2017. február 17., péntek

C. S. Lewis: The Magician's Nephew - A varázsló unokaöccse (Narnia Krónikái 1)

Sziasztok! :) Ma egy igazi klasszikus sorozat első kötetéről írtam, aminek a szerzője egy olyan világot tárt az olvasók elé, aminek a nyomán gyerek és lélekben gyerek felnőttek ezrei másztak be a ruhásszekrényükbe, téve egy próbát: hátha ők is Aslan országában kötnek ki a beszélő állatok és a faunok között. :)


Fülszöveg:
Tudni szeretnél valamit Narniáról? Ez az a birodalom, ahol megszólalnak az állatok, ahol a legváratlanabb pillanatban egy boszorkány karmai közé kerülsz, ahol a Jó akaratából új világ születik. Ahová véletlenül keveredik a két barát: Digory és Polly. Ha kinyitod a könyvet, őket kísérheted el e titokzatos világba. Abba a világba, ahol semmi sem lehetetlen.

created by HunHowrse Layout Generator on 2017-02-15 22:32:44
Kezdésként megnyugtatok mindenkit, hogy a könyv hosszából kifolyólag ezúttal nem egy olyan terjedelmű értékeléssel álltam elő, aminek a végigolvasásakor beőszültök.
Vannak igazi klasszikussá vált fantasy-k, amiknek a híre életében legalább egyszer eljut mindenkihez attól függően, hogy az illető szokott-e olvasni a műfajban vagy nem. Ilyen a Harry Potter, a Trónok harca, a Gyűrűk Ura és természetesen a Narnia is, amit a kötetek hossza miatt eddig következetesen kerültem. Az utóbbi időben mégis piszkálta a csőrömet, hogy én ezt a sorozatot kihagytam az olvasási pályafutásomból, hiányérzetem támadt. Kicsit olyan volt, mintha valaki úgy tanulna meg biciklizni, hogy közben nem ütközik neki egy parkoló autónak se és nem zuhan bele egy árokba vagy szúrós bokorba se nekem ebből mindhárom megvolt többször is, némi sorrendbeli változtatással kizárólag a monotonitás elkerülése végett. Ezzel az érzettel párhuzamosan egyre több kedvenc regényemben bukkantak fel célzások az országról, amit egy ruhásszekrényen keresztül lehet elérni és megtudtam, hogy a történetvezetési sorrend szerinti első kötet 1955 óta létezik. Azt meg még az olvasásra ösztönző indokok között nem is említettem eddig, hogy mennyire imádtam a második rész alapján készült adaptációt első nézés után annyira rákattantam, hogy a legközelebbi ünnepre már szereztem is egy összesített kötetet, ami tele volt gyönyörű illusztrációkkal, lapozáskor 3D-s nézetbe emelkedő elemekkel, illetve elhúzható csíkokkal és felhajtható hasábokkal, amik alatt rövid információk vagy újabb képek rejtőztek … Hivatalosan is tarthatatlanná vált a számomra ez a Narniátlan állapot, így belevágtam A varázsló unokaöccse c. részbe.

Annak, hogy ilyen későn csöppentem bele C.S. Lewis világába, megvolt az ára, hiszen végig érződött, hogy ez a sztori alapjában véve gyerekeknek íródott, én pedig annyi éves fejjel, amennyi most vagyok, egyszerűen kiestem a célközönség soraiból. Leírásokból többet is el bírtam volna viselni és a világfelépítést egy kissé sarkítottnak tartottam, a karakterekkel együtt. De a korosztályt, aminek a mű lett szánva, bizonyára nem érdekelte volna a hosszas fejtegetése annak, hogyan születhetett meg Narnia, mi a pontos működési elve a világok közötti köztes teret szimbolizáló erdőnek vagy, hogy technikailag hogyan képesek megtanulni a varázslást olyan emberek is, akiknek nincsen mágusvér az ereikben. Őket pont azok a dolgok untatták volna, amikkel kapcsolatban én szükségét éreztem a bővebb elemzéseknek, részletesebb információknak. Az író egy új, varázslatos világba kalauzoló, de mégis könnyed, kalandos és vicces történetet akart az olvasók elé tárni, amiben van olyan mennyiségű és mélységű izgalmas meg „ijesztő” rész, ami fordulatosságot biztosít a sztorinak, de nem áll a happy endnek az útjába. Valamit, ami beszippant annyira, hogy elfeledkezel róla, egy fotelben ülsz a saját otthonodban és elhiszed, valahol megtalálhatod a te saját Narniádat. Ezeknek a feltételeknek maximálisan eleget tett Lewis, mesteri munkát végzett és biztos vagyok benne, ha tíz-tizenegy éves lennék, akkor annyira rajonganék a könyvért, amennyire megkérdőjelezhetetlenül meg is érdemelné. :))) A fogalmazásmód egyszerű, mégis nagyon olvasmányos, finoman szólva nincsen bőven bánva a leírásokkal, a célközönség 500 oldalas „téglát” sem fogadott volna örömmel de filmszerűen jelennek meg az olvasó előtt az események. Tetszett Lewis stílusa, az, hogy bár a regény rövid, mégsem összecsapott. Azért meg végképp megemelem a cilinderemet az író előtt, ha szerzek egy olyat, ami Slash-nek van, amiért kitalált egy olyan világot, amihez hasonló azóta se született. Amit nem is lenne értelme leutánozni, annyira egyedi.
Még egy nappal a kötet befejezése után se győzök csodálkozni, hogy hogyan pattanhatott ki egy ilyen ötlet valakinek a fejéből, főleg abban az időben, amikor azért nem volt olyan könnyű ilyen témában ihletet és adatot gyűjteni. Az ország, amit beszélő állatok, faunok és más mesebeli lények laknak, mára ikonikussá és felejthetetlenné vált. Minden apró momentuma rendkívül érdekes és különleges. Tetszett, hogy nem csak Narniát és annak születését lehetett megismerni, hanem a világok közötti erdőt és egy már elpusztult világot. Az a bizonyos erdő nagy kedvencem lett a könyves helyszínek óriási palettáján, ha úgy vesszük, a tavaival olyan, mint egy dimenziók közötti vasúti pályaudvar, aminek a peronjairól azaz tavaiból akárhová el lehet jutni. Az író megtalálta a módját, hogy röviden és tömören összefoglalja, milyen elv alapján működnek azok a zöld és sárga gyűrűk, amik lehetővé teszik itt az utazást. Jót nevettem, amikor a gyerekek megláttak az erdőben egyikét azoknak a tengeri malacoknak, amik Andrew bácsi kontár kísérleteinek a következtében az erdőben ragadtak. :D Charn egy olyan világ, ahová akkor se utaznék el egy rövid vakációra, ha valami kihagyhatatlan, még a hülyének is megéri kaliberű akcióval állnának elő az utazási irodák. Még abban az esetben sem, ha garantálnák, hogy senki sem kondítja meg a harangot. De nem is azért szőtte bele a történetbe Lewis, hogy létrehozza az álom-üdülő paradicsomot , hanem, hogy megismertesse az olvasókat a boszorkány háttértörténetével, felmenőivel. Ezt hatalmas kár lett volna kihagyni.

A karakterek nagy része szerethető volt, Digory Kirk rendelkezett azokkal a bosszantó tulajdonságokkal, amik az ifjúsági regények hőseit jellemzik, de mivel Polly észhez térítette, ha kezdett hülye lenni, ez nem hatott idegesítően. Ő összességében egy jószívű, erős igazságérzettel rendelkező, talpraesett kölyök. Vigyorogtam egy sort, amikor azt mondta, hogy ha idősebb lenne, akkor jól képen vágná a bácsikáját a viselkedéséért. Meg kell zabálni a srácot, nem? xD Polly-val már nehezebben vergődtem zöldágra, párszor indokolatlanul nyávogósnak találtam, de nagyrészt reálisak voltak a reakciói. Ha nem olyan kalandvágyó embereket veszünk alapul, mint amilyen Digory is, akkor szerintem mindenki rögtön hazahúzta volna a csíkot, amit lehetősége adódott volna rá ahelyett, hogy fejest ugrik teljességgel ismeretlen világokba, ahol tényleg ¬_akármi_ érheti a megérkezés után. És ebben a szituációban meg végképp nem elhanyagolandó tény az, hogy a főszereplők gyerekek. Polly-val kapcsolatban leginkább az zavart, az író időnként nagyon eltúlozva mutatta be azokat a lányos vonásokat, amiket elengedhetetlennek ítélt egy kislány karakteréhez. Igazából mindketten egész korrekt főszereplők voltak, kölcsönösen fenéken billentették egymást, amikor valamelyikük magatartása kezdett nevetségessé válni. A gazdát és a lovát rögtön a szívembe zártam, sokat nevettem az előbbi beköpésein, főleg, amikor Narniában megszólalt a az említett paripa és ő megjegyezte, hogy nem hiába mondogatta, annyira okos ez az állat, mint az emberek, már beszélni is tud! xD Egyedül a tájszólással elejtett mondatainak a kibetűzéseivel akadtak problémáim, hajnalban való olvasáskor ez nagyon komoly próbatételnek bizonyult. Aslan-t megkedveltem, de az oroszlánt bizonyos tekintetben ennek a történetnek az Albus Dumbledorejának lehet nevezni tudom, hogy a nagymacska gyakorlatilag előbb „létezett”, mint a varázsló, de Dumbledore-ral hamarabb ismerkedtem meg, így célszerűbb ebben a formában hasonlítani őket egymáshoz. Jóságos és azoknak a szereplőknek, akik nem a gonoszok ligájában játszanak jót akar, csal „tapasztaljanak és fejlődjenek a gyerkőcök” címszóval odasóz mások nyakába olyan világmegváltó feladatokat, amiket ő maga is elintézhetne, méghozzá könnyebben. De egye fene… az ilyen védelmezőknek biztos olyan velejárója a tanító bácsi szindróma , mint a szemészeknek a szemüvegesség. :P :D A fehér boszorkány egy jól sikerült negatív karakter, akit kedvére utálhat az ember, de van benne annyi manipuláló készség, hogy viszonylag hihetőnek tüntethesse fel az elméleteit. Andrew bácsi leegyszerűsítve egy megveszekedett őrült, de ettől nem válik ijesztővé az olvasók szemébe, az író igyekezett viccesebb színben feltüntetni ezt az őrültséget.

Nem elhanyagolható vonása a kötetnek a viccessége sem, az író az egyedi alapötletet és a kedvelhető szereplőgárdát jó adag humorral is megkoronázta. A fehér boszorkány sárkányos vagy Letty néni részeges megjegyzése a komolyabb, vészjóslóbb helyzeteket is úgymond oldották. Nekem a poénos részek közül ez a személyes kedvencem:
„ – Mármost, uram – szólalt meg hivatalos komolysággal a buldog –, tisztázzuk, mi maga voltaképp? Állat, növény vagy ásvány?”
Azt hiszem kijelenthetem, hogy ez a mondat vált a kedvencemmé, minden alkalommal elmosolyodok rajta, amikor meglátom valahol.

A legjobban úgy lehetne jellemezni A varázsló unokaöccse c. könyvet, mint egy erős előzménykötetet a későbbiekre nézve. Megtudja az olvasó, hogy a sztoriban még gyerek Kirk professzort, akihez a háború alatt elutaztak Lucy-ék, milyen szálak kötik Narniához. A fehér boszorkány háttértörténete teljesebbé teszi a karakterét, mint ahogy a többi információ is komplexebb képet ad a világfelépítésről. Kiderül az oka, miért pont az embereknek, négy embergyereknek kellett megmérkőzniük Az oroszlán, a boszorkány és a ruhásszekrény idejében Jadis királynővel. Ezen kívül arra is fény derül ebben a részben, hogy hogyan került a lámpaoszlop Narniába és, hogy miért lehet a ruhásszekrényen keresztül eljutni oda. Aslan utolsó mondataival pedig az író egy szép előrevetítést tett a második világháborúra, ami a következő részben már tombol is Angliában. Talán mindent egybevetve ez az összekapcsolódási pont fogott meg a legjobban, ez tette a legütősebbé a könyvet.

Borító: 5/5- Nagyon szép a zöldnek ez az árnyalata, megjelennek rajta a kötetre legjellemzőbb elemek, mégsem tűnik zsúfoltnak.
Kedvenc szereplők: Frank, Digory, Aslan, Polly, Szamóca, a bulldog
Legutáltabb szereplők: – egyelőre a negatív karakterek nem voltak annyira rémesek, hogy ide lehessen őket sorolni
Kedvenc részek: az, amikor a bulldog feltette a már fentebb bemásolt kérdést, Letty néni részeges megjegyzése, amikor a fehér boszorkány elmondta milyen sárkányt akar, amikor a fehér boszorkány a lovas kocsival randalírozott, az erődben játszódó jelenetek.
Mélypontok: a rész rövidsége és az, hogy nem lett jobban részletezve a világfelépítés.
A kódolás a HunHowrse weboldal Layout Generátorával készült | Készítette: Gothic01

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése