Sarah J. Maas: A Court of Thorns and Roses- Tüskék és rózsák udvara (ACOTAR 1)

Sziasztok! :) A mai értékelésemet egy nagyon régóta várt regényről, a Tüskék és rózsák udvaráról, azaz az első Zafír pöttyös regényemről hoztam. A sorozat címe ugyanaz lenne, mint az első köteté, azaz "Tüskék és rózsák udvara", de az nem fér ki a címbe, ezért csak az eredeti verzió rövidítését, az ACOTAR-t fogom használni.

Fülszöveg:
A tizenkilenc éves Feyre az erdőben vadászva megöl egy farkast, ám nem sokkal ezután egy másik szörnyeteg bukkan fel, aki jóvátétel gyanánt magával hurcolja egy olyan baljós és mágikus vidékre, amit a lány csak a legendákból ismer. Feyre hamar rájön, hogy fogvatartója valójában nem állat, hanem Tamlin, egyike azoknak a halálos és halhatatlan tündéreknek, akik egykor a világ felett uralkodtak.
Tamlin birtokán Feyre jéghideg gyűlölete forró szenvedéllyé alakul át, és ez az érzés felperzsel minden olyan hazugságot és figyelmeztetést, amit neki a tündérek csodálatos, ámde veszedelmes világáról korábban mondtak. Azonban a tündérek birodalma felett egyre nő egy ősi, gonosz árnyék és Feyre-nak kell megtalálnia a módját, hogy feltartóztassa… vagy örök pusztulásra ítélje Tamlint és világát.

created by HunHowrse Layout Generator on 2016-12-02 21:44:42

Elérkezett a pillanat, összekapartam és működésre késztettem a Prithyan-ba vándorolt agysejtjeimet, remélhetőleg ez érződni is fog az irományomon....

Nem túlzok, ha azt állítom, egész évben erre a regényre vártam a legjobban, ami azt illeti 2015 augusztusa óta amikor először találkoztam a könyvvelcsak azt lestem, mikor fog megjelenni magyarul is. Amikor az első kiadással kapcsolatos hírek megérkeztek, majd kiugrottam a bőrömből, minden apró, friss hírmorzsára lecsaptam és azonnal előrendeltem, amint elérhetővé vált a lehetőség a Könyvmolyképző oldalán. *--* De azért egy kicsit féltem is, nehogy beleessek abba a csapdába, hogy nagyon akarom, nagyon sokat várok tőle és a sok óriási elvárás közepette koppanok egy óriásit. Ugyanez az érzés munkálkodott bennem Rhys terén is,
akire később hosszadalmasabban kitérek a többi karakterrel együttmert az értékelések alapján szinte a nyakamat tettem volna rá, hogy imádni fogom, de tartottam tőle, vele is úgy járok, mint az American Horror Story Tate-jével… Merthogy is Tate-t mindenhol az egekig magasztalják és rajonganak érte, de mégsem érte el nálam a várt hatást….
Nem mondom, hogy nem édes a maga pszichopata módján, mert sokszor volt aranyos… de nekem ennyi nem lett elég. Most, nem sokkal az olvasás befejezése után azt kell mondanom, hogy nem ért csalódás a Tüskék és rózsák udvarával, amit a leginkább az jelez, hogy körülbelül három nap alatt olvastam el úgy, hogy abból egy szinte teljesen elment a Skillet koncerttel, illetve egy fél az arra való készülődéssel/az utána lévő pihenéssel. Az ajánlásokat nézegetve kissé
na jó, nagyonmegütköztem rajta, hogy az ACOTAR egy Szépség és a szörnyeteg feldolgozás, mivel alapjáraton nem nagyon vonz ez a meseátírós műfaj, de az írónő egy egyedi és fantasy mivoltja ellenére reális világot teremtett, amiben a napsütés és a pompa mellett ugyanúgy jelen van a kegyetlenség és a sötétség, a világfelépítésében minden éremnek két oldala van. Bár voltak olyan jellegzetes elemek, amiket a meséből már ismertem, de nem zavaró mennyiségben, ezek ellenére sem lehet egy koppintásnak vagy szimpla átírásnak nevezni, több lett annál. Sokkal. Tetszett, ahogy az írónő a tündérfajtákat variálta, ahogy különféle udvarokba
alig várom, hogy többet tudhassak meg az Éjszaka udvarárólcsoportosította őket, ahogy megteremtette nekik a saját történelmüket. Ugyanis Prythian-nek megvan a maga múltja, mintha egy valóban létező hely lenne, a maga csatáival és annak következményeivel. A látszólag megismert helyszínek is tudtak meglepetéseket tartogatni, ami szintén hatalmas bónusz pont volt. A fantasy szálra vonatkozó részeknél egyedül azt „a járvány miatt nem tudják levenni az álarcukat, mert rájuk ragasztotta azokat” vonalat éreztem elsőre nevetségesnek, de egy idő után megszoktam. A leírások remekül sikeredtek, csakúgy mint a sztori felépítése, nem zúdít egyszerre minden információt az olvasók nyakába Sarah. Apróságokat hint el, hogy lehetőleg mindenre a megfelelő időpontban vagy csak kicsivel hamarabb derüljön fény. Végig voltak izgalmas részek, de az események igazán azután indultak be, hogy a karakterek a Hegyaljába kerültek.
Feyre-t a főszereplőt hamar megkedveltem, ami a részemről azért elég szokatlan. Akik többet olvastak már tőlem tudják, hogy többnyire inkább csak ízekre tépem, mint dicsérem a főhősnőket
a maga hülyeségeiért természetesen Feyre is megkapja a jussát. Az 512 oldal nagy része alatt képes volt használni a fejét, odafigyelt a részletekre vagy ha gondolkodástéren le is blokkolt, rájött, hogyan vágja ki magát a zűrből, bőven van benne túlélési ösztön. Néha-néha fel kellett kaparni a padlóról, de ez csak még hitelesebbé, emberibbé tette, időnként besokallt vagy elbizonytalanodott, de utána talpra állt és mivel nem volt választása, küzdött tovább. Ezeket a tulajdonságokat figyelembe véve nem is akkora csoda, hogy egy olyan közegből kikerülve, ahol volt, annyi idősen, ennyi ideig egyben és legfőképpen életben tudta tartani a családját. Ő volt a legkisebb, mégis magára vállalta ezt a szó szoros értelmében hálátlan feladatot, ugyanis fikarcnyi megbecsülést sem kapott az erőfeszítéseiért. Azért, hogy a hidegben, a hóban, szebb napokat is látott, fűtött helyiségbe is ócska ruhákban járta a köztudottan veszélyes erdőt, hogy szerezhessen nekik élelmet. A testvéreit meg az apját is többször megráztam volna, hogy mégis hogyan van bőr a képükön így viselkedni és nem tenni semmit. >.< Sokszor nem értettem, hogy Feyre mégis miért töri magát és miért nem hagyja őket pusztulni a francba, amikor ennyire szarba nézik. A sok mindenért, amit tett értük csak folyamatos oltogatásokat és lenézést kapott vagy legjobb esetben is csak közönyt. És ez volt vele talán az egyetlen problémám, hogy nem állt fel és mondta, „ebből most már elég legyen”, hanem tűrte a folyamatos földbe döngölést. Viszont nagyon szimpatikus volt benne, hogy nem fogadta csak úgy el a fogságát és omlott rögtön Tamlin karjaiba, hanem igen is szökésen gondolkozott, ahhoz mérten is térképezte fel a helyeket és megpróbált lelépni. Nagyon lassan nyitott csak a tündérek felé, ami így volt rendben, ha nem viselkedett volna ilyen bizalmatlanul, sokat levont volna az élményből. Azon például jót mosolyogtam, amikor „csapdát” állított a szobájában. :D Meg úgy alapjáraton sokszor nevettem a gondolatmenetein, sokszor poénosan fogalmazta meg a látásmódját az írónő. Amit még nem tudtam hová tenni részéről, az a kis összeborulásuk volt Tamlin-nal a Hegyaljában. Pontosan tudta, hogy mi forog kockán, erre így fejjel megy a falnak??! Még szerencse, hogy ott volt Rhys…
A kedves famíliát már említettem, de azért még kitérnék rájuk, egyiküket sem sikerült megszeretnem. A lányok apját egyértelműen gyengének tartom, aki csak akkor tud valamit kezdeni magával és a gyerekei életével, ha minden az ölébe hullik és dől a pénz. Igazán levehetett volna a Feyre vállára hulló terhekből. Elain volt a testvérek közül a szende virágszál és irritált is rendesen, egyre ellenszenvesebbek számomra az ilyen tiszta, ártatlan kis naiv teremtések. Bár őt igazából nem is naivnak mondanám…hanem ostobának és önzőnek. Semmivel sem különb, mint Nesta, ő is tehetett volna valamit, de arra hivatkozva, hogy milyen kis elesett, cserben hagyta a húgát és elvonult a kis álomvilágába. Nesta-t az elején nagyon utáltam azért, ahogy Feyre-hez viszonyult, hogy ész nélkül szórta a pénzt, amit a lány nagyon komoly veszélyek és erőfeszítések árán kapar elő, hogy ne fagyjanak szét vagy haljanak éhen. Azért, hogy egyáltalán nem akarta kivenni a részt a segítésből, sokra megy vele, hogy bünteti az apját, ha közben felőrli, elpusztítja ezzel a húgát -.- Valamivel szimpatikusabb lett azzal, hogy átlátott a varázslaton és az anyjukra vonatkozó dolgokat is jól látta… Mind a hárman megérdemelték volna, hogy ott maradjanak és küszködjenek a kunyhóban. Szóval Nesta még, ha nagyon kell, akkor valamivel erősebb, mint a többiek, de a kedves papa és Elain, egyértelműen annyira életképesek csak, mint két mosogatószivacs.
Tamlin-tól eléggé erősen tartottam, mert a jófiúkat mindig annyira bosszantóan jónak írják le
akármennyire is értelemszerűen annak kell lenniük, hogy halálra idegesítenek. De szerencsére Sarah-nak a karaktereit nem lehet csak úgy szimplát feketének vagy fehérnek bélyegezni, a pozitív szereplőknek is megvan a sötét oldala, a mocskos titkaik, amiket szeretnének a szőnyeg alá söpörve tartani. Tehát hiába ő a jófiú, mégsem lett bosszantóan jó , egész eredményesen megtűrtem, mint főszereplőt, bár miután Rhys szervesebben feltűnt a szeren, nagyon lapos volt és elhalványult mellette
csakúgy, mint mindenki más. Tetszett a képessége és, hogy eleinte morgósabban, távolságtartóbban állt Feyre-hez. Lehet, hogy jobb lett volna, ha nem is enged fel, mert akkor sokkal szimpatikusabb volt, mint miután elkezdte felhúzni a falait.. xD Viszont miután kiderült, hogy mégis mire ment ki ez az egész, hogy mit miért csinált, akkor ért egy kisebb sokk és Tamlin óriási mélyrepülésbe kezdett nálam. Amit az átok megtöréséért tett, hogy [SPOILER] vágóhídra küldte az embereit szigorúan véve [SPOILER VÉGE]… az nekem betette a kaput. Hiába akart jót elvileg, akkor is hatalmas átgondolatlan hülyeségnek tartottam ezt a részéről és erősen ellentétben állt azzal a mentalitással is a dolog, hogy ő mennyire a népéért van. Ezek után már eléggé álszentnek éreztem, hiába volt neki is meg a nem túl kellemes előélete… A Hegyaljában sem nagyon csinált semmit, pedig kellett volna és bőven lett is volna rá lehetősége, hogy lépjen valamit, ha kicsit gondolkozik… Nem kellett volna csak úgy Feyre-re hagyni egy ilyen felállást, hiába önszántából került bele a lány szigorúan véve…
Lucien-t már az első oldalak során megkedveltem, amikor szerepelt. :D Tetszett, hogy szinte folyamatosan csípőből vissza tudott valamit vágni Feyre-nek vagy akárki másnak és, hogy akármikor elő tudott rukkolni egy szellemes beköpéssel. Illetve az a változás is jól be lett mutatva, ami kialakult benne a főhősnővel kapcsolatban, először utálta Feyre-t azért, amit a társukkal tett és meg akart tőle szabadulni, de szép lassan megkedvelte és kölcsönösen kiálltak egymásért, kisegítették a másikat. Lucien és Feyre kapcsolata egy gyönyörű példa arra, hogy igenis lehet fiú-lány barátságot írni a regényekbe úgy, hogy az egyik fél sem kezd el többet érezni a másik iránt.
Nekem személy szerint már kezd elegem lenni abból a felállásból, hogy barátok, de az egyik titokban szerelmes a másikba.Feyre-hez hasonlóan ő is egy nagyon fantasztikus családba született, amiért nagyon sajnáltam.. a testvérei mind egy szálig undorító alakok. Ami még kiemelkedő benne az a hűség, amit Tamlin irányába tanúsított, tényleg remek barátnak tartom minden morgolódásával együtt is.
Alis is egy szerethető szereplőként maradt meg bennem az időnként csípős, de mégis gondoskodó személyiségével. Nagyot nevettem a belépőjén, ugyanis akkor lépett működésbe a már korábban említett csapdája Feyre-nek..xD Azt egy kicsit furcsálltam mondjuk, hogy a Tavasz udvarában rajta kívül egy női tündérről sem esett szó… O.o Maximálisan kitöltötte ő ezt a hiányt, amikor feltűnt a színen, de mégis furcsa volt. A szereplésének talán az a része tetszett a legjobban, amikor felvilágosította Feyre-t az átokkal kapcsolatban.
Amarantha szerintem egy nagyon korrekt fő gonosz lett, nem az a fajta, akiből az író rengeteget akar kihozni, nagyon rémesre akarja, aztán meg épphogy erőltetett lesz. A nő valóban rémisztő és beteges volt a kis ereklyéivel, feladványaival, próbatételeivel és különféle kínzásaival, amihez egy olyanfajta sajátos báj és ravaszság is társult, amivel nagyon egyedivé vált. Teljesen érthető, hogy miért rettegett tőle mindenki és, hogy miért tudta véghez vinni azt, amit. Még időnként kedveltem is, amikor éppen nem durrant el az agya és kezdett fejeket verni a padlóba meg csontokat törni, az idegbajos verziója már nem jött be. A háttértörténetét nézve bizonyos szinten meg lehet érteni… mint ahogy Feyre is megértette és átérezte, mi késztette erre az egészre… de ez persze még nem jelent neki felmentést. Csak az, az egy momentum nem fért a fejembe a nőt illetően, hogy mégis miért kell neki Tamlin, amikor ott van RHYSAND??? O.O Érthetetlen, de komolyan. Mit ne mondjak, kissé furcsa ízlése van…
Attor-t egyelőre még nem tudtam hová tenni, közel sem tartottam tőle annyira, mint a főszereplő. Érződik, hogy a későbbiekben még bőven lesz vele gond, de egyelőre nagyon két dimenziósnak éreztem, nem tűnt félelmetesnek a karmai és a többi hajmeresztő külső jegyével együtt sem.
Rhysand-et már rengetegszer emlegettem, így a szereplők elemzésének zárásaként rá is térnék. <3 <3 <3 Említettem, hogy tartottam tőle, bármennyire is akartam, hogy összejöjjön az a bizonyos rajongás, féltem, nem fog eleget tenni a tavaly augusztus óta kialakulóban lévő elvárásaimnak. Már az első felbukkanása után tudtam, hogy ez alaptalan volt és, hogy fel fogja magát tornázni a természetfeletti dobogóra Daemon Black és Éjúr mellé
sikerült is neki.Száz százalékosan megértem, hogyan alakulhatott ki ekkora rajongó tábora, tényleg fantasztikus. :3 A történet alapból is tetszett, szívesen olvastam a Tavasz udvarában játszódó részeket, Feyre és Tamlin közeledését egymás felé… de hiányzott a rosszfiú és nagyon kellett a történetbe Rhys sötétsége. Vele lett a Tüskék és rózsák udvara teljes, nélküle el sem tudnám képzelni a sztorit, annyit tett hozzá a jelenléte, habár ez közel sem volt olyan hosszútávú, mint amit el tudtam volna viselni… Onnantól, hogy felbukkant már mindenkire csak töltelékanyagként tekintettem és kimondhatatlanul vártam, hogy ismét feltűnjön a színre, mert ő valóban egy külön fogalom és nagyon élő karakter. Mivel ő A rosszfiú . És ezt az ő esetében nem úgy kell értelmezni, hogy morgós és harapós, ameddig nem érzi úgy, hogy közel engedhet valakit magához és közben lépten-nyomon bunkóskodik. Rhys ugyanis gonosz, nem olyan szinten, hogy egy totális szörnyetegnek lehet titulálni, de igenis gonosz, egy igazi óriási szemétláda a maga módján
és nem csak úgy. Kegyetlen, szemrebbenés nélkül megkínoz vagy megöl akárkit és szintén lelkiismeretfurdalás nélkül megalázza maga körül a szereplőket,
a legaljasabb módszerekkelkiváltképp azokat, akik a bögyében vannak valamiért. És mindezt élvezi is, főleg, ha az utóbbi kategóriába esők szenvedését látja. Tömören minden megvan benne, aminek taszítania kéne az embert, mégis vonzza és lehetetlen neki ellenállni, mert ez a stílus, ez a kisugárzás, ami őt önmagává teszi, remekül áll neki. *--* Sokszor már vigyorogtam, amikor tett valamilyen megjegyzést vagy szemétkedett valakivel, mert az egész annyira jellemzően Rhys-os volt, hogy mást nem is vártam tőle xD Ilyen volt például, amikor a képességét felhasználva a lehető legpofátlanabb módon megosztotta a nagyvilággal Feyre intim gondolatait. Ja, és a lényeget még nem is említettem mégpedig, hogy óriási játékos, aki mesterien keveri maga körül a lapokat,
karaktereketmindig forral valamit és igyekszik úgy alakítani a helyzetet, hogy a legkedvezőbben jöjjön ki belőle. Van olyan ravasz, hogy ez sikerül is, például ennek a kötetnek a végkimenetelét is nagyon szépen megjósolta…. Száz szónak is egy a vége, ezerszer izgalmasabb, mint Tamlin, nem lehet tudni, hogy mire lehet számítani tőle a következő sorban és véletlenül se akarna az olvasó az ellenségévé válni. Amit tesz az egyik oldalon, annak az ellenkezőjét lépheti meg a következőn, benne van kihívás. *-* Pillanatok alatt az ujja köré tudja csavarni az olvasót és ehhez nincs rá szükség, hogy folyamatosan az orra alá legyen dörgölve az olvasónak, hogy mennyi lehetőség van benne és, hogy mennyire jó pasi… mert egyszerűen adja magát és érződik. A pozíciója és az udvara tökéletesen passzol hozzá ^^. A leírások alapján a külseje meg már csak hab a tortán,
érdekes árnyalatú kék szem+fekete haj és világos bőrde valószínűleg akkor is elolvadnék tőle, ha rózsaszín haja lenne meg hupilila szemei. xD
Rule Archer óta egy szereplő sem váltott ki belőlem ekkora imádatot, szóval már ideje volt, hogy újra kifogjak egy Rhysand-hez hasonlító szereplőtA Feyre-vel kötött egyezsége után főképp várom, hogy mi lesz vele a következő részben, illetve az utolsó jelenete is eléggé felkeltette a kíváncsiságomat ahhoz, hogy a falat kaparjam a megjelenéséig :P

Azonnal
vagy minél hamarabbkérem a második kötetet! ^—^
Borító: 5/5*- Csak kis változtatások mentek végbe az eredetin, de szerintem ezekkel sokkal jobb lett. Az árnyalatok, a domború betűk és maga a hangulata nagyon passzol a regényhez. A könyv belsejében lévő térképért pedig oda vagyok *-*
Történet: 5/5- Landolt a kedvenceim között.
Kedvenc szereplők: Rhysand, Lucien, Feyre
Legutáltabb szereplők: Elain, Nesta, Feyre apja
Kedvenc részek: Rhysand első felbukkanása és összességében minden egyes jelenet, amikor felbukkant, illetve a hozzá köthető részek, amikor Feyre fogságba ejtette a Suriel-t, amikor kiderült, hogy a főszereplő miért nem látott sok tündért a kastélyban és a környékén, a próbák
Mélypontok:
Nem volt elég Rhys-bólAz, hogy Feyre nem állt a sarkára a családjával szemben és az, ahogy ők viszonyultak hozzá, Tamlin „terve” az átok megtörésére, Amarantha tettei.
Szerelmi szál: Nos, mivel ez egy Zafír pöttyös könyv, azaz New Adult Fantasy, vannak benne forróbb jelenetek és a főszereplők egy idő után nem türtőztetik magukat, mégsem lett átesve a ló túloldalára erotika terén, minőségre ment az írónő és nem mennyiségre. 16-os karika.

A  kódolás a HunHowrse weboldal Layout Generátorával készült | Készítette: Gothic01