Fülszöveg:
Narnia egy jéggé dermedt birodalom, ahol örök tél uralkodik, Narnia az ország, amely szabadítójára vár. Egy ódon, vidéki kastély eldugott szobájában áll a titokzatos szekrény, a négy kis kalandor ennek ajtaján keresztül lép be Narnia földjére, amelyet a Fehér Boszorkány tart rabságban. Már minden remény veszni látszik, amikor visszatér Aslan, a Nagy Oroszlán. Elérkezik az igazság pillanata, s megindul a kalandos küzdelem a Jó hatalomra juttatásáért…
created by HunHowrse Layout Generator on 2017-02-25 23:18:49
Az első
résszel megélt pozitív élmények és az ebből a kötetből készült adaptáció iránti
rajongásomból kifolyólag nagy elvárásokkal fogtam bele az olvasásba. Túlzottan
nagyokkal...amiknek nem tett eleget maradéktalanul Az oroszlán, a boszorkány és
a ruhásszekrény. Elsősorban muszáj kijelentem, hogy annak ellenére, amit
lentebb ki fogok fejteni, tetszett a könyv, ami ráadásul egy olyan könyv, ami
mindenképpen tiszteletet érdemel. Aslannal, Lucy-ékkel, a hódokkal, Tumnusszal
és természetesen az íróval együtt. Hiszen ez a kis vékony kötet indította el a
mai napig tartó Narnia-őrületet, amivel szemben nem képes bombabiztos védelmet
kialakítani se gyerek, se tinédzser, se felnőtt. Ez az a fajta varázslat,
aminek képtelenség ellenállni, egy olyan történet, ami az illető korától
függetlenül megtalálja azt a szegletet az olvasó szívében, ahová belophatja
magát, ami igenis vevő az ilyen dolgokra bármennyire is úgy gondolja a szóban
forgó személy, hogy esetlegesen kinőtt ebből vagy egyszerűen nem az ő
világa. Aki elolvassa ezt a könyvet,
soha nem fog olyan szemmel nézni a ruhásszekrényekre, mint korábban, a józan
ész bármennyire is azt diktálja, hogy hiába fog belemászni, nem talál semmit a
végében a bútorlapon kívül.
Most pedig jöjjön a feketeleves… Én tisztában voltam vele, hogy erre a sztorira is úgy kell tekinteni, mint a Harry Potter vékonyabb köteteire, azaz meseként és, hogy ez a rész íródott a sorozatban elfoglalt sorszáma ellenére a legkorábban, de a fogalmazásmóddal mégsem voltam kibékülve. A varázsló unokaöccse c. részben is zavartak bizonyos tényezők a szövegezésben, de ott lassabban alakult a történet, nem történt ennyi minden, így utólagosan azt mondom, a hibák, amiket észleltem még elmentek. Itt egy sokkal izgalmasabb és több esemény magába foglaló cselekménnyel ajándékozta meg Lewis az olvasókat, ami nagy pozitívum és negatívum is egyben. A pozitív oldalát szerintem senkinek se kell fejtegetnem, mind tudjuk, miért szeretjük a pörgősebb történeteket. A probléma viszont ott kezdődik, hogy egy ilyen horderejű kötet nem fért össze ekkora terjedelemmel és ilyen kevés leírással, túl gyorsnak és helyenként valamennyire összecsapottnak is hatott. Túl könnyen oldódtak meg a kétes/veszélyes helyzetek és a szekrény becsukására vonatkozó jelenetek is bosszantóan szájbarágósak voltak nekem, leírja egyszer, leírja
kétszer nyomatékosításként. No problemo, de azért az olvasó nem hülye, felfogja
ennyiből is a lényeget. illetve az
alapfelálláshoz sem illet sokszor a megfogalmazás. Oké, hogy ez egy mese, de mégiscsak
egy egész világ sorsát eldöntő háború dúl éppen… a lehetőségekhez mérten ehhez
kevésbé gyerekes mondatokra lett volna szükség hozzá, hogy az elhangzottak ne
vigyék el ennek a komolyságát. Főleg a testvérek és a hódok beszélgetései
okoztak illúziórombolásokat ilyen téren.
Az tetszett, hogy úgy írta meg a sztorit az író, hogy az olvasóban az, az érzet keltődik, most nem éppen egy könyvet fog a kezében, hanem egy szőnyegre vagy kisebb kanapéra lekuporodva hallgatja a történetet a tőle. Azt is egy érdekes és egész jó megoldásnak találtam, ahogy a kőasztalnál összegyűlt rémeket leírta. Nem mondom, hogy nem örültem volna neki jobban, ha igazából be vannak mutatva, de a műfajt és a célközönséget nézve egy egész poénos ötlet volt úgy lezavarni ezt, hogy le sem merem írni, milyenek voltak, mert a végén még nem engedik kiadni a könyvet. Ezzel ad rá némi támpontot, hogy a fehér boszorkány követei miféle szerzetek lehetnek, de nem is megy bele olyan részletezésekbe, ami a gyerekeknek ijesztő lehetne. A mikulás bevonásának bár örültem, hiszen ezzel erősítve lett a kapocs a mi világunk és Narnia között, de nem bírtam szabadulni attól a sejtéstől, főleg azért szőtte bele a történetbe a szakállas öregurat az író, hogy így is kompenzálja az esetleges „durva” részeket.
A karakterekkel kapcsolatban sajna beleestem abba a hibába, hogy elkezdtem őket a filmadaptációban szereplő verziójukhoz hasonlítani, ahol sokkal érettebbek és, ami azt illeti, idősebbek is voltak. A könyvben szinte mindenkinek elképesztően felnagyítva jöttek le a jellemjegyei vagy éppen csak egy-két tulajdonság köré lett építve a személyisége. Lucy kedves, aranyos és becsületes, Edmund a „rossz”, aki sokat gonoszkodik és gúnyoldóik, de a szíve mélyén mégis „jó”, Peter pont az ellentéte, aki legnagyobbhoz méltóan igyekszik védeni Lucy-t az öccse piszkálódásaitól, Susan meg… csak úgy van. Az adaptációban is hasonló benyomást keltett a két fiú és a legkisebb lány, de a természetüknek akkor nem volt egyfajta nevetségesen gyerekes töltetük. Továbbá Susannel kapcsolatban itt azért ért egy nagyobb pofára esés, mert őt a film alapján egy okos, enyhén beképzelt és megfontolt valakinek ismertem meg, itt meg nem is volt szinte semmi jelentősége a jelenlétének azon kívül, hogy meglegyen a létszám. Amikor esetleg mondott is valamit, abból nem érződött, hogy ő több évvel idősebb lenne, mint Lucy vagy Edmund, hellyel-közzel egy szinten voltak. A maga módján mindenki szerethető volt és eltelt velük a történet… de egyik testvért sem nevezném túlzottan nagy számnak, talán Edmundot és Lucy-t kedveltem meg valamivel jobban, mint a többieket. A hódok okoztak néhány vidám pillanatot, de sok jelenetüket feleslegesnek éreztem, ide tartoznak az étkezések is.Upsz, visszaolvasva ezt most nagyon úgy néz ki, mintha szerintem koplalniuk
kellett volna a szereplőknek…ami nincs így.
Úgy értem: hahó, épp készülnek a karakterek találkozni Aslannal, hogy
elkergessék Jadist a karácsony nélküli téllel együtt! Erre valóban az a
legfontosabb, hogy megtudjuk, útközben min éltek a hódok és Peterék? ’:D O.o
Ezeket a sorokat lehetett volna arra is hasznosítani, hogy reálisabb időt
foglaljon magába a kötet vagy mit tudom én, jobb rálátás nyíljon arra, mit
forral épp a fehér boszorkány. Bármire lehetett volna igazából hasznosítani,
mert kevés olyan dolgot találhatott volna ki az író, ami nem fontosabb az
események előrehaladásának elősegítésében, mint a cipó… A fehér boszorkány most
is ügyesen váltogatta az elbűvölő és kegyetlen arcát, továbbra is egy korrekt
gonosznak tartom. Aslan ún. tanító bácsi- szindrómája ebben a részben is
fel-felütötte a fejét, de nem annyira élesen, mint az első részben, elvégre itt
súlyosabb helyzet is alakult ki annál, mint amikor Digory Narniába hozta a
boszorkányt.
Fenntartom, hogy a filmhez képest ez gyengébb, de nem mondom, hogy nem érdemes elolvasni, sőt. Együtt valami fantasztikus élményt nyújt a kettő és most érződik csak igazán, mennyire az alaphoz való hűségre törekedtek az adaptáció készítői. Könnyed, szórakoztató kis könyv, ami egy-két órára kikapcsol és kifejezetten jó mód az idő elütésére, ha akkor kezdtek bele, amikor nem tudtok aludni és szeretnétek még egy kicsit olvasni.
Borító: 5/5 – Az elsőhöz hasonlóan profi munka, a színvilág miatt jobban is tetszik, ez a hideg kék nagyon jól visszaadja a Narniában uralkodó állapotokat.
Kedvenc szereplők: Edmund, Lucy, Aslan
Legutáltabb szereplők: Susan
Kedvenc részek: amikor Lucy először járt Narniában, amikor szerepelt egy keveset Digory, a kőasztalos jelenet, a Mikulás felbukkanása, amikor Edmund elment a fehér boszorkány palotájába, a vége
Mélypontok: a karakterek jellemének a sarkítottsága, a kevés leírás és a csatajelenet hiánya
Most pedig jöjjön a feketeleves… Én tisztában voltam vele, hogy erre a sztorira is úgy kell tekinteni, mint a Harry Potter vékonyabb köteteire, azaz meseként és, hogy ez a rész íródott a sorozatban elfoglalt sorszáma ellenére a legkorábban, de a fogalmazásmóddal mégsem voltam kibékülve. A varázsló unokaöccse c. részben is zavartak bizonyos tényezők a szövegezésben, de ott lassabban alakult a történet, nem történt ennyi minden, így utólagosan azt mondom, a hibák, amiket észleltem még elmentek. Itt egy sokkal izgalmasabb és több esemény magába foglaló cselekménnyel ajándékozta meg Lewis az olvasókat, ami nagy pozitívum és negatívum is egyben. A pozitív oldalát szerintem senkinek se kell fejtegetnem, mind tudjuk, miért szeretjük a pörgősebb történeteket. A probléma viszont ott kezdődik, hogy egy ilyen horderejű kötet nem fért össze ekkora terjedelemmel és ilyen kevés leírással, túl gyorsnak és helyenként valamennyire összecsapottnak is hatott. Túl könnyen oldódtak meg a kétes/veszélyes helyzetek és a szekrény becsukására vonatkozó jelenetek is bosszantóan szájbarágósak voltak nekem,
Az tetszett, hogy úgy írta meg a sztorit az író, hogy az olvasóban az, az érzet keltődik, most nem éppen egy könyvet fog a kezében, hanem egy szőnyegre vagy kisebb kanapéra lekuporodva hallgatja a történetet a tőle. Azt is egy érdekes és egész jó megoldásnak találtam, ahogy a kőasztalnál összegyűlt rémeket leírta. Nem mondom, hogy nem örültem volna neki jobban, ha igazából be vannak mutatva, de a műfajt és a célközönséget nézve egy egész poénos ötlet volt úgy lezavarni ezt, hogy le sem merem írni, milyenek voltak, mert a végén még nem engedik kiadni a könyvet. Ezzel ad rá némi támpontot, hogy a fehér boszorkány követei miféle szerzetek lehetnek, de nem is megy bele olyan részletezésekbe, ami a gyerekeknek ijesztő lehetne. A mikulás bevonásának bár örültem, hiszen ezzel erősítve lett a kapocs a mi világunk és Narnia között, de nem bírtam szabadulni attól a sejtéstől, főleg azért szőtte bele a történetbe a szakállas öregurat az író, hogy így is kompenzálja az esetleges „durva” részeket.
A karakterekkel kapcsolatban sajna beleestem abba a hibába, hogy elkezdtem őket a filmadaptációban szereplő verziójukhoz hasonlítani, ahol sokkal érettebbek és, ami azt illeti, idősebbek is voltak. A könyvben szinte mindenkinek elképesztően felnagyítva jöttek le a jellemjegyei vagy éppen csak egy-két tulajdonság köré lett építve a személyisége. Lucy kedves, aranyos és becsületes, Edmund a „rossz”, aki sokat gonoszkodik és gúnyoldóik, de a szíve mélyén mégis „jó”, Peter pont az ellentéte, aki legnagyobbhoz méltóan igyekszik védeni Lucy-t az öccse piszkálódásaitól, Susan meg… csak úgy van. Az adaptációban is hasonló benyomást keltett a két fiú és a legkisebb lány, de a természetüknek akkor nem volt egyfajta nevetségesen gyerekes töltetük. Továbbá Susannel kapcsolatban itt azért ért egy nagyobb pofára esés, mert őt a film alapján egy okos, enyhén beképzelt és megfontolt valakinek ismertem meg, itt meg nem is volt szinte semmi jelentősége a jelenlétének azon kívül, hogy meglegyen a létszám. Amikor esetleg mondott is valamit, abból nem érződött, hogy ő több évvel idősebb lenne, mint Lucy vagy Edmund, hellyel-közzel egy szinten voltak. A maga módján mindenki szerethető volt és eltelt velük a történet… de egyik testvért sem nevezném túlzottan nagy számnak, talán Edmundot és Lucy-t kedveltem meg valamivel jobban, mint a többieket. A hódok okoztak néhány vidám pillanatot, de sok jelenetüket feleslegesnek éreztem, ide tartoznak az étkezések is.
Fenntartom, hogy a filmhez képest ez gyengébb, de nem mondom, hogy nem érdemes elolvasni, sőt. Együtt valami fantasztikus élményt nyújt a kettő és most érződik csak igazán, mennyire az alaphoz való hűségre törekedtek az adaptáció készítői. Könnyed, szórakoztató kis könyv, ami egy-két órára kikapcsol és kifejezetten jó mód az idő elütésére, ha akkor kezdtek bele, amikor nem tudtok aludni és szeretnétek még egy kicsit olvasni.
Borító: 5/5 – Az elsőhöz hasonlóan profi munka, a színvilág miatt jobban is tetszik, ez a hideg kék nagyon jól visszaadja a Narniában uralkodó állapotokat.
Kedvenc szereplők: Edmund, Lucy, Aslan
Legutáltabb szereplők: Susan
Kedvenc részek: amikor Lucy először járt Narniában, amikor szerepelt egy keveset Digory, a kőasztalos jelenet, a Mikulás felbukkanása, amikor Edmund elment a fehér boszorkány palotájába, a vége
Mélypontok: a karakterek jellemének a sarkítottsága, a kevés leírás és a csatajelenet hiánya
A kódolás a HunHowrse weboldal Layout Generátorával készült | Készítette: Gothic01
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése