2017. május 20., szombat

Nerve: Idegpálya - A film


Hola! Tegnap este nézegettem a Goodbye Agony statisztikáit, amikor szöget ütött a fejemben, hogy már jó ideje, lassan egy hete nem hoztam nektek egy bejegyzést sem. Nincs mentségem, valahogy ellustultam. Abba jobb, ha nem is gondolunk bele, hogy a filmes rovatba mikor posztoltam utoljára, mert a végén még bennetek és bennem is felébresztődik a sárkány és, mint tudják a Trónok Harca rajongók; a sárkánnyal nem lehet tréfálni... Na, igen, le sem tagadhatnám, hogy éppen mit olvasok. Senki sem vádolhat azzal, hogy nem merülök el kellően a szóban forgó könyvben. Az Idegpálya c. könyvről írt értékelésem végén beígértem, hogy hozok majd egy kritikát a filmről is, elérkezett ez a nap. :D A lentebbiekben főleg a szembeötlő különbségekre fogok kitérni, hogy ezek mennyire lettek jók vagy rosszak, miután a történetet és a mondandó fontosságát a könyvről írt kisregényemben már kifejtettem.
Sajnos a potenciális JÁTÉKOSOKNAK most nem tudok mit ajánlani, maximum egy olyan próbát, hogy kinek van türelme átrágni magát a poszton de a NÉZŐjelölteket szívesen látom, dőljetek hátra és élvezzétek a próbát akarom mondani kritikát.

created by HunHowrse Layout Generator on 2017-05-19 22:17:28a
Erről az adaptációról a legfontosabb tudnivaló az, hogy azon kívül, hogy van egy internetes bátorságpróba játék, amire benevez egy "unalmasnak" bélyegzett csaj, semmi összefüggés sincs a könyv és a film között. Annyira, hogy még magának a játéknak se ugyanaz a neve a két helyen, a regényben MERSZ-nek hívják, míg a filmben NERVE-nek, azaz Idegpályának ami sokkal ésszerűbb választás lett volna az előbbi esetben is, ha már az a címe a könyvnek.  Mint a legtöbb könyvszerető ember, általában én is azonnal vérszemet kapok, amikor egy ilyen megoldással elkészített film/sorozat vetődik felém. Hiszen felmerül a jogos kérdés ilyenkor: Minek használnak egy regényt alapként, útmutatóként a rendezéshez, ha nem képesek követni azt, amit szerencsétlen író beleírt? Általában az ilyen ötletek bukásra vannak ítélve, de nem feltétlenül sül ki belőlük valami förtelem. Az Idegpálya tökéletes példa erre, sőt meg merem kockáztatni még az örök moly-szállóige meghazudtolását is, miszerint a "könyv mindig jobb, mint a film". Nekem legalábbis a Nerve filmes verziója sokkalta jobban bejött, mint a papír alapú változat. Az utolsó feladvánnyal kapcsolatos részek briliánsak lettek, ahogy néztem még a tenyerem is elkezdett izzadni az izgalomtól :D

Mi volt az oka, hogy jobban elnyerte a tetszésemet, mint Jeanne Ryan műve? Pont azok az égbekiáltó különbségek, amiknek a hatására ésszerűbb két totálisan különálló történetként kezelni a két Idegpályát. Az, hogy a játék neve mellett meg lett változtatva valamelyest a karakterek személyisége és ezáltal a hozzáállásuk a dolgokhoz, a múltjuk és motivációik mind jelentős javulást eredményeztek, de a legnagyobb minőségjavulást a Próbák megváltoztatása jelentette a számomra. A könyves feladatok is hajmeresztőek voltak a maguk módján, Vee szemszögéből egyszerűbbnek tűntek, de mind olyan kockázatfaktorral bírt, amibe okosabb döntés nem fejest ugrani. A filmes feladványok viszont sokkal képernyőre valóbban lettek megjelenítve és, így az adaptáció egy pörgős, izgalmas, egészen akciófilm feeling-ű valamivé alakult, ami oda tudja szögezni a nézőt a tévéképernyő/laptop monitor elé. A próbák elfajulásának a folyamata is érzékletesebb volt, egy ruhát felpróbálni egy drága üzletben nem tűnik nagy dolognak, veszélytelen. A felpróbálás alatt levett és varázslatosan felszívódott saját ruhák kutatva, fehérneműben rohangászni a plázában még inkább az abszurd és megalázó kategóriába esnek. Hirtelen felindulásból tetkót csináltatni, aminek a mintáját ráadásul nem is ti választjátok ki, az már nagy esztelenség. Bekötött szemmel motorozni meg... azt inkább nem fejteném ki, hogy micsoda. A lényeg, hogy itt tényleg bedobtak az elején olyan próbákat is, amik sokak szerint nem tűnhetnek nagy kunsztnak, inkább viccesek. Aki kicsit is logikusan gondolkozik, annak még így is érthetetlen, hogy hogyan kapta el ennyire a szereplőket a gépszíj, de reálisabbnak tűnik a helyzet.

Vee-t az tette egy összerakottabb, normálisabb főszereplővé a filmben, hogy sokszor megfogalmazódott benne, le kéne állni és fényévekkel hamarabb akart tenni a játék menetele ellen és cselekedett is, ami újabb slamasztikába sodorta , mint a regényben. Ez a tisztább látásmód szimpatikussá tette annak ellenére, hogy eleinte ilyen vagy olyan okból mégis hagyta magát rábeszélni a folytatásra. Emma Roberts alakítása is rengeteget dobott a karakteren, a gesztusai, az egész játékmódja... Ez a film kellett hozzá, hogy Emma teljes értékű rajongójává váljak, mert bár az American Horror Story 3. és 4. évadában is tehetségesnek találtam, Madison és Maggie  nagyon hasonló személyiségek voltak, nem voltam benne biztos, hogy más mentalitású karaktert is életre tud kelteni. Amikor ettől az öntelt dívás vonaltól teljességgel idegen Vee is hasonlóan hiteles lett, mint az AHS-es karakterei a színésznőnek, akkor bizonyította igazán a tehetségét. Eleinte fennakadtam rajta, hogy miért egy szőke, viszonylag normál szemnagysággal bíró színésznőt választottak ki egy olyan szereplő megformálásra, akiről egyértelműen le van írva, hogy sötétbarna haja van és óriási, "manga-szemei", de ahogy haladt előre a történet beláttam, hogy valószínűleg nem sikerült volna így képernyőre vinni Vee-t, ha egy küllembeli kritériumoknak megfelelő, de gyengébben alakító lányt választanak ki.  Ian és Ty történetéért külön csillagod ötös jár az illetékeseknek, Ian esetében már a könyvben is érhető volt, miért akar ennyire nyerni, de ez a megoldás, amit az adaptációban alkalmaztak, még fantasztikusabb lett. Még jobban bemutatja, hogy mennyire aljas a játék és, hogy milyen könnyedén kicsúszhat az irányítás a JÁTÉKOSOK kezéből. Sokan oda meg vissza voltak Dave Franco-tól és azt mindenképpen az érdemére lehet írni, hogy nem lett Ian-ből egy olyan nyálas kis selyemfiú, mint a könyvben, de engem Emma mellett leginkább a Sydney-t játszó színésznő fogott meg. A könyvben kedveltem a szereplőt és nem értettem, a főhős miért utálja ennyire, miért irigyel tőle mindent, itt viszont egy olyan Sydney lett bemutatva a nézőknek, aki méltán megy Vee és a legtöbb ember idegeire. A leírásnak az ő adottságai sem feleltek meg, de Syd lénye bravúros lett. Tökéletesen hozta a szeleburdi, bosszantó, népszerűségre éhes királynőcskét, akinek a legjobb barátnője tényleg csak az árnyéka/a bébiszittere lehet, akinek a nap 24 órájában résen kell lennie, nehogy Sydney bajba kerüljön.

Örültem neki, hogy a mellékszereplők is nagyobb szerephez jutottak, hogy "nem csak úgy voltak", mint arcok a szürke tömegben, hanem értelme is volt a felbukkanásuknak, hogy hozzátettek a történethez. Ty-ra, Syd-re is nagyobb hangsúly lett fektetve, de főleg Tommy lépett elő jelentősebb, elengedhetetlen mellékszereplővé és, mint sok mindennél, itt is sajnálom, hogy a könyvben nem ez a megoldás lett választva. Itt érződött, hogy ő egy okos srác, aki odafigyel Vee-re és segíteni akar neki. Spoilerezni nem akarok nagyon, de ha ő nincs, akkor mindenki megnézhette volna magát, hiába a jó szándék meg az igyekezet... Plusz karakternek megérkezett Vee mamája is, akinek bár nem volt jelentős szerepe, mégis fontos lett. A könyv olvasása közben sokszor éreztem azt, hogy azok a nagyon szigorú szülők, akik drága, feltörekvő kisegerünk életét megkeserítik, csak mítosz szintjén léteznek. Ebben az esetben, amennyire lehetséges volt nem Vee anyjának a háta mögött zajlott a JÁTÉK, ő is érzékelte az egyes jeleket és megpróbálta kideríteni, hogy mégis mi a fene folyik körülötte. Hogy hogyan kerül a számlájukra az a rengeteg pénz.

És, ha már a bűvös pénz, ami annyi gondot okoz, mint amennyit megold, és amiről sokan azt mondják, hogy egyáltalán nem számít, miközben rögtön hisztirohamot kapnak, ha minimálisan is kevesebb van... A próbákon, a mellékszereplők lényegességén és a megváltoztatott háttér történeteken kívül a másik fontos különbség, hogy itt nem ajándékokért játszanak a JÁTÉKOSOK, hanem pénzért. Pénzért, amit, ha kiszállnak vagy nem teljesítenek egy feladatot jól, azonnal elveszítenek, míg a regénybeli nyeremények megmaradtak. Ott nem volt olyan, hogy ha a kettes szintem átmentek, de a négyest nem ugrották meg, akkor fújhatjátok a díjakat. Kivételesen ezen a téren jobban tetszett a könyvben szereplő változat, hátborzongatóbb volt, hogy a JÁTÉK annyira ismeri az embereket, hogy pontosan azt kínálja nekik, amit akarnak, ami a szívük vágya. Mégse volt rossz ötlet a meglátásom szerint a filmesek döntése se, ugyanis mint tudjuk, hogy a pénznek van hatalma és ez a mindent vagy semmit felállás is a folytatás malmára hajtja a vizet, aki már összeszedett pl. 300 000 dollárt, az csak nem fogja egy-két forduló miatt veszni hagyni... pláne, ha már adott neki a JÁTÉK olyan feladatot, amit nagyon nehezen oldott meg.

A JÁTÉK megalkotói egyértelműen betegek, de ügyes pszichológiai trükkökkel rukkoltak elő és a hatalmukat is remekül szemléltették a készítők. A könyvben a prológus példáját leszámítva csak sejteni lehet, mi történik azzal, aki nem tartja be a szabályokat és nem működik együtt, a filmben nincs szükség találgatásra, megmutatják nekünk... Az Idegpálya weboldalát, a hozzá kapcsolódó mobil alkalmazást szintén mesterien csinálták meg a készítők, sokadszorra, de ismét csak gratulálni tudok nekik. Pont olyan lett, mint ahogy a regényt forgatva elképzeltem :)

A szerelmi szál itt is egy megfoghatatlan, derült égből LOVE módon gyökeret verő dolog, ami enyhén szólva nem a kedvencem, ugyanis elszántan vallom azt a nézetet, miszerint nincsen szerelem első látásra :P Bocs, örök romantikusok, ez van de nem volt annyira bosszantó az egymásra találásuk, mint a könyvben és nem is tettek pár órás ismeretség után olyan hihetetlen vallomásokat és ígéreteket a szereplők, mint a regényben. De hiába ez a pozitívum, még így is "nesze nektek és fogjátok meg jól" módon van az emberek képébe nyomva ez a "kapcsolat", jobban az ínyemre lett volna, ha a kálvária végén jön össze Vee és Ian, nem az elején. Viszont szerencsére nem annyira ekörül a villámszerelem köré épül a történet, ezért nem is zavaró azoknak, akik nem élnek-halnak olyan durván az ilyesmiért.

Kár lett volna kihagynom ezt a filmet, a későbbiekben biztos többször is újra fogom nézni, engem sikerült megnyernie. Az enyhébb thrillerek és a számítógépes témájú filmek rajongóinak bátran ajánlom. Nyugodtan meg lehet nézni a könyv olvasása előtt is, mivel a kettő története köszönőviszonyban sincs egymással, nem lesz az adaptációval lelőve egy spoiler se, mégis azt mondom, hogy akit érdekel a könyv, inkább azzal kezdjen. A film után vontatottnak és gyengének fog tűnni, örülök, hogy ragaszkodtam az "előbb a könyvet, aztán az adaptációt" sorrendhez, így még jobban tetszett a film. Izgalmas és érdekes, egy jó alapötlet a kivitelezéssel fel lett tornázva a csúcsra.

PONTOZÁS:
10/10 - Minden téren tökéletes, ha eltekintünk attól a ténytől, hogy alig van köze a könyvhöz :D
A kódolás a HunHowrse weboldal Layout Generátorával készült | Készítette: Gothic01

2 megjegyzés:

  1. Thanks, most megyek és újranézem a filmet, totál megjött a kedvem :D Amúgy is akartam már újrázni, kellett is volna, úgyhogy kapóra jött ezt elolvasni :DDD

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A filmajánló hivatalosan is elérte akkor a célját :D Jó szórakozást hozzá másodjára is (ha hajlandó lesz elindulni a felvétel).

      Törlés