Wendy Higgins: Sweet Temptation - Angyali kísértés (Angyali gonosz 4)

Sziasztok! ^.^ A legújabb Angyali gonosz kötetről, az Angyali kísértésről írtam. Végre valahára igazán a sűrűjébe áshatjuk magunkat az óriások világának, sötét és mocskos bugyraiba...Kaidan Rowe, a Bujaság Hercegének a fiának az idegenvezetésével.

Fülszöveg:
Az ​​ellenállhatatlan rosszfiú, Kaidan Rowe sohasem akart pénzt, népszerűséget, zenei tehetséget vagy csinos csajokat. Ám óriásként, azaz a démonhercegek gyermekeként mégis mindez az ölébe pottyant. Ő a bujaság hercegének fia, sokat tanult az apjától, és így a szenvedély és a csábítás mesterévé, az érzékek irányítójává vált. Kaidan nagyon jó volt abban, amit csinált. Egészen addig, amíg nem találkozott az okos, bátor és elképzelhetetlenül jóságos Anna Whitt-tel…
Kaidan mindent megtesz, hogy a lány átadja magát a bűnös élvezetekkel teli életnek. De Anna látszólag teljesen immunis a fiú csáberejére. Egy bukott és egy őrzőangyal lányaként többre ösztönzi Kaidant, mint amennyit valaha is megérdemelne. Ám a szívnek nem lehet parancsolni. Kapcsolatuk épp annyira kínzó, mint amennyire szenvedélyes, mivel egy óriásnak tilos szerelembe esnie. Bár Kai minden erejével próbálja elkerülni, egyszerűen nem bír távol maradni Annától, és Anna sem tőle.
Annának kiválasztottként el kell tüntetnie a démonokat a föld színéről. De azt is elhatározza, hogy minden óriást megment a sötét élettől. Ezért egyesíti erőit Kaidanével, hogy legyőzzék a zsarnok herceget. Kaidenre az eddig legkeményebb harc vár, a szív csatája.

created by HunHowrse Layout Generator on 2017-01-18 23:44:28

Egyértelműen a sorozat legjobb kötete, ez biztos. <3
De, hogy ennek fényében miért annyi pontot kapott, mint az első három rész? Mert bármekkora felüdülés is volt Kaidan szemszögéből olvasni, akivel sokkal jobban egy hullámhosszon voltam, mielőtt félreértés esne nem a munkájával kapcsolatos ösztöneit illetően „>.< mint anno Annával, egy idő után előjöttek azok a kellemetlen elemek, amik az "alap” sorozatban is zavartak. Első körben, amit nem értettem, az az írónő figyelmeztetése volt a kötet elején, aminek a lényege az volt, hogy ez sokkal durvább és sötétebb sztori szóhasználat és részletek terén is, mint az előző részek, illetve, hogy ahogy öregszenek a szereplők, úgy változik a kifejezéstár is. Ez mégis miért kellett? Szerintem, aki nem bubifóliával körbetekert fejjel olvasta az első három részt, sejthette, hogy Kaidan gondolatai nem annyira csipkések és rózsaszínűek, mint az Annáé… Felesleges mentegetőzni, amiért egy kötet erejéig nem a korábban megszokott kislányos stílust hozta, hanem azt, amivel hiteles lesz Kai. O.o Ennek kb. annyi értelme van, minthogy Rowling minden évben bocsánatot kér a megölt szereplőiért. Ő az író, övé a döntés, hogy mit csinál, nem kell elnézés-köröket futni, ha meglép valamit a regényén belül, ami az Ő munkája. Na, de nézzük, mitől kívánta óvni Wendy az érzékenyebb lelkű olvasóit… Ebben a kötetben betekintést nyerhet az olvasó az óriások világának a brutálisabb részébe, – amiről Annának halvány fogalma sem volt, a többiek történetei ellenére se- a folyamatos rettegésbe, hogy a kedves apjuk mikor küldi őket a másvilágra egy hiba miatt, Marissa vállalkozásába és úgy összességében mindenbe, ami Kaidan munkaköréhez köthető. Kiderült, pontosan hogyan élte meg ő a közös utazásukat és, hogy hogyan telt el az Angyali szövetség idejében az a mérhetetlenül hosszú idő, ahol a falat kaparva könyörögtünk magunkban, hogy jöjjön már egy kis Kaidan Rowe. Az első harmaddal, az Angyali gonosz itteni verziójával tökéletesen elégedett voltam, pontosan azt kaptam, amit Kaidan-tól várni lehetett <3 *-* Pillanatok alatt elfogytak a „tömör” szöveggel teli, párbeszéd nélküli oldalak is, annyira imádtam a fejében lenni, talán azokat a részeket szerettem a legjobban, ahol csak az ő gondolatait olvashattam hosszútávon. Nagyon örültem, hogy ekkora szerepet kapott a zene, kiváltképp a fejezetek alatt lévő dalszöveg idézetek tetszettek, főleg a Skillet-es. Rögtön eszembe jutott az Akvárium Klubos koncert annál a fejezetnél. A fogalmazásmód viszont okozott egy pár homlokráncolást és szemöldökfelvonást, időnként úgy éreztem, ez a szóhasználat nem passzol egy ilyen vagány sráchoz, a fiatalos kifejezésektől nekem inkább csak gyerekes lett néha az összkép. :/ Először azt gondoltam, hogy a Scar után hat furcsának ez az éles váltás, de az emlékeim szerint én a popó , ruci , libuci van ilyen szó egyáltalán? és a hasonló kifejezéseket akkor sem használtam, amikor még babáztam, nemhogy középiskolában. Egy lánytól még talán elfogadhatónak találtam volna ezeket a dolgokat, de egy fiútól nekem elég gáz volt. :/ A szóismétléseket már elhanyagolható apróságoknak vettem ezek után, pedig olyan 70 oldal után már eljutottam arra a pontra, hogy sikítani fogok, ha újra meglátom a totál szót. xD De szerencsére három kötetnyi Kaidan-nek sikerült hellyel-közzel kárpótolnia ezekért a hibákért.^^
Gondoltam, hogy szeretni fogom, ahogy Kaidan mesél, de azt nem, hogy ennyire. Tetszett benne, ő felfogja, mekkora slamasztikában van mindannyiuk csak azért, mert az óriások fajtájába születtek, hogy emiatt elővigyázatos és, nem próbálja fényezni magát. Amikor éppen tahóként viselkedett, akkor beismerte és nem csinált úgy, mintha szerelem lett volna első látásra ami szerintem továbbra is egy nem létező dolog a találkozásuk Annával. Az útjuk során sokáig egyedül egy valami motiválta a lánnyal kapcsolatban és nem tagadta, szimpatikusabb volt ez az egyenesség saját magával szemben az áltatások helyett. Tisztában volt vele milyen adottságai vannak és ezek mit váltanak ki másokból, ezeket a hatásokat meg ki is használja, amikor tudja. Ettől függetlenül persze ő sem egy szörnyeteg, akármit is gondol időnként magáról és akármit is próbált vele beetetni Anna apja, a szolgálatoktól, amiket Marissa cégénél kellett tennie, elborzadt és próbált ellenkezni, ha Parzuph vagy a nő túllőtt a célon. Az már más kérdés, mennyire sikerült ez neki. Az ő nézőpontját a legjobban úgy lehet jellemezni, hogy reálisabb, nem úgy látja a világot, mintha egy rét lenne szivárvánnyal, aminek a végén egy csapásra megtalálják az arannyal teli kondért és minden rendbe jön. Ez abban is látszódik, hogyan látott egyes karaktereket, hogy nem ugrik vigyorogva az idegeneknek a nyakába. Szemét leszek, de nagy felüdülés volt a számomra például az, hogy Kopano egyes tulajdonságait nem agyonajnározva vezetik fel, hanem bosszantóan xD Annával meg vele kapcsolatban az átmenetet hiányoltam valamennyire, nem volt rá túl sok idő hagyva. Hosszú ideig masszívan idegesítőnek találta a csajt, majd változott a véleménye, kellő fokozatosság nélkül… Ezek után, a szerelem képbe kerülése után, a személyisége úgymond megindult lefelé egy lejtőn és maga a szerelmi szál is nagyon szirupos volt nekem most. Az Angyali szövetség alatt megmutatkozott a törődőbb oldala, egy darabig ez jó is volt, de hiányoltam azokat a momentumokat, amiktől Kaidan Rowe az Kaidan Rowe lesz. Az Angyali győzelemre szerencsétlen nagyon el lett puhítva, csak ritkán láttam viszont azt a srácot, akit a kötet elején kaptam. Lehet ezt sokféleképpen nézni, de Anna papucsot csinált belőle, könyörtelenül a saját igényeire formálta úgy, hogy ez egyiküknek se nagyon tűnt fel. Kezdetnek ott volt ez a gyerekes téma, elmondta Kai, mi a véleménye, Anna meg benyögte, hogy nincs belőle gond és ezt igazolandó, rögtön hátat is fordított neki az ágyon azzal a címszóval, „most már aludjunk”. Nekem ebből nem az jött le, hogy tényleg elfogadom a másik nézőpontját vagy esetleg megpróbálom észérvekkel megmagyarázni, miért lenne ez jó, hanem én nem így látom ezt, te meg érezd csak magad szarul, amiért nem hódoltál be . Zárójelben megjegyezve azt továbbra is egy mérhetetlenül hülye és felelőtlen lépésnek találom, hogy alig fél év nyugalom és annyi minden után, amin keresztül mentek, ennyi idősen csak úgy bevállalnak három gyereket. Ez nekem inkább tűnt egy fellángolásnak mindkettőjük részéről. Nem úgy tűnt, mintha felmérték volna, mivel is jár három kisgyerek felnevelése, pláne az ő munkakörükkel… O.o Aztán Kaidan feladta Anna miatt a zenélést is,- aminél számtalanszor meg volt említve, mennyire imádja a srác-mert ő folyton féltékeny volt a rajongók miatt. Hiába halt meg Raj, szerintem utána kereshetett volna egy másik bandát, ha Anna nem kavar be megint. Ezt lehet úgy is nézni, Kaidan annyira szereti Annát, hogy az ő igényeit száz százalékosan saját maga elé helyezi, ami nagyon szép dolog lenne, ha a másik fél részéről is működne ez a szándék. De igazából csak az volt, hogy Anna folyamatosan ráerőltette az akaratát és besértődött, ha valami nem úgy volt, ahogy ő elképzelte, miközben ő meg nem tett semmi hasonlót. -.-
Parzuph-ot, Kaidan apját és a többi herceget most még jobban meg lehetett ismerni, pontosabb kép jelent meg a kegyetlenségükről is. Arról, mennyire mocsok módon bántak a gyerekeikkel. A történet azonnal Kaidan gyerekkorában indul, amikor Parzuph magához hívja, kikérdezi tőle a bűnöket és megkezdi az igazi kiképzését a fiának. A fiának, aki reszket, mint a nyárfalevél és mélységesen meg van rémülve, hogy mi lesz, ha esetleg hibázik. Nem is tudom megmondani, melyikük a legnagyobb szörnyeteg, de Kope apja és Jezebet kitűnnek közülük a normálisságukkal. Anna apjáé volt a szervező szerep és ő járult hozzá talán a legjobban, hogy változások köszöntsenek be, de most, hogy részletesen látszott, hogyan viselkedett Kaidan-nel, mennyire mélyen megvetette csak azért, mert az apja fia, még unszimpatikusabb lett az öreg, mint eddig.
A fentebbiekből már kiderült, hogy Anna itt sem lett a szívem csücske, sőt. Az elején annak örültem, hogy Kaidan nézőpontjának köszönhetően végre a leányzó jelleme is úgy van tálalva, amilyen igazából, de a nagy szerelem kialakulása után ez a látásmód is gyökeres fordulatot vett úgy, hogy Anna meg szinte alig változott valamit. Kaidan-t is meg lehetett érteni, miért szerette meg, a körülötte uralkodó sötétségben Anna személyisége olyan lehetett, mint a napfény… de sokszor még így sem értettem, mit szeret rajta. Az Angyali gonoszban elvileg tizenhat éves volt a csaj, de szerintem szellemileg maximum ötnek felelt meg azzal, hogy mindenre rácsodálkozik és, hogy hiába győzködni az a vadbarom utastársa folyton figyelik, folyton veszélyben van , ő továbbra is gond nélkül, bizalommal bevetné magát az első olyan kamion rakterébe, amire azt pingálják, hogy „ingyen kiscicák elvihetők”. Ezt nem bájosságnak vagy tisztalelkűségnek nevezik, hanem mérhetetlen ostobaságnak. A Touch-ban is zavart Kale-ben ez a „meglepődök minden apróságon” szindróma, de így visszatekintve, ott még jogos volt, egész addigi életében fogva tartották. De Annánál? A legkevésbé sem. Nagyon szerencsés, hogy neki nem kellett megtapasztalnia a történet kezdetéig azt a csomó szörnyűséget, amin Blake, Kai és az ikrek keresztül mentek kicsi koruktól fogva, ez is lenne a normális. Viszont nem így sem érettem ezt a nagy jóhiszeműséget a világgal szemben, hiszen igaz, hogy neki normálisan teltek a napjai, de mégsem egy szatyorban élt! Vagy igen? Csak látott hébe-hóba nem is tudom, egy híradót, a kezébe keveredett egy újság vagy hallott másokat ilyesmiről beszélni, az iskolákban is tartanak előadásokat elővigyázatosságról egy bizonyos osztály után. Ezeknek a fényében mégis ki az, az idióta, aki elfogad egy italt egy sráctól, akit alig ismer úgy, hogy nem is tartja szemmel a kérdéses poharat? Fel a kezekkel lányok, akik abban a korban vagytok, hogy bulizni jártok és így csináljátok ezt! Ha nincsen Kai, akkor már az első fejezetekben megerőszakolták volna és utána fújhatta volna mindenki a démonok eltüntetését. „-.- Ez a magatartás nem "gyermeki naivságot” takar, hanem súlyos életképtelenséget és Patti helyében én biztos nem engedtem volna egyedül mászkálgatni ezt a csajt. Nem azt mondom, hogy például, ha vesz egy utcai árustól egy hot dogot, akkor azt kell feltételezni, meg akarják őt mérgezni, – az már az ellenkező véglet lenne- de kéne lenni benne annyi elővigyázatosságnak, hogy nem mosogat olyan elmélyülten egy lepukkant környéken, miközben életveszélyben van egyébként folyamatosan, hogy nem veszi észre, mögé lopakodott valaki. Ennyi erővel Kai tényleg lehetett volna egy szatír vagy egy rabló is, vannak helyek, ahol már öt dollárért megkéselik az embert. Ott megint megölhették vagy megerőszakolhatták volna, amiért ő nagy kegyesen elbambult, ha nincs mázlija. Már legszívesebben én is jól megráztam volna és rákiabáltam volna, hogy az istenért, vigyázz már magadra jobban, te ütődött, mert rossz nézni, ahogy vakon beleszaladsz a veszélybe! A második kötetnek megfelelő idő alatt szerencsére változott egy keveset, elővigyázatosabb, lett, de a hóeséses jelenetből ítélve még akkor is hajlamos volt csak úgy belebambulni a nagyvilágba. Az Angyali győzelemre ha jól rémlik, akkor talán 18 éves lett, én akkor neveztem volna belsőleg egy valamennyire elfogadható tizenkét évesnek. És emiatt még kínosan is éreztem magam egy kicsit a forróbb jeleneteiket olvasva Kaidan-nel, mert kicsit olyan volt, mintha azt követném nyomon, ahogy egy kb. 20 éves srác megpróbál megfektetni egy 12 éves lányt. O.o xD Fontos megjegyzés, ezentúl messziről elkerülöm a „gyermekien naiv” főhősnőket, mert csak kiakasztanak.
A mellékszereplők viszontlátása óriási pozitívum volt, nagyon örültem, hogy felbukkant Z, Marna, Ginger, Blake és még Kope is… bár vele kapcsolatban sem változtak a korábbi érzéseim. Kaidan Blake Santa Barbara-i házánál töltötte az ideje jelentős hányadát az Angyali szövetség alatt, így most az Irigység Hercegének a fia is nagyobb rivaldafényt kapott ^.^ Patti változatlanul édes volt, nyitottsággal és előítéletek nélkül fordult Kaidan-hez, nem úgy, mint Belial.
Azt már nem emelem itt ki külön, mennyire szeretem az alapötletet, mert a korábbi értékeléseimben, amennyire tudtam, szerintem megtettem :) Egyáltalán nem bántam meg, hogy elolvastam ezt a kötetet, a kritika így visszanézve kicsit negatívabbnak tűnik, de a felsorolt gyenge pontokat leszámítva nagyon szerettem, amikor pörögtek az események, ugyanúgy izgultam, mintha nem tudnám mi várható és Kaidan újra elvarázsolt.

Borító: 5/4- Ez tetszik a legjobban az összes közül, nagyon passzol a sztori hangulatához a sötétlila dominálása, de ez a pasi még mindig nem Kaidan ! >.< Ezután a fantasztikus utazás után a Bujaság Hercegének a fiának a fejében, csak még biztosabb vagyok benne, ez a csávó még Kaidan gyenge imposztora se lehetne :(
Kedvenc karakterek: Kaidan, Marna, Ginger, Blake, Z
Legutáltabb karakterek: a hercegek a két kivételt leszámítva, Marissa, Anna
Kedvenc részek: az a „harmad”, ami az Angyali gonosznak felel meg, amikor Kaidan zenélt, a szíriai út, amikor Parzuph elküldte Kai-t, hogy becstelenítse meg Annát, amikor Kaidan elkergette azt a galambot, amikor az utolsó csúcstalálkozón megkezdődött a harc
most per pillanat ennyi jutott eszembe, de a kismillió kiírt idézet igazolja, hogy több volt <3
Mélypontok: Anna erőszakoskodása, a főhősnő ostobasága, a szóhasználat gyerekessége
Szerelmi szál: Egy idő után nagyon szirupos lesz, de bizonyos elemek miatt a 16-os karika felé nyúlik a regény.

A kódolás a HunHowrse weboldal Layout Generátorával készült | Készítette: Gothic01