Kelly Creagh: Enshadowed- Árnyék mélyén (Nevermore 2)

Sziasztok! Itt a véleményem a Nevermore sorozat második kötetéről :)

Fülszöveg:
Varen Netherst foglyul ejtette egy veszedelmes álomvilág – egy alattomos és sivár világ, ahol Edgar Allan Poe rémtörténetei életre kelnek. Isobel Lanley, akit furcsa látomások és Varen teremtményeivel terhes rémálmok gyötörnek, az egyetlen, aki megmentheti a fiút.
Isobel tudja, hogy egyetlen reménye egy baltimore-i temetőben fekszik. E helyen, Edgar Allan Poe születésének minden évfordulóján kora reggel egy titokzatos idegen, a „Poe-köszöntő” teszi tiszteletét a legendás költő sírjánál.
Csak a Poe-köszöntő ismeri az átjárót a két világ között. Hatalmas veszély leselkedik azonban Isobelre. Egy fehér lepelbe burkolózó, gonosz ősi szellem les rá, aki el akarja őt szakítani Varentől. Amikor végre rátalál a fiúra, rájön, hogy ő már nem az a csöndesen tűnődő fiú, aki valaha rabul ejtette a szívét, hanem egy sötét erő, hatalmas és ellenséges.
Vajon Isobel legnagyobb szerelme a legádázabb ellensége is lesz egyben?

created by HunHowrse Layout Generator on 2016-03-01 22:13:17

A korábbi részt megszerető rajongókhoz az első kötet lezárása után én is nagyon vártam, hogy mi fog történni az Árnyék mélyén című regényben. A történet körülbelül ott folytatódik, ahol abbamaradt. Vagyis Isobel-nek sikerül elpusztítania az álomvilág és a valóság közötti összeköttetést és megmenekült, de Varen ott maradt.Az iskolában senki sem tud semmit róla, hogy mi történt Varen-nel,- Isobel-en kívül- a lány mindenáron vissza akarja kapni a szerelmét. Teljesen elveszettnek érzi magát és a szülei is nagyon aggódnak miatta, éppen ezért próbálkozik fenntartani a normálisság látszatát. Azonban folyamatosan Varen emléke kísérti. Mindenhol, teljesen véletlenszerűen törnek rá a hozzá kapcsolódó látomások és éjszaka sem hagyják nyugodni a történtek-és Pinfeathers. Ezeknek a látomásoknak és köszönhetően szépen lassan olyan helyzetbe kerül a lány, hogy nem tudja száz százalékosan megállapítani, hogy mikor van ébren vagy mikor alszik. Tehát összességében nem hazudok, ha azt állítom, hogy a főhősnőnk napjai szörnyen telnek. Isobel komoly változáson megy keresztül a regény alatt. Szinte egyszer sem voltak olyan idegesítő pillanatai, mint az első részben. Egyáltalán nem bosszantott fel, ami azt illeti, sikerült meg is kedvelnem. A monoton napokat megszakítja az új remény, vagyis a Poe Köszöntő, aki az író születésnapján mindig megjelenik a Baltimore-i sírjánál. A lány teljes mértékben meg van róla győződve, hogy a rejtélyes idegen, aki rózsákat, illetve brandy-t visz Edgar Allan Poe nyughelyére és termetes rajongótáborral rendelkezik, nem más, mint Reynolds. Isobel feltevései szerint, mivel a kalapos, sálas férfi volt az, aki korábban átejtette Varen-nel kapcsolatban, így tudhatja, hogyan hozhatja vissza a fiút. Innentől kezdve elkezd kidolgozni egy tervet, amivel ráveheti az apját, hogy vigye Baltimore-ba, hogy elmehessen a temetőbe, ahonnan később Varen-nel tér vissza. Segítőre a legjobb barátnője, Gwen személyében lel, aki teljesen fittyet hányva arra, hogy Isobel szülei, főleg az apja nem túlzottan látják szívesen. Elvisz Isobel-nek egy könyvet, amiből többet tudhat meg a titokzatos nőről, aki behálózta Varen-t. Gwen először megijed attól, hogy kivel állnak szembe, de később mégis ott segíti a nem túl egyértelmű magyarázatokat adó barátnőjét, ahol csak tudja. Ahogy telik az utazásig hátralévő idő, főhősünk minden apróságba kapaszkodva próbál közelebb kerülni a megoldáshoz és Varen-hez. Az álmaiban található elemeket felhasználva igyekszik kapcsolatba lépni vele, de nem sok sikerrel jár. A fiú teljesen véletlenszerűen bukkan fel és akkor is minden jel arra utal, hogy valamiért mérges a lányra. Egy újabb álom után, ahol Bruce könyvesboltjában jár, arra dönt, hogy személyesen is felkeresi a Nobit Zugát, bűntársával, Gwen-nel, aki kint őrködik. Mivel az előző kötettel nem túl szépen váltak el egymástól az öregemberrel, ezért igyekszik úgy feljutni a padlásra, hogy a tulajdonos ne vegye őt észre. A Varen naplójának elpusztítása után maradt égésnyomon kívül nem talál fent semmit, készül is elmenni, amikor megjelenik Varen apja. Mint az előző kritikámban is említettem, nem túlzottan sikerült a szívembe zárnom a férfit, itt sem hazudtolta meg magát… A fia, az egy szem gyereke eltűnt, erre ő csak azért kérdezősködik, mert Varen mostohaanyja ideges és mert a macskája folyton nyávog?! Bruce viszont nagyot lépett előre a szereplők ranglistáján. A beszélgetésük folyamán kiderült, hogy mennyivel jobban törődik Varen-nel, mint a tulajdon apja. Rögtön kapásból tudta, hogy születésnapja volt, ő segített neki megszerezni az autóját és ellehetett nála Varen, amikor az apja éppen nem volt magánál. Az öreg beszólásai is nagyon tetszettek, jó a humora- főleg azon nevettem jót, amikor felvilágosította Isobel-t, hogy melyik az üvegszeme- és teljesen egyetértettem vele Mr. Nethers viselkedésével kapcsolatban. Egy idő után Isobel tart tőle, hogy lelepleződik és kiderül, hogy a boltban tartózkodik, így elrejtőzik. Ennek köszönhetően pedig megtalálja Varen kis menedékét a könyvesbolton belül. Az említett hely falát festmények borítják, megtalálható rajta a sziámi macska képmása is,- ez az apróság szintén nagyon tetszett- illetve egy doboz néhány holmival és fényképekkel, amiknek a hátulján Varen írásai díszelegnek. Miután sikerül kijutnia a könyvesboltból egy újabb nyomot talál, ami a fiú háza környékén található szökőkúthoz és Pinfeathers-hez vezeti el.Az említett démon már az első részben is hatalmas kedvencem lett és nagyon megszerettem. Ebben a részben sem okozott csalódást. Az eléggé betegesnek mondható húzásai- ismét Varen-né alakult és eléggé messzire is ment…- és a zavarosnak mondható magyarázatai még a régiek. De most már nem olyan gyakran akarja széttépni a főhősnőnket, hanem segít neki. Így tesz a szökőkútnál is, amikor Poe egyik emlékébe viszi el, aminek köszönhetően Isobel megmaradt bizalma még jobban meging Reynolds-ban. Nagyon aranyosnak találtam, hogy Varen szerelmének egy része átáramlott belé és, hogy így ő is elkezdett bizonyos dolgokat érezni a lány iránt. Amikor a vége felé kiderült, hogy hová lett Isobel rózsaszín szalagja, akkor a szimpátiaszint Pin irányába megint jelentősen megugrott. Szegénykének a végét viszont nagyon sajnáltam… :( Mielőtt az említett dolog bekövetkezik az álomvilágban igyekszik megvédeni Poe démonától a lányt. Az álomvilágban történtek ismételten fantasztikusan vannak leírva, egyes részeken megvan az a kellő zavarosság, ami miatt Isobel már nem tudja, hogy mire számíthat. Lilith minden erejével azon van, hogy megakadályozza, hogy elérje Varen-t, de ő nem hagyja magát és küzd, akár Reynolds ellen is. A legvége viszont megint elkeserített, hiszen miatta ez a kötet olyan lett, mint egy monopoli. Bizakodás, izgalmak, nehézségek, már borítékolt siker és a végén szembe jön az, hogy vissza a start mezőre!. Ennyi minden után hatalmas kár volt, hogy szigorúan véve nem ment semmire a rengeteg gyötrődéssel, várakozással és életveszéllyel a főszereplőnk, mert majdnem ugyanott tart, mint a legelején. A végétől eltekintve viszont nagyon élveztem az olvasást, ami Pin mellett Gwen-nek köszönhető.A stílusa talán még jobban átjött, még elevenebb volt az egész karakter, mint az előző részben. A beköpései, a lendülete és a temperamentuma és a kissé pofátlan percei mindig fel tudták rázni a hangulatot, akkor is, amikor Isobel nagyon sötét pillanatokat élt meg. Minden jelenetet imádtam, ahol felbukkant, tényleg egy külön jelenség a csaj. Aki majd azokat a mondatokat olvassa, ne igyon vagy egyen közbe, mert garantáltan félre fog nyelni a nevetéstől. Végig életben tartotta Isobel-t és visszarángatta a mélyből, amikor szükség volt rá. Nem mérlegelt évtizedig rajta, hogy mi legyen, hanem csinálta, amit jónak látott, nem gondolva a következményekre. A szemöldökös és a záras rész volt a kedvencem tőle. Reynolds-szal kapcsolatban nem alakult ki jobb véleményem, sőt. Hiába próbálkozott még néha azzal, hogy jót tegyen a főhősünkkel,- már, ha a kardozás alatt produkált dolgok annak mondhatóak- de folyamatosan csak lejjebb és lejjebb csúszott a szememben. Amikor Isobel megint szembe került vele, akkor nem hagyta magát manipulálni, vagy eltéríteni és ez is azt bizonyítja, amit korábban írtam róla. Az mindenesetre nagyon vicces volt, amikor még a temetőben a főszereplőnk és a barátnője nekiestek. Persze az szintén nem Reynolds, Gordon, vagy akárki is ő érdeme. Varen-t nagyon megszerettem korábban, így nagyon hiányzott, hogy nem volt folyamatosan jelen. Épp ezért is volt egy jól irányzott, erős mellkason rúgás a részéről, amint az álomvilágban csinált Isobel-lel. Értem én, hogy Lilith teljesen elködösítette a fejét, de ez akkor is nagy negatívum volt. Még akkor is, ha az utószóból egyértelműen kiderül, hogy megbánta. Még ejtenék pár szót Brad-ről, akit az első részben nagyon utáltam. Itt nem volt annyira kiállhatatlan, mint ott és nagyon meglepett az, amit a focival kapcsolatban mondott, de ez nem sokat változtatott a róla kialakított véleményemen.
Kedvenc szereplők: Pinfeathers, Gwen, Bruce, Isobel- magam is meglepődök, hogy végül ez sült ki belőle O_O)
Legutáltabb szereplők: Reynolds, Lilith, Varen apja
Borító: 5/5* Nem esett a színvonala az összképnek semmit sem, nagyon szép, a betűk szintén kidomborodnak egy kicsit. Egyedül a modelleket furcsálltam egy kicsit rajta… az első kötetnél sötétebb volt a haja és az előző srácról is jobban el lehetett hinni, hogy Varen.
Szerelmi szál: Mivel Varen nagyon keveset volt jelen, ezért nem történhetett a két főhős között sem semmi. Egyedül Pinfeathers kis ágyas akciója volt ilyen szempontból erősebb, de az is a YA keretein belül marad.
Kedvenc rész: amikor Pin Varen-né alakult, a könyvesboltban történtek, Gwen összes jelenete
Mélypontok: Varen kevés szereplése és, amit akkor csinált, amikor ott is volt, a vége, az ami Pin-nel történt
Történet: 5/5

Igaz, hogy azt írtam, hogy olyan, mint egy monopoli és, hogy nem nagyon jut előrébb Isobel, de megéri elolvasni. Igenis ad pluszokat a történethez. Akiknek tetszett az első rész, azoknak mindenképpen ajánlom és repesve várom a harmadik rész magyar megjelenését! ^^

---

A kódolás a HunHowrse weboldal Layout Generátorával készült | Készítette: Gothic01

Kelly Creagh: Nevermore- Soha már (Nevermore 1)

Sziasztok! ^^ Meghoztam a blog első könyvkritikáját, első rendeltetésszerű bejegyzését; a téma egy nagy kedvencem, Kelly Creagh Nevermore sorozatának az első része.


Fülszöveg:
Isobel Lanley, a pom-pom lány elborzadva veszi tudomásul, hogy Varen Nethers-szel kell megírnia az angol dolgozatát. A dolgozat leadási határideje hihetetlenül igazságtalan módon a rivális focicsapat elleni nagy mérkőzés napjára esik. A hűvös és tartózkodó, cinikus és éles nyelvű Varen már az elején tisztázza, hogy a dolgozaton kívül nem akar a lánytól semmit. Isobel azonban hamarosan kifogásokat kezd keresni, hogy Varen-nel találkozhasson, miközben egyre jobban elszakad barátaitól és az erőszakos és féltékeny barátjától. Isobel egyre mélyebbre merül Varen álomvilágába, ami a jegyzetfüzetébe írt sorokból kelt életre, egy világba, ahol Edgar Allan Poe félelmetes történetei válnak valóra.
Ahogy egyre jobban felfordul körülötte a világ, Isobel felfedezi, hogy az álmoknak és a szavaknak sokkal nagyobb az erejük, mint azt gondolta és, hogy a legijesztőbb valóság az, amit az elme annak hisz. Képes lesz megmenteni Varent az Őrülettől, ami fogva tartja őt vagy mindkettőjüket felemésztik Varen rémálmainak árnyai?

created by HunHowrse Layout Generator on 2016-03-01 22:06:04

Ez tipikusan az a fajta könyv, amit megpróbálsz letenni, de nem sikerül. Egyszerűen beszippantja az olvasót. A fülszövegből kiderül egy pár információ, de ezek sem elegek ahhoz, hogy rájöjjünk, mi teszi különlegessé ezt a regényt. A „tanulópáros” alapötletet sokan klisésnek találják, de hogyha figyelembe vesszük, hogy mennyire különböző a két főszereplő, lehetetlen lett volna őket annyiszor egy helyre juttatni, hogy haladjon a történet. A klisékkel meg alapjáraton sincsen baj, hogyha jól meg vannak írva. A Varen világával kapcsolatos elemek nagyon jól ki lettek dolgozva, az olvasó egy idő után ugyanannyira idegesen fogadja a furcsaságokat, mint Isobel. Szerencsére úgy lett felépítve, hogy nem lehet rögtön az elején rájönni, hogy mi is áll az egész hátterében, hanem csak akkor, amikor annak eljön az ideje. Az írónő stílusa fantasztikus, nagyon sok szép, hosszú leírás található benne, amikkel teljesen magunk elé tudjuk képzelni a helyszíneket és a szereplőket.Rá is térnék ezzel a főhősnőnkre, Isobel Lanely-re. Amikor megláttam, hogy pomponlány, akkor ért egy kisebb sokk…Nincs semmi bajom vele, hogyha az emberek pomponokkal ugrálnak, de ez a szurkolósdi nem az én világom-nem lehet mindenki egyforma. Tartottam tehát tőle, hogy ezért hosszútávon bajom lesz a hölgyeménnyel ennyi oldalon keresztül. Szerencsére kellemesen csalódtam benne és igaz, hogy van néhány idegesítő pillanata, de egy semleges, szerethető karakter. Ő az iskola pomponcsapatának az üdvöskéje. Az említett címhez tartozik egy menő pasi a focicsapatból és népszerű barátok- szintén a két csapatból. Az élete tökéletes, amihez egyáltalán nem hiányzik, hogy dolgozatot kell írnia a suli „fekete bárányával”. Az említett barátok-sokan valószínűleg ellenségeknek sem fogadnák el őket- ezt teljesen felháborítónak találják, amit nem is lepleznek. Brad-del, a barátjával az élen meg akarják torpedózni a projektet, semmilyen módszertől sem riadnak vissza. Amibe beletartozik a Varen munkahelyén való felforduláskeltés, a fenyegetés és a rongálás is. Az említett srácot nagyon utáltam, olyan szinten az agyára ment a féltékenykedést, hogy bárkit kihozna a béketűréséből. Sokáig nem értettem, hogy miért foglalkozik velük Isobel és, hogy miért nem hajtja el őket a fenébe- a munkahelyes eset után szerencsére felnyílik a szeme. A lány néhány húzását sem tudtam néha mire vélni. Például miért érinti rosszul, hogy nem Varen esete, amikor nem is érdekli a srác? Miután belekezdenek a közös munkába a tanulópárjával, egyre megmagyarázhatatlanabb dolgok történnek körülötte. A Poe kötet, amit kidobott, visszakerül hozzá, valaki üldözni kezdi, de nem látja, hogy ki a tettes és egy kalapos alak jelenik meg az álmában… Mindennek pedig Varen-hez van köze.
Ezzel el is érkezett az ideje annak, hogy bemutassam a másik főszereplőt, Varen Nethers-t. Egyértelműen ő lett a kedvencem, sokkal szimpatikusabb, mint Isobel. Mindketten hasonló stílust képviselünk, így már alapból kíváncsi lettem rá és eddig még egy könyvben sem volt gót srác, amit olvastam. Az iskolában szinte mindenki a belenézek egy csőbe és csak azt látom, ami a végén van elvet követi, tehát nem látnak tovább a külsőségeken. Mondjuk már akkor is kedveltem a karaktert, amikor a főhősnő fújt rá. Főleg talán a többi diák hozzáállása miatt Varen eléggé bizalmatlan, sok időbe telik mire közel enged valakit magához. Titokzatos, rejtélyes, sötét- nem úgy- és nagyon okos. Poe műveit és az élettörténetét nagyon jól ismeri. Külön tetszett még benne, hogy őt nem izgatta, hogy mit gondolnak mások. A különféle helyzeteket nagyon higgadtan kezelte és ugyanilyen stílusban helyretette Isobel-t, amikor kezdett vele elszállni a világ. Van egy naplója, amit mindenhová magával hord, de senkinek sem engedi meg, hogy belenézzen. Egyszer Isobel-nek sikerül belelapoznia, amikor a fiú nincs ott és onnantól indul el a lavina… ugyanis a lerajzoltak és a leírtak életre kelnek démonok formájában.
Akik azután jelennek meg egyre többször, hogy Isobel félreteszi az előítéleteit és megfeledkezik a hallott pletykákról, szépen lassan elkezdenek közelebb kerülni egymáshoz. De mint korábban említettem csak a végefelé, a Zord Külső elnevezésű Halloween-i bulin fognak kiderülni. Onnantól gyorsulnak fel az események és Isobel-nek gyorsan kell cselekednie, ha nem akarja elveszíteni Varen-t és az egész világot, amit korábban ismert.
A mellékszereplők közül kiemelném Isobel újdonsült legjobb barátnőjét Gwen-t. Azután kezdenek el barátkozni, hogy a falkája elfordul a főhősnőtől és ezerszer jobban járt a színes öltözködésű lánnyal. Nagyon tetszett a temperamentuma és a beszólásai, sokat lehet rajta nevetni. Egy igazán összeszedett, talpraesett szereplő.
Isobel családjából az öccsét kedveltem meg a legjobban. Nagyon tetszett, ahogy segített a nővérének, -persze nem teljesen ingyen, de az üzlet, az üzlet- főleg, amikor spanyol akcentust tettetett. A végén is nagyon aranyos volt, amikor a lány bement a szobájába és hozzábújt az ágyában. Az anyja egy semleges szereplő, aki nem zavar sok vizet, kedves és lehet rá számítani, amikor szükség van rá. Az apját viszont nagyon nem kedveltem…>.< – ebben a könyvben talán alap, hogy egyik főszereplő apja sem teljesen normális…-Főleg azért, mert egyrészt neki volt köszönhető, hogy a lánya nem szakadt le hamarabb a falkájáról, mert annyira hozzáerőltette Brad-et. Isobel-nek annyiban igaza volt, hogy ha ennyire oda van a srácért, akkor járjon vele inkább ő. Meg azzal is nagyon ellenszenvesen állt Varen-hez, ő is leragadt a bakancsnál, a piercingnél meg a fekete ruháknál és nem látott tovább. Azzal viszont szerzett néhány plusz pontot, hogy segített a Poe-s dolgozat előadásában. Visszakanyarodva Varen oldalához, az apja nagyon unszimpatikus volt. Egyszerűen hihetetlen, hogy hogyan viszonyult a saját gyerekéhez és, hogy mennyire be akarta korlátozni. Leegyszerűsítve egy szörnyű alak! Bruce, a könyvesbolt vezetője volt inkább, aki beleillett volna abba a szerepbe, ő igazán törődött Varen-nel. Néha igaz, hogy rám hozta a frászt az öreg, de ő legalább foglalkozott vele. A mostohaanyja nem szerepelt túl sokat, de normálisnak tűnt. És épp ezért kellett volna kinyitnia a száját és helyre igazítani a párját.
Varen mellett a másik legnagyobb kedvencem nem más, mint Pinfeathers, a füzetében szereplő egyik teremtmény. Nagyon tetszett a stílusa, azt nem mondom, hogy nincs egy kis eszelős beütése, de akkor is egy igazi egyéniség. Lehengerlőek a beszólásai, kellően ijesztő meg pimasz. Onnantól, hogy felbukkant, mindent megtett érte, hogy az őrületbe kergesse a főszereplőt és volt néhány beteg húzása…khm…
átalakulás… Aki majd odáig jut, hogy megjelenik, rögtön érteni fogja, hogy mikre célzok…
Reynolds-ot a kalapos alakot, aki megjelent Isobel-nek, kezdetben kedveltem. Tetszett, hogy segíteni akar a lányon stb. Kiismerhetetlen volt, rémuszokban beszélt. Sosem fogalmazott eléggé világosan, de pár oldal után ezt már megszokta az olvasó és belátta, hogy ez Reynolds. Isobel kis kifakadásán, amikor megdobálta, nagyon jót szórakoztam. De amit a végén művelt, hogy átverte, azzal bekerült az utált szereplők mezőnyébe….

Kedvenc szereplők: Varen, Pinfeathers,
Legutáltabb szereplők: Reynolds, Brad, Varen apja
Borító: 5/5* Egyszerűen imádom, nagyon szép. Azok a feliratok, amik a szereplők arcán futnak egy kicsit kidomborodnak.
Szerelmi szál: Nem történik semmi korhatáros. Szép lassan alakulnak a dolgok a szereplők között, épp ezért alakulnak ki mély érzések. Egy-két szépen megírt csókjelenet van a könyvben.
Kedvenc rész: amikor a fagyizóban takarít Varen és Isobel, a Zord Külsőn történt események
Mélypontok: a vége; hogy Isobel néhányszor nem állt eléggé a sarkára; Brad húzásai
Történet: 5/5
 Ez lett az egyik kedvencem, mindenkinek ajánlom!

A  kódolás a HunHowrse weboldal Layout Generátorával készült | Készítette: Gothic01

Ez lenne a Goodbye Agony...

Sziasztok!

Ennek a bejegyzésnek a keretében írtam nektek egy kis bemutatkozást a blogról... Szóval most lenne itt az ideje, hogy frappáns szövegekkel és figyelemfelkeltő mondatsorozatokkal a képernyő elé ragasszalak titeket, leegyszerűsítve neki kéne állnom felvázolni, hogy miért érdemes miért érdemes a későbbiekben visszatérnetek a Goodbye Agony-ra vagy miért érdemes egyáltalán ezen a szösszeneten átrágnotok magatokat, ha már itt tartunk. Sikeresen felhalmoztam annyi feltételes módú kifejezést az előbb, amennyi csak lehetséges, így felmerül a kérdés, miért ezt csináltam ahelyett, hogy a lényegre tértem volna. Az egész csak annyiról szól, hogy ezeket a sorokat gépelve valahogy nem tudok szabadulni attól az érzéstől, mintha saját magamhoz írnék éppen egy ajánlást. Hasonló szituáció volt, amikor Gilderoy Lockhart kezdte felsorolni a begyakorolt kitüntetés-sorozatát az első Sötét Varázslatok Kivédése órán. A nagyképűsége okán elengedhetetlen önfényezés tényét leszámítva el kellett magát adnia a diákoknak, rá kellett világítania, hogy miért vezetné le ezt ő jobban, mint a Roxfort konyhájában lévő házimanók. De, mint tudjuk, átesett a hippogriff túloldalára és a helyzet a visszájára sült el...
Ezért nem kell megijedni, nem fog önreklámmá átalakulni ez a poszt, az internetet benépesítő blogok mennyiségégből adódóan bármennyire is ésszerű lenne marketingszempontból lasszóval összefogdosni az olvasókat. Azt úgyis ti döntitek el, hogy mennyire jön be a stílus, amit majd a bejegyzésekben láttok, mennyire tetszik a témájuk stb. Nem gondolom, hogy ez a könyves blogok könyves blogja, - pláne azért, mert nem is lehet teljesen betuszkolni ebbe a kategóriába a menüsávban szereplő címkék miatt se- de nagyon szeretek ezzel foglalkozni és abból ítélve, hogy van  legalább egy rendszeres olvasóm, befogadókör is akad :D
A Goodbye Agony eredetileg könyves blognak indult, így főként regények értékelésével fogtok találkozni, legtöbbször a disztópia, high fantasy, urban fantasy, YA/NA romantikus, steampunk, thriller és pszicho-thriller műfajon belül. :) A kritikáim gyenge hangon hosszúnak nevezhetőek, kevés spoiler említésével szoktam dolgozni, ha mégis megemlítek egy nagyobb spoiler-t, akkor azt úgy ágyazom bele az értékelésbe, hogy csak kijelöléssel legyen látható. A könyveken kívül vegyesen értékelek sorozatokat, - ezeket az első benyomás vagy egy egész évad alapján- filmeket- nagyrészt adaptációkat-, illetve rock és metál albumokat. Az "egyéb" fül alatt összegyűjtött posztok között vannak még projekthetes bejegyzések, book tagek, élménybeszámolók és egy 'What the hell?' című posztsorozat, amiben olyan témákat vesézek ki, amikre a legtömörebben az említett mondattal lehetne reagálni.

Érdekességek, avagy jellegzetességek, amikre számítani lehet tőlem...
- A szó szoros értelmében MINDENHEZ hozzá tudom kapcsolni úgy Marilyn Manson-t, hogy passzoljon az adott témakörbe, bármennyire is távol áll egymástól alapjáraton a zenész és a dolog, amiről írok - erre a felfedezésre pár hete jutottak a molyos ismerőseim.
- Gyakran folyamodok az "oldalkocsi" kifejezéshez, amit a nem kiegyenlített erőviszonyú párok gyengébb, visszahúzó tagjára szoktam használni.
- Szoktam alkalmazni káromkodást a posztokban, ha felidegesít egy karakter vagy fordulat, akkor nagyobb mennyiségben, mint általában, de még akkor is a vállalhatóság keretein belül marad.


Első nekifutásra ennyi jutott az eszembe...

Jó olvasást/barangolást, remélem viszont látlak még itt titeket :)