2017. május 3., szerda

Marie Lu: Prodigy - Született tehetség (Legenda 2)

Helló-helló! :)) A mai bejegyzésemben a Legenda sorozat második kötetéről írtam egy véleményt. Egy már felsült rendszert éri meg visszahúzni a felszínre és megjavítani, miközben a roncsok már úgy süllyednek a tengerfenékre, mint anno a Titanic vagy jobb hagyni az egészet örökre elmerülni és valami teljes mértékben újat létrehozni a helyén? June-nak és Day-nek döntenie kell és koránt sem biztos, hogy a döntéseik egy oldalra fogják őket szólítani… Ha együtt akarnak maradni nincs kompromisszum, valamelyiküknek fel kell áldoznia mindent, amiben korábban hitt.

Fülszöveg:

Miután sikerül megszökniük a Köztársaság hadseregének Los Angeles-i erődítményéből, June és Day megérkezik Vegasba, és ekkor megtörténik, amire senki sem számított: az Első Polgár meghal, és a fia, Anden veszi át a helyét. Miközben a Köztársaság egyre közelebb sodródik a káoszhoz, hőseink csatlakoznak a lázadó Patriótákhoz, akik segítenének Daynek megmenteni az öccsét, és átjuttatnák őket a Kolóniákba. Cserébe egyetlen dolgot kérnek: June és Day ölje meg az új Elsőt.
Esélyt kapnak rá, hogy megváltoztassák a nemzet sorsát, hogy hangot adjanak a túl rég óta hallgatásra kényszerített nép óhajának.
Ám June hamarosan rájön, hogy az új Első Polgár egyáltalán nem olyan, mint az apja volt. Így hát döntenie kell. Mert mi van, ha Anden valami újnak a kezdete? Mi van, ha a forradalom többről szól, mint veszteségről és bosszúról, haragról és vérről? Mi van, ha a Patrióták tévednek?
created by HunHowrse Layout Generator on 2017-05-03 22:52:55
A történetben June-ra utalnak, mint Született tehetség, de ezt a megnevezést nyugodtan lehetne használni az írónőre is, azaz Marie Lu-ra.
Mint olvasóként és, mint bloggerként tudjátok mi nagyon nehéz/piszkosul keserű szájízt okozó feladat? Egy olyan sorozat második részét értékelni, aminek az első kötetét kedvencé nyilvánítottátok és a másodikban is sokszor merültetek szemöldökkörnyéki területeket megdolgoztató izomgyakorlatokba a lenyűgözöttségtől, mégsem bírtok maradéktalanul pozitív véleményt alkotni, mert egy idegesítő, elhessegethetetlen szúnyoghoz hasonlóan folyton fel-felbukkangatott egy olyan mellékszál vagy szituáció, ami nem hagyta, hogy úgy élvezzétek az adott regényt, mint ahogy az a főbb momentumait tekintve megérdemelte volna. És mi a még lehangolóbb az egészben? Hogy ezt a kis monológot nem a kötetlen filozofálás kedvéért vezettem le, hanem, mert pontosan a felvázolt helyzetbe kerültem bele. Nagyon bajban voltam a pontozással is, a könyv nagy részében a 4,5 és a 4 között ingáztam, mindeközben pedig azon töprengtem, hogy mi lenne, ha valahogy a kettő közé helyezhetném a sztori számbeli értékelését. Végül az utolsó 60-70 oldalnak köszönhetően tornázódott fel a 4,5-ös szintre a sztori.  Na, de lássuk, hogy mik, vagy jobban mondva kik is kergettek bele ebbe az igazán kellemetlen kutyaszorítóba… A karakterek. Talán June kivételével mind egy szálig. Meglehet, hogy a szereplők is az itteni, néha döglesztően meleg, néha jégesőt hozó front miatt kattantak be, de igazából nagyobb esélyt látok arra, hogy a gondot a szereplők életkora okozta. A Legend alatt nagyon is örültem, hogy a főbb karakterek 14-15 évesek, fiatal kis zsenik, de a Prodigy alatt többször is sajnáltam, hogy June és Day nem 18 évesek mondjuk és, hogy a többiek is nem idősebbek a megírt koruknál ugyanannyival, mint ők. Ha jobban tendáltak volna a 20 felé, akkor talán kimaradt volna a fontos történések közötti holtidőből az a szerelmi nem is tudom hányszög, ami az értelmetlen nyűglődések melegágya volt. Nem volt ezekből a kis drámákból elviselhetetlenül rengeteg, de számomra elég volt ahhoz, hogy a totálisan felhőtlen élmény lehetősége elmeneküljön a legközelebbi alagúton keresztül még a Kolóniáknál is messzebbre. A szappanopera feeling nélkül maradt egy nagyon összetett és fordulatos cselekmény, aminél sosem lehet tudni biztosan, ki melyik oldalon áll, hogy melyik hatalmi tömb hozhatja meg a legjobbat a lakosoknak, ha egyáltalán létezik olyan.  A Köztársaság már az előző kötetben lebőgött, azt felesleges részletesen sorolnom, hogy miért, a gazdag eliten külső státuszba esők nyomorogtak, azok pedig, akik nem vakon meneteltek előre a parancs szerint, még rosszabbra számíthattak. A Patrióták viszont tenni akarnak ez ellen, meg akarják dönteni a rendszert kezdve azzal, hogy a vezetőség imbolygó helyzetét kihasználva, megölik az elsőt és forradalmat robbantanak ki. Az ilyen nagyratörő tervekhez pedig nem árt egy mély zseb, ami a Patrióták vezetőjének információi szerint a Kolóniák kabátjához illeszkedik. A Kolóniákhoz, amiről Day apja csak jókat mesélt, mégsincs valami rendben a Patriótákkal. Az idő haladásával felmerül a kérdés, a csomagolásuktól eltekintve, miben is különböznek az egyes oldalak? Egy már felsült rendszert éri meg visszahúzni a felszínre és megjavítani, miközben a roncsok már úgy süllyednek a tengerfenékre, mint anno a Titanic vagy jobb hagyni az egészet örökre elmerülni és valami teljes mértékben újat létrehozni a helyén? June-nak és Day-nek döntenie kell és koránt sem biztos, hogy a döntéseik egy oldalra fogják őket szólítani… Ha együtt akarnak maradni nincs kompromisszum, valamelyiküknek fel kell áldoznia mindent, amiben korábban hitt.



A Legenda végén June és Day felszökött egy vasúti kocsiba, hogy a Patriótához menekülhessenek, a lázadókhoz, akik képesek lehetnek elsöpörni a mesterséges járványokat generáló, a szegényeket nyomorba döntő és a Próbát pártoló Köztársaságot szenátus+Első polgár összeállítású vezérkarával együtt. A Patrióták felépítése felülmúlja mindazt, amit főhőseink elképzeltek, a búvóhelyeiken olyan kényelmi és technológiai luxus uralkodik, amit még a Köztársaság előkelő szektorában nevelkedett June sem tapasztalt nem hiába támogatja őket a köztársasági hírekkel ellentétben nyerésre álló, a könyv világában az „amerikai álmot” leginkább megtestesítő Kolóniák az évek során és az embereik ott vannak mindenhol. Az Első polgár testőrségében és a katonaság vezetőségének legfelső pillérein. Mindenhová észrevétlenül beszivárogtak, csak várnak a megfelelő alkalomra, arra, hogy a nagy terv kezdetét vehesse és magukhoz ragadhassák a hatalmat, ami ezúttal valóban az embereket fogja szolgálni. Bár Day eddig ügyesen lavírozva kikerülte az ajánlataikat, amikkel magukhoz akarták csábítani, azok után, hogy az édesanyját és az idősebb testvérét megölték, az öccsét pedig elvették tőle a köztársaságiak, képtelen ellenállni annak az életnek, amit a Patrióták kínálhatnak az embereknek. June az, aki nagyon szkeptikus, az éveken át tartó agymosás, engedelmességre való nevelés nem múlik egy nyomtalanul egy pillanat alatt és hiába adta fel az eddigi életét Los Angelesben és szegődött Day mellé, ő még hisz benne, hogy rendbe lehet hozni a Köztársaságot békésen is, pláne, hogy új, radikális elképzelésekkel bíró, fiatal Első polgár került az élére, aki nem óhajtja elkövetni az apja hibáit. A lány épp ezért nem fogadja kitörő örömmel, amikor Razor, a Patrióták vezetője arra kéri őt és Day-t, hogy segédkezzenek az Első polgár elleni merénylet kivitelezésében. Neki fel kéne adnia magát és meggyőzni a Köztársaságot, hogy fogadják újra a kegyeikbe és bízzanak benne a tervek szerint, majd közel kell férkőznie az Első polgárhoz, hogy a megfelelő pillanatban, elszakíthassa a konvojától. Day eddig a Patriótákkal maradna és közreműködne velük az akció előkészítését jelentő zavargásokban, majd amikor eljön a nagy nap, ő maga küldené a halálba az új Elsőt, Andent. June nem teljes meggyőződéssel, de a Day iránti kötődése és hűsége miatt azt teszi, amit meglátása szerint a fiú is szeretne, azaz beleegyezik, hogy a Patriótákkal dolgozzanak és, hogy a lehető legnagyobb árulást kövesse el az ellen a kormány ellen, ami a napi többszöri esketéssel is azt kódolta belé, hogy feltétel nélkül szeretnie és szolgálnia kell.

Ezek a társadalmi réteg és származás nem számít típusú történetek mindig is meg tudták dobogtatni az emberek szívét, elvégre van abban a gondolatban valami leírhatatlanul gyönyörű és lírai, hogy a szerelem mindent legyőz és, hogy a pénz és az, hogy ki hová született nem számít, ha ott vannak az érzelmek. És most jön a DE. Ugyanis ahhoz, hogy egy ilyen dolog működőképes legyen, azoknak a szóban forgó érzelmeknek erősnek kell lennie, mindkét félnek türelmesnek kell lennie és az sem árt, ha mindketten kellően érettek, hogy megbirkózzanak az akadályokkal. Sajnálatos módon ez Day-nek és June-nak nagyobb gondot okozott, mint az átlagnak és azt vettem észre, hogy főleg June részéről, de nagyon feszélyezett is volt itt közöttük a viszony. Mindkettőjükben csalódtam egy kicsit, de Day-ben nagyobbat, mert egyértelműen a lány igyekezett kettőjük közül jobban, ami nem csak June, hanem Day szemszögéből is érződik. Szerencsétlen konkrétan spontánul meg sem mert mukkanni, hanem minden mondandóját kétszer is átgondolta, nehogy véletlenül valami olyat mondjon, ami Day számára bántó lehet és még így is sokszor megesett, hogy egyáltalán nem rossz szándékkal, de olyan csúszott ki a száján, amit a fiú nehezményezett vagy egyenesen ellene fordított. Én már ezen a ponton éreztem, hogy valami nem lesz rendben… ha valakinek ennyire görcsösen kell figyelnie rá, hogy miket mondd a szeretett/kedvelt személy jelenlétében, ha nem engedheti magát el vele az régen rossz. Day-jel és a családjával kutyául bánt az élet, egész kiskora óta rengeteget nélkülözött és kínlódott, de arról valahogyan elfeledkezett, hogy milyen lehet a helyzet, amibe keveredtek June-nak. Ő volt a Köztársaság üdvöskéje, a felső tízezer tagja, erre egyik napról a másikra hatalmas, ez lehet, hogy csúnyán fog hangzani, de „szintesésbe került”. Egyszer fent volt, aztán meg olyan szinten lent, hogy nem csak szimplán nem a legjobban a körülmények, hanem menekülniük is kell. Day egy pillanatra sem feledkezett el róla, hogy a lány gazdag, de az egyszer sem futott át az agyán, hogy pont azért, amiért eddig ennyire gazdag volt, most mennyire rossz és szokatlan lehet neki amiben vannak, hogy ebbe bizony bele kell rázódnia, hiszen Day-nek is még úgy is rohadtul szar, hogy amióta az eszét tudja benne van és nem csak hirtelen került bele. Szerintem sokszor igazságtalanul viselkedett a lánnyal, amikor egy szó nélkül mindent fel adott érte és követte úgy, hogy azért nem ismerték egymást olyan hosszú ideje. Türelmesebbnek kellett volna lennie June-nal, főleg azért, mert elméletileg ő volt az a fél, aki már akkor szerelmes volt a másikba. És, mint ahogy hangsúlyoztam, nekem Day mentalitása volt a kevésbé szimpatikus azt elismerem, sokszor hibázott June is. Neki azt kellett volna megértenie, hogy azok után, ami Day-t és a családját érte a Köztársaság jóvoltából, nemhogy hinni nem tud bennük, hanem egyenesen utálja őket, méghozzá joggal. Hosszabb távon tapasztalta a kormányzat álnok arcának hatásait és épp ezért nem olyan könnyű egy cseppnyi bizalmat is szavaznia nekik, mint neki tökéletesen hátat fordítani nekik. Rengetegszer volt az a benyomásom, hogy ha nem is mindkét, de az egyik félből egyértelműen hiányzik a kellő mértékű hajlandóság ahhoz, hogy ami közöttük van, abból egy tartós valami legyen és ne csak valamiféle kis tini-kaland. Ritkán fordul ilyen elő, de egyszerűen nem éreztem a döntéseik és a mentalitásuk miatt működőképesnek a szerelmi szálat.

Ezt nem is éreztem így alaptalanul, közös mezőről indultak ebben a társasjátékban és ugyanoda tartottak, a dobókocka mégis olyan lépéseket hozott, hogy egyre távolabb kerültek egymástól. June a Köztársaságba visszakerülve elkezdte teljesíteni a feladatát, elbűvölte Andent és figyelmeztette egy álmerénylet kísérletre, amit a Patrióták a sikertelenség teljes tudatában véghez is vittek a hitelesség kedvéért a megfelelő időben. June lassan, de biztosan a valódi merénylet és a halál felé terelgette az Első polgárt, Razor és az emberei legnagyobb örömére. Azonban nem tud senki se úgy az ujja köré csavarni valakit, hogy időközben nem ismeri meg, Anden rokonszenvessé vált a lány számára és lát fantáziát a törekvéseiben. Úgy gondolta, hogy megfelelő segítséggel igenis létrejöhet mindaz, amit Anden tenni akar, eltörölhető a Próba, a biológiai fegyverként bevetett gyerekek gyógyultan visszatérhetnek a családjukhoz, a járvány véget érhet és felvirágozhat a Köztársaság, olyan formában, hogy Day rétege is érezze. Nem egyszerre, de fokozatosan új köntösbe öltöztethető az egész, elsőre teljesen elcseszettnek tűnt rendszer. És mivel June a szíve mélyén még hűséges a Köztársasághoz és vannak fenntartásai a Patriótákkal szemben, hajlik is erre a verzióra. Eleinte haragudtam a lányra, amiért el akart térni a tervtől, amiért látszólag csak a belénevelt feltétlen engedelmesség győz. De hamar rájöttem, hogy bár ez is közrejátszik a dologban, pont ő az Day és közüle, aki gondolkozik, aki nem csak kiválasztott egy tömböt, amit innentől kezdve szolgál, hanem fel is méri a lehetőségeket, mérlegeli, hogy valóban azt takarítják-e el a segítségével az útból, akit kell. Anden-nel szemben nagyon sokáig bizalmatlan voltam, hiszen semmi sem garantálta, hogy nem játssza meg magát és egy ennyire jó szándékú, szigorúan véve ártalmatlan ember eléggé utópisztikus lehetőség volt egy disztópikus világban. Jó ideig tartottam tőle, hogy June meg fogja bánni, hogy hagyta magát eltéríteni az anekdotázással és a nagyra törő, változtató tervekkel. Hiszen ígérgetni akárki tud… De a lényeg: June-ban fokozatosan megérlelődött az elképzelés, hogy hibáznak, ha megölik az Elsőt.

Day-ben pedig pont az ellenkező vélemény erősödött meg a Patriótáknál töltött idő alatt… hogy igenis meg kell ölni az Elsőt. A Patrióták rejtekhelyén megtudott egy s mást a Kolóniákról és a világ többi részéről; az utóbbi sokkal kiterjedtebb és jobb állapotú, mint ahogy azt a Köztársaság a híreiben és a propagandavideóiban az emberek tudtára hozta, a külső területekhez képest a csillogó, modern állam egy igencsak elmaradott, lepukkant hely még a fejlettebb részein is. A Köztársaságot, mint egy diktatórikus katonaállamot tarják számon, ami szánt szándékkal szigeteli el magát és a benne élőket a többi országtól, amik különféle segélyeket küldenek neki, a történet idején épp megvonni készülnek ezeket a segélyeket azt látva, hogy a Köztársaság vezetősége nem hajlandóbb emberibben bánni az embereivel és felvenni egy nemzetközileg vállalhatóbb és korszerűbb viselkedési politikát. A Patrióták egyike nagyon ellenséges Day-jel, minden társaságba kell egy mogorva alak de a többiek úgy viszonyulnak hozzá, mintha a kezdetektől fogva egy oldalon állnának, felnéznek rá a Köztársaságban elvégzett bajkeverése, szabotáló küldetései miatt, egyfajta sztár közöttük. Az utcán sokáig csak Tess volt neki, együtt keresgéltek a kukákban élelmet, így eleinte furcsa neki ez a nagy közvetlenség, ami a lázadók között támadt a személye felé, de nem zavarta. Élvezte a közös, törjünk borsot az elnyomók orra alá tevékenykedéseket, jól érezte magát a közegben, ahová került, úgymond magára talált. Végre olyanok között volt, akik ugyanazt akarják, mint ő, ugyanúgy utálják a Köztársaságot és nem restek cselekedni. Eleinte még voltak kétségei, hogy mennyire helyes egy per pillanat még ártatlan ember életének a kioltása által megindítani az Egyesült Államok újraegyesítését- ami a Patrióták fő célja- , de amikor egy vonat vagonjában meglát egy üveghengerbe zárt, csövekkel teletömött, betegségből felgyógyuló fiút, aki akár a kisöccse is lehetne, a korábbiaknál még erősebben lobban fel a gyűlölete a Köztársaság ellen. És, mivel June egyre félreérthetőbben viselkedik a felvételeken, amik a Patrióták a cellájában vettek fel, a lány irányába is egyre jobban ingadozik a bizalma, több alkalommal egyenesen egy kalap alá vette őt Jameson ezredessel és azokkal a köztársaságiakkal, akik a családja szenvedéséért/haláláért felelősek… Bizonyos időközönként eszébe jutott, hogy June csak szerepet játszik és, hogyha változtat is a terven, annak meg lehet az oka… de nem táplált akkora lojalitást a lány felé, amikor külön légtérben tartózkodtak, mint ahogy azt kellett volna.

Ezek a félreértések, bizalmatlankodások és hasonlók pedig annak a szerelmi négyszögnek (?) a malmára hajtották a vizet, ami annyira zavart, ami gyerekessé és meggondolatlanná, sekélyessé tette a korukhoz képest érettebbnek bemutatott főszereplőket. Meg úgy alapjáraton sem szeretem, amikor a szereplők nekiállnak csapongani. Még, ha egy nagyon mérgező kapcsolatról van szó, ha nagyon szenved az egyik a másik mellett vagy olyan a helyzet, hogy nem szakíthatnak valamiért egymással, de már nem akarnak együtt lenni… akkor talán azt mondom, oké. De amikor épp az elején vannak a közös sztorijuknak, az egyikük az elválásuk előtt vall szerelmet, saját készítésű gyűrűt ad és majd’ belefullad az olvasó meg a többi szereplő a turbékolásuk ontotta rózsaszín folyamba ami egyébként a maga módján nagyon bájos volt ,akkor ez egyszerűen NEM elfogadható az ilyen magatartás. Azt éreztem, egyik főszereplő sem tudja nagyon, hogy mit akar, hogy igazából bárkibe beleeshetnek azonnal, aki kedves hozzájuk vagy bármilyen okból szimpatikus. June kis félrekacsintását sem bírtam, nem tetszett, hogy közte és Anden között egyszer intimebb vizekre terelődött az ismeretség, de nem húzódott el annyira, mint az a Day-Tess agyrém amire nemsokára bővebben ki fogok térni és nem is volt annyira súlyos. June jobban hajlott a hűségességre, aminek valószínűleg az is lehet az oka, hogy kettőjük közül, ha fiatalabb is, de ő az, aki érettebb és ő az, aki erősebben logikai beállítottságú. Tess-t az előző részben úgy emlékszem, kedveltem, de most nagyon megutáltam, minden egyes mozzanata irritált és, ha valami csoda folytán bejuthattam volna a könyvbe akkor biztos rávetem magam és ott karmolom az arcát meg tépem a haját, ahol csak érem. A bájos leányzóból, akit Day testvéreként szeretett egy kívül angyalarcú, de belül kétszínű, áskálódó kis picsa lett. Tipikusan az a fajta, aki édesen belemosolyog a képedbe, aztán rögtön előkapja a motoros láncfűrészt, ha Day mer rád vetni véletlenül egy pillantást. Nem is tudom, hogy undorítónak nevezzem vagy szánalmasnak, de rendesen kinyitotta a bicskát a zsebembe ezzel a féltékeny liba vagyok és tönkre akarom tenni annak az embernek a boldogságát, aki a legfontosabb nekem magánszámával. Ami meg még idegesítőbbé tette ezt a közönséges kis perszónát, hogy mindig az volt hangsúlyozva a többi karakter által, hogy mennyire kedves, mennyire jólelkű, mennyire imádnivaló teremtés. Gyerekek, tudjátok mire jöttem rá Tess produkciójának köszönhetően? Hogy Dee Black kivételével egyenesen borsódzik az állam az ilyen cuki-muki, ártatlan, tiszta kiscsajoktól, akiket történetben felbukkanó emberek azonnal a szívükbe zárnak, mert annyira napsütésként ragyog az uszkárszerűen nyálas, ölelgetnivaló jellemük. Nem tartom magam rosszindulatúnak, de az ilyenek kihoznak a sodromból, mert bármennyire is jónak és szerethetőnek akarják megírni őket az írók, mindig bebizonyítják, hogy alamuszi nyuszi nagyot ugrik… alattomosak. Ez Tess-re még jobban igaz, mint a szabvány cuki pofákra, a nagy elesettsége és melegszívűsége közben úgy uszította lassan, módszeresen Day-t June ellen, hogy a fiúnak fel sem tűnt. Ezért több, mint a történet feléig nem hibáztattam Day-t, hiszen együtt nőtt fel Tess-szel és joggal gondolhatta, hogy ismeri a lányt, aki ügyesen takargatta előtte az álnok oldalát. Viszont a fele után már inkább fogalmazódott meg bennem az, hogy Day egyszerűen túl ostoba hozzá, hogy leessen neki a tantusz, bármennyire is fáj ezt leírnom… Nem rázta le olyan intenzitással egyszer is Tess-t, hogy felfogja, mihez tartsa magát, ha pedig durvábban is adta a tudtára, hogy ne pocskondiázza már folyton June-t, akkor is utólag bocsánatot kért, nehogy túl nagy törés érje a királykisasszony kis lelkét :P

Az új mellékszereplők nagy része Tess talpát nyalta és nem láttak át a cukormáz mögött, ezért nem szerettem őket. Pascao kifejezetten furán viselkedett és nem tudtam hová tenni, hogy látszólag ő is közeledni akar Day felé. Nem arról van szó, hogy nem szoktam örülni az LMBT mellékszereplőknek, hanem, hogy olyan szürreális volt nekem, hogy mindenki ennyire kapós… Day-re van 3 ember, June-ra meg 2. Kaede viszont megtartotta a pozícióját a kedvenc mellékkaraktereim között, valami bámulatosat alakított az a lány! *-* Nem akar kényszeredetten kedves lenni mindenkivel, kicsit tüskés is a stílusa és nem elkötelezett híve egy eszmének se, de ő is jót ugyanúgy jót szeretne az embereknek, mint Day, ha eleinte nem is ismeri ezt be magának és a része szeretne lenni az USA egyesítésének. Egy talpraesett, kemény csaj, akit nem istenítenek annyira a lakosok, mint Day-t, de a maga területén kiemelkedően nagy tehetség. Az utolsó jeleneteinél köpni-nyelni nem tudtam, valami zseniálisat alakított Kaede, ez a spoilerezés nélkül nehezen leírható cselekménysorozat volt talán az egész kötet legpörgősebb momentuma ^^ Imádtam olvasni minden egyes sorát a manőverének és biztos felgyorsult még a pulzusom is az izgalomtól. Annyira pengeélen táncoltak közben a karakterek, hogy bár ezerrel szurkoltam, hogy ne legyen bajuk, mégis ott settenkedett végig a katasztrófa lehetősége a háttérben... Röviden szédületes volt :D Pozitívumként könyveltem el, hogy Metias karaktere nem lett eldobva a halála ellenére, hogy a körülményeiről, róla és Thomas-ról, a barátságukról újabb adatokkal gazdagodhattam.

A Köztársaság jellemzőit már felelevenítettem röviden és beszéltem nektek a Patriótákról is, zárásként pedig a Kaede fő tettén kívüli kedvenc részeim helyszínéről, a Kolóniák földjéről fogok írni. Marie Lu kitett magért, ugyanis azon kívül, hogy bemutatta a lázadásért felelős szervezet működését, a Day ábrándjai szerint tökéletesnek leírt, másik amerikai államba is betekintést nyújtott. Az írónő fenomenális disztópikus világokat teremt, már önmagában a Köztársasággal is tökéletes munkát végzett, de a Kolóniák lett az igazi fő műve, valahogy összetettebbnek tűnt. Nagyon örültem neki, hogy lassan lettek kibontva a részletei az ottani életnek, valóban úgy hatott a hely bemutatása, mintha az olvasó is egy olyan idegenként, valamilyen szinten turistaként szemlélné a Kolóniákat, mint amilyen June és Day volt. Először a csillogó tornyokat, a minden ablakból kiszűrődő lámpafényt, az áram a Legenda sorozat világában nagy kincs a Köztársaság reklámjaitól merőben eltérő, különböző szolgáltatásokat és használati cikkeket kínáló hirdetményeket, a színeket és a jóval pozitívabb hangulatú embereket engedi látni a szerző, majd feltűnnek a Kolóniák nyomornegyedei, a szegények, akikkel nem törődnek és a rendfenntartók, akik nem igazságosan járnak el az említett szegényekkel. Day és a hozzá hasonlóak számára megnyugtató lehetett abba kapaszkodni, hogy van egy hely, ahol boldogan élhetnek, egy hely, ahol béke van és, ahol nem a Köztársasághoz hasonló diktatúra uralkodik, egy tökéletes ország, ami megérdemli, hogy kiterjedjen. Amit megérdemelnek az emberek. Szomorú, de nem létezik tökéletes ország, szép álmok ide vagy oda mindenhol megvan az a réteg, aminek a tagjainak rossz. A kérdés csak az, hogy hány főből áll ez a réteg és pontosan mennyire is rossz. Ez különböztetheti meg a Köztársaságot a Kolóniáktól és fordítva, ez alapján lehet eldönteni, melyiknek érdemes bizalmat szavazni… Day és June rövid idő alatt is rájönnek, melyik állam az, ami megfelelőbb lehet és egy gyökeresen felforgatja a terveiket.

A legvégén lévő csavar nem tetszett, mert ez annyira megszokott… és nem említem, melyik karakterrel szemben, de kegyetlen is volt a döntéshozó. Nagy kérés lenne, ha egyszer egy szereplő őszinte lenne a párjával ahelyett, hogy szenvedést generál és magában gyötrődik? Ha, nem, akkor üdítő változás lenne az alkalmazása...
Kíváncsi vagyok, mi várható majd a zárókötetben :)

Borító: 5/5 – Egy fokkal jobban tetszik, mint a Legendáé, jobban összeillik a szürke és a kék, mint az ezüst és az arany. A betűtípus még mindig nagyon karakteres, az embléma is szép.
Kedvenc karakterek: June és Kaede
Legutáltabb karakterek: Tess, Razor…Day…
Kedvenc részek: Kaede utolsó jelenete, amikor Day a gyűrűt adta June-nak, a Kolónián játszódó jelenetek, az, amikor az Amerikán kívüli világról meséltek Day-nek, amikor Day lehűtötte Tess-t, amikor June lázasan rájön az igazságra, June hazugságvizsgálata
Mélypontok: a szerelmi sokszög, ami Kaede-del történt, a Day és June közötti megértésbeli gondok
Szerelmi szál: Minden a YA keretei között marad, csókokig terjed a kapcsolat a szerelmesek között.
A kódolás a HunHowrse weboldal Layout Generátorával készült | Készítette: Gothic01

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése