2016. október 28., péntek

Halloween projekthét 2016: Horrorisztikus sztorik 2. felvonás

Sziasztok!:) A második projekthetes bejegyzésemet, mint ahogy ígértem is, az American Psycho főszereplőjét ihlető személyről, illetve a regény fogadtatásáról hoztam.


 Never Let Me Go, Coffee and Manga, Books of Dreamer, Írásaim Tárháza, Feel Invincible, Varázstinta, Today Wiggin, Bookhunters, Karina&Books, REAL thoughts, Könyvjelző, Neverhood's Diary, My Book World, In Medias Res, Sam's blog  és persze a Goodbye Agony :D

created by HunHowrse Layout Generator on 2016-10-25 18:29:38
Aki valamennyire otthonosan mozog a horrorisztikus témákban, az biztosan találkozott már az American Psycho című művel valahol, amit a legbizarrabb regények között tartanak számon. Az író, Bret Easton Ellis megválaszolta a nagy kérdést, ami sokakat foglalkoztathat, akik láttak már pszicho-thriller-t/thriller-t/horrort, azaz, hogy mi játszódik le egy pszichopata fejében. A regénye főszereplője, ugyanis egy pszichopata sorozatgyilkos. A karakter, akit teremtett, Patrick Bateman sikeres befektetési bankár, neves egyetemen szerzett diplomát, jól öltözött, politikai és zenei téren is toppon van, bármilyen témáról hosszasan tud beszélni, a lakása tele van a legmodernebb luxuscikkekkel. Szóval egy igazi csendes, kellemes kis mintapolgárnak tűnik, a bökkenő ott kezdődik, hogy ez a fantasztikus úriember szabadidejében pedig átmegy hidegvérű gyilkos üzemmódba.... A regény gyomorforgatóan részletes leírásokat ad Bateman különféle gyilkosságairól, kínzásairól és olyan finomságok is terítékre kerülnek, mint a kannibalizmus és a nekrofília többek között.
Minden oldalon, ahol megemlítik, hogy csakis alapos átgondolás után, erős idegzetűek olvassák, ami ennyi felvezetést követően sem csoda. Több weboldalon bekerült a legbotrányosabb regények listájára, olyan regényekkel karöltve, mint a Battle Royale, a Gépnarancs, A szürke ötven árnyalata és a Lolita. A legutóbb nézett listán a Szürke csak egy hellyel van lemaradva az American Psycho-tól egyébként. A magam részéről egyelőre biztosan nem fogok rávetemedni az olvasására, jobban szeretem az olyan könyveket, amikben nem elmeroggyant a főszereplő.
Viszont arra kíváncsi lennék, hogy a drága író fejében mi játszódott le, ameddig összehozta ezt a remekművet.
Nem vagyok ezzel egyedül, többször titulálták elmebetegnek a fickót, illetve a rendőrség és az FBI is hosszas kihallgatásoknak vetette alá Ellis-t. Az utóbbiak annál az oknál fogva kezdtek bele az eljárásba, mert biztosra vették, aki ilyen részletességgel dolgoz fel egy ilyen témát, az személyes tapasztalatokra épít inkább a képzelete helyett.... Persze  felvonultatott tettek közül egyet sem sikerült rábizonyítaniuk az íróra, de ezzel nem állt meg a kálvária. Kapott több halálos fenyegetést és gyűlölködő levelet. Több kiadó visszatáncolt a kiadatástól, női jogokért küzdő szervezetek ellenezték a regény megjelenését, amiért nők felé irányuló erőszakot ábrázolt. Az egyik szervezet tagja volt a regény film változatában főszerepet alakító, Christian Bale mostohaanyja is. Számtalan országban helyezték "kiskorúaknak ártalmas" kategóriába az American Psycho-t, a legszigorúbb intézkedéseket mégis Ausztráliában alkalmazták.
Ott könyveket kizárólag fóliázva lehet értékesíteni, a tizennyolcadik életévüket már betöltött személyeknek. Erre a fóliázásra nagyon rigolyásak is a rendőrségnél, jó pár alkalommal előfordult már, hogy a védőcsomagolás nélkül érkezett példányokat lefoglalták.  Egy államban elvileg teljesen be is van tiltva Ellis regénye, de az említett állam egyetemének könyvtára is tart belőle példányokat. Ezeket biztos helyen, a nyilvánosságtól elzárva tartják és kizárólag a hallgatók kölcsönözhetik ki őket. Hasonló komolyságú intézkedéseket még Új-Zélandon vezettek be, ahol a köteteket szintén fóliacsomagolásban lehet árulni a boltokban, illetve 18 éven felüliek vásárolhatják meg/kölcsönözhetik ki a példányokat.
Most pedig visszatérnék Patrick Bateman-re. Az tisztázódott, hogy Ellis nem a saját tapasztalatai alapján hozta létre a figurát, de ettől még nem kell elkönyvelni, hogy teljesen kitalált személy. Az igazi American Psycho, Patrick Bateman létezett, csak éppenséggel úgy hívták a valós kiadását, hogy Ed Gein. 1906 körül született Wisconsin-ban, egy alkoholista apa és egy vallási fanatikus anya fiaként. Az anyja őt és a bátyját a "bűnös életmódja" miatt elzárta az apjuktól, folyamatosan a Bibliából olvasgatott nekik és azt verte a fejükbe, hogy "minden ember bűnös, az egész világ egy nagy kalap bűn és, hogy az összes nő álnok ringyó"- természetesen őt magát leszámítva. És mivel úgy gondolta, hogy az intim kapcsolat csak gyerekcsinálás esetén megbocsájtható, az ilyen irányba kialakuló hajlamokat is igyekezett kiirtani a fiaiból. Miután az apjuk meghalt, ez a tanítás csak még jobban elfajult. Amikor Ed bátyja idősebb lett, ellenszegült az anyja szélsőséges kifordult nézeteivel és többször vitatkozott vele. Ő később egy tűzeset következtében meghalt, így Ed még közelebb került az anyjához, épp ezért teljesen összeroppant, amikor a nő a 40-es évei elején meghalt. Lezárta a szobákat, amiket az anyja használt egy kivételével, barátai és közeli ismerősei nem voltak, sokáig nem tudott mit kezdeni magával. Aztán elkezdett érdeklődni a női anatómia iránt és szinte a mániájává vált a téma. A helyi temetőben frissen eltemetett női testeket kiásta, a fejüket, a belső, illetve nemi szerveiket leválasztotta és megtartotta magának.A megszállottsága csak növekedett, egy idő után nem elégedett meg a halottakkal, elkezdett gyilkolni. Akkor kezdett először gyanús lenni a rendőrség számára, amikor 1957-ben eltűnt egy helyi pénztáros nő.Gein-nek ekkora már igencsak rossz híre volt a városban, így az egyik rendőrtiszt kiment a telkére ellenőrzést tartani, a pajtában pedig horrorisztikus kép tárult elé. A nő holtteste, lefejezve, fejjel lefelé lógott a bokáinál és a csuklóinál megkötözve egy húskampón. Gein lelőtte a nőt, majd kibelezte, a szívét a házban találták meg egy tányéron, a többi szervét és a fejét pedig dobozokban. A rendőrök átkutatták a házat és még bizarrabb dolgokat találtak: Gein az ágya oszlopaira emberi koponyákat húzott, koponyatetőket tányérnak használt, emberi mellbimbókból öveket készített, illetve szintén emberi bőrből "díszpárnákat" és lámpaburákat. Emberi húsból zoknikat varrt, lenyúzott női torzókból meg mellényt. És ez csak néhány példa a hasonló borzalmakból, amik Gein berendezési tárgyait alkották, a még fel nem használt "alapanyagokat" a hűtőjében gyűjtötte. Körülbelül 15 nő maradványait találták meg a házánál, Gein nem tudta megmondani, hány nőt ölt meg összesen. A nyomozás szerint a kannibalizmusra és a nekrofíliára is nyitott volt, bár az utóbbit Gein tagadta arra hivatkozva, hogy "a holttestek undorítóan büdösek voltak". A saját bevallása szerint olyan nők testeit ásta ki, akikről úgy gondolta, hasonlítanak az anyjára. A szakértők szerint a női bőrből készített ruhadarabokat is azért hordta, hogy a szó szoros értelmében "belebújjon az anyja bőrébe". A kisgyerekek, akikre vigyázott, megerősítették, hogy gyakran látták különféle női arcokból összetákolt maszkokban flangálni Geint-t.
A tárgyalásokon beszámíthatatlannak és teljesen elmebetegnek nyilvánították, az élete hátrelévő részét a történelem legbrutálisabb sorozatgyilkosa egy elmegyógyintézetben élte le.
Bret Easton Ellis-en kívül Gein tettei másokat is megihletett. Az esete az anyjával, Augusta-val adta az alapot Hitchkok, Psycho című filmjének főszereplőjének anya-fia kapcsolatához. A Texasi láncfűrészes című film díszletéhez Gein háza adta az ihletet. Illetve az American Horror Story Asylum-jában feltűnő, Oliver Thredson karakterét száz százalékosan Ed Gein-ről mintázták. A hasonlóságot többek között megmutatja az, amit Thredson az általa túszul ejtett Lana-nak mesélt arról, hogy egyetemi évei alatt nyúzta meg az első áldozatát, aki már akkor halott volt és, hogy a nő az anyjára emlékeztette. Továbbá Thredson is készített egy maszkot és lámpaernyőt emberi bőrből meg koponyákból mélytányérokat.
A kódolás a HunHowrse weboldal Layout Generátorával készült | Készítette: Gothic01

2016. október 25., kedd

Halloween projekthét 2016: Horrorisztikus sztorik 1. felvonás


Sziasztok! ^-^ Virág_Blogger előrukkolt egy közös Halloween-i készülődéses ötlettel  amire a molyon meg is invitált jó pár blogger társsal együtt egy kis össznépi blogolásra. A lényeg, hogy Halloween-ig a résztvevők minél több témába vágó posztot tegyenek közzé. Tudjátok, hogy ezekben a napos bejegyzésküldésben nem vagyok túl jó, példaként ott van a 12 napos blogger kihívás húzása-nyújtása. Szóval egyelőre csak annyit tudok ígérni biztosra, hogy ezen kívül hozok még egy posztot. Akik hellyel-közzel rendszeresen járnak a Goodbye Agony-n, tudják, hogy mekkora American Horror Story guru vagyok, így most is igyekszek majd Halloween alkalmából beleszőni a sorozatot az írásaimba. Első körben az egyik korábban olvasott regényem alapján hozok néhány para történetet, illetve egy kis ismertetőt Evan Peters egyik AHS-es karakterének az ihletőjéről. Majd a második felvonásban az American Psycho című könyvvel kapcsolatos érdekességek, illetve a főszereplőt ihlető sorozatgyilkos lesz a rivaldafényben.



 Never Let Me Go, Coffee and Manga, Books of Dreamer, Írásaim Tárháza, Feel Invincible, Varázstinta, Today Wiggin, Bookhunters, Karina&Books, REAL thoughts, Könyvjelző, Neverhood's Diary, In Medias Res, Sam's blog, My Book World és persze a Goodbye Agony :D

created by HunHowrse Layout Generator on 2016-10-25 03:14:05
Nem húznám tovább az időt, bele is vágok az első felvonásba, a fentebb említett regény, ami köré építeném a dolgot, Katie Alender: Bad girls don't die-ja. Maga a történet szerintem kicsit sem mondható klasszikus értelemben horrornak, nagyon enyhe, de mégis az eddigi olvasmányaim közül még azt tartom a legjobban Halloween-i hangulatúnak, hiszen minden megvan benne, ami egy jó kíséretes történethez kell, ha lightosan is. Az értékelésemet a könyvről ITT olvashatjátok.
A történet fő elemei a következők, komolyabb spoilerezés nélkül:
~ egy kísértetház
~ egy régi játékbaba
~ egy szerencsétlen lakó, amit megszállt valami
Így a felsorolt három témában gyűjtöttem össze a felvonultatott paráztatós sztorikat is. :)

KÍSÉRTETHÁZAK:
1.) Puerto Rico-> Casa Betania
A gyönyörű, festői környezetben elhelyezkedő, régi épület bármelyik festőt megihletné, illetve az embereket egy rövid nyaralásra késztetné az embereket. A külső azonban csak látszat, az épület az idők során sok mindennek volt a tanúja, például második világháború során német megszállás alatt állt, ahonnan a másik, nagyon kreatív nevét is kapta, azaz a "Németek Házát".  Na, gyerekek ez az a fajta leleményesség,ami a mait a mai emberekből hiányolok... Gondoljatok csak bele, micsoda fantasztikus regény címek születnének, ha néhány ilyen koponya betörne a könyviparba! Visszatérve magára a házra, a felvezetésben leírtak nagyon vonzóvá teszik, így jobban belegondolva nem is csoda, ha a hosszabb-rövidebb ideig ott tartózkodók kísértetei úgy döntöttek, beköltöznek állandóra. Az embereknek holtuk után is lehet szépérzékük, na meg ott a csomó emlék... A probléma ott kezdődik, hogy látszólag túl hangosan űzik az ipart, a környező lakosok többször beszámoltak róla, hogy gyakran hallanak furcsa zajokat a hely falai között. Láncok csörögnek, léptek dobognak, mindeközben pedig nem látnak senkit, aki mocoroghatna. A legnagyobb forgalom idején úgy tűnik, hogy igazából a madár se jár ott...
2.) Mexikóváros-> La Posada del Sol
Ez a szépség a bejegyzésben is látható, mégpedig a toll alatti fotón. Már ilyen kicsiben is látszik, hogy micsoda mesés kivitelezésű építmény, ami nem is csoda, hiszen hotelnek készült. A sztori hátborzongató oldala a hotelt építését vezető férfihez van köze. Miután hosszas munka után minden tégla, bútor és ablak a helyére került és a projekt lezárult, a pali felkötötte magát a hallban. Lehet, hogy nem volt elégedett a végeredménnyel és azért vetemedett erre a tettre... Mindenesetre annyira nem tarthatta borzalmasnak az összképet, mert a fiatalember kísértete azóta is rendszeresen visszajárogat riogatni a jó népet.
3.) Peru-> Casa Matusita
Ennél a szellemek járta háznál sem kell valami romos épületre gondolni, amit bizarr, ujjszerű ágakkal rendelkező, fekete fák és sűrű köd vesz körül. A Casa Matusita egy átlagos téglalap alakú, szép okkersárgára lemeszelt, barátságos hatást keltő épület. A története viszont már mindennek mondható csak éppenséggel idillinek nem. A házban lakó férfi egyik nap ment haza és rajtakapta a feleségét az ágyban egy másik ürgével. A látványtól jó messzire gurult a gyógyszere, sajna meg sem találta brutális kegyetlenséggel meggyilkolta a feleségét és az idegen férfit. De ennyi nem volt neki elég, elragadta a hév a nagy gyilkolászásban és úgy döntött, ezek után a gyerekeinek sincs maradása a Földön, őket is megölte. Ezt a sikerszériát pedig azzal zárta, hogy ő maga pedig öngyilkos lett. Nos, ha már ilyen tervei voltak, nem ártott volna átgondolnia a sorrendet, mielőtt "munkának" áll...  A környék lakosainak elmondása szerint már hosszú évek óta kísértenek szellemek a falak között, amik valószínűleg a többszörös gyilkosság "ereje" miatt nem  bírnak tovább lépni.

JÁTÉKBABÁK:
1.) Az ördögi babák
A kísértet járta hotelhez hasonlóan, erről is mellékeltem egy képet, az American Horror Story-s bögre alatt/mellett van. Elsőnek azért választottam ezt a babát, mivel Marie Laveau-hoz köthető, akit New Orleans-hez hasonlóan nagyon megkedveltem a Coven-ben ^.^ Tehát a baba története az 1800-as évek New Orleans-ába nyúlik vissza. Egy gazdag családból származó lány hozzáment egy tehetős, skót férfihez. A lánynak volt egy ex-szeretője, aki nem fogadta kitörő örömmel ezt a fordulatot, felkereste a város Voodoo Királynőjét, Marie Laveau-t, hogy bosszút állhasson a lányon. Laveau megátkozta a menyasszonyt, egy olyan átokkal, ami akkor fog működésbe lépni, amikor a lány az első gyerekével lesz várandós. A nő így életet adott magának az ördögnek és bele is halt a folyamatba, a lényt Laveau magához vette és haláláig gondozta. A szóbeszédek szerint a híres, bizarr jelenségek színhelyeként is ismert Saint Louis temetőben temették el az első parcellában. A temetőben egyébként gyakori vendég többek között egy öregúr szelleme, aki leveszi mások sírjáról a virágokat és a sajátjára teszi őket. A sztoriban most jött el a játékbabák ideje, ugyanis, ameddig a Laveau által nevelt lény élt, rettegésben tartotta a lakókat. Úgy gondolták, hogy romlást, pusztulást és különféle betegségeket hoz a fejükre, ezért elkészítették az ördögi teremtmény másolataként a játékbabákat. Kitették őket a házuk ablakaiba annak reményébe, hogy megfutamodik a látványukra az igazi.
2.) Voodo-Zombi baba
A tárgyaknak is van lelkük egyesek szerint és néha a végsőkig ragaszkodnak is a tulajdonosukhoz... ez is egy ilyen eset... A baba származási helyszíne marad New Orleans, az idősík áthelyeződik napjainkra. Az eredeti tulajdonosától az eBay nevű weboldalról vásárolta egy nő. A leírásban szerepelt néhány érdekes kikötés, ha úgy tetszik használati utasítás, hogy hogyan is kell bánni a kabalával. Például nem lehet elmozdítani a hozzá járó ezüstládából. Az újdonsült tulajdonos ezt már az első napon megszegte és tettét meg is bánta, elszabadította a babát körüllengő átkot. A baba kísértette a nőt az álmaiban, különféle támadásokat kellett elszenvednie. Próbálta visszavonni a vásárlást az eBay-en, de nem járt sikerrel. Ezek után többször megpróbálta újra eladni, de a következő tulajdonoshoz csak egy üres doboz jutott el, a nő küszöbén pedig a baba újra és újra megjelent...
3.) Joliet
Egy Anna nevű nő egy családi örökségével járt pórul, ami négy generáción keresztül követte végig a famíliája női ágának az életét. Anna elmondása szerint a dédnagyanyja egy rosszakarótól kapta ajándékba a  várandóssága alatt a porcelánbabát és onnantól indult meg a balszerencse széria. Minden nőnek két gyermeke született, egy lány és egy fiú, azonban a fiú minden generációban három nap után meghalt. Joliet éjszakánként vékony hangú kuncogásokat és nem emberi sikolyokat hallatott. A család úgy gondolta, hogy a különböző, halott kisgyerekek sikolyai és sírásai adják a hangegyüttest.

MEGSZÁLLOTTSÁG:
Ebbe a kategóriába egy kitalált karaktert, az American Horror Story Asylum-jának Mary Eunice nővérét hoztam, akit Lily Rabe keltett életre. Azonban már bevett ténnyé vált, hogy az AHS-ben történtek nagy része valóságon alapszik, így Mary esete is... A sorozatban a lány egy fiatal, naiv természetű apáca volt, aki Jude főnővér kezei alatt dolgozott a Briarcliff elmegyógyintézetben. Az egyik részben egy srácot vittek az intézetbe azzal a gyanúval, hogy megszállta az ördög. Belekezdtek az ördögűzésbe, hogy megszabadítsák a megszállótól, a srác meghalt, Mary-be pedig beleköltözött az ördög, aki ki is vetkőzött magából ezt követően teljesen.
A karakterének az ihletője,  Anneliese Michel esetében viszont inkább beszélhetünk elkeserítő, mintsem "misztikus" helyzetről. A német lány egy vallási fanatikusokból álló családba született, így amikor az orvosok epilepsziát, depressziót és skizofréniát diagnosztizáltak Anneliese-nél, a 20. század leghatékonyabb kezelési módszere, egy ördögűzésre hasonlító vallási rítus mellett döntöttek. Az orvosok segítségét totálisan elutasította a család meg volt róla győződve, hogy kizárólag az ördög okolható mindenért. A "gyógyítást" követően Anneliese nagyon kevés folyadékot volt csak képes bevinni a szervezetébe és nagyon furcsán, illetve egészségtelenül táplálkozott. 1976-ban hunyt el kiszáradás és kóros alultápláltság miatt.

+ JAMES PATRICK MARCH ÉS H.H. HOLMES
Evan Peters-t mindenki szereti, legalábbis az AHS rajongók táborában :D A legnépszerűbb karaktere Tate Langdon, mégis a Hotel című évadban alakított James Patrick March illik inkább a poszt témájához.
March-ról röviden annyit kell tudni, hogy épített egy hotelt tele titkos csúszdákkal, rejtett szobákkal és vég nélküli folyosókkal, hogy ott kedvére gyilkolászhasson. Bizarr ötletnek tűnik, az is, de kísértetesen hasonlít egy valódi ember, valódi tetteihez. Ez az ember pedig H.H. Holmes.
Nos, elöljáróban annyit mondanék,hogy eszem a Wikipédia szerkesztőinek a szívét, mert azt írták a hapsihoz, hogy "foglalkozás: sorozatgyilkos". Ez kb. olyan, mint a starity-n az, hogy "foglalkozása hercegnő". Lehet, hogy velem van a baj, de én se a sorozatgyilkosságot, se a hercegnőséget nem tudom foglalkozásként kezelni... De ha már ragaszkodni kell ehhez a megnevezéshez, akkor H.H. Holmes csúcsteljesítményt nyújtott a "szakmájában". Körülbelül 320 embert ölt meg, de bevallani csak 27-et vallott be közülük, rábizonyítani pedig 9-et tudtak. Remek arányok, mondhatom....
Holmes anyja egy vallási fanatikus, apja pedig egy erőszakos alkoholista. Az egyetem elvégzése után úgy tűnt, hogy a fiú pozitív értelemben fog kitűnni közülük a későbbiekben, orvosi diplomát szerzett.
Az első gyilkosságát Chicago-ban követte el, Dr. E.S. Holton, rákban elhunyt patikus feleségével végzett és így megszerezte a korábban Holton tulajdonában lévő drogériát. Ezt követően átalakítási munkákat végzett az üzlet feletti két emeleten és egy hasonló felépítésű helyet hozott létre, mint a sorozatbeli James March. A lépcsőknek sosem volt vége, titkos csapóajtókkal teli folyosólabirintusokat hozott létre és hangszigetelt szobákat. Az 1893-as Világkiállításon hotelként nyitották meg az épületet, amit a szomszédok Kastélyként, később Gyilkos Kastélyként emlegettek. Holmes áldozatai a hotel vendégei, illetve a drogéria női alkalmazottai és a szeretői közül kerültek ki. Mindegyiküket hosszasan kínozta, majd megölte őket és változatos módszerekkel eltüntette a testüket (savban feloldotta/megnyúzta őket stb.). A Világkiállítás után Holmes elhagyta Chicago-t és Texas-ba szökött, ahol belekezdett egy hasonló hotel építésébe, de az elkészülése előtt tovább állt. A nevéhez további gyilkosságok köthetők, az áldozatai nagy része nő volt, de megölt három gyereket és egy barátját is.
Végül 1984-ben a philadelphiai börtönben felakasztották.
A kódolás a HunHowrse weboldal Layout Generátorával készült | Készítette: Gothic01

2016. október 23., vasárnap

Kylie Scott: Play- Futam (Stage Dive 2.)

Helló, mindenki :D Rock zene, őrült szereplők, sírva röhögős beköpések; a legújabb irományomat a Stage Dive dobosának a történetéről, a Play-ről hoztam.

Fülszöveg:

Csak arról volt szó, hogy úgy tesz, mintha egy rocksztár barátnője lenne. Arról nem, hogy bele is szeret…
Mal Ericson, a világhírű Stage Dive rockbanda dobosa villámgyorsan rendbe akarja tenni az életét – egy rövid időre legalábbis. Úgy gondolja, a látszathoz az is éppen elég lesz, ha egy igazi jókislánnyal kezd mutatkozni. Nem úgy tervezte, hogy ez az átmeneti helyzet állandóvá válik, és nem sejthette, hogy éppen így találja meg az igazit.
Anne Rollins álmában sem gondolta volna, hogy megismerkedik majd a rock egyik istenével, akinek a posztereivel tinédzserkorában ki volt plakátolva a szobája – és különösen nem ilyen körülmények között. Anne ugyanis anyagilag nem áll valami jól. Illetve nagyon nem. Ugyanakkor érzi, hogy ha pénzért cserébe úgy tesz, mintha a vad partiarc dobos csaja lenne, annak semmiképpen nem lehet jó vége. És teljesen mindegy, hogy mennyire szexis pasi Mal. Vagy mégsem?
created by HunHowrse Layout Generator on 2016-10-23 16:30:52
Meg kell, hogy mondjam, régen röhögtem ennyit egy regényen. :D Szinte két oldalanként belebotlottam egy megszólalásba, ami miatt annyira nevettem, hogy a körülöttem lévők hülyének néztek. Olvastam korábban idézeteket, számítottam rá, hogy vicces lesz, de hogy ennyire…. Ez haláli volt. xD Már azóta szemezgettem ezzel a sorozattal, hogy megláttam, megjelenik az első kötete magyarul, valamiért mégis jó ideig elsiklottam felette, de birizgáltam a fantáziámat. Elvégre nem sok olyan könyvvel találkoztam eddig, aminek a központjában egy rock banda van… Ez valaki olyannak, aki bolondul a rock zenéért igazi csemegének ígérkezett. Tehát a legutóbbi könyves boltos utamnál megfogtam Mal-t
vagyis csak a könyvétés magammal hoztam, nagyon hamar ki is olvastam. A legfontosabb végső következtetésem az lenne, hogy ebben a regényben minden szereplő kicsit
nagyonőrült a maga módján, egyikük sem százas. Ami egy nagyon jó dolog, hiszen ez eredményezte a fentebb említett röhögőgörcsöket. Nem fogja a Play megkapni az évszázad legreálisabb története díjat, az biztos, arra az esély, hogy ez a valóságban így megtörténik, gyakorlatilag nulla, de attól még nagyon tetszett. :) Imádtam azokat a részeket, amikben jobban magára a Stage Dive-ra helyeződött a hangsúly, a srácok marháskodásaira, koncertes meg próbálós jelenetekre. Ezekből el tudtam volna még viselni párat. *--* Azt is vártam, hogy mikor derül ki, hogy a rock-on belül pontosan milyen műfajt játszanak Jimmy-ék vagy, hogy milyen a logójuk stb. Sajnos erre nem került itt sor, bár lehet, hogy az első kötetben
amit még nem olvastamletudta ezeknek az apróságoknak a bemutatását az írónő. De nem is volt végül is akkora probléma, Mal meg az ő Tökfeje szépen elboldogultak a teljes rivaldafénnyel, mindig összetudtak valamit hozni, ami feldobta a hangulatot. ^^ Azt, hogy mi a gikszer Mal mamájával kapcsolatban már Lori első felbukkanásakor kitaláltam és reménykedtem, hogy máshogy fognak alakulni a dolgok… :/ A Play tömören egy nagy adag őrületes pörgés volt, mint ami maga Mal is, az olvasó is kapott az ő intravénás cukrából egy nagy adagot. :D
Bár azt még megjegyezném, hogy az „albi”-val és a többi becézett kifejezéssel nem tudtam megbarátkozni.
Anne-nek nem tagadom, hogy volt néhány hülyesége, de a sok vicces pillanata ellensúlyozta ezeket. Egyedülálló élmény volt a fejében lenni, sokat nevettem a gondolatmenetein, tökéletesen illik a párjához, ő is van olyan zakkant, mint Mal… xD Szerencsétlen csajnak nem indult túl fényesen a történet, azzal kezdődik a regény, hogy haza megy a lakásába, ahol szinte mindennek lába kelt, a lakótársa megpattant a pénzzel, amit a lány adott neki segítségképpen és magával vitte a bútorok szerves részét is. Ennek következtében nyakig merült abban a bizonyos dologban, amiből nagy tehetséggel épít várat és akkor jött Mal, akiért Anne tinédzser korában őrületesen rajongott , próbálgatta a keresztneve mellérakni a dobos vezetéknevét, nem nézte meg a klipet, amiben más lánnyal csókolózott stb.
Ebből a régebbi rajongásból a jelenben is elég szép adag megmaradt.Már maga az egész összeköltözésük is annyira abszurd és röhejes volt, hogy sejteni lehetett, ez csak „rosszabb” lesz, ha sikerül kibontakozniuk. Az egyetlen probléma a csajjal, hogy minden zokszó nélkül játssza az emberi lábtörlőt, még ha bajban van, akkor is csak kihasználják, ő meg hagyja. Tizenéves korában az apja lelépett az anyja meg remetének/önkéntes fekvőbetegnek vonult a szobájában, így neki kellett gondoskodnia a húgáról, az öngyilkos hajlamú anyjáról és mellesleg saját magáról is. Ez lehet az oka, hogy ennyire azt akarta, hogy mindenkinek jó legyen… de annak az időszaknak vége lett azzal, hogy elköltözött. Nem kellett volna hagynia sok dolgot Reece-nek és Mal-nak sem, túl hamar lenyelt mindent. Ki tudta persze nyitni a száját, ha nagyon kellett, csak nem elégszer. Amikor Mal-lel huzamosabb időre összekaptak, kicsit tartottam tőle, hogy mit fogok majd kezdeni Anne-nel és az előre látható, nagy szerelmi bánatával, de őszintén meglepett. Még akkor is hatalmasakat nevettem rajta meg a mániákus takarítási körein… xD Össz-vissz egy egész belevaló, jó fej csajként maradt meg bennem, de óriási hülyeség volt a részéről két verekedő pasi közé ugrani… "~.~ Meg is lett az eredménye…
Az anyját hírből lehetett inkább ismerni, de utáltam. Cserben hagyta a lányait és teljesen elcseszte Anne gimis éveit azzal, hogy anyát meg családfenntartót volt kénytelen helyette játszani. Kellett a történethez a nagy békülés… De Anne helyében még hallani sem akartam volna többet a nőről ezek után. -.-
Lizzy aranyos volt meg a maga módján nagyon szemét is, hogy így kikotyogta Anne Mal-bolond korszakának a kis részleteit… xD Kíváncsi vagyok, hogyan alakulnak a dolgai majd a negyedik kötetben Ben-nel.
Lauren-ről keveset lehetett megtudni, nem is nagyon szerepelt, de a főszereplőkhöz hasonlóan ő is elég dilis volt. Egy-két helyzetben kissé… hogy is mondjam… szürreális (?) volt a reakciója. Például, amikor Anne kapott egy monoklit a verekedésnél, ő meg totál nyugodtan szórakozott a kiskutyával. xD
Reece-t sokáig nem tudtam hová tenni, de végül megmaradt ellenszenvesnek. Ami a legjobban irritált benne az a pofátlansága, Mal jól látta, marha nagy szemétség volt a részéről azok után szívességet kérni Anne-től, hogy elmondta, lelépett a lakótársa a pénzzel. Meg alapból nem jött be az se, hogy mindaddig természetesnek vette a főhősnőt és tudomást sem vett róla, érdekli a lányt, ameddig más szemet nem vetett rá. Utána a próbálkozásai már csak szánalmasak voltak… Az egyetlen viszonylag rendes húzás a részéről, hogy nem hagyta bemenni Anne-t a könyvesboltba, amikor az újságírók megrohamozták a helyet.
Mal-t a legrövidebben úgy lehet jellemezni, hogy nem normális, mert valóban nem az. ":D Ennyire őrült karakterrel nem is tudom, mikor találkoztam, talán még egyszer se xD. Észbontó figura, folyamatosan pörög, pörög és pörög, be nem áll a szája, úgy halmozza az eszement húzásokat, mintha kilátót akarna belőlük építeni
ez az egész ál-kapcsolatos ötlet meg maga a kivitelezés vitte a dilidíjatés az egész csávó egy hiperaktív, bolond energiabomba. Sokat nevettem rajta, volt amelyik beköpésén már könnyeztem is. A legnagyobbat főleg az ágyon ugrálós jelenet és a lakás elárasztása ütötte, a félreküldött SMS-sel együtt. Ahogy meg többnyire Anne-t húzta… meg, amikor már jöttek a komolyabb érzelmek is…körülbelül olyan volt, mint egy bedrogozott kölyökkutya. Részegen ez a dilis természete meg még jobban felerősödött, amikor kiabálás közben megharapta David-et, akkor már fuldokoltam. De azt azért nem mondanám, hogy oda meg vissza lettem tőle, ez a folytonos pattogás már sok volt néha-néha nekem. Egy ilyen izgága alakkal nem tudom mennyi ideig bírnék egy légtérben tartózkodni, jó párszor csodálkoztam rajta, hogy Anne nem csapta fejbe valamivel, hogy fogja be. xD Nálam még negatív pont volt a sértődékenysége, időnként igazi hisztérikaként viselkedett. Hiába a tökéletes, izmos, dögös, viking külső meg a nagy rocksztár vonal, a srácban lakozik egy primadonna is, méghozzá egy jó nagy. Amikor hirtelen idióta üzemmódba kapcsolt, bizonyos szempontból érthető volt, nehéz lehetett feldolgozni, amin a mamája keresztülment. De átesett a ló túloldalára, főleg amikor nekiesett Jimmy-nek… >.< Annál meg a hirtelen felindulásból benyögött házassági ajánlatnál pedig csak pislogni tudtam… O.o szerencsére Anne nem okozott csalódást és nemet mondott. Illetve volt néhány nőket érintő megszólalása, amiért tarkón csaptam volna Tökfej helyében.
Jajj, ez a becenév… akinek megvan minden kereke biztos nem hívja így a barátnőjét xD. Tetszett, ahogy szép lassan mindkét főhős megnyílt egymás felé, szerettem a párosukat. *—* Anne valamennyire kordában tartotta Mal hülyeségeit, Mal meg felrázta Anne életét, a bolondságaival elfelejtette vele a vészes ügyeket.
David és Ev játszották a békebírókat a Mal által gerjesztett zűrzavarokban, a lehetőségekhez mérten nagyon is jó munkát végeztek. Látszott rajtuk, hogy mennyire oda vannak egymásért és a gondok elsimítása mellett óriási figurák voltak ők is :D Jókat nevettem Ev részéről azon, amikor arról beszélt, hogy bánik el a csapat dobosával, ha megbántja Anne-t, pedig nem is voltak annyira nagy barátnők. Jó fejek voltak, hamar befogadták a csajt a Stage Dive családjába. Kíváncsi vagyok nagyon az ő könyvükre is :)))
Jimmy már az első felbukkanásakor kezdte felkelteni az érdeklődésemet…nem tehetek róla, mindig a legmogorvábbnak tűnő figurák lesznek szimpatikusak xD. Lena alig szerepet, de amikor jelen volt, elérte, hogy még jobban várjam a Lead elolvasását, még a Lick-énél is jobban. Fergeteges húzás volt, ahogy Mal képébe öntötte a korsó sört, amikor az ügyeletes bohóc Jimmy-t sértegette. Előre érzem, hogy hosszútávon is bírni fogom Lena-t :3 Szóval, amint meglátok majd egy példányt akármelyik boltban a a polcon a Lead-ből,
vagy legrosszabb esetben valakinek a kezébenakkor rögtön le fogok rá csapni ^^
Ben egyelőre inkább csak háttérfigura volt, de jól kiegészítette a bandát, együtt a srácok mindig valami eszméletlent alakítottak :D
Borító: 5/4- Ez nehéz döntés volt, mert nagyon tetszik *—* Imádom a színeket, a fényeket és az egész összképet, annyira mutatós és hívogató… lenne , ha a Mal-t imitáló pasi valami… kinézhetőbb, kevésbé fura pozitúrában feküdne :P
Történet: 5/5
Kedvenc szereplők: Anne, Mal, Ev, Jimmy, Lena, David
Legutáltabb szereplők: Anne anyja, Reece
Kedvenc részek: az ágyon ugrálás, a közös pancsolás, az, amikor Mal félreküldte az SMS-t, amikor Lizzy részletes beszámolót tartott Anne Stage Dive-s rajongásáról, amikor Lena Mal képébe öntötte a sört, amikor Reece és Mal összeverekedtek, amikor Anne megkapta Gyilkost, a próbálós/koncertezős jelenetek.
Biztosan volt még több is, szigorúan véve az egész könyvet kiírhatnám ide, de most ennyi jutott az eszembe.
Mélypontok: Anne anyjának a viselkedése a múltban, Mal primadonnás pillanatai, amikor Anne véletlenül kapott egy monoklit és az, hogy mindent olyan könnyen elnézett.
Szerelmi szál: Ez már egyértelműen +16-os kategória a minőséget és a mennyiséget figyelembe véve.
A  kódolás a HunHowrse weboldal Layout Generátorával készült | Készítette: Gothic01

Book Tag: Főbűnök (Book Tag #9)



Sziasztok! ^^ A legújabb bejegyzésemben egy Book Tag-et töltöttem ki, amire K_A_Hikari, az Írásaim Tárháza bloggere hívott ki a molyon. Ez a vallásos őrület nem is állhatna tőlem távolabb, mint ahogy áll... így érdekes menet lesz az biztos... ':D Na, mindegy, úgy veszem majd, mint az Angyali gonosz trilógiában.


created by HunHowrse Layout Generator on 2016-10-23 01:33:09
1.) Kapzsiság– Melyik a legolcsóbb könyved? Melyik a legdrágább?
A legolcsóbb: Az aranyiránytű filmes könyve, anno 100 forintért sikerült elcsípnem az Alexandrában :D
A legdrágább: A Harry Potter 4. 6. és 7. kötete, a pontos árukra már nem emlékszem, de jóval 4000 fölött voltak.
2.) Harag – Melyik íróval állsz utálom/szeretem viszonyban?
Utálom: Ilyen nagyon szerencsére még nincsen, olyanokkal, akikkel "személyes tapasztalatom" is volt, de Stephenie Meyer egy ideje nem a szívem csücske. A hírből ismertek közül E.L. James az, aki egy ideje nagyon a bögyömben van. Enyhén szólva nem csípem a homofóbiát vagy arrafelé menő utalgatásokat...
Szeretem: Jennifer L. Armentrout, Becca Fitzpatrick, Kelly Creagh, Simone Elkeles, Rick Yancey, Julie Kagawa, On Sai, Melissa Landers, Katie McGarry, Jamie McGuirre, Wendy Higgins, Susan Ee, Elizabeth Richards, Tammara Webber, Jay Crownover, Jus Accardo, Marie V. Snyder, Colleen Hoover, Marie Lu, Nicole Williams, M. Legihton, Leigh Bardugo, Rachel Van Dyken
Is-is: Cassandra Clare. Egy zseninek tartom a nőt, amiért ilyen világot meg sztorit talált ki, de elengedhetné már ezt a szerelmi háromszöges rögeszméjét és az abból adódó felesleges kínlódás köröket.
3.) Falánkság– Melyik könyvet faltad örömmel úja és újra minden megbánás nélkül?
Jennifer L. Armentrout: Obszidián c. regényét. Már legalább 5x kiolvastam *--*
4.) Lustaság – Melyik az a könyv, amelyiket elhanyagoltad lustaságból kifolyólag?
Ó, ilyenre nem nagyon szokott sor kerülni, mert elég hamar "megeszem" az új szerzeményeimet. Újraolvasás terén viszont a Kelly Creagh: Nevermore már egy ideje vár a polcomon rá, hogy magamhoz vegyem.
5.) Büszkeség – Melyik az a könyv, amiről beszélni szoktál, ha nagyon intellektuális olvasónak akarsz tűnni?
Egyik sem. Nem szokott érdekelni, hogy ki-mit gondol rólam, így nem is szoktam azzal bajlódni. hogy elkápráztassam az embereket. Akiknek meg adok a véleményére, azok előtt úgysem kell bizonyítgatnom semmit, mert tudják, milyen vagyok.
6.) Bujaság – Mely tulajdonságokat találod legvonzóbbnak egy férfi/női karakterben?
Mindkét nemnél első számú szempont, hogy a szereplő ne legyen "hülye", pörögjön az agya és ne blokkoljon le krízishelyzetben. A buta karaktereket egyszerűen nem tudom tolerálni... xD Továbbá legyenek talpraesettek, igazi egyéniségek, vagány alkatúak, főleg a férfiszereplők. A Peeta-hoz hasonló pasiszereplőkkel nem tudok mit kezdeni, idegesítenek.... >.< A női szereplőknél óriási kikötés nálam, hogy ne legyenek hisztisek, ne ítélkezzenek mindenki felet úgy, hogy semmivel sem különbek az illetőnél, illetve, hogy "annyira szerelmes vagyok és nem tudok dönteni" címszó alatt ne kavarjon egyszerre kettő vagy több ürgével.
Hogyha példát kell hozni, akkor a női karakterekből az Allison Sekemoto-hoz, pasiból pedig a Rule Archer-hez *--* <3 /Kaidan Rowe-hoz/Daemon Black-hez/Trenton Maddox-hoz jó-jó, leállok, mert reggelig sorolhatnám a kedvenceimet... De azért Éjúrt bűn lenne kihagyni hasonlóakra gondolok.
7.) Irigység – Mely könyveket szeretnéd a leginkább megkapni ajándékba?
Ha nagyon telhetetlen lennék... és miért ne lennék az? akkor most egyszerűen csak bejelölném a molyos kívánságlistámat, amin jelenleg 87 regény van... ":D
Na, de ha csak párat kell kiválasztani, akkor:
Sarah J. Maas- Tüskék és rózsák udvara
Rick Yancey- Utolsó csillag
Tammara Webber- Édesem
Jennifer L. Armentrout- Függőség
Susan Ee- A vég napjai
Kylie Scott- Szóló Oké, tudom, hogy még nem fejeztem be a Play-t sem, de már érzem, hogy csípni fogom Lena-t xDStieg Larsson: A tetovált lány

Ennyi lett volna ez a tag :)
A kihívottjaim: Fangirl033, Madridista és Avatarfan_Oncer
[A kérdések forrása]
A  kódolás a HunHowrse weboldal Layout Generátorával készült | Készítette: Gothic01

2016. október 19., szerda

Becca Fitzpatrick: Black Ice- Tükörjég

Sziasztok! Ezúttal egy izgalmas kis krimi-thriller hibridről hoztam értékelést, ami egy hóvihar következtében borzasztóan elsült hegyi kirándulásra kalauzolja az olvasókat. :)

Fülszöveg:
Britt Pheiffer felkészült, hogy hátizsákkal hódítsa meg a Teton-hegységet – arra azonban nem készült fel, hogy a gondolataiban még mindig kísértő exbarátja is csatlakozzon hozzá. Mielőtt Britt tisztázhatná magában, mit érez Calvin iránt, egy váratlan hóvihar miatt menedéket kényszerül kérni egy hegyi kunyhóban. A jóképű, segítőkész lakók azonban szökésben vannak. Túszul ejtik és arra kényszerítik Brittet, hogy vezesse le őket a hegyről. Britt tudja, életben kell maradnia, hogy Calvin megtalálja. A helyzetet tovább bonyolítja, amikor Britt rábukkan egy korábban itt elkövetett gyilkosságsorozat vérfagyasztó bizonyítékára – ami őt magát is célponttá változtatja.
Azonban semmi sem az, aminek látszik, és mindenki titkolózik – még Mason, az egyik emberrabló is. A kedvessége zavarba ejti Brittet. Mason vajon ellenség? Vagy szövetséges?

created by HunHowrse Layout Generator on 2016-10-19 01:48:55
A Csitt,csitt sorozat befejezése után még sokáig uralkodott rajtam az a tipikus miért nincs több rész? érzés, ami hasonló esetekben jönni szokott, ha a könyvmoly egy erősen megszeretett sorozatot készül elengedni, így hát szétnéztem Becca Fitzpatrick regényei között és ráakadtam a Black Ice-ra. A fülszövege előre megvett magának, filmek terén pedig egyértelműen a thrillerek szerelmese vagyok, ezért kíváncsi voltam, hogy milyen élmény lesz könyvben a műfaj. *--* Így néhány órával a könyv kiolvasása után, bár valamennyire kómásan, de azt tudom mondani, hogy le vagyok nyűgözve, az írónő ismét bebizonyította, hogy nem hiába van a kedvenceim között. Enyhén szólva taszítom a természetet meg minden tevékenységet, amit a szabad levegőn kell végezni, így eleinte kicsit tartottam tőle, mennyire fogom megszokni a túrázós vonalat. Szerencsére alaptalan volt az aggodalmam, annak ellenére, hogy szigorúan véve szinte az egész történet alatt „csak mennek a hegyen” a szereplők, nagyon izgalmas kis sztori lett. Nagyon tetszettek a leírások a hóviharokról, a hegyen folytatott harcról a túlélésért és őszintén örültem neki, hogy én mindezt egy jól felfűtött szobából követem nyomon. :) Már a prológus után gőzerővel pörögni kezdett az agyam, hogy ki lehet a gyilkos, hogy egyes karaktereknek milyen szerepe lesz a későbbiekben. Egy-két félrecsúszott elmélet után hamar kitaláltam, hogy ki a ludas, illetve, hogy a leggyanúsabb személynél mi áll a háttérben. ^-^Amikor már szinte biztosra mentem, akkor sem unatkoztam, kíváncsian vártam, hogy igazam lesz-e vagy ismét bakot lövök. ':D Az előbbi beigazolódása után elégedetten vigyorogva figyeltem az események további alakulását és törtem a fejem, hogy a főszereplő hogyan vágja ki magát az új helyzetből. A vége felé igazán pörögni kezdtek az események, tegnap este úgy álltam neki az olvasásnak, hogy a sorozatom kezdésénél majd berekesztem, mégsem tudtam letenni a könyvet addig, ameddig nem faltam fel az utolsó oldalt is.
Britt, a főszereplő lány alapjában véve egy olyan karakter lenne, akit kétpercenként meg akarnék ismertetni egy palacsintasütővel, de nem ebben a könyvben. Mielőtt bővebb elemzésbe kezdek, fontosnak tartom megemlíteni, hogy ennek a regénynek nem feltétlenül a karakterek az erősségei, talán csak egyiküket mondanám annyira nagy számnak, páran egyenesen agyzsibbasztóak, mégis a szituáció miatt a főhősök előbb-utóbb az olvasó szívéhez nőnek. Visszatérve Britt-re, ő egy tipikus kis apuci kedvence csaj, akinek az említett szülő és a nagy testvér mindent a feneke alá tolnak, önerőből nem képes semmire és ő maga is bevallotta, hogy könnyű szívvel játssza a gyengét, élvezi, hogy mindig megmentik és, hogy folyamatosan elkényeztetik. Próbálja beadni saját magának és a környezetének, hogy túl van a volt pasiján, de ez nincs így, ő is pontosan tudja meg az olvasó is. Sőt, talán az a bizonyos környezet is. Szóval más felállásban nekem ez a csaj lenne a halálom, viszont értettem, hogy az írónő miért egy ilyen főszereplőt hozott létre a történethez. Sokkal szembeötlőbbnek, sokkal élesebbnek hatott így a változás, amin a túszul ejtése és a hegyekben eltöltött idő alatt keresztülment. Becca ezzel szemléltette, hogy bizonyos körülmények milyen belső változásokra kényszerítenek egy embert, milyen túlélési ösztönt hívhatnak elő belőle. Jó ötletnek tartottam ezt és a kivitelezés is remek lett, mert a fentiek alapján bosszantónak tűnő személyisége ellenére sem idegesített a csaj. Na, jó, amikor néha azon nyavalygott, hogy mikor menti meg az apja, a bátyja, az exe vagy akárki más, akkor kicsit felhúzott, de nem akartam megtépni, ami nagy szó. Ezek a kisebb kesergések kellettek ahhoz, hogy még jobban átjöjjön a folyamat,
bár időnként már elég szájbarágósnak éreztem az ezt taglaló részeketígy ha az elején bosszantó is volt párszor, ahogy haladt előre a sztori, ez megszűnt. Sokat fejlődött és azt kell, hogy mondjam, hogy ez a balul elsült kirándulás egy egész, leleményes,bátor és szívós csajt faragott belőle. Ahelyett, hogy a rázós helyzetekben leblokkolt volna, pörgött az agya és tette, amit kellett vagy, ha össze is zuhant pár percre, akkor hamar összekaparta magát. És így visszagondolva úgy gondolom, hogy nem is volt ő korábban sem olyan tehetetlen, megvolt benne az a kis szikra, ami különbbé tette Korbie-nél, egyszerűen csak nem volt lehetősége kibontakozni a hegyi kaland előtt. Nem állítom, hogy annyira a szívem csücske lett Britt, hogy felküzdötte magát a kedvenceimhez, de összességében sikerült megkedvelnem.
Korbie-ról, Britt legjobb barátnőjéről sajna nem mondhatok ennyi pozitívumot. Eleinte, amikor még a változás előtti fokozaton működött Britt, akkor azt gondoltam, hogy ó, a fenébe, mégis mire adtam a fejemet? utána meg jött Korbie és átértékeltem a véleményemet Britt-ről. Ugyanis Korbie még a túra előtti Britt-nél is sokkal vészesebb és vagy százszorta életképtelenebb. Ha őt vesszük, akkor talán a főszereplő csaj még nem is számít elkényeztetettnek, Korbie maga a borzalom. Tehetetlen, hisztis, naiv, önző, hűtlen, pasifaló, buta és még sorolhatnám reggeltől estig bicskanyitogató vonásait. Jó párszor tiszteletet ébresztett bennem Shaun higgadtsága, amiért nem röpített golyót a kisasszony fejébe, de kicsit sem hibáztattam volna érte, ha megteszi… xD Sokszor ki sem kellett nyitnia a száját, már irritált és nagyon nem értettem a barátságukat Britt-tel. Ahogy sokszor a főhősnővel bánt az egyenesen elfogadhatatlan volt, Britt még a hülyeségeivel együtt is sokkal különb volt nála. Nem is tudom, hogy a valóságban mit kezdenék egy ilyen emberrel… O.o…. valószínűleg nem térne magához pár hétig azután, amit kapna tőlem. Az pedig, hogy a naplójában összehasonlítja a dolgaikat és pontok szerint kiértékeli, hogy melyikük a jobb, egyenesen beteges… Amikor meg elkezdett össze-vissza panaszkodni, hogy milyen rossz volt NEKI , hogy ott hagyták a házban egyedül egy kis vízzel meg néhány csokival, ami ráadásul avas is volt , akkor szívesen nekiestem volna egy bunkóval. A legjobb barátnője több napig kint töltötte az időt a mínusz fokokban, derékig érő hóban taposva több tíz kilométert naponta, ameddig ő egy védett házban ücsörgött. Mégis milyen alapon van bőr a képén sajnáltatnia magát az avas csokijaival?! Csodálkoztam, hogy Britt nem pofozta fel, amikor rázendített a rinya partira meg a szerencsétlen, kis áldozat játszására… -.- Ahogy meg a pasijához viszonyult, attól egyenesen hányingerem lett.
Calvin-t az apja miatt nagyon sajnáltam és bár az öreg nem szerepelt csak említés szintjén mégis utáltam. Utáltam, amiért ilyen érzéketlen, kegyetlen, szadista állatként viselkedett a fiával hosszú éveken keresztül, hogy ott rúgott bele, ahol csak tudott. A srác anyjára és Korbie-re meg szintén nagyon mérges vagyok, amiért nem tettek ezek ellen semmit… Tehát, mint írtam, sajnáltam azért, amin átment, de ettől függetlenül már az első felbukkanásának a környékén ellenszenves volt és a történtek közel sem jogosították fel arra, amit csinált. Britt szerintem túlzottan is piedesztálra emelte… :/ Az emberismerete meg csillagos ötös a gyereknek, ha szerinte Korbie az, aki nem hagyja magát elnyomni és megállás nélkül küzd, Britt pedig a tehetetlen, ostoba, naiv áldozat…-.-
Shaun röviden és tömören elmebajos volt, nem tudtam, hogy sírjak-e vagy röhögjek azon, ahogy a váratlan helyzeteket kezelte… xD Kicsit emlékeztetett James Patrick March-ra az American Horror Story Hotel-jéből… :D
Jude-t viszont már az elejétől nagyon bírtam és örültem, amikor többet szerepelt *--* Az egész gárdában ő volt a legnagyobb koponya, mindent szinte félelmetes alapossággal megfigyel és ezeket a megfigyeléseket később hasznosítja is mindenhol, ahol csak tudja. Neki tényleg vágott az esze, logikusak voltak a lépései, rögtönözés is ment neki és emellett egy igazi túlélő, le a kalappal a teljesítménye előtt minden tekintetben. ':D Nem semmi volt, amit a regény alatt sikerült véghezvinnie. Jót nevettem rajta, amikor Britt szembesült vele, hogy ő végig átlátott a kis meséin. Szintén szakadtam, amikor elkezdte kielemezgetni, hogy bizonyos helyzetekben milyen árulkodó jeleket produkál a lány. xD
Befejezem az áradozást, de nagyon szeretem az okos karaktereket, na :DSzerintem nagyon jó párost alkottak Britt-tel ,a lánynak a hegyekben töltött idő alatt felszínre tört, újfajta tulajdonságai mellette érződtek a legjobban. Ebben pedig az játszott a leginkább közre, hogy Jude egyenlő félként kezelte a csajt, nem becsülte le, nem tartotta védtelennek, valaki olyannak, aki rászorul arra, hogy folyamatosan terelgessék. A vége felé egy kicsit mindketten idétlenek voltak, de sínre kerültek a dolgok, így el van nekik nézve :D
Caz pár oldal erejéig szerepelt, de ő tényleg egy belevaló csaj volt, egy olyan barátnő, akire a főhősnőnek korábban is szüksége lett volna. :)) Jót nevettem a kis közbenjárásán Britt és Jude dolgával kapcsolatban… xD
A Gyilkossal kapcsolatban
akinek a személyét természetesen nem fedem felnem szeretnék sok mindent írni, nem szeretnék spoilerezni, de megérdemelte, amit kapott. Az egyik karakter jól mondta, hogy egy igazi gyáva alak volt, aki csak azok fölött tudott „nagy ember” lenni, akik valamilyen okból gyengébbek voltak nála.
Ebből a könyvből a közeljövőben muszáj lesz egy filmet forgatni, egy nagyon jól elkészített filmet! <3 *--*
Lehetőleg Evanna Lynch-vel, Lily Rabe-vel, Holland Rodan-nel vagy Clémence Poésy-vel a főszerepben :D
Borító: 5/5*- Visszaadja a regény hangulatát, a sötétkéket meg amúgy is szeretem, szóval gyönyörű lett <3
Történet: 5/5
Kedvenc szereplők: Jude, Britt, Caz
Legutáltabb szereplők: Korbie, Calvin, illetve a Gyilkos.
Kedvenc részek: az, ahogy Britt megpróbálta kimenteni Korbie-t, amikor Jude felsorolta a Britt által küldött árulkodó jeleket, Britt és Jude első találkozása, amikor kiderült, hogy ki a gyilkos, illetve, hogy a leggyanúsabbnak hitt személynél mi áll a háttérben, amikor a szereplők megmenekültek a Gyilkostól.
Mélypontok: Britt ragaszkodása Korbie-hoz és Calvin-hoz, Korbie minden egyes megszólalása és lélegzetvétele, a Gyilkos „menekülési kísérlete” és a tettei
A  kódolás a HunHowrse weboldal Layout Generátorával készült | Készítette: Gothic01

2016. október 14., péntek

American Horror Story: A színészek legnagyobb alakításai 3. rész

Helló, ismét! ^^ Íme a nemrég indított, American Horror Story: A színészek legnagyobb alakításai bejegyzéssorozatom harmadik felvonása, amiben Gabourey Sidibe, Frances Conroy, Emma Robert és Wes Bentley alakításai kerülnek elemzés alá.
Figyelem! A bejegyzéssorozat spoilereket is tartalmaz!
created by HunHowrse Layout Generator on 2016-10-14 01:49:57
Akik látták a Coven-t, szinte garantáltan a szívükbe zárták Queenie-t és az őt alakító színésznőt. Gabourey nagyon hitelesen keltette életre a talpraesett, kicsit nagyszájú és odamondogatós boszorkánytanoncot az egész évadon át. A keményebb oldala mellett persze feltűnt az érzékenyebb, szeretetéhesebb, bizonytalanabb énje is. Illetve a komolysága meg az elszántsága is megmutatkozott, amikor megpróbálta jó útra téríteni Delphine Lalauire-t, ha sikertelenül is. Gaoburey a szerepen belül többször megcsillogtatta a tehetségét, mindig képes volt megmutatni a lány egy újabb oldalát. Ezzel a karakterrel a Hotel-ben is megjelent rövid időre és igaz, hogy csak pár jelenet erejéig lehetett látni, de akkor 100%-osan hozta a Queenie-s mentalitást, amikor Ramona-val harcolt. Magára a dolog végkimenetelére meg csak annyit mondanék, hogy jobb lett volna, ha Cordelia nem adja meg neki azt kimenőt... :/
A Freakshow-ban egy-két rész elejéig feltűnt, mint Regina. Ott is egy hasonló mentalitású karaktert alakított, habár nem volt sok ideje kibontakozni Dandy-nek köszönhetően...
Végül mindkét karaktere meghalt, de azért én remélem, hogy a jövőben még feltűnik a szériában egy új szerepben :)
Wes a negyedik, Rémségek cirkusza című évadban csatlakozott az American Horror Story csapatához, amikor a Halloween-es részek alatt Edward Mordrake-t elevenítette meg a képernyőn. Személy szerint nagyon meg is kedveltem azt a karakterét, sőt az eddigi kedvencem lett. Mégis a legjelentősebb színészi munkát eddig a Hotel-ben végezte, ahol Mordrake kisebb szerepe után bedobták a készítők a sűrűjébe, John Lowe karakterével. A főbb szereppel is kifogástalanul megbirkózott, a nézők csak akkora tudták meg, hogy hogyan is álljanak a nyomozóhoz, amikorra a készítők azt szerették volna. Remekül vezette az orruknál fogva a közönséget a viselkedésével, a kezdeti bizonytalan, hitetlenkedéssel. Akik végigkövették a karaktere útját, nagy részben tartottak már tőle, hogy totálisan be fog csavarodni az évad végére, már ha megéri. Épp ezért volt akkora meglepetés az őt illető fordulat, de a későbbiekben is kitett magáért, amikor a pszichopata gyilkos megformálásán volt a sor. Nagyon jól beillett a James March, Richard Ramorez, John Wayne Gacy, Alieen Wournos és Jeffrey Dahmer gárdába. Wes is legalább annyira ért az elmebajos pofák vágásához, mint Evan. Megszeretni nem nagyon tudtam viszont, a kedves feleségével együtt rohadtul nem úgy bántak Scarlett-vel, ahogy megérdemelte volna... Kicsit Harmon család érzetem volt velük kapcsolatban, ők is teljesen elhanyagolták Violet-et már onnantól, hogy tervbe vették a következő gyereket, Lowe-ék meg Holden miatt szorították háttérbe a lányukat. :/ Viszont, amikor megszívatta a munkatársaival Sarah Paulson Murder House-beli karakterét, azon jót nevettem xD
Wes a hatodik évadban is feltűnik, mint Ambrose White, Kathy Bates karakterének a fia. Jelenleg úgy néz ki, hogy ez is egy kisebb szerep lesz, mint Mordrake, de még nagyon az elején van az évad.
Frances már a Murder House óta az AHS család tagja, mindegyik Hotel előtti évadban játszott kisebb-nagyobb szerepet. Többek között láthattuk őt a Halál Angyalaként az Asylumban, Myrtle-ként, Cordelia "pótanyjaként" a Covenben és Gloria Mott-ként, Dandy mamájaként a Freakshow-ban. De a legemlékezetesebb alakítását mégis legelőször, a Murder House-ben nyújtotta, amikor Moira idősebb verzióját keltette életre. A személyisége tökéletes ellentéte volt a fiatalabb Moira-énak, gondoskodó, kicsit komor, türelmes- ami azért Vivien folyamatos hisztijeinél nem ártott- és nyugodt természetű volt. Viven-t végig pátyolgatta és a Harmon család többi tagját is terelgette a maga módján. Sok aranyos, megmosolyogtató vagy éppen bizarr pillanatot eredményezett, amikor Violet anyját nyers aggyal és belsőségekkel tömte. Összességében szerintem nagyon jól életre keltette a házvezetőnőt, aki egy többnyire háttérbe húzódó, de mégis figyelemfelkeltő, könnyen megszerethető tagja volt a Gyilkos Házban élő kísértetek csoportjának. Az alakítási módját, csak úgy, mint Taissa Farmiga-ét, a természetesség jellemzi. Nem játssza túl a szerepét, csak egyszerűen és nagyszerűen visszaadja, mintha csak a hétköznapokban lenne.
Egyelőre úgy néz ki, hogy a Roanoke című évadban nem fog feltűnni, de Elias említette, hogy az ottani kísértetházat egy Mott építette, azaz a negyedik évadban alakított karakterének a rokona. Szóval, ha maga Frances nem is fog feltűnni, de arra látok némi esélyt, hogy a Freakshow-s szereplőjét valahogy meg fogják említeni a későbbiekben.
A Scream Queens sztárja két évad erejéig tűnt fel eddig az American Horror Story-ban. Az első szereplésére a Coven-ben került sor, amikor Madison Montgomery-t alakította, a másodikra meg a Freakshow-ban, mint Maggie. Az utóbbi jóval kedvelhetőbb, emberinek nevezhető tulajdonságokkal bír, de mégis Madison-ként hozta ki magából legjobban a maximumot. Bizonyára nem lehet egyszerű ennyire hitelesen előadni egy ilyen álnok, önelégült, áskálódós ribancot. A Fiona által a Legfőbbségre leginkább esélyes boszorkánytanonc szinte minden egyes pillanatban képes volt valami olyat produkálni, amivel kiverte a biztosítékot a nézők körében. A készítők, mint Fiona-val, vele is próbálták időnként elbizonytalanítani a nagyközönséget. Bevetettek olyan elemeket, amiktől naivan megfordult az ember fejében, hogy "talán jó mélyen elrejtve a mellkasában neki is van szíve...". Emma remekül asszisztált ehhez a félrevezetéshez, de amint kialakult némi szimpátia a karaktere irányába, tett is róla később, hogy semmivé foszoljon. Megállás nélkül gonoszkodott Queenie-vel, Nan-nel és Misty-vel. Az utóbbinál feszítette talán a legjobban túl a húrt, de szerencsére Misty egy talpraesett, belevaló csaj volt, így sor került az egyik kedvenc jelenetemre az évadban. Arra, hogy Madison és Misty összeverekedtek...
A meggyőző alakításával létrehozta az évad egyik legprovokatívabb karakterét, aki bármelyik minutumban képes akárkit hátba szúrni, ha olyan kedve van.
Voltak róla pletykák, hogy vissza fog térni a sorozatban a hatodik évadban és maga a színésznő is megerősítette, hogy szívesen játszana a Roanoke-ban egy kisebb szerep erejéig. A bökkenő viszont ott kezdődik, hogy az AHS forgatásai egybe estek az SQ forgatásával, így valószínűleg el kell engednünk a reményeinket Emma szereplését illetően...
A kódolás a HunHowrse weboldal Layout Generátorával készült | Készítette: Gothic01

Kelley Armstrong: Bitten- Megmarva

Sziasztok! :) Mivel továbbra is élvezem ennek az esős időjárásnak az áldásait, a beígérthez képest kis késéssel érkezek most és minél hamarabb pótlom az AHS-es bejegyzést is. Meghoztam az értékelésemet a Bitten című  regényről, ami tartalmaz egy izgalmas nyomozós szálat,  reális bemutatást a vérfarkasokról és Elena Michaels-t... akiről egyelőre annyit mondanék, hogy jobb külön fogalomként kezelni.

Fülszöveg:

Elena Michaelsnek fogalma sincs arról, hogy Clay, a kedvese, vérfarkas, amíg az meg nem marja, és ezzel mindörökre megváltoztatja az életét. Elárulva érzi magát és feldühödik: képtelen tudomásul venni az átalakulását, és nem tervez semmilyen kapcsolatot a Falkájával – karizmatikus vérfarkas társainak csapatával, akik azt állítják, segíteni akarnak.
Amikor azonban a Falkát brutális gyilkosságsorozat fenyegeti, Elena képtelen választásra kényszerül. Sorsára hagyja-e az egyedüli embereket, akik valóban megértik újonnan szerzett természetét, vagy segítsen nekik régi kedvesének a megmentésében, aki nemcsak tönkretette az életét, de még mindig vissza akarja szerezni Elenát, mindenáron.

created by HunHowrse Layout Generator on 2016-10-14 01:34:36
Amikor elkezdtem nézelődni a Sötét Örvény könyvek között, akkor bukkantam rá erre a szépségre és azonnal felkeltette az érdeklődésemet
már csak azért is, mert ezzel az oldalszámmal sanszosabbnak láttam, hogy kitart majd egy darabig xD. Mint, ahogy a Magic Bites értékelésében is írtam, az utóbbi időben nagyon megszerettem a természetfelettis nyomozós szálakat, a vérfarkasokat meg alapból bírtam, így nagyon jónak ígérkezett a regény. :D Nagyon tetszett, ahogy az írónő megjelenítette a vérfarkasos szálat, egyáltalán nem voltak benne túl nagy mitológiai magyarázások, mégis az egész rendkívül élő lett. A jelenre helyezte a hangsúlyt, bemutatta, hogy mit éreznek a falkával kapcsolatban, a közös futás és vadászat örömét és az átváltozás érzését. Ez pedig így sokkal többet ért annál, mintha inkább a faj eredetére koncentrált volna, a történet szempontjából az előbb felsorolt mozzanatok fontosabbak voltak. Jó ötletnek találtam, ahogy elkülönítette a falkába tartozó és a falkán kívüli farkasokat, a korcsokat, illetve a született és az átváltoztatott vérfarkasokat. Maga a nyomozás is izgalmasra sikeredett, végig fenntartotta az érdeklődésemet.*--* Bár az egyik karakter elég hamar előtte, hogy ki is a hunyó. Tehát magát az alapsztorit meg a vérfarkasos szálat egyszerűen imádtam <3 A regény fő gyenge pontjának az Elena-Philip szálat éreztem, ami rengeteget levont nálam a történet élvezhetőségéből. >.< Lentebb majd bővebben kifejtem, hogy miért is, de rövidre és higgadtra fogva, feleslegesnek éreztem. Töltelék anyagnak, aminek igazából nincs értelme, csak viszi az oldalakat. Nagy eséllyel száz oldallal karcsúbb lett volna a regény, de az írónő sok unalomtól és bosszankodástól megkímélte volna az olvasókat, ha mégis kiegyezik azzal a 428 oldallal és ezt a szálat kihagyja.
Továbbá ez nem a történet hibája… de engem, mint rockert zavart, hogy az írónő Elena-n keresztül néha-néha meglehetősen lenézően/degradálóan nyilatkozott a piercinges/tetovált emberekről, illetve a rock zenészekről.
Korábban már ígértem, hogy az értékelésemben kínpadra fogom küldeni Elena-t, a falka egyetlen nőstény farkasát és most meg is teszem. Bevallom őszintén, a róla mutatott képet az elején még kedveltem. Függetlennek, talpraesettnek és belevalónak láttam és ezekkel a tulajdonságokkal jól kezdett nálam, pontosan a hasonló mentalitású csajokat szoktam kedvelni. Csak utána sajna jött az a bizonyos de , ami után egy okoskodó, ostoba, önző, hisztis, énközpontú, ítélkező liba lett belőle a szememben. :/ A Philip-es szerencsétlenkedés volt, amit egyáltalán nem értettem a részéről és, ami…kimondom kerek-perec, elcseszte az egész személyiségét. Amit amelett a pasas mellett művelt, színtiszta önpusztítás volt, ugyanis az illető egy oldalkocsi.
Értelmező kéziszótár Gothic01-hez : oldalkocsi -> az erős személyiség pipogya párja, aki a nyámnyilaságával meg az egész lényével csak visszahúzza az erős karaktert, ahelyett, hogy kiegészítené. Sutba dobta miatta pont azokat a jellemvonásokat, amik őt önmagává teszik csak azért, hogy „olyan nővé váljon, aki Philip-nek megfelel”, hogy egy tartalékra csavart Elena legyen. Hát, ha a drága Philip-nek nem tetszik a maga indulatosabb valójában, akkor a drága Philip tehet egy szívességet… -.- Elvileg a párja lenne a fickó és nem a tanára vagy a főnöke, hogy folyamatosan megfeleljen neki, a fenébe is! >.< Ezt az erős megfelelési kényszert sosem bírtam átérezni egy főhősnő részéről sem, itt meg végképp óriási hülyeségnek tartottam. Clay volt „a nagy szemétláda, amiért megharapta őt” és tényleg van pár hülyesége a csávónak, de mellette legalább nem akart kényszeresen „jobb” és „tökéletesebb” lenni, Clay elfogadta őt minden elmebajával úgy, ahogy volt. Utálta Elena Clay-t azért, mert „elvette tőle a normális élet és a család lehetőségét”. Philip mellett ugyanúgy nem lehetett gyereke, nem is mehetett hozzá feleségül és még folyton moderálnia is kellett magát . Tényleg sokkal jobb ez, mint a falka, aminek a tagjainak önmagáért jó, ahol ott van Jeremy a pótapának, Clay a párnak, aki teljes szívéből szereti és a falka többi tagja, mint a „rokonság”….
Hogy ezt felfogja nevetségesen hosszú időre volt szüksége, szóval megkockáztatom, hogy értelem szempontjából nem áll a csaj a helyzet magaslatánHa már rátértem Clay-re, azt is undorítónak tartottam, ahogy vele bánt Elena! >.< Akármit csinált, akármennyire igyekezett, mindig rossz volt, csak azért, mert a drága Elena eldöntötte, hogy Clayton egy erőszakos bunkó.
Közben pedig egyáltalán nem olyan, mint amilyennek beállította. A történet előrehaladtával egyre jobban utáltam ezek miatt a nőt, arra jó volt neki Clay, hogy egy fához vigye, de arra nem, hogy szeresse és felöltözve is vele legyen. Egy utolsó, mocskos kis repedtsarkú..
nem beszélek csúnyán, nem beszélek csúnyán…ah, mindegy. Hiába játszotta a kis áldozatot, szinte rögtön beadta a derekát Clay-nek
a saját akaratodból volt Elena, nem kell a falkát hibáztatni érteés mindenféle megbánás nélkül többszörösen megcsalta a hőn imádott Philip-et. -.- Ezek után javíthatott volna a szimpátiaszintjén, ha kiadja Philip útját ezt követően. De nem tette, továbbra is Clay volt a gonosz, Philip meg a szent. A 364. oldalon már úgy hivatkozott magában Clay-re, mint a „szerelmem”, mégis csak az 505. oldal környékén jött meg az esze. -.- Amikor pedig valami olyasmit gondolt, hogy „végül is örül neki, hogy mindig ott van Clay, amikor kell neki és csak ezért kell megmenteni”, akkor már nagyon kedvem lett volna fejbe csapni egy hólapáttal. Mindig mindennek úgy kellett lennie, ahogy ő gondolta, hiába kérte ki más véleményét az nem számított, csak az volt a fontos, amit Elena Michaels gondolt, ahogy Jeremy is rávilágított. Azt sem értettem, hogy milyen alapon mondott olyat, hogy legszívesebben minden gyerekre ráüvöltött volna, aki a szüleit szidta, hogy hogyan képzeli ezt, amikor ő mindent megtenne, hogy éljenek a szülei bla-bla-bla. Ő maga mondta, hogy hányszor megütötte a bokáját a nevelőszülőkkel. Szerinte egy vér szerinti apa nem molesztálhatja vagy verheti a gyerekét? Egy vér szerinti anya nem hunyhat a saját kényelme miatt mindezek fölött szemet? Így összességében egy ritka ellenszenves, mondhatni külön fogalomnak számító személyként maradt meg bennem Elena. Végig olyan érzésem volt, mintha írás közben Kelley nem tudta volna eldönteni, hogy egy elesett, rinyálós vagy egy kemény, mindenre magasról tevő hősnőt alkosson, így hangulatától függően váltogatta a két verziót.
A Philip-re vonatkozó részt már kifejtettem, így az ő elemzését rövidre fogom. Egyszerűen unalmasnak, fárasztónak és laposnak találtam az egész lényét. Annyira untam azokat a részeket is, ahol Elena róla elmélkedett, hogy amikor felnéztem a könyvből totálisan lecsodálkoztam, hogy „jé, itt vannak emberek és mozognak is”.
A falkatagok közül kiemelném Jeremy-t az alfát. :) Le a kalappal előtte, hogy mindig ekkora türelemmel tűrte Elena agymenéseit. Krízishelyzetben nem a leghatékonyabb és vannak hibái, de hogy huzamosabb ideig fenntartsa a belső békét, ahhoz nagyon ért. Egy kedves, megértő, szinte reflexszerűen atyáskodó figura volt. Philip hozzá képest tényleg csak egy nagyon felszínes tükröződés. Jókat nevettem a különféle beköpésein, főleg, hogyha valamilyen orvoslásos dologgal voltak kapcsolatosak xD Azon is vigyorogtam egy jót, amikor Elena mesélte, hogy Clay kórházba szállítása után felcsapott rengeteg orvosi szakkönyvet és kitanulta a legtöbb ágát az orvoslásnak, hogy ne történjen hasonló baj. :D
Peter, Antonio és Nick együtt viccesek és jók voltak, meg úgy összességében az egész falka jó kis csapatot alkotott. :D De külön-külön egyiküket sem mondanám annyira hű, de különleges karakternek. Egyedül elég laposak voltak, de többnyire egyszerre szerepeltek, így ez nem érződött annyira. Nick-hez pedig még annyit muszáj hozzáfűznöm, hogy nagy szíve van a gyereknek, de tényleg nem egy észlény… xD
A korcsok közül Daniel-re tökéletesen igaz, az „amelyik kutya ugat, az nem harap” mondás, nekem inkább csak egy szájhősnek tűnt, de nem tett le semmit az asztalra, ami miatt normális negatív karakterként tudnám értékelni. LeBlanc nem hazudtolta meg a hátterét, valóban egy elmebeteg fajankó lett. Karl Marsten igaz, hogy egy alávaló szemétláda… de valamilyen szinten éreztem vele egy kis rokonszenvet. Rajta látszott, hogy értelmes és, hogy tudja is használni az eszét, tudja mikor kell visszavonulót fújni stb.
És végül, de nem utolsó sorban, megemlíteném még Clay-t. ^-^ Mint, ahogy már írtam is, egyáltalán nem olyan volt, mint amilyennek Elena lefestette. Indulatos és heves természetű, mind valamennyire minden vérfarkas, de nem egy szívtelen, manipulatív, pszichopata, mint a főhősnő szerint.
Oké, Philip-hez képest egy vadállat, de hozzá képest egy pudli is az. Néha-néha morgós és, ha kell ki tudja mutatni a foga fehérjét, de alapból egy nagyon rendes figura. Türelmes azokkal, akik fontosak neki, kedves, okos, vicces, a végletekig hűséges, elszánt és tényleg minden követ megmozgatott, hogy kiengesztelje ezt az idióta tyúkot. Ő tényleg szerette Elena-t, úgy ahogy volt, minden hülyeségével együtt. Ami baromi nagy szó és felveti a lehetőségét, hogy sajna Clay fejében sem okés valami… xD Nagyon sajnáltam szegényt, hogy folyamatosan csak semmibe lett véve, bármennyire is igyekezett :/ Elena egyértelműen a kisujjáig sem ér fel neki, de mellette viszonylag normálisan viselkedett, amikor nem jött rá a rinya-görcs. Nagyon szerettem azokat a jeleneteket, amikor együtt futottak és vadásztak az erdőben *--* Nem teljesem olyan mentalitású, mint a többi, általam kedvelt pasiszereplő, de ő lett a kedvenc szereplőm, már az elejétől kezdve ő volt a legszimpatikusabb az egész gárdában. A házasságot érintő felfogásával is tökéletesen egyetértek.#Bár Elena ezt is hülyeségnek tartotta…# Ahhoz, hogy egy életen át szeress valakit szerintem tényleg csak az „elhatározásra” van szükség és nem felesleges felhajtásra, egy papírra meg a többi külsőségre. A történet 90%-ában inkább járt vele egy rugóra az agyam, mint a mesélővel.
Alig várom, hogy lefordítsák a második részt is :-) Addigra talán kifejlesztek valami erősebb immunitást is Elena-val kapcsolatban… xD
Borító: 5/5- Nagyon tetszik, sokkal jobb, mint az eredeti *--* A betűk megoldását nagyon ötletesnek találom, a farkas is szuperre sikeredett. Összhangban van az egész, nem lett túl csicsás, illik a sztori hangulatához.
Történet: 5/4,5
Kedvenc szereplők: Clayton, Jeremy
Legutáltabb szereplők: Elena, Philip, Daniel
Kedvenc részek: minden alkalom, amikor a falkatagok átváltozva futottak és vadásztak az erdőben, az amikor a keresőcsapat megtalálta Clay-ék szétszaggatott ruháit, az egész nyomozás, amikor Elena összevarrta Jeremy sebét, a visszaemlékezés Clay-ék karácsonyáról, amikor Elena végre megvilágosodott és, amikor Clay végre a képébe vágta, hogy milyen hülyén viselkedik.
Mélypontok: Az Elena-Philip szál és a főszereplőnő minden idegtépő eszmefuttatása, Elena előélete a nevelőszüleivel :/, hogy szinte mindenki Elena-val akart párosodni
kicsit valószerűtlen volt, még akkor is, ha ő az egyetlen női vérfarkas…
Szerelmi szál: Volt egy pár forróbb közös jelenete Clay-nek és Elena-nak a Stonehavenben töltött idő alatt, az egymásnak eséseik a 16-os karikába beleférnek. Neccesen .
A  kódolás a HunHowrse weboldal Layout Generátorával készült | Készítette: Gothic01

2016. október 11., kedd

Kihívás: 12 napos blogger kihívás- Egy nap az életemből ismét...

Helló, mindenki! :)  Ezzel a poszttal a végére érek a blogger kihívásnak, elérkezett a tizenkettedik nap! :D A feladvány címe ismerős lehet, anno a negyedik napon volt egy szinte totálisan ugyanilyen feladat, de akkor képeket kellett hozni az adott napról. Azért, hogy ne teljesen ugyanaz legyen a felállás, most csak röviden, írásban összefoglalom a mai napot. 
 
created by HunHowrse Layout Generator on 2016-08-31 23:17:59ős
12. Nap


Mostanság finoman fogalmazva elég ramaty állapotban voltam/vagyok, éljen az őszi időjárás meg minden gyönyörűséges mellékterméke! ami meglátszik az olvasási tempómon is többek között. Így a napok sem teltek annyira eseménydúsan.Nem lesz túl nagy szám ez a beszámoló, de mindenkinek köszönöm, aki ennek ellenére elolvassa. Közzététel előtt átolvastam vagy háromszor, így elvileg nem kéne félregépelésnek lennie benne, de előre is elnézést, ha mégis maradt benne valamilyen hiba. A nap nagy részét sorozatnézéssel és molyolással töltöttem. Megnéztem a macskám társaságában négy részt az iZombie-ból, egyet pedig a Teen Wolf második évadából, jelenleg meg a Vámpírnaplók van műsoron. Elolvastam azokat a blogbejegyzéseket, amiket korábban könyvjelzőztem. Végighallgattam a Bullet For My Valentine, Temper Temper című albumát, amiről a közel jövőben készülök majd készíteni egy értékelést a Zenesarok rovatba. Illetve legkésőbb csütörtök estig meghozom az American Horror Story: A színészek legnagyobb alakításai megnevezésű válogatás 3. részét. :) Olvastam pár oldalt a Bitten-ből, de nem nagyon sikerült ráhangolódnom most a sztorira, így inkább félretettem, mielőtt átsiklok valami lényeges felett. A molyolás alatt megkaptam a nap örömhírét is, azaz, hogy a közeljövőben megjelenik J.L. Armentrout- Obsession: Függőség c. Luxenes kiegészítő kötete magyarul, aminek már megvan a fülszövege is ^.^ A regény landolt a kívánságlistámon, a Cassandra Clare: Lady Midnight-ja meg a "talom" listámon.
Nos, körülbelül ennyi történt.
A  kódolás a HunHowrse weboldal Layout Generátorával készült | Készítette: Gothic01

2016. október 10., hétfő

Kihívás: 12 napos blogger kihívás- Változás



Sziasztok! ^^  Meghoztam a blogger kihívás 11. napját. A mai feladatot szó szerint kimásolom a kihívásból az átfogalmazott verziók túl körülményesek lettek, így arra jutottam, hogy nem variálok: " Valamilyen voltam, de már nem vagyok az. Vagyis, hogyan sikerült megváltoznod, vagy ha még nem sikerült, mit teszel, hogy sikerüljön?"
 
created by HunHowrse Layout Generator on 2016-08-31 23:17:59
11. Nap



A múltkori feladathoz anno azt írtam, hogy furcsa, amit továbbra is fenntartok, de legalább könnyen lehetett teljesíteni. Ennél viszont már a jelentkezésnél éreztem, hogy fog okozni egy kis fejfájást....épp ezért is húztam idáig, de nem lehet a végtelenségig nyújtani, mint a Dallas-t, így most megpróbálok túlesni rajta. A problémát ennél a feladatnál az okozta, hogy igazából sosem akartam változtatni és nem is változtattam készakarva. Nem voltak nálam ilyenek, hogy "oké, eddig ez volt így és mostantól mindent megteszek, hogy úgy legyen". Alapból ha csinálok valamit, akkor azt normálisan csinálom. Hozom azt a szintet, ameddig tudom, hogy elterjednek a szükséges képességeim. Ha valami kevésbé megy persze próbálkozok, de nem kezdek semmiféle őrült hajtásba vagy az ellenkezőjébe. Épp ezért jegyekkel/iskolával nem volt egyszer se problémám. Ami meg a személyiségi/külsőleges oldalát érinti a dolognak, azzal sem volt gondom, azzal sem voltam elégedetlen. Épp ezért sem tudok együtt érezni azokkal a könyves főszereplőkkel, akik ilyenek miatt nyivákolnak. Például tudom magamról, hogy türelmetlen típus vagyok, de én ilyen vagyok és kész.
Ebben az akarattal történő változásosdiben teljesen egyetértek Kurt Cobain-nel:
„Arra vágyni, hogy valaki más lehess, az elpazarlása annak, aki vagy.”
Szóval lehet, hogy ez így nem fog megfelelni a teljesítésnek, de nem a leírás alapján "klasszikus értelemben vett" változásokat fogok leírni, mert mint, ahogy írtam, egyik sem "elhatároztam, hogy ez így lesz és így is lett/lesz" típusú dolgok.

1.) Ügyetlenség
A molyos és molyon kívüli ismerőseim is alá tudják támasztani, hogy képes vagyok hanyatt vágódni tök egyenes talajon is, illetve, hogy kékre-zöldre veretem magam annyival is, hogy a lakáson belül A-ból elmegyek B-be. Mindig sikerül lepacsiznom egy szekrénnyel, ablakkal, ajtóval, ajtófélfával, fallal vagy akármivel, ami jó tömör anyagból készült. Állítólag ez genetika.
Nem mondom, hogy az évek során sok változás történt, tegnap este is belerúgtam a vécéajtó szélébe... de többnyire igyekszek a lábam elé nézni. És mostanában betonos terep közelében nem vágódok el annyiszor, mint korábban.

2.) Zene
Nem is tudom pontosan, hogy mikor sikerült megtalálnom az igazi műfajomat, a rock és metál zenét, de azóta is egyre jobban imádom őket. *--* Korábban popot hallgattam,  de amikor kezdtem egy kicsit jobban tudni angolul és értettem a dalszövegeket, amik 98%-ban a nagy semmiről szóltak vagy nagyon kis tingli-tangli tartalommal bírtak rendkívül rövid időn belül szinte teljesen kiábrándultam a műfajból :P Amióta rákaptam az AHS-re néhány Gaga számot meg Avril korábbi szerzeményeit néha-néha hallgatom, de mást nem.

3.) Animék
Tizenegy-két évesen elég sok fajtát nézegettem, de már több éve "kinőttem" belőlük. Nem tudom, hogy pontosan mikor állt be a nagy fordulat, de nem kötöttek le úgy, mint korábban. Most már kizárólag filmeket és filmsorozatokat nézek, thriller-t, pszicho-thriller-t, akciófilmet, fantay-t meg horrort.

4.) Rajzolás
Még néhány évvel ezelőtt úgy ment, hogy megrajzoltam grafittal az alapot, aztán kiszíneztem/kifestettem, de egy ideje áttértem a fekete-fehér, grafitos rajzokra. Sokkal jobban szeretem őket így csinálni és a visszajelzések alapján jobban is megy *---* A közeljövőben majd tervezek beszerezni szénceruzát, hogy még hangsúlyosabb legyen a fekete-fehér kontraszt. ^^

Ennyi lett volna a mai teljesítés... :)
A  kódolás a HunHowrse weboldal Layout Generátorával készült | Készítette: Gothic01