2017. február 26., vasárnap

On Sai: Calderon, avagy felségáruláshoz bricsesz dukál (Calderon 2)

Sziasztok! ^^ Ma egy igazi remekműről hoztam értékelést, a Calderon második kötete egy izgalmakkal és utánozhatatlan humorral rendelkező történet, ami remekül ötvözi a modern, sci-fis és a kultúrák tradicionális elemeit. Azt hittétek, a világűr és a szamurájok nem férhetnek össze? Hát, ide süssetek! :D 

Fülszöveg: 
Calderon ​kapitány élete pokol: a sajtó árulónak hiszi, a nemesi körök megvetik, ráadásul még az űrhajón is próbára teszi türelmét a nőkből álló legénység. Calderon el akar jutni a hadgyakorlatra, nehogy merényletet kövessenek el a császár ellen, de áldásos tevékenységének hála a Ferrero Ház a bukás szélén táncol.
Ami a legbosszantóbb, Taina körül is felbukkan egy jóképű, szőke szamuráj.
Calderon kénytelen cselekedni, bár nem épp úgy, ahogy mások várják…
Taina élete is kemény. A nagyapja férjjelölteket válogat, ám a lány megsejti, hogy a szamurájokat nem a keze érdekli, hanem egy érthetetlen politikai játszma.
Kicsoda ő? Miért irtották ki a család Tivesgei-ágát?
Barátja vagy gyilkosa a szamuráj, aki a nyomában jár?
Taina csak két dolgot szeretne: nyugalmat és Calderont.
A fiatal főnemes és a makacs japán lány összefog a Birodalom megmentéséért. Azonban most Sexert báró az ellenség, aki mindenkinél ügyesebben űzi a Játékot.
Vajon sikerül megvédeni a császárt a merénylőktől? És önmagukat a császártól?
De legfőképpen, ki kerül ki győztesen abból a harcból, ahol a szerelmi ötszög tagjai rajtuk kívül egy nemes hölgy, egy szamuráj és egy élő kard?
created by HunHowrse Layout Generator on 2017-02-26 13:09:04

Egyre erősödik bennem a meggyőződés, hogy valami gigantikus zavar lehet az illetékes emberek fejében, amiért nem emeltek még szobrot ennek a nőnek!
A Calderon, avagy felségáruláshoz bricsesz dukál fantasztikusra sikerült! Ha az előző részt imádtátok, akkor készüljetek fel lelkiekben, mert ennek a könyvnek az elolvasásával kialakul és masszív gyökeret ver bennetek a gyógyíthatatlan függőség…
Az első rész alatt Calderon, ha eleinte nehézkesen is,
hála a felesége családjának és az általuk őrszemként szolgálatba állított szomszédoknak és a további megpróbáltatásoknakde elengedte a halálvágyát, letett az öngyilkossági kísérletek halmozásáról, viszont az élete az élni akarás tényétől sem lett szokványos vagy éppen könnyű. A Békanyál fedélzetén uralkodó állapotok hatására visszasírja az anarchistákat, a csupa vérmes nőből álló legénységtől sokat tanulhatnának, akik még a kapitány intim zaklatásától se riadnak vissza… Ez pedig még csak a jéghegy csúcsa, ugyanis On Sai ismét addig növelte módszeresen a főhőse nyakába zúduló problémák súlyát, ameddig nem emelkedett meg a tét a Birodalom és az egész Galaktika sorsára. Ugyanazt az unalmas lemezt játszom le most is, amit már számtalanszor olvashattatok tőlem, de a történet egyetlen hibája, hogy túl rövid. Annyira izgalmas, lélegzetelállító az események sorozata, annyira magába szippantanak a sorok, azt az illúziót keltve, te is ott ülsz egy ülésben a fedélzeten és egy biztonságos burokból szemléled a történéseket, hogy 508 oldal brutálisan kevés.
_Kimondhatatlanul hálás lennék, ha a felsőbb erők megszánnának a remélhetőleg minimum kétszer ilyen hosszú kézirattal :3A „Nem lehetek a tiéd, szamurájlány” sláger után valaki komolyan létrehozhatna egy „Még több Calderont!” civil szervezetet…
a transzparensek elkészítéséhez szükséges nyomdaköltségbe beszállokés egyúttal lehetne a dal az induló. :D Mert ezzel a világgal és magukkal a karakterekkel is lehetetlen betelni. Fél lapnyi vontatottabb rész sem vegyült a könyvbe, egyedül a töménytelen mennyiségű akció, humor és egy zseniális világ várja az olvasót, ha kinyitja a regényt- na meg egy olyan romantikus szál, amiért képtelenség nem rajongani. <3 Ismételten lenyűgözött az, ahogyan a sci-fis elemeket beledolgozta az írónő a történetbe, meg van magyarázva, hogyan működnek az űrhajók egyes elemei, az adott típust is kellő alapossággal bemutatja, az ember mégse érzi azt, mintha egy szakkönyvet bújna, amiben úgy röpködnek a száraz adatok, mint a Hadgyakorlat közben a lövegek. Nagyon tetszett, hogy meg lehetett ismerni Taina szülőbolygóját, a modern vonallal érdekes kontrasztot alkottak a japán hagyományok, mégis remekül összeillettek a lézerek, a szamurájok, a bonyolult, hajlongásos formaságok és az óriási űrsiklók. ^.^ Így első elgondolásra összeegyeztethetetlenebbnek nem is tűnhetnének a felsoroltak, de mégis annyira maguktól értetődően kapcsolódtak egymáshoz a regényben, mintha mi sem lenne természetesebb. Ó, és mindenképpen meg kell említenem a kardokat is. Mit ne mondjak, imádom az On Sai regények élőlényekre jellemző tulajdonságokkal bíró tárgyait. :D A Szivárgó sötétség köpenyeivel együtt belopta a szívembe magát Calderon kardja is
amit én is végig egy kisállattal azonosítottam, akármennyire megbotránkoztató is ez nemesi körökben :P.
Calderon nem hazudtolta meg magát, hozta azt a formát, amit az első kötetben történő megismerése után várni lehet tőle, a rá jellemző módszerekkel és stílussal birkózott meg az útjába kerülő akadályokkal. A vaskalapos legénységét úgy kényszerítette térdre képletes értelemben,
Taina segítségévelhogy az érintettek élesen észre sem vették. Az elején a telefonálós megszorítással teljesen egyetértettem, a hajón élő gyerekek apái nem halnának bele, ha időnként ők állnák a beszélgetési költséget…
ennyi okos nő esetében nem is értettem, miért háborodtak fel ezen az ötletenelvégre az ő gyerekük is, aki telefonál
mondhatom, igazi mintaszülők az úriemberek, amint az ő cechükre ment a csevegés, rögtön rövidre fogták. A környezet és az apró-cseprő tényezők változhatnak, de Calderon mindig mesterien ért hozzá, hogy azt az oldalát mutassa, amit a helyzet megkíván… és az időközben becsúszó megalázó szituációkat is olyan tartással kezeli, amit tanítani kéne
de felesleges is, ilyen adottságokat nem szed magára az ember minden második bokorban. Az okok között pedig szerepel az is, hogy Taina szamurájaitól a különleges képességeknek már nem jut hely a levelek és ágak között.A lepedős jeleneten például nagyot röhögtem, főleg akkor, amikor a felhívott fél meghökkent a látványon… :D Nem tudom jobban jellemezni se őt, se a párját a zseniális jelzőnél, nem hiába élvezi annyira a Játszmázást, valamilyen szinten a vérében is van az a manipuláló-készség és ravaszság, ami ezekhez az élő sakkmeccsekhez szükséges. A rokonság előbb gyújtaná fel a tulajdonukban álló összes műkincset, minthogy Calderon legyen a családfő, de szerintem minden készsége adott hozzá, hogy olyan jól elvezesse a Házat, mint az apja
de persze Enternóból csak egy van *.*.Ezt bizonyítja az is, ahogy leszervezte az űrhajó felújítását, miután a szükséges kerettől betartásból megfosztották a nemesek, az a kampány videó kifejezetten kreatívan lett leforgatva. Az is egy külön művészeti ág lehet, hogy hogyan lehet ennyire vonzó színben feltüntetni azokat a katasztrofális állapotokat, amik a Békanyál fedélzetén uralkodtak. De Calderon ezt is megoldotta. A kardjával viszont hosszabb távon gyűlt a baja, mint a szokásos „úttorlaszokkal”, amikre az átlag megoldása valószínűleg kimerülne egy szájtátással társított fejvakargatásban. Ugyanis Zorach
azaz a kardnagyon szereti éreztetni a többi fegyverrel, hogy hol a helyük, az említett fegyver korától és forgatójának rangjától függetlenül, még a kapitány által se engedi magát lenyomni, kiváltképp, ha Taináról van szó. Sokféle szerelmi sokszögről olvastam, de olyannal ezelőtt nem találkoztam, ahol a főhős számára a legnagyobb konkurenciát egy KARD jelenti. Elsőre nevetségesen hangozhat, de higgyétek el, Zorach van annyira féltékeny és területvédő, hogy az összes természetfeletti alfahím bemenekül egy védett sarokba előle. :’D Taina és Calderon párosának már az előző kötetben is nagyon szurkoltam, ez most se változott. Döcögősen találtak egymásra és bőven akadtak félreértések, de nekem mindig nagyon mulatságos azt olvasni, hogy két ilyen kemény egyéniség ennyire nagy szamárként viselkedik. Nagyon erős, okos és határozott karakterek, akik egy súlycsoportban vannak, így az a veszély se áll fenn, hogy az egyikük mellett elhalványulásra kényszerül a másik. A szenvedélyességükből kifolyólag az benne van a pakliban, hogy úgy Ferrero-módra egymás torkának ugranak minden ötödik együtt töltött percben, de még menthető a helyzet, ha lassan ölő mérget használnak… Tudják, mikor kell a kis privát csatározásaikat berekeszteni, félelmetesen hatékony párost alkotnak, semmi sem állhat az útjukba. ;) Külön-külön is fenomenálisak, de együtt… az valami elképesztő, amit úgy alakítanak. A legnagyobb közös hadműveletük keretében például kiharcoltak még maguknak egy „érdekházasságot” is.
Calderon apját már korábban is csíptem, de ezzel a résszel kiüthetetlen helyet szerzett magának a kedvenceim között Enterno :3 Amikor néhány kijelentése olyan irányba ment, hogy meg találné torpedózni Taina és Calderon kapcsolatát, nem volt a szívem csücske, de azon kívül megkockáztatom, hogy még jobban megszerettem,mint a fiát. Sőt, összességében az egész Ferrero famíliáért rajongok, elképesztő figurák egytől-egyig! :D A Házak őket vetik meg a legjobban, őket tartják a legnagyobb léhűtőknek, de igazából ők a legnagyobb koponyák mindenki közül. Megvannak a furcsaságaik, a piperkőcségük néha-néha komolyan röhejesen mértékeket öltött, de észbontóan jó játékosok :D És a legnagyobb franc mindannyiuk közül egyértelműen Enterno, széles vigyorral olvastam a merész, sokszor meglehetősen tiszteletlen beköpéseit. Valamiért mindig azonnal megvesznek maguknak a hozzá hasonló karakterek, akik ilyen bámulatosan rángatják zsinóron a többi szereplőt. *-* A császárhoz fűződő kapcsolatánál éreztem olyan szinten egy ¬¬¬¬¬¬enyhe Shadow&Bone beütést, hogy szerintem ebben az esetben sem annál van igazából a hatalom, aki a trónon ül. :D
A helyzetet jól szemléltetik a következő mondatok, amiket a herceg intézett a császárhoz:
„A gróf szavai nyomán a fehérből is fekete lesz. Mire befejezi, nem csak a lányt viszi, de hálából még egy bolygót is neki adsz.”
 Való igaz, a kedves papa nagyon jól tudja csavarni a szavakat, akármilyen rázós helyzetből kivágja magát és a többieket, ha az utóbbi helyzet áll fenn, akkor annyira magától értetődően vág közbe a beszélgetésbe valami oda nem illő semmiséget, hogy a manipulált és sokszor a mentett félnek sem tűnik fel, direkt terelés történt. Nem csodálkozok, hogy a maga módján annyira kedvelte a császár is, hiába fenyegette folyton miheztartás végett a lefejezésével, az ő karizmatikus, vicces, egyszerre modortalan és hihetetlenül elegáns stílusából adódó személyes „báj” ellen nem is létezik megfelelő védettséget biztosító energiapajzs. :3 Amikor kiderült, hogy a felesége gyújtogatása közben megsemmisült néhány műkincs és ő elsírta magát, akkor hiába sajnáltam szegényt, nem bírtam megállni nevetés nélkül xD De ahogy Sylvester Stallone mondaná; mindenkinek megvan a maga dilije. Nagyon jó lenne egy kötet vele a főszerepben <3
Másik nagy kedvencem lett Matteo a családból, akiben sokkal több rejlik, mint amit elsőre, sőt sokadszorra is sejtene az ember. Eleinte, a szórakozott viselkedése és a fura, hóbortos öltözködése miatt egy veszélytelen bohócot látnak csak, ha ránéznek, de később kiderül, hogy nem hiába annak a Háznak a tagja, amelyiknek… :D A szamurájokat se lehet leszólni a sikertelen intézkedéseik miatt, de őket se… a jövőben retteghetnek a Galaktikában, ha ez a két csapat egyesíti az erejét. Calderonhoz és Enternóhoz hasonlóan ő is nagyon ért a rendezkedéshez, amikor az utóbbi időlegesen kikerült a képből, precízen eloszlatta a nagyobb hullámokat és megakadályozta a közelgő katasztrófákat. Ráadásul humora is van, hatalmasat nevettem, amikor a vége felé Oregonnal beszélt és elmondta neki, csak azért festette rózsaszínre és lilára a körmeit, hogy ingerelje Terra tábornokot, mert homofób a drága . xD
Elena grófnő és Ferdinánd sem piskóta, ha össze kell magukat kapni… de velük kapcsolatban végig volt egyfajta ellenérzetem. Calderon anyja félelmet keltő látvány lehet, ahogy a legyezőivel harcol és biztosan nem semmiért volt annyira oda érte Enterno, de nekem nem sikerült egy percre se megszeretnem a nőt :P
Huh, az első oldalakat olvasva el nem tudtam volna képzelni, hogy egyszer meg fogom szeretni a Békanyál legénységének a tagjait. Csak egy csomó szemellenzős nőt láttam, akik nem hajlandóak logikusan gondolkozni és belátni, nem Calderonnal kéne üvöltözniük, hanem a drága párjukkal, mert mint ahogy fentebb említettem, a gondot, ami miatt hetekig állt a bál, egyedül ők okozták. Calderon példásan helyt állt, ameddig Taina nem jelent meg, hogy normalizálja a helyzetet, a japán lány közbelépése után hihetetlen változáson mentek át a Békanyál tisztjei. Eleinte sokat hápogtak a megszorítások miatt, de szükségük volt rá, hogy megszűnjön az a zűrzavar, ami kialakult, olyan rendezetlen körülmények között csoda, hogy még minimálisan is bírtak dolgozni… O.o Az is nagy szerencséjük, hogy nem hagyta magát Calderon elüldöztetni, mert biztos nem találtak volna még egy olyan kapitányt, aki ennyire normálisan áll hozzájuk és a gyerekeikhez is.
Alionnal, a navigátorral kapcsolatban tört meg nálam a leghamarabb a jég, kedveltem a nőnek azt a nyugodt, józan, részben kimért, részben cinikus stílusát, amivel hagyta, hogy darabokra szedje a többi tiszt a történet eleje tájékán Calderont… Már az első közös jeleneteiknél éreztem, hogy lesz valami közte és Oregon között, a végére be is ért a dolog. :D Sokáig Sod professzor volt a legellenszenvesebb az egész pereputtyból, de lassan, fokozatosan változott a véleményem róla, ahogy jobban megismertem. Az kifejezetten egy jó megjegyzés volt a részéről, amikor azon sopánkodott, hogy nem halhat meg, mert nem veszhet csak úgy kárba annyi intelligencia, mint amennyi neki van. Rory és Dragon eleinte igazi csirkefogók voltak, olyan típusú kölykök, akiktől minden tanár retteg, akik rajszögekkel tömik tele az illető párnáját a székén és ragasztót öntenek a táskájába… Ebben a felállásban mondjuk a ragasztó a székre került és ezért kényszerült Calderon lepedőben flangálásra, de a lényeg ugyanaz. Kreatív és okos gyerekek, csak kicsit nehezen kezelhetők. Taina és Calderon viszont rájött arra, hogyan lehet hasznosítható irányba terelni ezt a bizonyos kreativitást és bebizonyosodott, akármit mondd Rory anyja, megvolt a haszna annak a sok számítógépes játéknak :D Dejneka volt az a személy, akit a könyv legvégéig sem bírtam igazán hová tenni, utáljam vagy szeressem. Már az első megmozdulásával negatív érzéseket váltott ki belőlem, egyszerűen undorítónak tartom, ha valakiben ennyire nincsen önérzet, hogy így felkínálja magát… A későbbiekben sokszor voltak közönségesek a megnyilvánulásai, idegesített benne, hogy egy kiemelkedő harcos létére, aki hasonlóan kiemelkedő képességgel bír, csak egy valamire tud gondolni. Nem mondom, hogy a kedvencem lett ő, mert nem így van„, de egy idő után megszoktam. Egy hangyányit pozitív irányba billent az őt felmérő mérlegem, amikor odaállt Calderon elé a az idióta főnemesek kezdetű monológjával. Szüksége volt rá a kapitánynak, hogy valaki verbálisan jól megrázza végre és rámutasson, hülyén viselkedik.
Oregont ebben a részben nagyon csíptem, szerencsétlen rengeteget feszengett a nemesi társaságban és végül meg is kapta érte a méltó, életre szóló büntetését… xD Az a kegy, valóban egy olyan kitüntetés volt, amitől annyira irtózott ő, mint a Ferrerók a rossz szabásmintájú bricsesszel. Azokkal a szóvirágokkal és modoros kötéltáncokkal Oregon nem tudott mit kezdeni, amit Calderon apja is járt, de nagyon bátor, hatalmas szakértelemmel bír, helyén van a szíve és tud bánni azokkal az emberekkel, akik az ő hatáskörébe tartoznak. Továbbá van értékrendje is, nem hiába gondolt mindig egyfajta atyáskodással Calderonra és Tainára, a két kedvencére. Jól felmérte a megfelelő személyeket, felismerte bennük a csodálatra méltó tulajdonságokat. A többi szereplő jóvoltából sokszor került kellemetlen, abszurd szituációkba, de amennyire tellett tőle, nagyon jól kezelte az ügyeket… a sokk nagyságától függően. Az a jelenet egy életre beleégett a retinámba, amikor Beller bejelentette, hogy a lánya keresi, ő meg köpni-nyelni nem tudott, mert esküdni mert volna rá, az utóbbi negyven évben nem csinált gyereket. xD A veteránokkal több ízben megcsillogtatta a tudását, de a legjobban akkor érződött, mennyi tapasztalata is van, amikor a császár hajóján a kezébe vette az irányítást. Ha Fay nem ad neki zöld utat, biztos egyikük se jött volna el onnan élve.
A császárban végig volt valami ijesztő, ha valaki egyik másodpercről a másikra, ekkorát változtat a hangulatán, egyszer fenyegetőzik és uralkodói tekintéllyel dühös, aztán meg nekiáll nevetni, akkor kell lenni valami gikszernek a fejében… O.o Ez a következő generációnál, a fiánál ütközött ki a legerősebben, a csávó egy életképtelen hólyag. Romlásba dől a Birodalom abban a pillanatban majd, amint átveszi az irányítást az apjától, ha a Ferrerók nem veszik ki még jobban a részüket a gyeplő tartásából…
Henna egy olyan főgonosz, akit jogosan utálhatna az olvasó, mégsem képes rá, mert akármit is csinál, mindig felmerül a lehetősége annak, hogy nem azon az oldalon áll, mint ami mellett állást foglal. Ami azt jelenti, hogy konkrétan saját maga ellen dolgozik… ugyanis több jel mutatott arra, hogy titokban segíti a főszereplőket bizonyos szempontokból. De többet nem árulok el, bonyolult jellem, majd mindenki szépen belekerül a mélyvízbe és eldönti, mihez kezd vele :D
Tainát már itt-ott megemlítettem az értékelésemben, most elérkezett az ideje, hogy maximálisan rá irányuljon a rivaldafény, hogy övé legyen a főszerep. A lány egy igazi zseni és nem győzök ámulni az önuralmán, elismerésre méltó, ahogyan azt a bánásmódot tűrte, amiben a nagyapjánál része volt. A helyében biztosan megőrültem volna ebben az „engedelmesen hallgatok, mert a fejesek szerint az a dolgom” fázisban. Ő viszont a hagyományok vérlázító áthágása nélkül is érzékeltette, hogy egyes helyzetekről és az intézési módjaikról mi a véleménye, továbbá azt sem tűrte, hogy ostobának vagy tehetetlennek tartsák, ami nagyon tetszett benne. Nem vasvillát és öklöt lengetve, hanem nyugodt formában, de kiharcolta magának a tekintélyt, ami megilleti őt és az oldalak fogyásával ezt egyre erősítette is. Amit a mellé álló szamurájok növekvő száma is bizonyított. Ameddig Calderon Dejnekáék jóvoltából folyamatosan ette a kefét és még repetázott is, addig Tainának a Japán fronton kellett helyt állnia. A sorozat első részében már többször meg lett említve, Mamamoto nagypapa abbéli szándéka, hogy eltakarítsa a lányt a flottától és „normális” japán nőhőz méltóan férjhez adja egy szamurájhoz, akit aztán élete végéig alázatosan szolgál. Most érződött igazán csak, mennyire súlyos is ez a helyzet, ugyanis a Galaktika életéből teljesen ki akarta vonni a lányt az öreg, kezdve a Wellston hőseinek kitüntetési ceremóniájáról, pedig Taina lett közülük az egyik legnépszerűbb az emberek körében. A lánynak nem voltak illúzió, tudta, ha sokáig tűri ezt a felállást, akkor soha nem fog újra űrhajóra jutni, nem válthatja valóra az álmát és mellesleg Calderonnal sem melegedhet jobban össze. És nem is Taináról lett volna szó, ha nem áll azon nyomban a sarkára, pillanatok alatt összeállított magában egy bravúros szökési tervet, ami több beérkező problémát is számba vett, majd ezt bravúrosan végre is hajtotta. Ekkor még azt hittem, az Illatos bolygóról való távozása lesz az itteni főműve, de később többször is sikerült felülmúlnia saját magát. Mint utólag kiderült, az évek során Takoma bácsi rejtetten felkészítette arra, mit tegyen, ha olyan veszély fenyegeti, ami miatt lesz kezdetnek egy, majd később rengeteg, külön bejáratú testőre, így jól tudta kezelni a „szamurájok lelkét”. Tudta mikor kell határozottabbnak vagy egyenesen kíméletlennek lennie Agurival szemben ahhoz, hogy ne okozzon gondot a nagy túlféltése közepette se neki, se saját magának. Tainának olyan egyedülálló életútja van, amit sok történelmi személy megirigyelhet, a neves szamuráj családba született lány csatlakozik a flottához és egyszerű tisztként egyre nagyobb megbecsülést ér el, míg nemzeti hős nem lesz, majd egy igazi keleti úrnő, aki felé azok is tisztelettel fordulnak, akik eleinte irányítani próbálták. Tartottam tőle, hogy az Agurival való belsőségesebb, a nem japánok számára nehezen érthető kapcsolata egy kedvezőtlen fordulatot vesz és veszélyezteti azt, ami Calderonnal kialakulhatna, de nem okozott csalódást sem Taina, sem az írónő. Bármennyire is arra mutatott minden jel, esélye sem volt egy ha ló nincs, jó a szamár is , mélypont fellépésének, ami sajna az övékéhez hasonló, nehezen induló szerelmeket általában jellemzi. A kardtáncnál és a császárnak adott ultimátumnál kifejezetten badass volt :D
Taina húgait nem igazán sikerült megszeretnem, látványosan alacsonyabb szinten vannak minden tekintetben, mint a nővérük. Ők azok a visongató, ütődött tini lányok, akikkel ki szokták parodizálni az adott korosztályt, nem gondolkoznak logikusan… nem akarják többre vinni… Túl röghöz kötöttek minden szempontból. Olyanok, akiknek ha azt mondja valaki; ugorj, akkor ugranak. Taina és ők ég és föld.
Aguri a plázában előadott műsorával elég mélyre ásta el magát nálam, de a célszerszámot úgy tűnik, nem hajította el ezek után túl messzire, ugyanis szinte észrevétlenül megszeretette magát velem, amikor már nem megölni, hanem segíteni akarta a későbbi senseijét. Gyökeres változáson ment keresztül, vér komolyan vette az esküjét, minden erejét arra fordította, hogy óvja Taina életét az arra törő többi harcostól és, hogy a bérgyilkosok leszerelésén kívül is ott segítse, ahol csak tudja. Sokáig nagyon stabil támaszpontot jelentett a lánynak, egyszerre volt kifogástalan testőr és megértő barát, aki előtt nem kellett görcsösen tartania magát. Meglepődtem, hogy az Illatos bolygón még határozottan ellenszenves fényben feltüntetett karakterből hogyan formált az írónő egy ennyire szerethető valakit. :) Az elkötelezettségének a mélysége gyakran ingázott a rémisztő és a nevetséges között, ugyanez a társaira is igaz volt, még belegondolni is durva, hogy annyira védeni akarják a mesterüket, inkább alva elalszanak az ajtó melletti növények mögött állva, minthogy megkockáztassák, valaki rátörjön, ameddig pihen… Ezzel a magatartással a tiszteket is az őrületbe kergették, ameddig Calderon javaslatára Taina fel nem szólította rá őket, hogy naponta egy órát legyenek kedvesek is. Az akcióik kivitelezésén sokszor felnevettem, leginkább akkor, amikor a történet vége felé tömegesen elszaporodtak a japán, karddal felszerelt turisták a fontosabb középületek környékén xD Nagyon sajnálom, hogy Taina és Calderon nászéjszakája végül csak nem került be ebbe a kötetbe, komolyan kíváncsi lettem volna rá, hogyan is bírják majd azt kivitelezni, miközben a szamurájok ott állnak az ágy előtt és bámulják őket… :D Nos, annyi biztos, hogy határozottan bizarr együttlét kerekedett volna belőle…
Örültem Mara családjának a felbukkanásának is, Ella most is olyan volt, mint egy nagy köteg napsütés, Franknek meg sikerült a lehető legalaposabban demonstrálnia, hogy mennyire empatikus.
Oda voltam érte az első sorától az utolsóig, remélem lesznek még további kötetek is… *o* Matteao megjegyzése elültette a bogarat a fülemben arról, milyen háborús fenyegetettség törne ki akkor, ha kiderülne, Taina gyereket vár…
Borító: 5/5* – Álomszép és nagyon jól mutat az első kötet mellett. Nem túl zsúfolt, mégis megjelennek rajta a fontosabb elemek a színek élénkek és bár ezek a narancsos árnyalatok könnyen keltenének harsány hatást, mégsem válnak azzá. Nagyon harmonikus az összhatás.
Kedvenc karakterek: Taina, Calderon, Enterno, Matteo, Oregon, Aguri, Takoma bácsi
Legutáltabb karakterek: a herceg, a Fay-ek, Mamamoto nagyapa
Kedvenc részek: az, ahogy Calderon eltávolította a Hazan-ról Tainát, Enterno jelenetei, Calderon lepedős vonulása, Matteo magyarázata a színekről, Taina menekülése az Illatos bolygóról, a veteránok akciói, az, amikor a szamurájok turistának álcázták magukat, Taina hajlongása a császár előtt, az, amikor Oregonhoz beállított a „lánya”, a Ferrero kardok összeismertetése Zorach-kal, a kardtánc, Taina és Calderon esküvője, Alion és Oregon utolsó jelenete
és igazából felsorolhatnám ide az összes jelenetet, de a helyetekben nekem se lenne türelmem végigolvasni, so megállok
Mélypontok: Nagyon rövid, Elena a viselkedése, a tisztek magatartása a regény eleje tájékán.
Szerelmi szál: Bőven vannak célzások, Taina meg Calderon között izzik a levegő, de inkább csak kölcsönös játszadozásban merül ki ez a szál a körülmények miatt. Hozzávetőlegesen 16-os karika.

Ha felkeltette az érdeklődéseteket ez a csoda, akkor ITT meg tudjátok rendelni :)
A kódolás a HunHowrse weboldal Layout Generátorával készült | Készítette: Gothic01

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése