2016. április 12., kedd

Cassandra Clare: Clockwork Angel- Az angyal (Pokoli szerkezetek 1)

Szép napot! Megírtam az értékelésem a Pokoli szerkezetek első kötetéről, jó olvasást. :)

Fülszöveg:


A mágia veszélyes – de a szerelem még veszélyesebb!
Amikor a tizenhat éves Tessa Gray megérkezik a viktoriánus Angliába, valami rettenetes vár rá a londoni Alvilágban, ahol vámpírok, boszorkánymesterek és más természetfeletti lények járják az utcákat a gázlámpák alatt. Tessának nincsenek barátai, és egyetlen pillanatra sem érezheti magát biztonságban, ezért menedéket kér az Árnyvadászoktól, akiknek egyetlen célja, hogy megszabadítsák a világot a démonoktól.
Ahogy egyre mélyebben merül el a világukba, a lány azt veszi észre, hogy egyszerre varázsolja el két legjobb barát, és nem sokára rá kell döbbennie, hogy a szerelem a legveszélyesebb varázslat mind közül.

created by HunHowrse Layout Generator on 2016-04-12 16:44:16
Sokszor elmentem a könyvesboltban meg itt a molyon emellett a regény mellett, de csak az utóbbi időben keltette fel az érdeklődésemet. Akkor még nem is tudtam, hogy miről maradok le… Egyszerűen imádtam! *--* Elvarázsolt az 1878-as London, a mechanikus lények és az árnyvadászok világa ismét a bűvkörébe kerített. A Végzet Ereklyéinek csak az első három részét olvastam, de így is bőven találtam átfedéseket a két sorozat között, aminek nagyon örültem. Például Church-öt,
bár azt még mindig nem tudom, hogy hogyan élhetett annyi ideig az a macskaa szenzort-amit ezek szerint Henry talált fel- és Magnus-t. ^^ Még a másik két kötetet nem olvastam, így nem tudok rendesen viszonyítani, de eddig- mint sokaknak- nekem is jobban tetszik ez az „előzmény sorozat”, mint a jelenben játszódó TMI. Cassandra ismét remekelt a különféle helyek leírásával és a fantasy-világgal, habár itt nem a démonokon volt a hangsúly. De nagyon tetszett, hogy most ebbe az irányba vitte a történetet :) Ezek a mechanikus teremtmények meg a megteremtésüknek a körülményei sokkal borzongatóbbak, mint csak szimplán a démonok.
Eredetileg öt csillagot szerettem volna adni, de egy felet mégis levontam, méghozzá Tessa miatt. A regény nagy részében egész szimpatikus volt, tetszett a képességének az ötlete. Nagyon egyedi lett ez az alakváltós dolog. Viszont ahogy egyre többet olvastam, egyre többször voltak olyan gondolatai/meggyőződései, amiktől a falnak mentem. Például az, hogy „egy nő nem lehet harcos, mert egy nőben nincsen vérszomj meg vadság”. Az intézetbe kerülésénél az ebből adódó ledöbbenéseket a részéről nehezen tudnám összeszámolni. Ezzel a gondolatával egyáltalán nem értettem egyet. Ilyenkor megfordult a fejemben, hogy ez a csaj eddig egy buborékban élt? Rengeteg nő sokkal keményebb, életrevalóbb meg vadabb, mint egyes férfiak. Nem akarom bántani Henry-t, mert egészen megkedveltem, de ha rajta múlt volna minden, akkor már 20 oldal után oda lett volna az Intézet és kitört volna a káosz. A másik meg szintén ebből a férfi-nő mizériából adódott. „Hogy egy nőnek az a dolga, hogy meleg, szerető otthont biztosítson a férfinak, boldoggá tegye, támaszt nyújtson neki, gyerekeket szüljön neki és tisztelje. De persze ne ejtsen csorbát véletlenül se a tekintélyén és tisztában legyen vele, hogy hol a helye”. Ezen pár percre szintén felkaptam a vizet, mert alapból robbanok az ilyen típusú általános megkülönböztetéseken. Tudom persze, hogy abban a korban még nem volt „egyenjogúság” és ez lett belenevelve, de akkor is… >.< Aki ennyit olvas, az lehetne valamivel haladóbb gondolkodású, az istenért! -.-Amikor Sophie-val kapcsolatban vont le pár következtetést, akkor is szívesen megráztam volna. „Hogy mer így beszélni vele/Hogy meri így tegezni, hiszen CSAK egy cseléd!”. Elég sokszor előfordult Tessa-tól ez a monológ is és meglehetősen lenézőnek éreztem. Mivel lenne különb vagy felsőbbrendű bárki is Sophie-nál? Végül is ez csak azon múlik, hogy ki hová születik. Ha szegényebb helyre születik vagy valami komoly anyagi gond éri a családját, akkor ő is csak egy Sophie lenne…. Ami még az ő részéről ominózus pont volt az az, ahogy Nate-hez állt, pedig tudta ő jól, hogy milyen -.- A nénikéjével szenvedtek miatta egy csomót, de azért óvni kellett a bátyja kis lelkét… Igazából akkor volt Tessa-val probléma, amikor nem volt éppen akció, nem támadott senki vagy nem volt valamilyen krízishelyzet, ami miatt nem tudott ilyen hülyeségeken merengeni. Mert, hogyha baj volt, akkor nagyon bátran viselkedett, főleg ahhoz képest, hogy egyik pillanatról a másikra csöppent bele az új világba. Hogyha „nyugalmi állapot” van, akkor van vele probléma…
Charlotte-t meg Henry-t rögtön megkedveltem, bár a páros férfi tagját sokszor találtam túlzottan elvarázsoltnak/idétlennek. Néha úgy tűnt, mintha inkább a gyereke lenne Charlotte-nak. De, amikor harcolni kellett vagy komolyan szükség volt rá, akkor szerencsére összekapta magát :) Charlotte-t meg végig nagyon szerettem, erős, talpraesett nő, aki remekül vezeti az Intézetet, hiába hiszi az ellenkezőjét. Ezenkívül meg kedves és anyáskodó típus, úgy tekint Will-ékre, mintha a gyerekei lennének.
Jem-et először nem bírtam, olyan kis semmilyennek, esetlennek találtam, aki csak úgy van. Ahogy haladtam a könyvben kezdtem megkedvelni. Will mellé pont egy ilyen barát kell, aki nyugodtabb és el tudja simítani az éles helyzeteket :) Amikor megtudtam, hogy miért is betegeskedik, akkor nagyon sajnáltam :/ És főleg azért, mert az Enklávé legtöbb tagja ahelyett, hogy támogatná, inkább ujjal mutogat rá a „problémája miatt”. A már alakuló szerelmi háromszögből ezek ellenére nálam semmiképen sem ő lesz a szimpatikus. Mint barátot, szeretem, de mint pasit…. úgy nem. Sokszor találtam túl kedvesnek/túl nyugisnak, túlontúl… szelídnek.
Nate-t, Tessa bátyját egyenesen utáltam, nehéz szavakba önteni, hogy mennyire irritált a karaktere. Még mielőtt bevitte a kegyelet döfést az árnyvadászoknak meg Tessa-nak, már akkor is éreztem, hogy valami nagyon nincs vele rendben. Amikor Tessa visszaemlékezett rá, hogy mennyit kellett a szerencsejáték-mániája miatt gürcölniük Harriet nénivel meg, hogy mennyit hallgatott miatta és mennyi gondot okozott, akkor végképp betelt a pohár. Főleg azért, hogy Tessa meg Harriet néni ezt egyszer sem tette szóvá neki, hogy „óvják a kis lelkét”. Nem hiszem el, hogy nem lehetett leültetni egy székre és mondani neki, hogy „Na akkor most már szedd össze magad, édes fiam, mert ez így nem mehet tovább!”. A könyv elején szinte istenítve lett, erre mire jobban szerepelt kiderült, hogy egy idióta, elkényeztetett fajankó. Undorító, amit az árnyvadászokkal, a húgával és Harriet nénivel művelt. Nem is értem, hogy a történtek után hogyan állíthatta azt Tessa, hogy még szereti… -.-
A Magiszterre nem szeretnék túl sok szót fecsérelni, mert egyértelműen elmebeteg az ürge. A lelepleződése előtt pár fejezettel sejtettem már, hogy ki is lesz a hunyó.
Will Herondale rögtön beférkőzött a kedvenc szereplőim közé <3 A Végzet Ereklyéiben nem szerettem túlzottan Jace-t, féltem, hogy Will-lel is így lesz, de végül alaptalan lett a félelmem. Tipikusan az a fajta szereplő, akikért bolondulni szoktam ^^ Nem egy egyszerű természetű szereplő… az egyik pillanatban még viccelődik és kezd egészen kedves lenni, a másikban meg bunkó és mindenkit elüldöz a közeléből, de- mint a legtöbb olvasó- én sem szeretem annyira a könnyű eseteket :) Sokat nevettem a beszólásain, nagyon bejött a stílusa :D A múltjával kapcsolatban nagyon homályos infók voltak a kötetben és elvarratlan szálak, így nagyon várom a következő részt, hogy kiderüljön pontosan hogyan került az Intézetbe és miért csinálta azon a bizonyos estén azt, amit. Nagyon bátor és tetszett az, az erős kötelék, ami közte meg Jem között van. Ott segítenek egymásnak, ahol csak tudtak, tényleg igazi barátok. De nagyon úgy néz ki, hogy a későbbiekben ez a barátság gyengülni fog Tessa miatt… :/ Az úgymond hülyébb pillanatai nem akasztottak ki annyira, mint a főhősnőt. Kivéve a tetős jelent… akkor én is szívesen felpofoztam volna.
Thomas-t meg Sophie-t bírtam, mindketten jó fejek voltak. Magnus megjelenésének meg nagyon örültem ^^ Jessamine-t sokáig nem tudtam hová tenni… végül megmaradt róla ez a véleményem Valamilyen szinten utáltam is meg nem is.
Borító: 5/5- Egyszerűen gyönyörű *o* Talán ez a sorozat legszebb kötete.
Történet: 5/4,5
Kedvenc szereplők: Will Herondale, Magnus Bane, Charlotte
Legutáltabb szereplők: Nathaniel meg talán… Tessa….
Kedvenc részek: A könyves idézetek meg utalások, Will beszólásai, a vacsora, amikor Henry félreszedte a borsót
Mélypontok: A Tessa-t körüllengő rózsaszín köd a bátyját illetően meg a fentebb részletezett gondolatai
Szerelmi szál: Tökéletesen a YA keretei között marad, pár csókból áll ez a rész
A  kódolás a HunHowrse weboldal Layout Generátorával készült | Készítette: Gothic01

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése