2017. szeptember 28., csütörtök

Book Tag: Újraolvasnám, újraírnám, vagy elégetném? (Book Tag #25)

Bonne Soirée! :) Tekintettel a napokban uralkodó nem éppen gatyarohasztó melegre, arra döntöttem a mostani csütörtököt a blogon egy kis kora őszi fűtésre szánom annak az ördögien kegyetlen Book Tagnek és a húzásokat megsínylő könyveknek a segítségével, amire Réta, a HaBár, a könyves kocsma bloggerinája volt olyan kedves, vagy szadista? hogy meginvitált a Book Tagekhez való abnormális vonzódásom, avagy fetisizmusom tudatában :D
A nemsokára elkezdődő kétségbeesett vergődésem ellensúlyozásaként megosztanék veletek nyitásként egy briliáns sikerélményt, amit Nektek köszönhetek: A Roxfortosok a HP univerzumon kívül 2 című bejegyzésemet alig három nap alatt több, mint 100-an néztétek meg! ^^ 

A Tag kitöltésének emberpróbáló "vasszabályai":

Ahogy az a fentiekből már kiderült ez egy kézügyességet és papírvágó olló kezelési készséget megkövetelő, kedvencem-féle kérdéssor. A kitöltéshez ki kell választanotok az olvasmányaitok közül 30 darab könyvet, ezeknek a címét fel kell írnotok egy-egy papírdarabra, amiket aztán összegyűrve/összehajtva egy kalapba, tálba, dobozba, vagy akármilyen tetszetősen kiválasztott "sorsolós bödönbe" szórtok. Minden körben kivesztek a bödönötökből 3 papírdarabot, majd választanotok kell, hogy a körbe került könyvek közül melyiket olvasnátok újra, melyiket írnátok újra és melyiket égetnétek el.
Fontos! Mindenképpen kell választani, nincs mellébeszélés, nincs malmozás, nincs olyan, hogy egyiket se égetitek még akkor se, ha éppen három kedvenceteket húzzátok ki! Kibúvó nélkül döntenetek kell mind a tíz, testi-lelki erőt próbára tevő körben.

Mielőtt belevágok az izzasztó feladatba, szeretnék némi muzikális felhangot is adni a témának a rohamosan közeledő zene világnapjára hangolódva,  a három lehetőséghez (újraolvasás, újraírás, égetés)
párosítok egy-egy zeneszámot. Így legalább a szerencsés megmenekülők és szerencsétlen elbukók legalább kapnak egy-egy dalt a papírszaggató idegállapotba hajszolásukért cserébe ':D
Szóval....

Újraolvasnám: Skillet - Comatose

'Your touch is what I'm missing
And the more I hide I realize I'm slowly losing you
Comatose
I'll never wake up without an overdose of you'




Újraírnám: Sixx: A.M. - Better Man
'Give me a second chance, I'm gonna make it last
I'll do the best I can trying to be a better man'


Elégetném: Slash - World On Fire

'I think it's time to set this world on fire (this world on fire)
I think it's time to push it to the edge (to the edge)'



A húzásokat, amikhez a könyveket változatosan válogattam ki a kedvencek és a nem annyira preferált olvasmányaim közül már tegnap előtt estefelé megejtettem, lássuk, a véletlen, avagy a saját kezem mennyire lökött lehetetlen helyzetbe...



Az első kör veszélyzónájának a tagjai -> Jennifer L. Armentrout: Függőség * George R. R. Martin: Trónok Harca * J. M. Darhower: Mindörökké *
Komolyan, nem is én lennék, ha elsőre nem három kedvenc-kategóriás könyvet halásztam volna ki :P Merenghetnék a monitor előtt órákat és ecsetelhetném közben, hogy miért nem akarnám tűzre vetni egyiket se, de ehhez nekem sincs türelmem, nemhogy nektek. Marad a kőkemény, gyakorlatias megközelítés: A Targaryenek tűzállók, úgyhogy a Trónok harca fog égést szenvedni. Amit a lapokon művel az író, azok után egy kis pörkölődés úgy gondolom, még az északiaknak se fog megkottyanni. A Függőségben Hunter parancsolgatása bizonyos periódusokban súrolta a tolerálhatatlanság határát, úgyhogy most segítek neki egy újraírással jobb emberré vagy földönkívülivé válni. Kizárásos alapon marad az újraolvasásra érett könyv a Mindörökké, amit valószínűsíthetően mindörökké imádni fogok annak hangos, gesztikulálós olasz maffiózóival és a normális világban boldogulni próbáló, rabszolgának született főhősnővel együtt :)

A második kör veszélyzónásai -> C.S. Lewis: Az oroszlán, a boszorkány és a ruhásszekrény * Rachel Van Dyken: Egyetlen méreg * Debora Geary: Modern boszorkány *
Ez nem képez kérdőjelet, az Egyetlen méreg egy olyan fantasztikusan megírt, egyaránt életképes női és férfi főszereplőt felvonultató regény, amit egyszer már újraolvastam, úgyhogy tutira megmenekül a korrigálástól és a megsemmisítéstől. Ami a Modern boszorkányt illeti... a céltalan, fő cselekményvonal nélküli történet, az agyatlan, kétdimenziós szereplők és az alapvető undorítóan cukros, mégis okoskodó közlésmód miatt bőven megérett rá a leányzó, hogy máglyára vessék egy varázsszertartás keretében. Az oroszlán, a boszorkány és a ruhásszekrény lenne az, amit újraírnék, hogy  a célközönségnél valamivel idősebb fejjel is könnyebben fogyasztható legyen.


A harmadik kör veszélyzónásai -> Melissa Grey: A lány éjfélkor * Katie McGarry: Szívkarambol * Ania Ahlborn: Vértestvérek *
A legjobban a Szívkarambolt szerettem a mezőnyből, nem vagyok a kocsik megszállottja, de ebből a történetből akkor se léptem ki szívesen, amikor nem éppen a szereplők abnormális családi életének vonzatai voltak a középpontban, hanem a csikorgó gumik és a fényszórók :3 A lány éjfélkort nem utáltam annyira megátalkodottan, mint a többség a hibái ellenére se, de ha a Vértestvérek a másik lehetőség, akkor sajna a Tűzmadár keresői lesznek kénytelenek a lángok közé repülni... A Vértestvérek a főszereplő kissé mamlasz természetétől és a homályos zárásától eltekintve viszont egy szuper-bizarr, nagy WTF pillanatot okozó sztori, ami csak kis változtatást igényel itt-ott. Ezen kívül hülye lennék felhergelni egy sorozatgyilkos családot azzal, hogy megsütöm őket...

A negyedik kör veszélyzónájába bekerültek -> Holly Seddon: Lélegzet-visszafojtva * Jeanne Ryan: Idegpálya * Stephen King: Tortúra*
Újfent roppant kellemetlen felállás alakult ki, hiszen két szereplőt, az Idegpályát és a Lélegzet-visszafojtvát megegyező pontszámmal tettem vissza a polcomra... Maradjunk a biztosnál: amit újraolvasnék és egy jelenleg futó molyos kihívás miatt újra is fogok olvasni az a Tortúra. Az Idegpályát a mondanivalója miatt nagyon szerettem, ha Vee karakterét át lehet dolgozni kevésbé életképtelenre, akkor nincs probléma vele, úgyhogy az Idegpálya kap egy második esélyt. A Lélegzet-visszafojtva nem váltotta be a várt reményeimet, de nem is lett annyira borzalmas, hogy elégessem... de mivel már csak ő maradt: a főszereplőjéhez idomulva ezúttal belőle lesz áldozat.

Az ötödik kör veszélyzónásai -> On Sai: Miogin bázis * Kresley Cole: Méreghercegnő * L. J Wesley: Egy űrállomás-takarító naplója *
A Miogin bázis megépítése nem volt egyszerű menet és a fenntartása során se sétagaloppot él meg Artúr, ha csak Márk pénzügyekkel kapcsolatos tehetségét is vesszük alapul, úgyhogy nem sújtom a fiúkat még több veszedelemmel. A Miogin bázis épségben marad és újraolvasásra kerül. A Méreghercegnő tipikusan az az eset, amikor kevesebb hisztizéssel és egy elviselhetőbb főszereplő nővel valami fenomenálisnak mondhatóhoz juthat az ember. A fantasy szál miatt kap tőlem a könyv lehetőséget a fejlődésre, Evie pedig a közreműködésemmel beutalót kap egy sokkalta eredményesebb kimenetelű agymosásra, mint amilyen az előző volt. :P Figyeljétek csak meg, mire végzek vele, keményebb lesz, mint Keith Richards feje. Az egy űrállomás-takarító naplója a leggyengébb láncszeme a képletnek és kissé szarul érzem magam, hogy nem mondhatok sok jót róla, miután recenzió útján olvashattam el, de az a fair, ha nem leszek ettől elnézőbb vele. Az alapban itt is van fantázia, de azon kívül annyi a csorba és az unatkozásra késztető elem benne, hogy talán csak a tisztítótűz segíthet rajta ebben a felállásban...

A hatodik kör veszélyzónásai -> Michelle Hodkin: Mara Dyer eszmélése * Cassandra Clare: A herceg * Mellissa Landers: Összefonódva *
A Mara Dyer első kötetét nagyon szerettem *.* Megragadott a különös, enyhén borzongató atmoszféra és a folyamatos rejtélyesség, hogy természetfeletti húzódik-e a háttérben vagy a főszereplő PTSD-je produkálja a furcsaságokat. Biztosan újraolvasnám! A herceg ezúttal a lángok hercege lesz, amennyire imádtam az első kötetet, annyira utáltam a folytatást, a végén már félbe is akartam hagyni, annyira az agyamra ment Tessa az egoizmusával, az okoskodásával és a két srác ágya között való ugrálásával :P Az Összefonódva szerintem gyengébb a sorozat korábbi részeinél,  egy ilyen színvonalas trilógia-zárástól többet vártam volna. Hébe-hóba elkapkodottnak tűnt a történet vagy éppen nyaktörőbb rohanásba kezdett, mint a fénysebességgel cikázó űrhajók, ráférne az a kis utómunka, hogy felérjen az első két részhez.



A hetedik kör veszélyzónájába belépőjegyet nyertek -> Dan Wells: Szellemváros * Katie Alender: A rossz lányok nem halnak meg * On Sai: Esővágy *
Szép kis patthelyzet ez ám... Két kedvenc és egy olyan könyv, amivel nincsen különösebb bajom, csak hiányzott belőle valami, hogy annyira kiemelkedővé váljon, hogy hónapokkal az olvasás után is állandóan emlegessem. A szeptemberi fő kedvencem a Szellemváros, tehát azt mindenképpen újraolvasás csoportba kerül, távol a tűztől és a belepiszkálástól. A rossz lányok ezúttal meghalnak, méghozzá tűzhalált halnak, mert az Esővágyban egyedül annyi kivetnivalót tudok csak találni, hogy lemaradt egy 0 az utolsó oldalszám mögül... :D

A nyolcadik kör veszélyzónájának bátor harcosai -> Becca Fitzpatrick: Csitt, csitt * Kylie Scott: Taktus * Stieg Larsson: A tetovált lány *
Három kedvenc! Pompás! Miért is nem a csalódtam kupacból válogattam inkább... Gyors helyzetfelmérés után a Csitt, csitt lesz az, ami eleget tesz a címének és örökre elhallgat a bagázsból, mindig szép emlékek fognak hozzá fűzni, de ebből a hármasból a bukott angyaloknak kell újra bukniuk. A Taktus sodort magával, mint a tenger és emberek, a szereplők ROCKSZTÁROK! Nem szívesen bánok szőrös szívűen a drágával, de a rock zene-erotika mérlegen billentenék egy kicsit a zenei műfajok királyának az irányába és ilyen formán újraírnám. Lisbeth Salander filmes verzióit rongyosra néztem, a papír alakú kiadása is megérdemli ugyanezt, a kis millió újraolvasásokkal tűzdelt bánásmódot ^.^ Imádom a csajt :3 Ha pasi lennék, biztos ő lenne a könyves álomnőm :D

A kilencedik kör veszélyzónájába három romantikus lélek szorult -> Jamie McGuire: Gyönyörű lángolás * Tammara Webber: Édesem * Jay Crownover: A tetovált srác *
A címe arra sarkall, hogy gyújtóssá változtassam, de a Gyönyörű lángolás kerül ki érintetlenül ebből az ütközetből, hogy utána újraolvashassam. A tetovált srác és az Édesem között nehezebb választani, mert hellyel-közzel hasonló arányban vannak pozitívumaik és negatívumaik. Hiába imádom Jay-t, Tammara története ebben az esetben jobban megfogott és legalább a főszereplő pár mindkét tagja jó pofa, annyi átírást eszközölnék, hogy a vége felé azt az orbitális nagy, hirtelen jött és hirtelen távozott gubancot kibogoznám és fokozatosan adagolnám. A tetovált srác veszte a barátnője és a gengszteres zár kimenetelének a kissé túl rózsaszín és túl gyors véget érése okozta. Egyedül abban bízok, hogy ha Bax kiszabadult a sittről, akkor a lángok közül is ki tud valahogyan jutni.

Ki hitte volna? Itt a finálé, a tizedik kör, amiben egy roppant vegyes társaság vesz részt -> Abbi Glines: A sorsom * Josh Malerman: Ház a tó mélyén * M. Leighton: Rajtam áll *
A sorsomat lángra vetni valószínűleg öngyilkosságnak minősülne, ezért megkegyelmezek ennek a pszichiátriai kezelésre szoruló kompániának és egy alapos átírásra ítélem őket. Elsősorban intelligencia, önállóság és erős személyiség kerül kiutalásra, majd fel lesz rázva a fantasy szál, ami bőven rejtene potenciált, ha az idióta karakterek nem nyomnák el. A Ház a tó mélyén számomra is az első szerelem, az első szerelem Josh szerzeményeinek az irányába, pár óra alatt olvastam ki és szívesen megtenném ezt újra ;) És végezetül, ha ebben az agyrémben van valami, ami valóban Rajtam áll, akkor fogom a Rossz fiúk kettőt és egy elegáns mozdulattal a kandallóba röpítem, miközben elindítom neki a World On Fire-t.

Figyelem, minden fentebb leírt történés csak fikció, egy elvetemült, a bejegyzésírás alatti internetkimaradás miatt egészen zabossá vált blogger agyának a szüleményei, a kérdések megválaszolása során egy könyvnek sem esett baja!


Most pedig, hogy kijelenthetem, I'am survive és megmaradt mind a három kerekem is ennek az elérése közben...*sátáni vigyor* lássuk... melyik mazochista hajlamú ismerőseimet boldogítom a kitöltés terhével...

A kihívottjaim:
~ Virág, a Never Let Me Go blogtól.
~ molly_ , a Coffee and Manga blogról.
~ CsakSimánDorka, az Anya olvas blogtól.

Kellő szenvedni vágyással bárki a magáévá teheti a feladatot, amennyiben forrásmegjelöléssel közli, én voltam az a nem egészen normális elme, aki a feladathoz vezette. :'D

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése