2017. június 4., vasárnap

Sok rágcsáló, kevés macska, avagy a "szürke kisegér" jelenség ("What the hell?" 4. rész)

Helló-helló! A mai napot a What the hell? elnevezésű posztsorozatom negyedik felvonásának szentelem, amelyben a már beígért, szürke kisegér típusú karakterekről fogok beszélni. Szaporodnak, mint a poloskák, lassan leigáznak minket, olvasókat és az épkézláb karaktereket. Miről ismerhetők fel?És, ami a legfontosabb: Hogyan lehet védekezni ellenük? A tudomány mai állása szerint az utolsó kérdésre sajna nincs bombabiztos megoldás... de, ami késik, nem múlik :D
created by HunHowrse Layout Generator on 2017-06-04 13:34:43
Ez egy tipikus, ha nagyon drasztikus akarok lenni, azt kell mondanom, "sláger" karaktertípus, amihez örömmel és bátran nyúlnak az írók. Aki kevesebb könyvet olvas, mint az igazi, mániákus könyvmolyok, az is élete során legalább 2x összetalálkozhatott egy ilyen mentalitású főhősnővel - elég csak a kategória két legnépszerűbb hölgyét, a Twilight Belláját és a Szürke50 Anáját alapul venni, akik elől lássuk be, szinte lehetetlen elbújni. Már az a csoda, ha egy YA, NA vagy akármilyen más, szerelmi szálat is kapott könyv nem egy ilyen szereplő vezetésével van levezényelve. A kedvelőik azt szokták felhozni a védelmükre, hogy "mivel tök átlagosak, nem hajmeresztően okosak és nem hihetetlenül gyönyörű, cicababa alkatok, ezért bárki beleképzelheti magukat a helyükbe, könnyű azonosulni velük". Ezzel az elmélettel több ponton is tudnék vitatkozni, de a legjobban az böki benne a csőrömet, hogy erősen kétlem, hogy ilyen szinten ütődött emberekkel van tele a világunk, hogy bárki azonosulni tudjon velük.

Na, de lássuk ezeknek a lányoknak a jellemzőit...

♪ Mérhetetlen önbizalomhiány. Nem elégedettek még az árnyékuknak a kinézetével sem, a levegő állagával sem, amit kifújnak. Folyamatosan azt beszélik be maguknak, hogy ők mennyire semmilyenek, mennyire színtelenek és ezáltal utálnak mindenkit maguk körül, akik bár 90%-ban semmivel se mutatnak jobban, mint ők... de ahelyett, hogy a hiányosságaikon keseregnének, vannak olyan pofátlanok, hogy élik az életüket és nem sajnálkoznak lépten-nyomon a mi egérkénken...
♪ ...viszont ezt az önbizalomhiányt egy komoly hallás-és látásproblémákkal, alapvető emberismeretek hiányával küszködő alfa hím/szépfiú a történet felére, háromnegyedére úgy feltuningol, hogy a leányzó azt hiszi, ő pottyantotta ki a spanyol viaszt.
♪ Szabvány külső. Néha előfordul persze egy szőke vagy fekete hajú lány, valamivel különlegesebb öltözködési stílussal, de többnyire a barna/kék szem és közepesen sötét, barna haj mintát követik, fehér bőrrel.
♪ Ítélkezés minden és mindenki felett. Mivel ők a társadalom kitaszítottjai, a szegény, elesettek, akik nem bírják kezelni ezt a csúnya világot, feljogosítva érzik magukat, hogy ismeretlenből mindenki fölött ítéletet mondjanak még akkor is, ha ők szemernyivel se különbek. Főleg akkor.
♪ Nem bírnak létezni pasi nélkül. A szürke kisegerek egyik leginkább szembetűnő ismertetőjegye, hogy nekik nem az oxigén, a víz és az élelem, ami elengedhetetlen az életben maradáshoz, hanem egy férfi, akit mankóként lehet használni. És, aki fölött ugyanúgy, sőt még nagyobb elszántsággal bíráskodhatnak, hiszen a saját önostorozásukból kifolyólag az a mániájuk, hogy az a marha, aki hajlandó velük kínlódni, csak kihasználja őket.
♪ Karakán vagy csini, de ostoba legjobb barátnő, aki mellett még inkább értéktelennek érzik magukat, épp ezért titkon féltékenyek is rájuk és minden sikerük után csak egyre hízik bennük a Mr. Hyde típusú zöld szörnyeteg.
♪ Képtelenek magukért kiállni. Nem tesznek érte semmit, hogy ne rugdossák őket, mégis oldalakon keresztül nyavalyognak azon, hogy sorra kapják a csapásokat, amikor önként és dalolva kínálják fel a püfölhető részeiket.
♪ Naivak és lassú a reakcióidejük.
♪ Erényesek és szendék, de a Nagy Ő képbe kerülésével 180 fokos fordulat kíséretében átvedlenek kiélt, nimfomániás "párducba". Emlékezzünk vissza az Alkonyatra a 3. kötettől kezdve Bella szinte szegecsekkel kivert buzogánnyal kergette Edwardot a hálószobába.

Tömören ezek lennének az ismertetőjegyeik, tágabb értelemben tulajdonságokról nem igazán lehet beszélni, mert a szürke kisegerek többnyire csak vegetálnak. Ők nem olyanok, mint ti vagy én, nehogy azt higgyétek, nekik nincsenek indokaik vagy mélyebb motivációik, csak sodródnak az árral. A sablonos tálalás után már csak azt szoktam imádni az esetükben, amikor a nagy szerelmük által kiderül, hogy ők igazából hihetetlenül okosak, topmodellek és emellett olyan bájosan szerények és ártatlanok, mint az újszülött kis Bambi. Ennél a felállásnál már azt mondom, hogy az író teremtsen meg egy bombázót vagy egy kis zsenit, aki tudja magáról, hogy a generációja Raquel Welch-e/Einstein-e és legyen is akkor a meggyőződése mögött valami, amit az olvasó is észlel és ne ilyen kis agyalágyult, fészekből kilökött kismadarakkal bombázzák a jó népet, akik tömör 200 oldalon keresztül az ember fejébe verik, milyen snassz az egész lényük, majd amikor a becsapásnak vége szakad kiderül, hogy ez nincs is így, csak túl balf... szerencsétlenek ahhoz, hogy felmérjék saját magukat.

Az is egy megfoghatatlan válfaja a viselkedési módjuknak, hogy ezeknek a szürke arcok a tömegben kaliberű csajoknak miért mindig a nagybetűs menő pasira fáj a foguk. Nincs benne semmi ésszerűség, mert ugyan mit látnának ezek a futószalagról leugrott, tökéletes hímpéldányok pont bennük? És nem, nem a félénk vagy nem tökéletes karakterekkel van alapjáraton a problémám, nem az az elképzelés zavar, hogy egy Ken-baba összejöhet egy ducibb, teszem azt művészetpárti, túrázós lánnyal vagy, hogy az iskola Barbie-ja szemet vethet egy nem lufiizmú, halk szavú, kocka srácra. Az ellentétek vonzzák egymást felállásokat elcsépeltnek találom, de ha mindkét karakternek elég erősen vannak jelen közös személyiségjegyei, ha hozzávetőlegesen azonos a vérmérsékletük, azt mondom rendben van. De persze akkor már nem is annyira ég és föld, észak és dél szinten különbözőek... Eh, elkalandoztam egy kicsit attól, amit ki is szerettem volna hozni ebből a történetből. A lényeg, hogy egy ilyen hiper-szuper, potenciális pár-jelöltet még érdekelhet egy egyszerűbb karakter, ha van személyisége és okos vagy jól néz ki és van kisugárzása. A szürke kisegereknek viszont se személyisége, se Raquel Welch kaliberű "külső vázuk" nincsen, tehát nincsen bennük semmi húzóerő. Pont az a sajátosságuk, hogy se belül, se kívül nem nagy számok. Tucatok.

A kapcsolatos részhez még egy gondolatot fűznék hozzá, ami a váltott szemszögű történeteknél szokott felbukkanni... A már felsorolásban is említett naivság. Sokszor észleltem ezt mások értékeléseimben is, de a legutóbbi személyes tapasztalatom az az Angyali gonosz sorozat Anna kontra Kaidan esete. A nagy vagány egyén odáig van a kisegerünkért, mert olyan édes, annyira "gyermekien naiv". Ebbe sok mindent bele lehet magyarázni, de a meglátásom szerint ez szimplán rémesen bizarr helyzet, mert az író azt üzeni vele, hogy a szóban forgó férfi rendelkezik pedofil hajlamokkal, hiszen azt tartja az egyik legnagyobb pozitívumnak a nőjében, hogy olyan, mint egy kislány. Ha most egy kicsit elgondolkozok, sajna ebben realitás is van és nem csak egy nevetséges elem. Mert mibe botlunk bele, ha az ügyeletes álomnőt/álompasit vesszük górcső alá a celeb világban? Olyan édes, kisfiús az arca, nő esetében pedig babapofija van. Az utóbbi az egyik nagyon felkapott, de általam kifejezetten utált hazai modellnek már-már a védjegye. Most komolyan: azt tartjuk vonzónak mondjuk egy tinédzser/felnőtt emberben, hogy gyerekes vonásai vannak? Ez erősen azt jelenti, hogy a mai társadalom hajmeresztően pedofil. Ha pedig ez a módi az emberek körében, akkor igazából nem is lehet érte hibáztatni az írót, ha ehhez az elemhez nyúl, mert van rá igény.

Összességében pedig miért írják bele a történetekbe rendre ezt a karaktertípust?

Íme a szürke kisegerek mellett szóló érvek, ha írói szemszögből próbáljuk nézni:
♪ Lehet húzni nyugodtan a cselekményt, mint a rétest és nem kell túl sok fordulat egy kötetbe, mert a szürke kisegér karakter van annyira hülye, hogy 80-100 oldallal később esik le neki mindenben a tantusz, mint az olvasónak.
♪ Nem kell a személyiségük megalkotásával pepecselni, mert nincsen nekik. Mint írtam, sodródnak az árral, nincsenek ambícióik, temperamentumban hiányt szenvednek és hasonlók.
♪ Szintén az egyéniségük hiánya miatt nem kell attól félni, hogy megosztóak lesznek az olvasók számára. Egy Deznee Cross-t gondolhat egy réteg ellenszenvesnek, mert túl durva, túl sokat káromkodik stb, de egy szürke kisegeret semmiképpen sem lehet túl heves vérmérséklettel vagy ridegséggel vádolni.
♪ A legjobb barát szereplőt is elég nagy vonalakban, két dimenzióban felvázolni, mert az ilyen szereplőknek a barátok úgyis csak plusz piócák, akik csak azért élnek, hogy ők rosszul érezhessék magukat.
♪ Ugyanígy a szülőket/rokonokat sem kell túlzottan kibontani, ha élnek, mert ők is csak azoknak a sátánfajzatoknak a táborában játszanak, akik nem képesek megérteni a szürke kisegerek kis lelkét.
♪ Nincsenek értelmes, izgalmasabb ellentétek, mert őket úgyis szereti minden "jó" karakter és a pokolba kívánja minden "rossz", akiket épp ezért figyelembe sem kell annyira venni. Egyszerűen nincsenek valós konfliktusok a személyiségek, mentalitások ütközése miatt.
♪ Még a "jó" karakterekkel sincsenek összezördüléseik, ameddig be nem telik a végére a bili, mert olyan idétlenek, hogy úgysem szólnak, ha valami nem tetszik nekik.
♪ Viszont, ha betelik az a bizonyos bili, akkor elérkezik az abszolút világvége minden élő és holt lény számára és lehet csiholni egy megközelítőleg 7 fejezeten át tartó szappanopera vitát, ami kitöltheti azokat az oldalakat, amikkel elsőre nem lehet mit kezdeni.
♪ Nem kell attól tartani, hogy akadályozza a történet alakulását a karakter olyan módon, hogy valamilyen vonása miatt nem keveredhet bele egy adott szituációba, ami jól nézne ki leírva.
♪ Az ütődött döntéseik következményét sokáig lehet szívni, így szigorúan véve sosem állhat le teljesen a történet. Még akkor se, ha lássuk be, ugyanazok a körök vannak lefutva.

Ezt eddig szerencsére sikerült ügyesen véka alatt tartanom és nagy meglepetést fogok okozni ezzel a mondattal, de úgy utálom az ilyen szereplőket, ahogy vannak. A belevaló, vagány, tűzről pattant főhősnőket szeretem vagy az olyanokat, akik nagyon okosak és használják is a fejüket, nem csak be van etetve az olvasó a ténnyel, miszerint okos. Mivel pont az Apa, randizhatok egy lovaggal? c. könyvet olvasom jelenleg, passzentosan is fog hangzani, ha azt jelentem ki: macskákat akarok a szürke egerek által uralt világba, csomó kis szőrgombócot, akikben van tartás és kieresztik a karmaikat, ha valami nem tetszik nekik.

A legjobban odafigyeléssel lehet elkerülni ezt a karaktertípust, leghúzósabb esetben is el-elejtenek a fülszövegben vagy a különféle kritikákban valami kis jelet, amiből ki lehet deríteni, hogy normális főszereplőt lehet várni vagy csak egy kis cin-cin-t.

Ti mit gondoltok erről a karaktertípusról? Nyugodtan osszátok meg a véleményeteket kommentben, észrevételeket és feliratkozókat is szívesen fogadok :)
A kódolás a HunHowrse weboldal Layout Generátorával készült | Készítette: Gothic01

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése