2016. április 18., hétfő

Dan Wells: Partials- Részben ember (Részlegesek 1)

Sziasztok! ^^ Ebben a bejegyzésemben bemutatom Dan Wells, népszerű disztópia sorozatának nyitókötetét.

Fülszöveg:

Az emberi faj a teljes megsemmisülés szélén áll, miután a Részlegesekkel – az emberekhez megtévesztésig hasonlító, ám mesterségesen előállított szerves lényekkel – folytatott háború megtizedelte a népességet. Az ott bevetett RM nevű vírus néhány tízezerre redukálta a túlélők számát, akik Long Islanden rendezkedtek be, míg a Részlegesek rejtélyes módon visszavonultak. Bármikor lecsaphatnak újra, de ennél is sürgetőbb probléma, hogy egy évtizede nem született az RM-re immunis csecsemő.
Kira, egy tizenhat éves orvostanhallgató a saját bőrén tapasztalja meg, ahogy az RM miatt az emberiség maradéka lassan kipusztul, miközben a kötelező terhességi törvény a polgárháború szélére sodorja őket. Kira nem hajlandó tétlenül nézni az eseményeket, mindent elkövet, hogy megtalálja a vírus gyógymódját. Erőfeszítései közben döbben rá: mind az emberiség, mind a Részlegesek túlélése azon múlik, sikerül-e felfednie a két faj közötti kapcsolatot – amelyet az emberiség vagy elfelejtett, vagy soha nem is tudott róla.


created by HunHowrse Layout Generator on 2016-04-18 18:17:13
Sokat olvastam erről a könyvről mielőtt nekiálltam és rengeteg jót hallottam róla, de mégis sikerült meglepnie, nem ilyenre számítottam. Nagyon szeretem a disztópiákat és a jó disztópiához szerintem négy dologra szükség:
– egy egyedi alapötletre (ami esetleg tartalmaz valamilyen különleges lényt is)
– egy tökös, bátor főszereplőre
– egy rossz vezetőségre és
– egy csoportra, ami belátja, hogy az irányítás rossz és erős ellenállást tanúsítanak.
Az alapötlet rögtön megfogott. Dan Wells egy igazán egyedi felállást teremtett meg a Részlegesekkel. A mesterségesen létrehozott szuperkatonákról, akik fellázadtak az emberiség ellen és szinte mindent elpusztítottak. Sajnos nem lehetett annyira sokat megtudni róluk csak annyit, hogy mindenkit megöltek meg, hogy félni kell tőlük. Szívesen olvastam volna kicsit többet is róluk, mert a foszlányok alapján, amikre fény derült, nagyon érdekes lények. Tehát az első feltétel már adott.
A főhősnőt Kira egy nagyon talpraesett, erős, kitartó és emberséges karakter, így azonnal megkedveltem. Nagyon szeretem az ilyen szereplőket, de sajnos nem sokat lehet belőlük találni. Tette, amit tennie kellett és nem elmélkedett ostobaságokon egy évig, mint ahogy a társadalmának az „érett, vezető beosztású felnőtt tagjai.” Neki volt elég bátorsága hogy megvalósítsa az elképzelését és tegyen valamit azért, hogy az RM-nek megtalálják a gyógymódját. Minden éles helyzetben gyorsan kapcsolt és nem hagyta cserben a barátait, folyamatosan érződött, hogy mennyire fontosak neki. Ezen kívül Kira egy nagyon okos lány is, hamar átlátta az összefüggéseket, példát vehettek volna róla a felnőttek. Nem voltak hisztis, idegesítő pillanatai. Egyetlen egyszer sikerült felhúznia, amikor ki volt borulva és mérgében elkezdte azt fújni, mint a Szenátus. De szerencsére, miután lehiggadt, megint a régi volt. Az egész könyv alatt sejtettem valamilyen szinten, hogy micsoda, így örültem, amikor végül beigazolódott a gyanúm ^^ Kíváncsi vagyok, hogy a továbbiakban mi lesz majd vele :) A második feltétel is adott volt Kira-nak köszönhetően.
A harmadik feltétel is nagyon jól meg lett írva, de nagyon felbosszantott. Az emberiség kihaló félben van egy RM nevű vírus miatt, ami sorra öli a csecsemőket, ezért mit csinál a Szenátus? Kötelezi a nőket, hogy X kor után váltsanak át gyerekgyártógépbe, „mert az emberiség sorsa fontosabb, mint az emberi jogok meg mások kényelmessége”. A korhatárt meg folyamatosan csökkentik. Undorítónak találtam a Szenátusnak meg a felnőtteknek ezt a gondolkozási módját, inkább abba kellett volna „energiát fektetniük”, hogy találjanak valamilyen gyógymódot. Vagy, hogyha ennyire jók az orvosok, mint ahogy mondták, akkor miért nem jutott eszükbe kifejleszteni valamit, amivel a férfiak is hordhatnak ki gyereket? Hát azért, mert az a nagy részben férfiakból álló Szenátusnak, akik „mindent az emberiség érdekében tesznek és nem tartják fontosnak az emberi jogokat kényelmetlen lenne”…. Mindegyikük mocskos alak és a végén szerintem egyik sem érdemelt volna kegyelmet azok után, amiket tettek…
Kira mellett a másik nagy kedvencem Xochi lett. Imádtam a stílusát, a beszólásait és tetszett, hogy ennyire szerette a zenét. Ő volt az, aki már a kezdetektől átlátta, hogy a Remény törvény mekkora marhaság és nyíltan kifejtette mennyire szorul végzi a dolgát a Szenátus. Sajnos ezért sokszor bolondnak is tartották, de igaza volt. És nagyon jó barát is, rögtön félretette a Részlegesek irányába táplált ellenérzéseit, hogy segítsen Kira-n, Madison-on és a többieken. Rendkívül bátran viselkedett és bár nem volt kiképezve, mint pl. Jayden, mégis remekül helyt állt.
Jayden egy darabig elvakultan állt a Szenátushoz, de szép lassan sikerült megvilágosodnia és nem akadékoskodott. Ha nem is állt annyira könnyen kötélnek, mint Kira, de lehetett rá számítani és a végsőkig kitartott. Épp ezért lett idővel ő is szimpatikus. A végén sajnáltam :/
Azok alapján, amit eddig leírtam tökéletes ez a könyv minden tekintetben, de egy valami hiányzott…mégpedig a negyedik pont és végül ezért vontam le tőle egy csillagot. Egy felet Madison miatt és egy felet az emberek miatt. Itt nem volt adott az az erős ellenállás a rendszer előtt nagyon sokáig, ami a hasonló műfajú könyvben benne van. Xochi fogalmazott valahogy úgy, hogy „A Szenátus azt mondja, hogy ugorjunk, mi pedig kérdezzük, hogy milyen magasra”. Tökéletesen igaza volt. A Szenátus akármit csinálhat, fegyveres embereket küldhet ki az utcára, akik a járókelőket faggatják és nevetségesen alacsonyra csökkentheti a Remény törvény alapkorhatárát- amit korábban engednek beiktatni-, ők tűrik, nem csinálnak semmit. Akármit mondd a Szenátus, elhiszik. Pedig nincs rá semmi okuk, hogy minden csak úgy készpénznek vegyenek, amit Hobb meg a többiek állítanak. A Hang nevű csoportot, akik Xochi-hoz hasonlóan felháborítónak találják a Remény törvényt, pedig elítélik. Sokszor gondolkoztam, hogy miért nyelnek folyamatosan, főleg a nők. Miért nem állt ki minden nő a hozzátartozóikkal együtt és mondták, hogy „Nem, ezt mi nem csináljuk”. Vagy miért nem léptek fel egységesen az emberek a változtatásokért? Ha mindenki összefog és elveszíti a Szenátus a követőiket, akkor nem tudnak mit csinálni. Ők is csak négy-öt vagy mit tudom én hány ember, egy dühös tömeggel szemben. De nem… mert az emberek annyira birkák, hogy az már sokszor fájt -.- Durván fog ez hangzani, de hogyha ennyire idióták, akkor megérdemlik, hogy kihaljanak vagy, hogy lemészárolják őket a Részlegesek.
Madison is egy nagyon gyenge láncszem volt a történetben, néha azért nem folytattam a könyvet, mert túlzottan felbosszantott. A terhességével kapcsolatos információk úgy értek, mint egy fejbevágás. Tudtam, hogy terhes lesz, de nem gondoltam, hogy így . Valami olyasmit hittem, hogy belép abba a korba, amitől kezdve a Remény törvény miatt kötelező és szegény nem tud ellene mit tenni. DE! Madison nem volt annyi idős és nem lett volna kötelező, ő akart terhes lenni és erről nem tudott senki se, még a párja sem. Amikor ezt kifejtette, akkor meg tudtam volna csapkodni Xochi egyik lemezlejátszójával. Hogy lehetett ilyen hülye? Hogy letett ilyen önző? Mert igenis önző volt. Rájött egy szeszély, miszerint ő anyának született és teljesen egyedül eldöntötte, hogy ő gyereket fog szülni. Tudja, hogy minden csecsemő meghal maximum három vagy négy nap után, tudja, hogy egyre több anya is belehal a szülésbe. De neki ez bekattant és ő ezt meglépte. Idegeskedjen csak a testvére, a férje meg a barátnői, hogy mi lesz vele, túléli-e vajon vagy nem, vagy, hogy hogyan fogja feldolgozni, ha meghal a gyereke. Mert az akkori felállás szerint igenis, biztos meghalt volna. Nem is értem, hogy volt képes rádobni egy ekkora érzelmi terhet meg az ezzel járó egyéb gondokat a családjára, akiket elméletileg SZERET!
Ilyen szempontból a drága egy szívtelen dög…. Továbbá még struccot is játszott és homokba dugta a fejét, mert azt hitte, hogy az a gyerek meg fog menekülni, elnevezte stb.- pedig mint ahogy írtam is, tudta, hogy meghal és mondták is neki- Utána meg sipákol, hogy „jajj, meg fog halni a kisbabám… Meg mi lesz, ha meghal a kisbabám…”. Nem tudtam sajnálni egy pillanatig sem. Egyetlen normális lépése volt az egész regény alatt, az hogy nem hagyta a férjének, hogy lelője Kira-t.
Madison férjét, Haru-t először kedveltem. Tetszett, hogy meg szeretne tenni mindent, hogy élhessen a gyereke és, hogy belátta, ha nem fognak el egy Részlegest, erre semmi esély. Azonban, amikor a kórházban rá akart lőni Kira-ra a regény vége felé, akkor rendesen fel ment bennem a pumpa. Pont az ő gyereke miatt tört ki ez az egész kálvária, amibe volt, aki bele is halt, a többiek meg majdnem belehaltak, erre amikor megérkezik a segítség, nem hagyja, hogy segítsenek. Logikus…
Ezen a ponton értettem meg, hogy miért vannak együtt Madison-nal. Két gyagyás egy pár.
Marcus-szal kapcsolatban vegyes érzéseim voltak. A könyv nagy részében bírtam, nagyon sokat nevettem a beszólásain, színt vittek a történetbe. De, amikor nem akart segédkezni Kira első tervében, akkor kikerült a kedvelt zónámból. Később szerencsére beismerte, hogy tévedett és, hogy gyáván/hülyén viselkedett és a továbbiakban támaszt nyújtott a barátnőjének. Mindenben segített neki a későbbiekben, de nem jutott vissza a kiindulási szintjére
erőltetettebbnek láttam utána a poénjait isTalán majd a második kötetben :)
Isolde-t először szerettem, de amikor kiderült, hogy terhes lett, méghozzá az agyonmagasztalt Hobb szenátorától és, hogy akarta is… akkor akkorát süllyedt a szememben, mint a Titanic az óceánban. Tudja, hogy miket csinál a Szenátus és, hogy Hobb is milyen ember, de úgy tűnik, ez nem nyomott sokat a latba. Nincs mit ezen szépíteni, hiába segédkezett pár dologban Kira-éknak, de Hobb első csettintésére a „Szenátor úr” nőcskéje lett…
Samm-ről a Részlegesről nem derült ki túl sok dolog, de a vizsgálatok alatt szimpatikus volt és ez a szimpátia folyamatosan növekedett. A robbantás alatt elmenekülhetett volna, de mégis inkább maradt és megmentette a főszereplőt attól, hogy agyoncsapja az áram. Amikor a Részlegesek kórházában nem segített először Kira-nak, akkor mérges lettem rá. De később beláttam, hogy végül is ez nem az ő hibája, mert akkor nem volt szabad akarata, kénytelen volt engedelmeskedni és jóvá tette azzal, hogy végül csak ellenszegült a parancsnak. Több fantáziát látok benne, mint Marcus-ban, érdekel, hogy a második és harmadik kötetben hogyan alakulnak majd a dolgai…
Owen Tovar-t
remélem nem írtam el a vezetéknevétbírtam, Dolly-val együtt :D Amikor kiderült, hogy kicsoda is ő… nagyon meglepődtem.
Onnantól, hogy szervesen is felbukkant az egész regény alatt vágyott ellenállás, a Hang, nagyon megszerettem a könyvet ^^
Borító: 5/5- Nagyon szép, illik a sztorihoz a hangulata *-*
Történet: 5/4
Kedvenc szereplők: Kira, Xochi, Tovar
Legutáltabb szereplő: Madison
Kedvenc részek: Amikor kiderült, hogy Kira micsoda, a Hang élénkebb bekapcsolódása a történetbe.
Mélypontok: azok a részek, amikor szerepelt Madison. Az, hogy az emberek úgy követték a Szenátust, mint a kisbirkák a pásztorukat
Szerelmi szál: A fentiekből kiderült, hogy itt „nem volt nagyon idő a szerelemre”. Kira meg Marcus egy pár, de nagyon minimálisan voltak ilyen típusú pillanataik.
A kódolás a HunHowrse weboldal Layout Generátorával készült | Készítette: Gothic01

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése