2017. augusztus 22., kedd

Jay Crownover: Better When He's Bad - A tetovált srác (Welcome to the Point 1)

Helló-helló! ^^ Ma egy enyhén szólva érdekes... címfordítással rendelkező, váltott szemszögű romantikussal rukkolok elő nektek egy lepukkant, bűntől átitatott városrésszel és egy szívdöglesztő, csillagtetoválásos autó tolvajjal a középpontban, a Rule szerzőjének, Jay Crownovernek a billentyűzetéből.

Fülszöveg:
Nagy ​különbség van egy rosszfiú és egy olyan srác között, aki a lelke mélyéig züllött – akárcsak Shane Baxter. A szexis, kiszámíthatatlan és veszélyes Bax nem csupán rossz csillagzat alatt látta meg a napvilágot, ő maga a született bűnöző. Kocsitolvaj, verőlegény, ketrecharcos, a bajba keveredés fekete öves bajnoka, mígnem az egyik rossz döntése öt évre rács mögé juttatja. Miután visszanyeri a szabadságát, válaszokat keres, és nem érdekli, mit kell megtennie, kit kell megszorongatnia azért, hogy megtudja, ki csalta csapdába. Csakhogy beszáll mellé a játszmába még valaki, aki túlságosan ártatlan, túlságosan lágy, ráadásul nem hagyja magát lerázni. Dovie Pryce ismeri az élet sötét oldalát, a nehéz körülményekkel járó súlyos döntéseket. Mindig is jó akart maradni, önzetlenül segíteni másokon, nem hagyta, hogy a sötétség lehúzza és elnyelje őt. Az utcát azonban nehéz legyőzni, a dolgok rosszról gyorsan életveszélyesre fordulnak, és az egyetlen ember, aki mellett biztonságban lehet, a Point legfenyegetőbb, legszexisebb, legkiállhatatlanabb nehézfiúja, aki épp most szabadult. Bax közelsége eleinte rettegéssel tölti el Dovie-t, de hamarosan rájön, hogy a tetovált srác sem olyan, amilyennek a külseje alapján hinnénk.

created by HunHowrse Layout Generator on 2017-08-22 12:58:03
Ha arra a szintre jutsz egy íróval, hogy még a köszönetnyilvánításait is képes lennél órákig, élvezettel olvasni, akkor vagy annyira súlyos eset, hogy megbirkózz a Point nehézfiúival. Pláne ha van az ember oldalán egy olyan lovag gengszter, mint Shane Baxter.
Jay ebben a momentán csodák csodájára, agyvérzés nélkül beszerezhető sorozatában elhagyja a tetováló szalonok biztonságát és egy olyan sötét, veszélyes, akármelyik település életébe behelyettesíthető városrészbe kalauzolja el az olvasóit, ahol a dzsungel örök törvényei, mint például az aki kapja marja és az ölsz vagy téged ölnek meg, már a legfiatalabbak napjainak is szerves részét képezik, ahol mindenki kénytelen valahogyan bemocskolnia a kezét előbb-utóbb a túlélés érdekében. Azokról nem is beszélve, akik egy nem kérek ebből többet és normális életet akarok végre, legalább részben felkiáltással ki akarnak mászni a szemétdomb közepéből és egy olyan lakhelyre vágynak, ahol nincs benne a pakliban 0-24 órában, hogy rájuk törik az ajtót és kirabolják őket vagy valami még rosszabbat tesznek velük… Az írónőnek ismételten sikerült azt nyújtania, amivel a Rule olvasásakor megfogott, ellenállhatatlan, kiismerhetetlen, megbízhatatlannak látszó pasi, aki a különleges kiválasztottjáért tűzön-vízen keresztülmenne, egy jókislány karakter, aki mégse a bevett sablon szerint gyártódott le, kellően perzselő közös jelenetek a két jómadárral és az elengedhetetlen váltott szemszög, amivel mindkét karakter gondolatai közé beáshatják magukat a pofátlanul kíváncsi rajongók. A recept tökéletes és bebizonyosodott, másodjára is képes magába rántani az ez alapján főzött, mégis újdonságokkal teli cselekmény, de azt hiszem, nem kevés elfogultsággal mondom, hogy nekem mindig is a Rule marad majd a szívem csücske.
A fülszöveg megtévesztő, ez nem csak egy szimpla romantikus/erotikus könyv, itt kőkeményen érvényesül a lepukkant negyeden belüli küzdelem, bár be kell látnom a szerelmes szál egy bizonyos idő után eltökélten agyon akarta nyomi az ágyon kívülre eső jeleneteket. A főhősök kapcsolatáról is szívesen olvastam, de mivel ezt a „mocskos, utcai élet” hangulatot annyira érzékletesen alkotta meg Jay, szőröstül-bőröstül a korrupt zsarukkal, akiket biztos zsebre tett már a nagy, Gengszter Végzetúr vagy a pitibb kollégái és minden más szükséges adalékanyaggal karöltve, hogy örömmel fogadtam volna valamivel több lövöldözést, több gengszterkedést, mint vetkőzést. Azzal is kiegyeztem volna az az énem, aminek mindig is ez a bűnözős vonal volt a gyengéje, hogyha legalább nem egyenlő arányban vannak felosztva a szemszögek, hanem több fejezet jut Baxnak, aki számomra érdekesebb és szimpatikusabb karakter is volt, mint a barátnője és jobban benne is mozgott a Point sűrűjében, így általa jobban átjött vele ez az… életérzés az illegális bunyókkal, amik sosem fairek, az egymás nyakában álló sztriptíz bárokkal, az utcán lézengő kölykökkel, akik keresik a bajt és tepernek, hogy egy nagykutya felfigyeljen rájuk, bármennyi veszélyt is rejt ez magában… Rövidre fogva a drága börtöntöltelék által lehetett kézzelfoghatóbb információkat szerezni a Point-beli életről és így inkább éreztem kulcsfigurának, mint Dovie-t. :D Benne van minden A tetovált srácban, amire egy romantikus-bűnözős regény után epekedő moly vágyhat, bár a nagy leszámolásos jelenet a megkérdőjelezhetetlen izgalmassága ellenére is kissé nevetséges kimenetellel zárult szerintem.


Bax ,aki fájdalmamra jobban szereti, ha így hívják, pedig a Shane a kedvenc angol/amerikai férfi nevem T.T Annyival dögösebb a hangzása, mint ennek a tüsszentésre hasonlító becenévnek már a bemutatkozó oldalai során levett a lábamról, igazából az alábbi monológ kellett csupán ahhoz, hogy elmozdíthatatlanul bebiztosítsa magát a könyves hárememnek helyet adó VIP terembe:

„A nevem Shane Baxter, a legtöbb embernek csak Bax, és tolvaj vagyok.
Van csajod? Lecsapom a kezedről. Van egy menő verdád, amire a gatyád is ráment? Ellopom tőled. Vannak drága kütyüid, amiket féltve őrzöl otthon? Betörök hozzád és elveszem, mert valószínűleg úgysincs rájuk szükséged. Ami nincs leszögezve vagy hozzád láncolva, azt jó eséllyel megfújom.”

Legyünk őszinték, lányok; ennek mégis ki tudna ellenállni? xD *.*
Komolyra fordítva a szót, az én szennyeslelkű angyalom öt évig poshadt egy cellában egy egyszerű kocsi lopásnak induló, de visszafordíthatatlanul eldurvult balhé után és épp a történet kezdetén jár le a büntetése. Az első útja egy olyan helyre viszi, ahol kielégítheti az öt év során kielégítetlenül maradt igényeit, azonban a Point legnagyobb gengszterének a fogdmegjei rögtön rátörnek és némi csonttörés kíséretében kellemesen elcsevegnek egy s másról, majd Bax útra kell, hogy előkerítse a korábban hallottak hatására a legjobb barátját. A barátját, akivel a börtönbe kerülése előtt együtt keveredtek bele az illegális ügyletekbe, aki hiába egy előkelő környékről csöppent bele a város mocskába, rövid időn belül sokkal inkább a testvérévé vált, mint a valódi bátyja és, akivel az évek során felgyülemlett némi…elszámolnivalója. Ám a szóban forgó barát, Race eltűnt, mint lila szamár a ködben ás Bax régi köréből senkinek tippje sincs róla hová lett,  az egyetlen, aki talán használható nyomokat tud feltárni Bax előtt, egy vörös hajú lány, aki információforrásból hamar átváltozik egy olyan nyakába varrt kolonccá, amitől eredetileg nagyon akar szabadulni, de végül mégis képtelen elereszteni… Tipikus love sztori felhangja van a dolognak és valamilyen szinten az is, de minden kliséje ellenére, nem egy olyan könyvről van szó, ami nem más, mint innen-onnan összeollózott klisék halmazata. Adott Bax, a szar környéken nevelkedett, az átlag ember szemszögéből az életben maradás érdekében szar döntéseket hozott, félelmetes fémszörnyeteggel furikázó, kivarrt csávó, akinél csak a Gengszter Végzetúr és annak tökösebb alárendeltjei fosatják be jobban a népet és adott egy az élet által rendesen megráncigált, de mégis mérhetetlenül tiszta és aranyos maradt lány, aki a bájai krumpli hámozójával szépen, fokozatosan lerántja a páncélként növesztett rétegeket erről a srácról. Várható fizikális és szívbéli fájdalom és rengeteg fülledtség, de többről van itt szó, Jay megmutatja, hogy egy más megközelítésből bemutatva remek negatív szereplővé válható alak se feltétlenül velejéig romlott, hogy azok a körülmények, amikben Bax és Dovie jesszusom, ez a név is, bár Jaynek már-már sajátosságai az ilyen fura választások nevelkedtek, mennyiben hagynak nyomot egy emberben. Akit csak meglegyintett a Pointot belengő romlottságnak a szele, az valószínűleg ki akar törni, némi küldetéstudattal rendelkezve tenni akar azért, hogy mások ne kényszerüljenek átélni azt, mint ő, aki pedig arra kényszerült, hogy bepiszkolja a kezét és rendesen belenyúljon a már emlegetett szemétkupacba… vagy minél magasabbra akar törni ebben az adott élethelyzetben vagy meg akar javulni, amennyire a felsoroltak után ez lehetséges. Mellesleg nagyon tetszett, ahogy Jay ezt a megjavulást Bax esetében kezelte, ki is vitelezte, mégsem forgatta ki a személyiségéből, nem változtatta egy homlokegyenest másmilyen, mamusz emberré. És, hogy milyen téren is szorul erre a megjavulásra akár a saját érdekében is? Hosszú lenne felsorolni, de megpróbálkozok vele, hogy használható képet adjak Baxról. Aki… veszélyes, szeszélyes, félelmet keltő, de megvannak a maga erkölcsi korlátai, amiket nem akar ledönteni, a róla szóló leírások biztosították, hogy körbelengje egy egyszerre sötét és szívdöglesztő atmoszféra, ami egyféle, ne kezdj vele, mert csak minden rendes lányt tönkretesz táblaként is funkcionált és ennek a lengetői mindent meg is tettek az ellenszenves benyomás kialakításáért…de nálam fordított hatást értek el ezek a kis papolós intelmek. Minél aljasabbnak, minél elvetemültebbnek állították be Baxet, annál izgalmasabb lett a számomra, annál inkább vonzott. Kicsit olyan ő, mint a tűz. A lángok játéka megbűvöl titeket és közel akartok kerülni a belőlük áradó hőhöz, miközben totálisan tudatában vagytok annak, hogy megégethet és nagy eséllyel meg is fog, ha nem húzódtok hátrébb, mégse megy ez az elhúzódás, mert vonzz. Avagy egy szó, mint száz; bad boys do it better. A távolságtartásra sarkalló vonásai mellett Bax védelmező és rendkívül törődő alkat, ha van valaki olyan szerencsés, ha le tudja söpörni a pályáról azt a téveszmét, miszerint jobb, ha senki se férkőzik hozzá közel, mert számára a jövő két lehetőséget tartogat: börtönt vagy egy hullazsákot amibe nem végelgyengülés vagy betegség miatt kerül. Kell mellé türelem, mert egy kapcsolat formájában megnyilvánuló kötöttséghez nem szokott egyénnek ezt egyértelműen szoknia kell és, mert időről időre reflexszerűen felhúzza a nyúlcipőt, hogy elmeneküljön attól, aki nem ért vele egyet abban, hogy nem éri meg energiát fektetni belé, ennek a felfogásnak a kialakulásában közrejátszott mindaz, amit a börtönbe kerülése előtt tett, az, hogy az anyja a függőségét választotta a vele való törődés helyett, hogy a testvére egyedül hagyta ebbe a helyzetben és az apjáról jobb lesz, ha nem is nyilatkozok… de megéri, mert elbűvölő tud lenni. Főleg, amikor elfogadja, hogy ő nem csak egy autó tolvaj hullajelölt, aki nem is remélhet semmi szépet vagy jót az életébe vagy valamiféle vírushordozó, aki mindent megfertőz és megront maga körül, ami egy cseppnyi fényt is tartalmaz. Ahogy egyre inkább felszínre kerül a múltja, a viselkedésének a miértjei is világossá válnak. Amikor hangot adott neki és egyéb módon kifejezte, mennyire elfogadhatatlannak tartja, hogy valaki nőre emeljen kezet, még jobban belopta magát a szívembe. Ha úgy vesszük, egy igazi kis úriember, akinek sok tetkója van, megerőltetés nélkül el tud intézni bármilyen zárat és teleszteroidozott monstrumokkal bunyózik :D Nehéz eset a maga nemében, de egy rosszfiúval se könnyű zöldágra vergődni és nem is az ellenkezőjéért szeretjük őket.

„– (…) Tudom, hogy nem vagyok jó választás, sem egy álompasi, de soha senki nem fog úgy küzdeni érted, mint én. Ígérem neked, hogy mindig a tiéd lesz a legjobb részem, amit csak adhatok.”
Dovie, Bax jövendőbeli kis hercegnője és legjobb barátjának a húga is meglepően ütős bemutatkozást rittyentett, ha tudnék fütyülni, biztos fújtam volna egyet az elismerő fajtából a nyitójelenetekor. Ami amúgy úgy zajlott, hogy miután Bax kiderítette a csaj címét és a lakásához menve, Minek kopogtassak vagy csengessek, ha be is lehet törni? alapon beeresztette magát, a lakás sötét kihaltságáól előugrott Dovie és megpróbálta leteríteni a betolakodót egy sokkolóval. Mivel Bax nem kezdő és nem is ejtették a fejére, ez az áram általi támadás nem zárult sikeresen, de attól még nagyon ott volt ez az indítás. Szabály szerint vigyorogtam és elkönyveltem, hogy végre kaptam egy tűzről pattant, belevaló csajt. Dovie karakteréről olvastam hideget és meleget egyaránt, így féltem is tőle valamennyire, huzamos ideig ő gátolt meg abban, hogy A tetovált srácot a molyos kívánságlistámon landoltassam, tehát örültem, hogy már az elején pozitív csalódás ért a lánnyal. És ebben az otthon védelmező fellépésben összességében ki is merültek a használható megmozdulásai. Nem volt kibírhatatlanul idegesítő, nem akartam a szereplése alatt kikaparni a tulajdon szemeimet, hogy szabaduljak tőle és a cselekedeteitől, de szép számmal felsorakoztak a regény során azok az akadályok, amik nem engedték, hogy mi Dovie-val barátnők legyünk… :P Így utólagosan azt mondom, nem zavart sok vizet és nem hatott visszahúzó erőként a cselekményre, ami a javára írható, de az, hogy nem állt a történet útjába, még nem menti fel a kis gyagyái alól. Ha a jellemét kell alapon venni, akkor a fő oka, hogy mi ketten összekötöttük a bajuszunkat, hogy nem is túl érzékeny volt, hanem túl…lágy…túl…puhány… túl tiszta…túl ártatlan…túl naiv… összegezve az róható fel neki a leginkább, hogy a sztorinak helyet adó környezethez képest túlságosan jókislány maradt. Bax mondjuk pont ezt szerette benne, de nekem életszerűtlennek szokott hatni szinte minden esetben, ha egy nyomorban nyakig gázoló szereplő ennyire bolyhos kiscsibe beütésű tud maradni. De hál’ az égnek hiába szorult pátyolgatásra, legalább nem egy önjelölt erkölcscsősz volt, aki mindent mindenkinél jobban tud és küldetésének érzi, hogy mindenkit megtérítsen. A személyisége nekem erősen ellentmondásosnak tűnt, Jay neki is megteremtett egy olyan gyerekkort, amit nincs épeszű ember, aki irigyelne, felvázolta, hogy Race időnkénti törődést leszámítva mennyire magára volt utalva, mennyire saját magát kellett felnevelnie és a felszínen tartania, de a viselkedése sajna állandóan meghazudtolta ezt a múltat. Először is, nem alakult ki benne az a szintű bizalmatlanság és elővigyázatosság, a veszélyes helyzeteket parádésan rosszul mérte fel aminek garantáltan bele kellett volna ivódnia, másodszor pedig elvileg bármennyit is látott, bármennyin is ment keresztül, mégse volt, hogy is fogalmazzak… felkészült. Amikor Bax Race után kutatása során bekerült azokba a körökbe, amikben Bax és a bátyja is mozgott, mindig lerökönyödött, az utcai élet minden durvasága meglepetésként érte, már a sztriptíztáncosnőktől is a plafonon volt, mintha ő nem is egy ugyanilyen kietlen és veszélyes életből jött volna, hanem egy álomvilágból, aminek a biztonságot adó buboréka egyszer csak kipukkadt, amikor beléptek Baxszal a sztriptíz bárba. Mint ahogy egy kedves, blogger ismerősnek már olvasás közben megjegyeztem, nekem ennek a lánynak a keménysége csak egy máz hatását keltette, olyan „engem az utca nevelt, ameddig leugrottam a boltba egy doboz kakaóért” módon. Nagyon keménynek, nagybetűs túlélőművésznek akarta magát mutatni, de a gyakorlatban inkább egy fészekből kiesett kismadárként toporgott és forgolódott a Pointban, ha nem egy regényről lenne szó, ahol főszereplő, biztos meghalt volna. És mindez azért esett volna meg, mert vakon bízik meg emberekben, mindenféle objektivitást mellőzve amikor az első éjszaka Bax negyedszeri elmondására se akarta volna elhinni a világért se, hogy bizony Race se egy ma született bárány és, hogy szabadidejében vetkőzős csajokkal hancúrozik, akkor szívesen megráztam volna, hogy; az ég áldjon, te szerencsétlen! Nem bolondok napja van, nem vicc, úgyhogy dolgozd fel és lapozzunk végre! és életveszélyesen megbocsájtó. Nem baj, ha „puszta jó szándékból” elárulja valaki, ezzel életveszélybe sodorva őt és a szeretteit, ki tudja hány embert meg megölve, ha boci szemekkel elnézést kérnek tőle és odavetik indokként a saját sanyarú életüket ami a Pointban nem számít akkora aduásznak, mert annál csak rosszabb lehet , azonnal meglágyul. Egyértelműen egy Dovie-nál sokkal nyersebb embertípust képviselek, de fordított esetben én előbb mondtam volna, hogy akkor dögölj meg, te görény, minthogy nincs belőle semmi baj, végül is nem lett akkor nagy gáz belőle, jár a buksi simi. De ezek valamennyire lenyelhető ostobaságok, millió és egy főhősnő rendelkezik ezekkel a kétségkívül cuki, mégis kártékony tulajdonságokkal. Amivel viszont a legnagyobb homlokráncolást váltotta ki belőlem az, az volt, hogy mondhatni skizofrén szintre taszította Baxet. Volt Shane, a gyengéd, törődő pasi és Bax a kemény, gátlástalan nehézfiú, és ezt a két embert ő egy szép, sárga rendőrségi szalaggal szépen el is különítette magában és Bax tudtára is adta, aki egy idő után kénytelen-kelletlen átvette tőle a személye két személyiségre való bontását. Szóval röviden és velősen: WTF?! O.o Mi ez a hülyeség? Attól vagyunk emberek, hogy nem csak egyoldalú, nem csak egysíkú a jellemünk, hanem mindenkiben van jó és rossz, az már más kérdés, hogy milyen arányban de ez a kettőség tesz ki egy egész embert és a jó tulajdonságai nem léteznének a rosszak nélkül, mint ahogy fordítva se, ezek tesznek mindenkit teljessé, önmagává. Szóval ezt miért kellett túldramatizálni? Az örökzöld, dr. Jekyll és Mr. Hyde hasonlat vannak olyan felállások, ahol megállja a helyét, de Bax „két oldala” nem ütött el annyira kórosan egymástól, nem voltak annyira látványos hangulatingadozásai, hogy indokolt legyen ezt használni, az ő vonásai kiegészítették egymást, harmonizáltak egymással. Örültem, amikor Dovie végre visszavett egy kicsit ebből a skizo kategorizálásból és elfogadta, hogy a világ nem csak olyan kétdimenziós emberekből áll, mint az ismerősei, hogy vannak komplexebb személyiségek. Egy darabig kapálózott ellene, hogy ilyen meg olyan Bax gengszter oldala, de bebizonyosodott, amit sejtettem is, hogy ő egy pont ilyen védelmező pasira vágyott és, hogy minden hozzá hasonló, valamilyen szinten elesett kislány is ugyanilyet akar. A Skillet után szabadon: „…I need a hero to save me now/I need a hero (save me now)/I need a hero to save my life/A hero'll save me (just in time)…” Az pedig, hogy ennek a külön bejáratú hősnek kívül hordott alsónadrágja és köpenye van vagy csillag tetoválás az arcán, az lényegtelen, bár az utóbbi azért jóval dögösebb :D
A főszereplők közül tehát Baxet imádtam, Dovie-t meg elviseltem, bár együtt a megtalálja a zsák a foltját módon azért jók voltak.

A mellékszereplőket illetően viszont nem éppen rózsásak az érzéseim, hiszen alig lehetett a legtöbbjüket megismerni, egy ilyen dinamikusnak mondható páros mellett elhalványultak és, amit látni lehetett belőlük, az sem volt éppen ínyemre való. Kezdeném azzal a csajjal, Reeve-vel, akivel Dovie együtt dolgozott a központban, na ezt a nőt, a maga jámbor, okoskodó anyáskodásával, akire a kutya se kérte meg, úgy utáltam, ahogy volt és akkor se tartottam jogosabbnak, hogy ő felszólítva érzi magát arra, hogy így belepofázzon Dovie életébe és abba, kivel legyen boldog, amikor kiderültek dolgok az előéletéről. Tipikus, erényes, előítéletes kis okostóni, aki azt hiszi, csak mert vele is történt valami, ami nem pegazusokból meg szivárványból állt, már bárkit kioktathat és bárkinek megmondhatja, hogyan élje az életét, úgy hogy igazából fingja sincs róla, milyen is az, az ember, akit úgy akar terelgetni, mint a juhász a kis birkáit. Az ő jelenetei alatt nagyon viszketett a tenyerem, adjon tanácsot, ha esetleg Dovie megkéri rá, de hogyha nem, akkor kuss. És nem Revee, senkit se érdekelnek a te bölcs fejednek a tapasztalatai, attól, hogy jó akarással akarsz beletenyerelni valakinek a boldogságába a nagy megkeseredettséget következtében, fogd be a szád. Ez a buzgó mócsing, Bax elleni kampány már csak azért is felforralta az agyvizemet, mert Baxet nem is ismerte, nem vele volt rossz tapasztalata, csak levonta az okos, ésszerű következtetést a foglalkozása miatt. Ez olyan, mintha valaki egy kínai alapján ítélné meg az összes kínait. -.- Nem is engedném, hogy az ilyen emberek sérülékeny gyerekekkel foglalkozzanak, mert ugyanolyan korlátolt marhákká nevelik őket, mint amilyenek ők maguk is.
Eleinte Dovie étterembeli kollégájára, Brysen-re is fújtam, mert ő is le akarta beszélni Baxról, de a szőkeségnek legalább volt annyi esze, hogy amikor a saját szemével látta, milyen is Bax, akkor visszavonjon mindent, amit korábban összehordott. Azt a jelenetet különösen szerettem :D Kíváncsi vagyok, hogy a saját kötetében hogyan fog remekelni, mert bőven kering körülötte homály.
Sajnáltam, hogy Carmen és a fiai keveset szerepeltek, ők hárman jófejek voltak ^^
A nagy Gengszter Végzetúrral ért egy picike csalódás ért, mert mint ahogy sejtettem is, a fickónak nagyobb volt a füstje, mint a lángja. Ezért nem hibáztatom Jayt, mert… törvényszerű volt, hogy Novak nem fog akkorát csapni, mint amekkora előkészítést kapott. Ez így szokott lenni általában, ha egy szereplő felbukkanása sokáig van húzva és a regény szerves részéig csak a híre kíséri.
Race-t, Dovie szent és sérthetetlen bátyját nem kedveltem meg, ha őszinte akarok lenni, egészen unszimpatikus benyomást keltett, egy olyan emberét, aki saját magán kívül senkivel se foglalkozik, csak, ha olyan szél fújja meg, így Az utcák királya könyvhöz is némi fenntartásokkal fogok közelíteni. Piszkosul dühös voltam rá, ahogy ezt a dolgot intézte, a húgát egyedül hagyja, miközben vadásznak rá a cápák, aztán rásózza a frissen szabadult barátjára a védelmét, aki még világ életében nem látta a csajt, utána még neki áll feljebb, amikor ez a két, arccal a szarba lökött ember összegabalyodik. Az a benyomás ébredt bennem, hogy sokat képzel magáról és csakúgy, mint a Gengszter Végzetúrnál, ő is nagyobb sónak van bemutatva, mint amilyen. Amikor végre előmászott a föld alól, nem érződött az a nagy testvéri szeretet, ami Baxhez köti, szerintem kifejezetten bunkó is volt vele és a Dovie-vel szembeni törődése is gyengének hatott. A fantasztikus tervével kapcsolatban a kezdetektől láttam a felsülés lehetőségét, nem volt annyira okos, nem volt annyira nagy taktikai játékos, mint amilyennek tűnni akart. Hozta annak a tipikus kis mitugrásznak a szerepkörét, aki az arroganciában fürdőzve azt hiszi, ő kikezdhet a helyi Corleone klánnal és gond nélkül meg is úszhatja. Nekem nagyon gyerek volt ő, Baxhez képest meg főleg. Égek a kíváncsiságtól, hogyan változtat majd az érzéseimen, ha főszerepbe kerül, én meg lehetőleg a gondolatai közé.

A köszönetnyilvánítást a nyitásnál említettem, de muszáj még egy kicsit magasztalnom, mert tényleg, szabályszerűen imádom Jay köszönetnyilvánításait. Nem az a tipikus, unalmas zárás, amiben felsorol olyan neveket, amik az olvasónak nem mondanak semmit, hacsak nincs köztük egy író, akit ismer. Félreértés ne essék, minden körülmények között el szoktam olvasni még ezeket a sablon köszöneteket is az utolsó betűig, mert a könyv részei és a benne foglaltakban jár ennyi… de ezt az egyedibb megoldásokat jobban szeretem. Jaynél közelinek érezheti magát a könyveinek rajongói hozzá, olyannak, akit ismer, akivel barátok, egészen bensőségesnek hatnak ezek a sorok a maga közvetlenségével, aminek a keretében többször kihangsúlyozza, hogy nyugodtan keressük fel őt, nagyon szívesen fogadja a kritikát és még szívesebben beszélget az olvasóival. Kedvem is támadt előkaparni valahonnan az elérhetőségeit, hogy írjak néhány sort ennek a laza, tetovált, kutyamániás rocker írónőnek :D <3

Borító: 5/3 – Az elégedetlenségem litániáját igyekszek visszafogni, Jay borítóival nem szoktak kibékülve lenni. Kapásból adott ugyanaz a hiba, mint a Rule borítójánál, mégpedig, hogy a modell pasi nem tükrözi azt a kisugárzást, mint a főszereplő. Attól a jaj rózsaszín árnyalattól meg mondanom se kell, a hajam is égnek áll, punk stílusú felállítás nélkül is. Az egyetlen pozitívum benne, hogy a készítő pontosan úgy helyezte el Bax tetoválásait, ahogy a leírásban szerepelnek, bár az nagyon szembeötlő, hogy utólagosan lettek rászerkesztve.
Kedvenc szereplő: Bax *o*
Legutáltabb szereplő: Reeve
Kedvenc részek: Bax és Dovie első találkozása, amikor Bax megvédte Dovie-t az étteremben, amikor Bax és Dovie bevásárolt, amikor Bax az autókról beszélt, a verekedés Nassirnál, Bax jó útra térésének az intézése, az őrjárat, amit Dovie szomszédjai indítottak, amikor Titus és Bax kibékült
Mélypontok: a gengszteres szál zárása kicsit nevetséges lett és Dovie-ra időnként ráfért egy kis fenékbe rúgás, a főszereplők családi háttere.
Szerelmi szál: Nagyon erotikus, ami jól van leírva, de nekem már egy kicsit sok volt. A mennyiségből és a minőségből fakadóan 18-as karika :-D
A kódolás a HunHowrse weboldal Layout Generátorával készült | Készítette: Gothic01

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése