2017. május 1., hétfő

On Sai: Szürke szobák (Szivárgó sötétség 2,5)

Sziasztok! :) Ma az első Könyvfesztes szerzeményemről, a Szürke szobákról hoztam egy kritikát. Aki a kezébe veszi ezt a kis könyvet, 120 oldalnyi felejthetetlen élményt kap, amit Késes pszichológiai játszadozással vegyes előadásai színesítenek tovább. Önálló kötetként is legalább annyira megállja a helyét, mint kiegészítésként, ezért akkor is bátran ajánlom nektek, ha a sorozat fő köteteit nem olvastátok!

Fülszöveg:
Soha ne add fel!
Scar a szexvizsgán kitartott az elvei mellett. Ám mindennek ára van, cserébe a titkosszolgálat félelmetes börtönébe kerül. A hatalmas csarnokban nincsenek őrök, minden automatizált, de négyszáz keménykötésű rabbal van összezárva. Vajon elég erős a túléléshez?
Rossz döntést hozott? Hol van Isten, amikor olyan közeli a Gonosz?
Vagy pontosan ott van, ahol lennie kell?
Késes, a festett szemű arénaharcos, a börtön öntörvényű magányos farkasa minden lépését figyeli. Miért köt bele Scarba újra és újra? Mi ez a különös kapcsolat kettejük között?
Szivárog a sötétség, de szivárog a világosság is, míg kettejük párharca folyik. Ha minden elveszett, és nincs kiút a reménytelenségből, akkor is elég az emberben lobogó fény?
A kisregény a Szivárgó sötétség 2. kötete, a Lucy után játszódik.
Mélyedj el! Kapcsolj ki! Légy jelen!

created by HunHowrse Layout Generator on 2017-05-01 13:05:38
Meglátszik, hogy a Szürke szobák Lucy, az egyik legzseniálisabb mentál tervezőmunkájának az eredménye; nincs belőle menekvés, se a foglyoknak, se az olvasóknak. 
Aki a kezébe veszi ezt a kis könyvet, 120 oldalnyi felejthetetlen élményt kap, amit Késes pszichológiai játszadozással vegyes előadásai színesítenek tovább. A Szivárgó sötétség rajongóinak segít átvészelni a következő kötet megjelenéséig fennmaradó időt és pluszokat ad a már megismert világhoz, miközben tovább ingerli a folytatásra éhes kedélyeket. Azoknak, pedig mit tudok tanácsolni, akik még nem olvasták a Szivárgó sötétséget? Ugyanúgy vegyétek kézbe, önmagában is fantasztikus szórakozást nyújt és talán kedvet kaptok hozzá, hogy egy hosszabb utazás erejéig is belevessétek magatokat az űrkorszakba :D

Scar a sorozat második részében képtelen volt teljesíteni a vizsgáját a Gonosz felbukkanása és a feladat mibenléte miatt se, ennek ő maga is hangot adott és a kérésére rögtön felbukkant néhány előzékeny őr, akik a titkosszolgálat legendás börtönébe, a Szürke szobákba hurcolták. Ez egy különleges börtön, ahová azokat az ügynököket viszik, akik problémát okoztak, mégsem lehet őket jogosan kiiktatni a megfelelő súlyú bizonyítékok hiánya miatt. Nincsenek őrök, nincsenek fekhelyek, nincsenek konkrét szabályok, nincsen orvosi ellátás, nincsen esély szabadulásra, ha úgy tetszik, az egész hely olyan, mint egy kripta, ahová időnként be-belöknek némi élelmet néha elég mindenkinek, de többnyire csak a legerősebbek jutnak hozzá, a gyengébbek falra felkenése által, mint a mi világunkban a Fekete Péntekkor a műszaki cikkekhez a raboknak, háromnaponta pedig az üzemeltetésért felelős mentál lefertőtleníti az egész placcot. A köztes időben mindenki azt csinál, amit akar, ha 400 rab egymásnak esik és a tömeg egyik fele legyilkolja a másik felét, az sem gond, ameddig az elesetteket beteszik a falba épített krematóriumba – a fertőzésveszély elkerülésére azért ügyelni kell. Bármennyire is szörnyűek a felvázolt körülmények, bizonyos idő után ez is monotonná válik, még akkor is, ha eltekintünk attól a ténytől, hogy egy bezárt ember agya totálisan máshogy működik, mint egy szabadé. Szürke napjaikba csak az újonnan érkezett rabok visznek némi változatosságot, akiket épp ezért rendesen meg is gyötörnek, ameddig az újdonság ereje hat. Scar azonban felülmúlja minden várakozásukat, a lányt az igazi lángelmék, az elemzések mesterei sem tudják megfejteni, képtelenek rajta kiigazodni, egyszerre fogadják kíváncsisággal, akarnak hozzá közelebb kerülni és egyszerre akarnak megszabadulni az újfajta fenyegetéstől, ami mindnyájukat a padlóra küldheti. Scar a zűrben csak Dontól kapott tudására, a szerencséjére és a titokzatos, önkéntes őrangyalára számíthat, akinek a személye még több veszélyt ígér, mint azoké, akiktől megvédi a lányt. Már, ha, amit csinál, egyáltalán kisegítésként minősíthető…

Nagyon tetszett, ahogy On Sai megjelenítette a börtönt, hogy nem csak úgy volt, mint egy zárt tér, ahol az eltüntetett ügynökök sínylődnek, hanem részletesen bemutatta, hogy Lucy, a tőle már megszokott kockaimádatát kivételesen eleresztve, milyen logika alapján tervezte meg és, hogy miről kapta a nevét a létesítmény. Nehogy azt higgyétek, hogy csak egy szimpla, a falak fémből vannak, ergo a szobák is szürkék típusú történetről van szó. A mentálok erősen logikai lények és, mint az sokadszorra kiderült, tisztaságmániásak is, a precizitást részesítik előnyben, mégis van bennük művészi véna. Ez Don esetében a faragásoknál ütközött ki, Lucynál pedig a börtönnél. Egy átlagos ember számára a hely csak egy igazán bizarr elképzelés alapján megszületett, horrorisztikus képet nyújt, de ha az egyenlet része lesz egy olyan személy is, mint Scar… akkor meg lehet látni a monumentális, egyedi praktikai törvényeket követő elemekben a művésziességet is. Don a faragás alapanyagával alkot, Lucy a számokkal. Száz százalékosan humán beállítottságú vagyok és, bár nem sírom el magam, ha valaki elém tol egy feladatsort, a magam részéről nem túlzottan vagyok oda a matematika ördögeiért, a számokért. Ezért korábban azt sem gondoltam, hogy a számsorok összeegyeztethetőek a művészettel… Nos, úgy néz ki, látásmód-tágításra is tökéletes a kikapcsolódáson kívül ez a kiegészítő kötet ’:D

Az új karaktereknek egyértelműen örültem, de annak is, hogy a fő részek főszereplői közül mindenki visszatért valamilyen formában. Ha nem is szerves formában bukkantak fel, de a rabok gondolatain, Scar emlékein vagy a beszélgetéseken keresztül Lucy, Don és Artúr is rövidebb-hosszabb ideig részévé vált a Szürke szobában folyó életnek. A második kötetben véget ért a dilemmázásom Lucy-val kapcsolatban és a mérleg teljesen a kedvelem felé billent, így az ő emlegetését fogadtam a legboldogabban ^^

„Az ócska húspogácsa és a túlédesítőzött, gyári piskótaszelet minden élelmiszer-automata legolcsóbb, legvacakabb terméke volt, de idebent, ahol Lucy egészséges algakása- és korpáskenyér-terrorja dúlt, felért egy álommal.”

Scar egy olyan karakter, aki engem mindig képes meglepni, avagy lenyűgözni azzal, hogy egy adott szituációt hogyan reagál le. Mivel a lehetőségek száma túlzás szerint határtalan, épp ezért is nőtte ki magát a börtönben egyfajta csodabogárrá. Az ő különlegessége ebben a kaméleon-életmódban rejlik, ha kell, be tud olvadni bárhová és hamar beledolgozza magát egy rendszerbe, de egyúttal annyira ki is tűnik a tömegből, mint egy fehér holló a fekete tollú testvérei közül. Most sem okozott csalódást, már a magához térése pillanatában rendesen felbolygatta az állóvizet és a foglyok véleményét is, amikor végre bekategorizálták egy csoportba, hogy milyen jellem is ő, a vörös lány akaratlanul is, de előrukkolt valamivel, ami megdöntötte ezt az elméletet. Sokszor nem a legmegfelelőbb arcát vette elő, gondolok itt arra az esetre, amikor reflexszerűen takargatni kezdte magát és így előadta pont azt, amivel a legjobban izgalomba hozza a támadóit… de összességében remekül összezavart mindenkit, aki élt és mozgott. Az időszakos, bezártsággal járó elkeseredettség ellenére végig dolgozott benne az élni akarás és a tettvágy, talán ez még erősebben, mint az előbbi. Scar egy olyan valaki, akit méltán lehet nevezni energiabombának, neki az kell, hogy folyjanak körülötte az események és, hogy kivehesse a részét a cselekvésből és ezért is teljesített korábban olyan jól, mind a szimulációkban, mind az éles bevetéseken. És ez volt az oka annak, hogy annyira idegesítette, hogy ő a Szürke szobákban poshad, ameddig Galaktika fenekestől felfordul és a hosszú ideje remekül működő mentál-ember világ széthullik… Érdekes volt nyomon követni, ahogy pillanatokon belül felforgatta a benti rendszer úgy, hogy ez Késesen kívül nagyon senkinek sem tűnt fel. Érthető volt, mit miért csinál, de ettől még a viselkedésébe hébe-hóba beugró, száznyolcvan fordulatok egy részét nem tudtam mire vélni. Például biztosan kegyetlenebb és érzéketlenebb vagyok, mint Scar, de én nem kezdtem volna el sajnálni azokat a sebesülteket, pláne nem próbáltam volna meg minimálisan se segíteni rajtuk akik azért nem bírtak moccanni a belső vérzésektől és egyéb kínoktól, mert ha nem verem őket laposra, akkor csoportosan megerőszakolnak… O.o

Acélnak hiába volt meg a tekintélyt parancsoló basszus hangszíne, számomra nem sikerült cseppet sem tekintélyt parancsoló fellépést hoznia. Érződött rajta már az elejétől, hogy ő inkább csak mutatóban van vezetőként és az igazi hatalom valaki másnak a kezében van, hogy nem ér semmit, hogy neki van „egy elit bandája”, mert nem ő rángatja a zsinórokat. Hasonló a helyzet Luluval is, biztos nagy koponya volt a nő és páratlan képességekkel bírhatott másként nem is kerülhetett volna be a titkosszolgálatba, de ezt a zsenialitást nem sikerült bizonyítania, amikor elkezdte Scar-t elemezgetni. Az történt, mint a második részben az eligazításkor, ő kiadott pár fontos információt a tudta nélkül Scar-nak, Scar pedig elmondta neki ugyanazt, amit már ő is tudott/kikövetkeztetett, csak más szavakkal. És, hogy ki volt az, aki valóban a börtön királya volt és rávezette Lulut, hogy nem gazdagodott túl sok adattal? A legújabb kedvencem a szériában:

Késes. Amikor a Könyvfeszten lecsaptam utólagosan On Sai-ra ezzel a kötettel is egy szignózásért, akkor említette ő, hogy egy nagyon komplex karakterre lehet számítani Késes személyében. Ennek pedig kimondhatatlanul örültem. Mondtam már, hogy oda vagyok a nehezen megfejthető, kissé kiszámíthatatlan karakterekért…? ^.^ Ha nem, akkor most mondom. Ezek alapján sejtettem, hogy kedvelni fogom, de hogy ennyire… Most már nyakig vagyok, abban, amiben nyakig szoktak lenni, mert komolyan nem tudom, kit kellene shippelnem kivel…Eddig a Lucy+Chester, Scar+Don párosítás volt a legutóbbi verzióm, de nagyrészt bármennyire is csípem Don-t, Scar mellett jobban el tudnám képzelni Késest… Még jó, hogy ennyi szereplő van ’:D Ő nem csak a foglyokra, hanem az olvasóra is szuggesztíven hat, már az első megemlítésekor tudjátok, hogy kulcsfigura lesz a későbbiekben, nem kell két soronként kihangsúlyozni, hogy mennyire érdekes egyén ő, mert egyszerűen már a puszta megjelenése kiváltja a kellő kíváncsiságot a célszemélyekből. Minden egyes megnyilvánulása után még többet akartam róla megtudni, magához láncolta a figyelmemet és nem eresztette el, meg akartam ismerni, be szerettem volna látni a játszadozásai mögé, egyszóval, ha nem is a klasszikus, tokától bokáig felvágom módszerrel, de bele szerettem volna látni. Nem tudom ezt jobban megmagyarázni, de elfogott egyfajta kényszer, hogy megfejtsem. Olyasféle kihívást jelentett nekem, mint amilyet Scar biztosított az ő számára, a kihívás, pedig kihívás… lehetetlen nemet mondani rá. Pontosan milyen is Késes? Mint egy hagyma, kezdek éhes lenni, oké? sokrétű. Ő az, aki megbabonázza és félelemre készteti a rabokat. Aki úgy játszik a kiszemeltek idegeivel, mint egy macska a karácsonyfáról lecsent gömbbel és ennek a hátterében ugyanannyira húzódik meg szórakozás, elvi kérdés, mint egy viszonylagos béke fenntartása is. Ez összeférhetetlennek hangozhat, de ezekkel a látszólag csak megaláztatás és kikészítés céljából történő műsorokkal elkerüli, hogy az unalom olyan mértékeket öltsön a rabok körében, hogy csak úgy heccből lemészároljanak valakit. Adott esetben Scar-t, aki hosszú idő után a legérdekesebb, legkülönösebb momentum az arénaharcos életében. Késes kissé őrült, ezt ő maga is elismerte:

„Normális ember küzd napokon át, majd dühöng, végül apátiába zuhan. De Késes sosem volt normális. Ez nem tartozott a hibái közé.”

De vannak elvei és cseppet sem hülye. Akiben lát egyfajta potenciált, azt nem hagyja széttépetni a vadakkal, hanem úgy intézi, hogy ameddig lehántja róla a rétegeket, ameddig megfejti, addig legyen ilyen vagy olyan okból annyira érdekes a szóban forgó illető, hogy megkíméljék. Bár a kímélet is tág fogalom, ebben az esetben annyit jelent, hogy a megfigyelés, az elemzés tárgya maradjon olyan állapotban, hogy ne szabotálja  az elemzési folyamatot a kondíciója. Ha pedig az elveknél tartunk… az árulást nem tűri, mindegy, hogy ezzel éppen a tulajdon életét mentik meg vagy a világot váltják meg, de ez nem mentség a vétekre. Aki meg bűnt követ el, annak bűnhődnie kell. Ő ebben hisz. Bruti hiába volt kutyául, miután Scar kezelésbe vette, ettől nem tekintett rá másként, ugyanaz az ember volt, aki elkövette azokat a dolgokat, amiket Késes felsorolt. Ez brutálisabb szemléletmód, mint a Scar-é, de szerintem még akkor is ésszerűbb, mint az, hogy mindegy, hogy valaki mekkora mocsok volt, ha úgy alakul a helyzet, akkor rögtön ő az áldozat, akinek mindent el kell nézni. Ilyen szempontból észak és dél, ég és föld a Scar és Késes szemléletmódja, de a lány elköteleződése imponál Késesnek, miután annyiszor átverték, neki igenis egy tiszteletreméltó vonás az, ha valaki tűzön-vízen át hűséges. Scar-ral kapcsolatban pedig ennek a ténynek a felismerése lett vízválasztó… Nagyon remélem, hogy az Artúrban Késes is  fel fog tűnni, méghozzá nem csak pár oldal erejéig :D <3  Egy iciri-picirit talán pszichopata, de higgyétek el, lehetetlen neki ellenállni.

Borító: 5/5 – A Szivárgó sötétség sorozat minden kötetének borítóját imádom, a hideg színek miatt ezt pedig különösen. Nekem mindegyik olyan… olyan mesés. Mintha egy másik világot fognék a kezemben, ami ugyanúgy létezik, min a miénk, csak nem lehet odáig eljutni. Ámulatba ejtő, gyönyörű *-*
Kedvenc karakterek: Késes, Scar
Legutáltabb karakterek: Bruti
Kedvenc részek: Scar első reakciója a támadásokra, Késes előadásai, azok a részek, amikor Lucy szóba került
Mélypont: az, hogy Scar átment emberbarát üzemmódba, amikor rájött, nincsenek orvosok. Túl rövid… :D
Korhatár: A rabok szóhasználata miatt erősen +16.
A  kódolás a HunHowrse weboldal Layout Generátorával készült | Készítette: Gothic01

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése