totálisan jó döntést nem hozhatott, de nem is
elhamarkodottan tette le a voksát az egyik verzió mellett, azon volt, minél
jobban körbejárja a problémát. Nem egyszer jutottam arra a véleményre, hogy
egyszer csúfosan meg fogják szívatni a jó szíve miatt, de amennyire az engedte,
következetes volt, amit azért értékeltem. Viszont alapvetően hiába volt
érettebb, mint Sepora, annak a hormonok keltette kölcsönhatásnak, amit lebutítva
csak szerelemnek nevezünk, a befolyása elől ő se menekülhetett és, ha a
rózsaszín gejzír felcsap, akkor a következetesség az, ami elsőként fejvesztve
elmenekül. Egy fantasztikus birodalomnak az első embere vagy sem, jókat
röhögtem rajta, amikor féltékenykedett és eközben elkezdett össze-vissza
kombinálni, akkor nem tudta letagadni a korát és azt se, hogy habár már-már
istenségnek tartják a fáraókat, ő is ember….
„Minél több időt tölt a
lány Sethosszal, annál valószínűbb, hogy öccse charme-ja és a csábítási
képessége leveszi őt a lábáról. A bebalzsamozott holttestemen át!”
Ilyenkor megesett, hogy átzuhant a teve túlsó oldalára és rászorult volna egy
fenéken billentésre, de összességében élveztem ezeket a jeleneteket, amikor
akaratán kívül, de ki lett rugdosva Tarik a nyugodt kis komfortzónájából és
hasonlóan tetszettek azok a részek is, amikor Patrával foglalkozott. Serubelben
a sláger „házi kedvencek” azért kell az idézőjel, mert noha Sepora nagyon is
úgy kezeli Nunát, mintha egy aranyhörcsög vagy törpenyúl lenne, a serubeliek
megvetendőnek tartják, ha valaki így viszonyul a Védelmezőjéhez a
szerpenek, Theoriában pedig a hatalmasra nőtt macskákért rajonganak, ami
létrehozott egy újabb kapcsot a valódi ókori Egyiptommal ^.^ Elszontyolodtam,
mikor Sepora elutasította, hogy Tarik beszerezzen neki egy macskát, amikor a
palotában szolgált, szerintem semmivel se jelentett volna nagyobb nyűgöt, mint
egy szerpen :/
A mellékszereplők közül a legjobban Sethost, Tarik tizenöt éves öccsét szeretném
kiemelni, aki nem volt állandó szereplője a történetnek, de amikor feltűnt,
bőven csempészett bele színt. Ha a bátyja nem is…. de ő meglódította valamennyire
a fantáziámat ’:D Ne féljetek, nem kezdek majd el ettől felbuzdulva
nyolcadik osztályos fiúkat molesztálni. Tetszett a kissé arrogáns stílusa,
ami jóval magabiztosabb kisugárzást kölcsönzött neki, mint amilyen a bátyjáé,
hébe-hóba olyan érzésem támadt, mintha valójában ő lenne az idősebb. Bírtam a
Tarikkal közös évődéseiket, ahogy kifigurázta a testvére érzelmeit és megpróbálta kihúzni a gyufát Seporánál. Észbontó
volt és nem kételkedek benne, hogy nem csak a levegőbe beszélt, amikor azt
mondta, ideje alakítani valami polgárpukkasztót, mert hiányolni fogja a
nép a botrányait. Egyértelműen Tarik
vonásai a megfelelőbbek ahhoz, hogy harmonikus életet biztosítson a
theoriaiaknak, de azért azt is megnéztem volna, hogy mi lelte volna az
országot, ha néhány hónap erejéig Sethos irányítja… Xd Bízom benne, a
folytatásokban nagyobb szerephez fog jutni. :)
Rashidi-val, Tarik legfőbb tanácsadójával vegyes érzéseim voltak, kezdetben úgy
gondoltam kiderül majd előbb-utóbb, hogy vaj van az öreg füle mögött, ugyanis
mindig ezek a legfőbb tanácsadók szokták kavarni a szart… de aztán, amikor nem
tűnt fel erre utaló jel, elengedtem egy keveset a bizalmatlanságomból az
irányába. Kétségtelenül földhözragadt az öreg és nehezebb a bevett eszmékből
elmozdítani, mint arrébb vontatni egy piramist, de a begyepesedett hajlam
ellenére is egész józanul ítélte meg a helyzeteket, amikre Sepora fellángolásai
és szenvedélyes kitörései mellett bőven volt szükség.
Cy Gyógyítót az első felbukkanásától kezdve kedveltem és egyúttal féltem is egy
kicsit tőle, nem azért, mert ijesztő karakter volt, hanem mert tartottam tőle,
hogy a kötet végére egy őrült tudóst farag belőle az írónő, aki fékevesztetten
kísérletezik a szenvedő betegein. A kísérletezés iránti szeretet valóban jelen
volt, de szerencsére többnyire meg tudta találni a gyerek a határt és nem
vállalt felesleges kockázatot az arra való törekvés közepette, hogy megtalálja
a csendes pestis ellenszerét.
Totálisan levett a lábamról ez a könyv, az örök pesszimizmusom bűvkörében nem
akartam elkiabálni, de minimális oldal elolvasása után tudtam, hogy új kedvenc
van születőben ❤ Az utolsó fejezetek várható kimenetelét
látva ideges lettem, hogy gyilkos függővéggel fog válaszolni a története iránti
növekvő szeretetemre az írónő és valamilyen szinten függővéget is hoztak az
utolsó oldalak, de a közepes fajtából, ami csak izgalommal kecsegtet és nem
megőrjít. Mindenesetre egy kevéske drámát és töménytelen mennyiségű, lehengerlő
macska-egér játékot vetített előre…
Borító: 5/5 *** – A kritika vázlatát tartalmazó Word dokumentum megnyitása óta
arra vártam, hogy elérhessek ide és szétáradozhassam az agyamat meg a
tieteket , hogy micsoda lélegzetelállító remekmű a borító, de most, hogy
itt tartok… kénytelen vagyok fájdalommal elfogadni, hogy nem fogom tudni
egyszerű betűkkel visszaadni azt, mennyire káprázatosan szép. Amikor
kinyitottam a borítékot, amiben megküldték a saját Nemezisemet és megláttam,
azt hittem, elsírom magam a gyönyörűségtől, annyira karakteres, hangulatos,
aprólékosan kidolgozott, soha nem felejthető látvány, hogy az nem igaz.
Orgazmus a szemnek.
Kedvenc szereplők: Sethos, Tarik, Sepora
Legutáltabb szereplők: Eron király, Sepora anyja
Kedvenc részek: amikor a királyságok történelméről és Theoria kultúrájáról
olvashattam, amikor a szerpenek kerültek bemutatásra, amikor Sepora a Félhídnál
tárgyalt a Paranikkal, amikor Sethos és Tarik a Felsőbbrendűeken viccelődtek,
amikor kiderültek a nefarit jellemzői, amikor Tarik féltékenykedett, amikor
Eron és Tarik tárgyaltak, illetve ennek a végeredménye, amikor Tarik és Sepora
szerpenen remültek, amikor Sepora bolonddá akarta tenni a Rolan-t és Chu-t.
Mélypontok: az, hogy Sepora nem volt hajlandó Kovácsolni, pedig tudta, mi a
tét, az, hogy Sepora még azután is bizalmatlan volt Tarikkal, hogy közelebb
kerültek egymáshoz, az, ahogy Eron Seporával bánt
Szerelmi szál: Nagyon-nagyon enyhe, a YA besorolás alsó határánál lavíroz, ez
senkit se riasszon el a történettől, 12 éves kortól nyugodtan kézbe vehető,
amennyiben valakit nem untat a történelem.
Sziasztok! Nemsokára az ajtónkon dörömböl az év legklasszabb hónapja, a december, ami azt jelenti, elérkezett az utolsó novemberi Top 5 Szerdás posztom ^^ A mai témakör konkrétan azóta szúrja a szememet, amióta először elolvastam, mivel fogunk a bloggerekkel foglalatoskodni ebben a hónapban... Mély ellenszenvet váltott ki belőlem az alap leírás, ami alapján listát kellett volna készítenem, így bevetve minden kreativitásomat, nekiálltam keresgélni a kiskaput az Írók, akikhez hasonlóan szeretnék írni cím kapcsán. 
