Leigh Bardugo: Siege and storm- Ostrom és vihar (Grisa trilógia 2)

Sziasztok! A mai bejegyzésemben a Grisa trilógia második részéről írtam, ami idén jelent meg a könyvhéten. Az értékelésemből kiderül, hogy az első kötethez képest mennyire tetszett és, hogy sikerült-e újra behálóznia a kedvenc karakteremnek :D

Fülszöveg:
A ​​sötétség nem hal meg soha.
Az Igaz-tengeren át menekülő Alina, akit a Zónában meggyilkoltak szellemei kísértenek, új életet kezd Mallal egy ismeretlen földön, miközben igyekszik titokban tartani napidéző voltát. Ám sokáig nem hagyhatja maga mögött sem a múltját, sem a sorsát.
Az Éjúr rettenetes új hatalom birtokában hagyta el az Árnyzónát, és veszedelmes tervet sző, ami a végsőkig próbára teszi a természeti világ határait. Alina egy hírhedt kalóz segítségével visszatér a szeretett országba, elszántan, hogy elszántan szembeszálljon a Ravkára törő erőkkel. De ahogy a hatalma növekszik, Alina úgy süllyed egyre mélyebbre a tiltott mágiába és az Éjúr játszmájába, és távolodik el egyre jobban Maltól. Választania kell hazája, a hatalom és a szerelem között, amiről mindig úgy hitte, az vezérli – különben azt kockáztatja, hogy mindent elveszít a közelgő viharban.

created by HunHowrse Layout Generator on 2016-12-02 21:48:41

Ez a pillanat is elérkezett, befejeztem a kerekeken SZÁZADIK regényemet ^^ Ami teszem hozzá nem is akármilyen regény volt :D Az első rész olvasásakor megszerettem a grisák világát és a rám jellemző, sajátos ügyetlenségemmel, zuhanórepüléssel beleestem az Éjúrba. Bár a főhősnővel kapcsolatban voltak fenntartásaim, nem volt kérdéses, hogy el szeretném olvasni a könyvhéten debütált folytatást. Az ACOTAR-ral együtt meg is rendeltem, nemrég pedig sort kerítettem rá, hogy újra visszautazzak a lapokon keresztül Ravkába. ^.^ Az Árnyék és csont alatt meggyűlt még a bajom az orosz nevekkel, de itt már nem okozott gondot a kibetűzgetésük, amin azért meglepődtem, hiszen augusztus környékén olvastam a nyitókötetet.
Azt persze mindenképpen meg kell említenem, hogy Sturmhond hajójának a nevét akkor se tudnám hibátlanul visszamondani, ha az Apparátus rám uszítaná az összes eszement nap-hívőt rossz válasz esetén. :PAz Árnyék és csont viszonylag lassan indult, itt is hasonló történetlefolyásra számítottam, szóval kapkodtam a fejemet rendesen, hogy milyen hamar beindultak itt az események, az írónő az előző részben megadta a kellő mértékű magyarázást a világról, így itt rögtön belevághatott a dolog sűrűjébe. Tetszettek az utazások, hogy többet lehetett megtudni az erősítőkről, Ravka mitológiájáról és, hogy a korábban jelentéktelennek tűnő momentumai, pl. az Apparátus ajándéka is jelentős szerephez jutottak :) Nem is tudom, hogy Morozova erősítői közül melyik lény tetszett meg jobban, a szarvas vagy a tenger ostora… Mivel inkább vagyok hüllő-párti, így talán a tengeri kígyó-sárkány hibrid jobban megnyert magának, még sajnáltam is szerencsétlen állatot :/ Az igazi nagy izgalmak a harmadik kötetre várhatóak,
ami remélhetőleg minél hamarabb jönni fog magyarul :)de az Ostrom és vihar cseppet sem lett szerintem egy „tipikus második kötet”, egy töltelék rész, ami csak arra kell, hogy húzzuk az időt a fináléig. Persze az is szépen elő lett készítve, de önmagában nézve is egy jó kis eseménydús sztorit kaptam, talán egyáltalán nem is volt olyan rész, amikor unatkoztam. Ennek az egyik fő oka szerintem egyértelműen az, hogy igaz itt is voltak Alina és Mal jóvoltából kivédhetetlen, felesleges nyavalygások, de közel sem olyan gyakran, mint az Árnyék és csontban. Sokkal élvezhetőbb lett az egész ennek köszönhetően. Nagyon örültem neki, hogy visszatértek a régi mellékszereplők, pl. Zsenya, Baghra, Zója, Nágya és Szergej, illetve, hogy a főbb karakterek előbb-utóbb visszakeveredtek Os Altába, a Kis Palotába.
Na, meg persze repestem a boldogságtól, hogy viszontláthatom az Éjurat is… :D
Alina-val korábban nagyon erősen hadilábon álltam, többet idegesített, mint ahányszor gondolatban vállon veregettem, hogy igen, jól csinálod, ügyes kislány . Most ez az arány megfordult, sokat változott az első rész óta, ahogy haladt előre a történet. Itt is voltak olyan pillanatai, amikor csak ráncoltam a homlokomat, az eleje környékén sokszor jött le nekem úgy, hogy nem határozott a fellépése, hanem inkább gyerekes. Miután Os Altába értek, olyan lett, mintha kicserélték volna, nagyon örültem a rajta végbement változásokon. Ott egy egész erős csaj lett belőle, aki kézben tudja tartani a dolgokat, képes küzdeni és megbirkózik az irányába ellenérzéseket tápláló grisák terelgetésével is. Vele kapcsolatban osztom az Éjúr véleményét, nem lenne semmi probléma Alina-val, ha nem akarná mindenáron játszani a szürke kisegért meg a mártírt. Az eddig olvasott könyveket figyelembe véve szerintem nem is létezik olyan, hogy „szürke egér karakter”, csak olyanok, akik játsszák az elesettet a mások kedvéért vagy a saját francos kényelmük miatt, ahelyett, hogy hagynák kibontakozni magukat vagy a sarkukra állnának. „>.< Amikor Alina elfogadta az erejét és nem akarta mindenáron elnyomni a benne lévő sötétebb oldallal együtt, akkor sokkal élőbb volt, valaki olyan, aki érdemes rá, hogy vezesse a többieket, valaki olyan, aki meg tud birkózni az idióta cári családdal és az útjába gördülő akadályokkal. Az Árnyék és csont olvasásakor nem gondoltam, hogy valaha ilyet leírok, de ezekben a pillanataiban megszerettem Alina-t. Olyankor, amikor végre beismerte, hogy igenis vágyik a hatalomra és, hogy egy része élvezi, ha fitogtatni tudja az erejét, ahelyett, hogy a sarokba állna és két centisre húzná össze magát. Jót akar, de nem egy szent, egy idegtépően "jó” hős, a saját módszereivel tette meg a döntő lépést. Üdítő volt ez az új Alina és épp ezért kimondhatatlanul mérges is lettem, amikor visszatérőfélben volt a régi. Ezáltal pedig még jobban megutáltam Mal-t, mint az előző kötetben, mert ez az önpusztítással járó leépüléses lejtő, amin elkezdett ismét lefelé gurulni a csaj, egyedül az ő hibája volt.
Erre még később kitérek a kedvenc nyomolvasómról szóló bekezdésbenA legfurcsább pont az újdonságok közül, nekem ez az Alina-Mal-Éjúr-Nyikolaj szerelmi sokszög… O.o A háromszögeket még nagy nehezen elviselem, miközben nem győzöm hangsúlyozni, mennyire nem szeretem, ha egy csajra két fickó jut és a közöttük való döntéssel szerencsétlenkedik egy sort
a Grisa-trilógiában ez a vonal még nem volt idegesítő alapból. De szerelmi négyszög??? Egy csajra három pasi??? Ez az én ingerküszöbömnek már kicsit
bizarrmeredek volt. :P Alina szereti Mal-t, az erősebb, normálisabb része vágyódik az Éjúr után, amikor meg haragban van Mal-lal, akkor elkezdi érdekelni Nyikolaj. Lehet valakinek sok hely a szívében…
na jó, ezt még saját magammal sem tudom megetetni, pedig csak a kezdésde nem ennyi! >.< Még jó, hogy van az a Szankta Leighnek köszönhető óriási csoda, hogy ez a fura mellékszál nincs jelen élesen.
Az értékeléseket olvasva hallottam, hogy sokan ódákat zengtek egy bizonyos Nyikolaj-ról, így nagyon kíváncsi lettem rá :D Azt kell, mondjam, bírtam, tetszett a tengerhez köthető sztorija
néhány éve hatalmas kalóz-fanatikus voltam, Edward Low-tól kezdve Christopher Codent-en át Störtebeker Klaus-ig xDés, hogy ő is egy olyan szereplő, akin nem lehet egyszerűen elmenni. Villámgyorsan váltogatta a személyiségeit, mindig azt az énjét vette elő a kis gyűjteményéből, amivel a legjobban jöhetett ki az adott helyzetből. Épp ezért nem is nagyon lehetett behatárolni, melyik is az igazi Nyikolaj. Tetszettek a beszólásai és leginkább az, hogy ezekkel általában idegesítette Mal-t :D
Jó, tudom, hogy szemét vagyokViszont a benyomások meg is álltak vele kapcsolatban azon a szinten, amit említettem is, hogy bírtam. Nem jelentkezett akkora rajongás nálam, mint másoknál. Egyszerűen nem bírtam elűzni azt az érzést, hogy ő személyiségügyileg csak azért lett behozva a történetbe, hogy legyen egy pótléka az Éjúrnak :/ Az viszont tagadhatatlan, hogy ha a cári família kereti között maradunk, akkor vele járnának a legjobban Ravkában az emberek. Vaszilij egy sült bolond
biztos az apjára ütött, amikor kiderült, hogy mit is csinált pónivásárlás helyett, akkor… nem is tudom… legszívesebben fejbe csaptam volna egy tálcával vagy a David által tervezett naptányérok egyikével. Egy pillanat alatt elcseszte, amit a többiek hónapokon át építettek és annyira debil volt, hogy még fel sem tűnt neki mindez! Akkor jutottam el vele arra a pontra, hogy nem csináltam mást csak röhögtem xD A kedves mama egy idétlen, pipogya nőszemély, aki csak ahhoz ért, hogy hatalmaskodjon a szolgálók felett és egy nagy nulla, ha nem teszi rendbe Zsenya. Az egész családnak pedig a legalja a cár. Jól beszélt Alina, egy undorító, vén kujon, aki annyira idióta, hogy ellenségnek veszi azt is, aki meg akarja menteni azt a fenséges, cári seggét "-.- A nagy betegségében meg bezzeg arra volt esze, hogy a tábornokai fiatal feleségeit lesse….
Az ikreket kedveltem, jól kiegészítették egymást, amennyire harcias és lobbanékony természetű volt Tamar, annyira nyugodt Tolja. Ha pedig esetleg az óriás jött ki a béketűréséből, akkor a testvér váltott át a csitító szerepére. Viszont bármennyire is jó fejek voltak, végig motoszkált bennem egy olyan érzés, hogy valami nem okés velük kapcsolatban. Csak arra nem tudtam egyértelműen rájönni, hogy kinek dolgozhatnak. Egy érdekes részletnek találtam, hogy shu-k, de csak azután tartottam nagyon jó ötletnek, hogy az írónő ebbe a népbe írta őket, amikor feltűnt Botkin is. :D Jókat vigyorogtam, hogy a némileg szadista edző mennyire jól megtalálta velük a közös hangot xD Meglehetősen furcsa fordulat volt ez az első kötetben megismert énjéhez mérten.
Mal….Mal…Mal…. Ha tömör akarnék lenni és lényegre törő, akkor azt mondanám, hogy utáltam, de mivel nem szoktam kritikánál sose rövid lenni, kifejtem bővebben is. Már az első részben is úgy gondoltam, hogy ő egy olyan karakter, akit a többi szereplő felmagasztal, az egekig emel,de totálisan ok nélkül vannak tőle hasra esve. Ügyesen tud nyomokat követni, viszonylag hűséges, elméletben jólelkű. Rendben. És? Ebben mi annyira nagy dolog? Ezektől még nem kell neki képzeletben szobrokat emelni, mert egyáltalán nem nagy szám a csávó, inkább az a szép fiú fazon, akit valamiért mindenki hamar megszeret. Időnként egész aranyosak voltak Alina-val, de nem egy túl különleges személyiség, hanem nagyon lapos, felejthető. A mostani erősebb Alina-hoz párosítva pedig végképp egy oldalkocsi Mal, csak visszahúzta a lányt folyton, nem értettem, miért ragaszkodik hozzá. Segített neki a meneküléses időszakban, de szerintem sokkal többet is szenvedett miatta azért, mert folyton vissza kellett fojtania az erejét, mert el kellett nyomina az elejét, mivel a drága, édes Mal nem volt képes megbirkózni azzal az Alina-val, aki nem csak szimplán lohol utána, mint egy pulikölyök. -.- Ha pedig ez nem lett volna elég, még folyton, látványosan szenvedett és Alina orra alá dörgölte, hogy mennyire megszállottan akarja a harmadik erősítőt, hogy mennyivel jobban szerette a régi énjét.
A régi énjét, ami elnyomható.Ez borzasztóan undorító húzás volt! >.< Tudja jól, hogy Alina a szó szoros értelmében, fizikai kínokat él át, nem tud rendesen aludni és enni, ha nem használja a képességeit, mégis mindig arra akarta rábeszélni, hogy menjenek el a Kis Palotából, mert mennyivel jobb volt minden Novji Zem-ben! Meg lehetett érteni, hogy nem érzi jól magát a palotánál, hogy nem találja a helyét, de neki nem jártak ezek a kellemetlenségek testi szenvedésekkel, a fenébe is! >.< Nem soványodott le tőle és nem csak alig-alig tengődve húzta végig a napokat, beesett arccal és karikás szemekkel. Ő volt az önző, amiért kínlódásra ítélte volna azt a személyt, akit elvileg szeret azért, hogy ő hasznosnak érezze magát és nem Alina, amiért kivételesen nem engedte magát lenyomni. Tényleg ez a fiú lenne annyira jóságos és annyira önzetlen? Francokat. Képtelen voltam minimális empátiát is éreztem az irányába. Ha tényleg szeretné Alina-t, akkor elfogadta volna olyannak, amilyen -.- Így is hosszú éveken át feláldozta Alina az igazi énjét a kedvéért
ami piszkosul nagy hülyeség voltúgy, hogy ő rá se bagózott, csak természetesnek vette. Brr… ki nem állhatom.
Zsenya-t és Baghra-t nagyon sajnáltam, nagyon meglepődtem, amikor kiderült, hogy az előbbivel mi történt :( Az Apparátus őrültjeit pedig legszívesebben megfojtottam volna, amikor elkezdték azzal a kedves jelzővel illetni a lányt. De David viszont nagyot nőtt a szememben, amikor bebizonyította, hogy mégsem annyira közönyös és szórakozott a világgal szemben, mint ahogy az elsőre tűnik. Nem érdekelték a változások Zsenya-n, rögtön segített neki megállni a lábán.
Éjúrnak újfent sikerült teljesen beszőnie az agyamat, ugyanúgy elvarázsolt, mint az első kötetben, pedig most alig szerepelt szervesen és ezt nem csak a rajongásból adódó, kifordult mértékérzékelésem mondatja velem. ':D Annak örültem, hogy már a legelején felbukkant, de azt erősen sajnáltam, hogy ilyen keveset kaptam belőle. Viszont Alina-nak a képzelgései… nevezzük őket így, kárpótoltak valamennyire a hiányáért, mint ahogy a végén történő felbukkanása is ^--^ Ezekben a jelenetekben, főleg az utóbbiban, annyira hozta a formáját, mint amikor az Árnyék és csontban kiderült, hogy melyik oldalon áll, szóval fantasztikus volt *o* Visszatérve Alina hallucinációira, képtelen voltam levakarni a szélütött vigyort a képemről még a regény befejezése után is egy ideig, amikor az Éjúr elárulta, mi is az igazság ezekkel a képzelgésekkel kapcsolatban. <3 Ismét bebizonyosodott bennem, mennyire eltörpül mellette Mal és még Nyikolaj is. Ő annyival karizmatikusabb, eszesebb, ravaszabb, sötétebb és érdekesebb….
nem kell leütnötök, leálloka lényeg, hogy tényleg a nem érnek a nyomába ők, na :D <3 Az erejének a fejlődésének örültem, jó ötletnek tartottam az árnylények, a nyicsevók képbe hozását. Azt hittem, a volkrákat nem lehet semmivel sem überelni, de ezek az elpusztíthatatlan valamik sokkal rémesebbek náluk, már csak azért is, mert a fénnyel sem lehet távol tartani őket. A cári család meg valóban sík hülyékből áll, ha a beszámolók alapján sem esett le nekik, hogy mekkora fenyegetést jelentenek ezek a szörnyetegek, hiába kell egy adott távolságra lenniük Éjúrtól, hogy támadásba lendülhessenek. Nem csak a stílusát, hanem a kegyetlen oldalát nézve is elemében volt rendesen, elég Baghra és Zsenya esetét alapul venni
az utóbbi miatt ért egy kisebb hideg zuhany :/Ja, és azt muszáj itt is kiemelnem, hogy mennyire imádtam a szobáját *—* Fel nem foghatom, mi baja volt a szereplőknek azzal a helyiséggel, annyira gyönyörűnek van leírva :3 Bármikor, hezitálás nélkül elfogadnám bútorostól, minimális átalakítást is nélkülözve,
akkor sem panaszkodnék ha őt is kiutalnák mellé xDmert kimondhatatlanul tetszik. :)) A végén mosolyogtam egy jót, hiszen sikerült végül is elérnie részben, amit akart :D Szurkolok, hogy a következő kötetben se ölje meg az írónő és annak, hogy összejöjjenek Alina-val….most már még élénkebben tartom magam ahhoz a teóriámhoz, hogy jó páros lennének. A hasonlók vonzzák egymást .

Borító: 5/5* – Csodálatosan szép, csakúgy, mint az első részben. Tetszik, hogy megjelenik a tetején a tenger ostora, a belsejében a térkép és a fejezetek kezdései gyönyörűen kidolgozottak. Egyedül azt nem értem, hogy ez a szép, kékes alapszín miért tűnik a neten lévő képek 90%-ában türkizzöldnek… O.o
Történet: 5/4,5
Kedvenc szereplő: Éjúr
Legutáltabb szereplők: Mal és Nyikolaj-t leszámítva a cári család
Kedvenc részek: amikor Alina közölte a grisákkal, hogy vége a klikkesedésnek, a kalózhajón játszódó jelenetek, Alina képzelgései az Éjúrról, a Ravka mitológiájával foglalkozó részek, az ikrek és Botkin eszmecseréje, azok a részek, amikor Alina hagyta, hogy az erősebb énje előtérbe kerüljön, az Éjúr felbukkanása a végén.
Mélypontok: A szerelmi négyszög, azok a részek, amikor visszatért az idétlen Alina, Mal viselkedése és a kettőjük nyűglődése, ami Zsenya-val történt, az, hogy Vaszilij hibájából minden tönkrement
Szerelmi szál: Van egy kevés fülledtebbnek nevezhető jelenet, de minden marad a YA keretei között.

A kódolás a HunHowrse weboldal Layout Generátorával készült | Készítette: Gothic01