Fülszöveg:
Mi történik, ha az ember nyomában van a Halál? Persze, hogy beleszeret.
Pagan Moore nem csapja be a Halált, hanem beleszeret.
A tizenhét éves Pagan egész életében szellemeket látott. Tudja, hogy azok az idegenek, a falon át közlekednek, mások számára láthatatlanok. Ezért úgy éli a mindennapjait, hogy nem vesz tudomást a bolyongó lelkekről. Ha nem adja a tudtukra, hogy látja őket, akkor eltűnnek. Ez csak addig működik, míg ki nem száll az autójából a tanév első napján, és meg nem pillant egy hihetetlenül szexis fickót a piknikes asztalnál álldogálni, aki őt bámulja szórakozott vigyorral az arcán. Az egyetlen probléma csupán az, hogy tudja: a srác halott. Nemcsak, hogy nem akar eltűnni, amikor úgy tesz, mintha nem látná, de olyan dolgot csinál, amit a többiek sohasem. Megszólítja. Pagant teljesen elbűvöli a szellem. Amit még nem tud, hogy elérkezett az idő, hogy meghaljon, és az az átkozottul helyes szellem, akibe beleszeretett, az nem csupán egy szellem.
Ő a Halál és készül megszegni a törvényt miatta.
Kezdeném ott, hogy amikor megláttam az eredeti borítót és felismertem rajta Pepe Toth-ot, -akkor a nagy Obszidián-imádatom miatt- rögtön felkeltette az érdeklődésemet. Szerencsére volt magyarul is, tehát minden „ happy” ^^ Az már egy dolog, hogy a magyar borító nyomába sem ér az eredetinek, de a fülszöveg miatt is nagyon kíváncsi lettem. Így előre megjegyezve azt én is nagy hibának tartom, hogy már itt lelőtték, hogy Dank a Halál. Sokkal izgalmasabb lett volna az egész, ha ezt nem tudják meg az olvasók. A történetet nagyon lassan sikerült olvasnom, nem alakultak nekem elég gyorsan a dolgok, DE a vége felé annyira felgyorsult minden, hogy csak kapkodtam a fejemet! Tehát lassan alakul az egész, DE ettől függetlenül MEGÉRI elolvasni és kivárni a dolgokat, mert fantasztikus!
Kezdeném Pagan-nal, az elején még kedveltem, egy semleges, nagyon szerethető főhősnő volt. A közepénél már nagyon bosszantott, amiért még mindig ragaszkodott Leif-hez úgy, hogy ő sem boldog és a srácot is csak kihasználja. A vége felé meg teljesen megértettem, hogy mennyire elkeseredve rá szeretne jönni, hogy mi folyik Dank körül és, hogy mennyire vele szeretne lenni. Onnantól kezdve már kezdtem kedvelni és nem idegesítettek annyira a korábbi hibái. Nagyon jól át lettek adva az érzései, amikor mélyponton volt, én is odakerültem, amikor örült meg ugyanannyira szárnyaltam, mint ő. De a hülye húzásaitól nem tudtam eltekinteni… és végül megmaradt a nehezen elviselhető főhősnő szintjén…
És, ha már korábban említettem, akkor rátérnék Leif-re. Nem volt vele különösebb bajom, de mégis kiakasztott valamiért. Az olyan srácok után, mint Alex Fuentes, Jude Ryder meg Daemon Black túlságosan „tökéletesen, hú de kedves, hú de aranyos” volt, ami határozottan nem tetszett. Az mindig hangsúlyozva volt, hogy nem olyan beképzelt szépfiú, mint amilyennek hiszik és nagy meglepetést okozott ezzel. Neki talán ez volt a fő szerepe meg, hogy ott legyen valaki Pagan-nak. Tényleg mindig mellette volt és odáig volt érte, így egy kicsit sajnáltam is, de mégsem sikerült túlzottan megkedvelnem őt.
Miranda egy igazi könyves barátnő, olyan akire lehet támaszkodni. A kelekótya természetével rengetegszer feldobta a hangulatot. Néha már kicsit sok volt nekem, de ettől függetlenül őt nagyon bírtam :)
Pagan anyja… Khm… Az elején szimpatikus volt a nő, de amikor Elmegyógyintézetbe küldte a lányát, akkor teljesen elvágta magát! Ilyenkor mondanák azt, hogy csak segíteni akart… De így?! Tudom, hogy a történet szempontjából lényeges az ott töltött idő, nagyon is. De ez a húzása, akkor is végig bökte a csőrömet! Aggódik a lánya miatt, bla-bla, de akkor ne tegye be olyanok közé, akik tényleg orvosi segítségre szorulnak úgy, hogy a lánya egyáltalán nem klinikai eset! Próbálkoznia kellett volna inkább megérteni Pagan-t és beszélni vele, akkor is, ha nehezen megy, ahelyett hogy beküldi egy nem túl elegánsan fogalmazva, diliházba, idegenek- problémás idegenek és egyáltalán nem oda való nővérek- közé. Szóval az egész könyv alatt őt sikerült a legjobban megutálnom ezért.
Gee… Vele voltak a legvegyesebb érzéseim. Szimpatikus volt, tetszett, hogy ennyire nagyszájú és kiböki, amit gondol a kissé őrült beütése miatt is. De amikor az erődben összefutott vele Pagan és elmondta, hogy miért jött, akkor megutáltam. Azt követően, amikor segített, hogy Dank megmeneküljön, akkor megint bekerült a kedvencek közé. Amikor a szobájában elmondta Pagan-nak, hogy mégsem menekült meg, hanem a Pokolba jutott, akkor megint sikerült kivívnia az utálatomat. Azt nem értettem, hogy minek győzködte Pagan-t ezek után, hogy ugyanúgy éljen tovább, de amikor kiderült miért, akkor megint megszerettem :D Főleg azért, mert a végénél még azt is megmondta, hogy van megoldás, hogy együtt maradjanak, mert én is őszintén elkeseredtem, amikor Dank mondta, hogy „mi lesz a jövőben”. Vele kapcsolatban akkora csavarok mentek a történetbe, hogy csak tátogtam :o. De végezetül bebizonyította, hogy nem hiába lett szimpatikus az elején :)
Dank…Dank…Dank… Hát mit is mondhatnék? Sokkal jobban felkeltette az érdeklődésemet, mint Leif :D Ez a rocksztár dolog nem volt gond, hogy megvolt az ő oldaláról, de nem is volt annyira szükséges. Ő is olyan rejtélyes és nehezen megfejthető szereplő, mint akiket úgy imádok ^^ Vigyázott Pagan-ra, megszegte miatta a törvényt és mindent megtett, ami a Haláltól kitelik. Az zavart, hogy nem akarta elmondani magától azt az iskola előtt, amit Gee hatására muszáj lesz megtennie… És, hogy annyi ideig egyedül hagyta Pagan-t- még ha az ő érdekében is- De meg van bocsájtva ;) Az utolsó mondat viszont kiverte a biztosítékot! Hogy lehet ilyen függővéggel lezárni valamit?! Most lehet a következő kötet magyar megjelenéséig idegeskedni és kaparni a tapétát, hogy micsoda Leif! :o Az Opálnál is nehezen viseltem az ilyen véget úgy, hogy az Origin már volt magyarul, de most… Hát… égek a kíváncsiságtól és próbálok türelmes lenni ;)
Kezdeném Pagan-nal, az elején még kedveltem, egy semleges, nagyon szerethető főhősnő volt. A közepénél már nagyon bosszantott, amiért még mindig ragaszkodott Leif-hez úgy, hogy ő sem boldog és a srácot is csak kihasználja. A vége felé meg teljesen megértettem, hogy mennyire elkeseredve rá szeretne jönni, hogy mi folyik Dank körül és, hogy mennyire vele szeretne lenni. Onnantól kezdve már kezdtem kedvelni és nem idegesítettek annyira a korábbi hibái. Nagyon jól át lettek adva az érzései, amikor mélyponton volt, én is odakerültem, amikor örült meg ugyanannyira szárnyaltam, mint ő. De a hülye húzásaitól nem tudtam eltekinteni… és végül megmaradt a nehezen elviselhető főhősnő szintjén…
És, ha már korábban említettem, akkor rátérnék Leif-re. Nem volt vele különösebb bajom, de mégis kiakasztott valamiért. Az olyan srácok után, mint Alex Fuentes, Jude Ryder meg Daemon Black túlságosan „tökéletesen, hú de kedves, hú de aranyos” volt, ami határozottan nem tetszett. Az mindig hangsúlyozva volt, hogy nem olyan beképzelt szépfiú, mint amilyennek hiszik és nagy meglepetést okozott ezzel. Neki talán ez volt a fő szerepe meg, hogy ott legyen valaki Pagan-nak. Tényleg mindig mellette volt és odáig volt érte, így egy kicsit sajnáltam is, de mégsem sikerült túlzottan megkedvelnem őt.
Miranda egy igazi könyves barátnő, olyan akire lehet támaszkodni. A kelekótya természetével rengetegszer feldobta a hangulatot. Néha már kicsit sok volt nekem, de ettől függetlenül őt nagyon bírtam :)
Pagan anyja… Khm… Az elején szimpatikus volt a nő, de amikor Elmegyógyintézetbe küldte a lányát, akkor teljesen elvágta magát! Ilyenkor mondanák azt, hogy csak segíteni akart… De így?! Tudom, hogy a történet szempontjából lényeges az ott töltött idő, nagyon is. De ez a húzása, akkor is végig bökte a csőrömet! Aggódik a lánya miatt, bla-bla, de akkor ne tegye be olyanok közé, akik tényleg orvosi segítségre szorulnak úgy, hogy a lánya egyáltalán nem klinikai eset! Próbálkoznia kellett volna inkább megérteni Pagan-t és beszélni vele, akkor is, ha nehezen megy, ahelyett hogy beküldi egy nem túl elegánsan fogalmazva, diliházba, idegenek- problémás idegenek és egyáltalán nem oda való nővérek- közé. Szóval az egész könyv alatt őt sikerült a legjobban megutálnom ezért.
Gee… Vele voltak a legvegyesebb érzéseim. Szimpatikus volt, tetszett, hogy ennyire nagyszájú és kiböki, amit gondol a kissé őrült beütése miatt is. De amikor az erődben összefutott vele Pagan és elmondta, hogy miért jött, akkor megutáltam. Azt követően, amikor segített, hogy Dank megmeneküljön, akkor megint bekerült a kedvencek közé. Amikor a szobájában elmondta Pagan-nak, hogy mégsem menekült meg, hanem a Pokolba jutott, akkor megint sikerült kivívnia az utálatomat. Azt nem értettem, hogy minek győzködte Pagan-t ezek után, hogy ugyanúgy éljen tovább, de amikor kiderült miért, akkor megint megszerettem :D Főleg azért, mert a végénél még azt is megmondta, hogy van megoldás, hogy együtt maradjanak, mert én is őszintén elkeseredtem, amikor Dank mondta, hogy „mi lesz a jövőben”. Vele kapcsolatban akkora csavarok mentek a történetbe, hogy csak tátogtam :o. De végezetül bebizonyította, hogy nem hiába lett szimpatikus az elején :)
Dank…Dank…Dank… Hát mit is mondhatnék? Sokkal jobban felkeltette az érdeklődésemet, mint Leif :D Ez a rocksztár dolog nem volt gond, hogy megvolt az ő oldaláról, de nem is volt annyira szükséges. Ő is olyan rejtélyes és nehezen megfejthető szereplő, mint akiket úgy imádok ^^ Vigyázott Pagan-ra, megszegte miatta a törvényt és mindent megtett, ami a Haláltól kitelik. Az zavart, hogy nem akarta elmondani magától azt az iskola előtt, amit Gee hatására muszáj lesz megtennie… És, hogy annyi ideig egyedül hagyta Pagan-t- még ha az ő érdekében is- De meg van bocsájtva ;) Az utolsó mondat viszont kiverte a biztosítékot! Hogy lehet ilyen függővéggel lezárni valamit?! Most lehet a következő kötet magyar megjelenéséig idegeskedni és kaparni a tapétát, hogy micsoda Leif! :o Az Opálnál is nehezen viseltem az ilyen véget úgy, hogy az Origin már volt magyarul, de most… Hát… égek a kíváncsiságtól és próbálok türelmes lenni ;)
