2017. július 11., kedd

Nyári Nyereményjáték a Projektesekkel (Nyári Projekt 3. felvonás)

Üdv, földlakók és azok a szerencsések, kik egy hűvösebb planétán tartózkodtok! ^.^ Akik követitek a projekt eseményeit láthattátok, hogy jó páran a brigádból, köztük én is, némileg kicsúsztak/kicsúsztunk az előre megtervezett időkeretből... ezért egyelőre erősen képlékeny, pontosan meddig is, de az elkövetkező napokban még minden résztvevőtől számíthattok posztokra. ':D Ezekben a napokban én is igyekszek majd megemberelni magamat hogy sikerül-e az már más tészta és hozni még egy bejegyzést, a fajtája egyelőre még titok. De térjünk rá a nyereményjátékra, amiben, ha valaki érez rá ingerenciát, hogy a ventilátorra tapadva kínlódáson kívül mással is színesítse a "nagy vihar" előtti napjait, akkor a lentebbiekben 3 könyv megnyerésével próbálkozhat :)
A megnyerhető regények
Nos, kezdésként erősen remélem senki sem fog felfalni a társulatunkból, amiért nem csak kimásoltam az ismertetőt, de nem tartom akkora poénnak, hogy szóról-szóra ugyanazt rakjuk ki mind :D A Negyedik Projektünk zárása felé döcögve arra jutott a vegyesen nyár-imádó és utáló bloggerekből álló, kreatív csoport, hogy összedobunk egy kis nyereményjátékot, két romantikus és egy horror kategóriás kötettel. Bevallom, én egyiket se olvastam, a játék kapcsán botlottam beléjük először, ezért racionális ajánlást aligha tudnék adni róluk, kis kedvcsinálóként viszont bemásolom a fülszövegüket.

Dohoczki Máté: Tiszta kézzel

Szabolcs élete csak nyomokban hasonlít a hétköznapi tinik mindennapjaihoz. Aggasztja, hogy nincsen elég barátja, akikre számíthat. A jövőjén is nagyon sokat rágódik. A legvégső lehetőségeként, hogy barátnője legyen a fekete mágiához nyúl, és elvakultan ragaszkodik ahhoz, amit megszerzett vele. Képes mindent feláldozni, hogy a boldogsága zavartalan legyen. Ezen az úton a barátja kíséri el, aki próbál józan maradni és megvédeni. Képes lesz a két barát kiállni egymásért, vagy a fekete mágia által generált szerelem fog nyerni?
Azt még hozzátenném az ismertetőhöz, hogy egy dedikált példányról lenne szó, amit maga az író ajánlott fel a játék nyertesének.

Jenny Han: The Summer I Turned Pretty – A nyár, amikor megszépültem

Ahogy beköszönt a nyár, Belly maga mögött hagyja az iskolai életét, és Cousins Beachre menekül, oda, ahol élete minden eddigi nyarát töltötte. A nyaralóban nemcsak otthon érzi magát, távol az otthontól, de a számára legkedvesebb emberek veszik körül: Susannah, édesanyja legjobb barátnője a fiaival, Conraddal és Jeremiah-val. Belly azóta üldözi a szerelmével Conradot, amióta az eszét tudja, de mindennél jobban reménykedik abban, hogy ez a nyár más lesz, mint a többi. Bár megjelenik egy új srác, Cam, aki egy kicsit elvonja a figyelmét, és Conrad testvére, Jeremiah is sóvárgó pillantásokat vet rá, Belly szíve már Conradé. Vajon a fiú is neki szánja az övét? Tényleg olyan nyár áll előttük, amely mindent megváltoztat?
Ezt a kötetet Beatice8, a Molybirodalom blog vezetője ajánlotta fel, a blogját a lenti homokozó, narancsos vödör mellett található citromsárga lapátra kattintva érhetitek el.


Bella Andre: Csak téged látlak

A regény főszereplői korábban esküvel fogadták, hogy soha nem lesznek szerelmesek. Megtalálhatják-e mégis a szerelmet egymás karjában?
Zach Sullivan semmit sem akar kevésbé, mint hogy két hétig vigyázzon a testvére kölyökkutyájára – egészen addig, amíg nem találkozik egy kutyákkal foglalkozó, rendkívül vonzó nővel. Heather okos és szép, és találkozásuk óta Zach már csak őrá tud gondolni. Pedig úgy tűnik, hogy ő az egyetlen nő az egész földtekén, aki semmit sem akar tőle.
Heather Linsey még tizenhét évesen tett fogadalmat, hogy soha nem lesz szerelmes, mert a szerelem nem más, mint hazugságok tömege. Azóta is rendületlenül kitartott a fogadalma mellett, és nem engedett a vonzó férfiak kísértésének.
Azonban minél visszautasítóbb Heather, Zach annál inkább vágyik a szerelmére. Vajon sikerül-e a szerelmes férfinak elérnie, hogy Heather újra higgyen a szerelemben?
A regényt AniTiger, a Hagyjatok! Olvasok! bloggerinája dobta be a közösbe, akinek a blogjára szintén a Sol által készített homokozóhoz folyamodva, narancssárga, teknősös formára kattintva tudtok jutni.

A játékra a Rafflecopter doboz kitöltésével tudtok jelentkezni, az első dobozban a Tiszta kézzel, illetve A nyár, amikor megszépültem könyvekért tudtok indulni, a másodikban az AniTiger által felajánlott Csak téged látlak-ért folyik a harc. A feladatokat szerintem felesleges túlságosan kirészleteznem, aki nekifut a játéknak, úgyis tud annyira szöveget értelmezni, hogy ne legyenek komoly komplikációk, a Rafflecopter mezőinél le van írva, mit kell tenni :D Annyit emelnék ki, hogy a Facebook látogatásos feladatoknál likeolni is kell az adott oldalt, a feliratkozás mezőnél pedig a résztvevő blogokon kell benyomni a rendszeres követésnek, az én esetemben "visszaeső olvasók"-nak megfelelő gombot. Ha ezek megvannak, még írjátok meg, hogy milyen néven csatlakoztatok a játékhoz. 

A nyereményjáték múlthét vasárnap indult el tudom, rohadtul időben vagyok, amit az is bizonyít, hogy legalább 2 órája írom ezt a posztot  és onnantól számítva két hétig, azaz 14 napig tart! Eddig van időtök teljesíteni a feladatok. A nyereményjátékban csak azok a személyek vesznek részt, akik az összes feltételt teljesítik!

Plusz információk a nyertes kihirdetésével/könyv kiküldésével kapcsolatban:
Senkit sem értesítünk külön a sorsolás eredményéről,  a nyertesek nevét egy bejegyzésben fogjuk közzétenni, továbbá a Facebook oldalon is, akiknek van ilyenjük, úgyhogy kísérjétek figyelemmel ezeket a területeket. A nyeremények feladása kizárólag Postaautomatával, Webox-szal és Foxpost automatával megoldható, csakis magyarországi címre történik a postázás. Ha valamelyik nyertes egy héttel a sorsolás után sem jelentkezik, hangulattól függően új embert sorsolunk vagy megtartjuk magunknak a könyveket... Ha valaki nem érezte volna a halvány iróniát, csak vicc volt, minden körülmények között megtartjuk őket magunknak :'D Oké, leállok, a meleg nem éppen rózsásan hat a humorérzékemre. A nyertesnek annyit kell tudnia, hogy jobb, ha kapkodja magát, mert egy hét után mást sorsolunk ki helyette.
Sok sikert meg a többi közhely ;)
a Rafflecopter giveaway a Rafflecopter giveaway


A Projekthét elvetemült, hőséggel és izzadtsággal küzdő csapata:

@Virág_Blogger @Sol @BarbyMalik0112 @neverhood @csokitorta @NagyDorka @Ashley_Redwood @sateenkaarigirl @perpetua @Gothic01 @AliceBertrand @M_Annie_99 @Vicky3 @VNoémi @FairyDust @molly_ @Mira_Könyvespolca_blog @_RókaLány @AniTiger @Niitaa @pveronika @Valentine_Wiggin @Judy22 @Beatrice8

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése