Kylie Scott: Lick - Taktus (Stage Dive 1)

Sziasztok! ^-^ Las Vegas előhozza az emberekből az állatot, meggondolatlan lépéseket tesznek, miközben a véralkoholszintjük sírva könyörög, hogy "elég, elég". Egy ilyen helyzetben nem is meglepő, ha egy jegygyűrűvel az ujjadon ébred valaki, az viszont igen, ha az újdonsült férje egy rocksztár.... Az év utolsó értékelését a Stage Dive sorozat szólógitárosának a sztorijáról hoztam. :)
Fülszöveg:
Az ébredést Las Vegasban nem éppen így képzelte
Evelyn Thomas úgy tervezte, hogy hatalmas bulival ünnepeli a 21. születésnapját Las Vegasban. Őrült nagy bulival. De a legvadabb álmaiban sem jutott volna eszébe, hogy másnap reggel a fürdőszoba padlóján ébred, élete legdurvább másnaposságával, mellette egy kimondhatatlanul vonzó, félmeztelen, tetovált férfi, és az ujján gyűrű, amelyben akkora gyémánt van, hogy King Kong is elismerően csettintene. Bár emlékezne rá, hogyan jutott el ide!

created by HunHowrse Layout Generator on 2016-12-31 19:28:35

Van akkora egóm, hogy általánosságban viszolyogjak a gondolattól, hogy magamat szidjam, de most kimondom, gyerekek: TISZTA IDIÓTA VAGYOK! Így nagy betűkkel. Mégpedig azért, hogy ilyen hosszú időn keresztül engedtem, hogy a negatív kritikák elkergessenek ettől szuper regénytől. Még szerencse, hogy miután Mal könyvével kellemes meglepetés ért, újra eljátszottam a gondolattal, mi lenne, ha adnék egy esélyt az Evelyn-David párosnak is. Már csak azért is, mert a gitár a kedvenc hangszerem :3 Milyen jól tettem, hogy mégis csak megadtam Mr. és Mrs. Ferris-nek ezt az esélyt! :D Nem röhögtem annyit, mint a Play alatt, azt a hülyeség faktort nem lehetne semmivel sem megfejelni, de attól még legalább ugyanannyira tetszett más szempontokból, ha nem jobban. A fő pozitívum, hogy itt végre kellő mértékben lejött az a rock 'n' roll feeling, amit a második kötetből kicsit hiányoltam, több banda neve felbukkant a fejezetek során, többször zenéltek a srácok és a daloknak is nagyobb szerep jutott, előtérbe került, hogy milyen, amikor egy jóízűt sem krákoghat az ember anélkül, hogy húsz kamerát dugnának a képébe.Azzal sem volt bajom, amikor Ev-ék kerültek a középpontba,
miért is lett volna?de rockerként mégis leírhatatlan érzés volt, amikor előkerültek a gitárok, a dalszövegek és az ismerős nevek *-* Méghozzá úgy, hogy nem megfeszített figyelemmel kellett vadászni rájuk, hogy „vagy jönnek, vagy nem”. Arra továbbra is kíváncsi lennék például, hogy miért éppen ez lett a banda neve vagy, hogy milyen a logójuk meg néhány lemeznek a borítója, de hátha még később ezt is képbe hozza az írónő :D Aki valami teljesen újra és semmihez sem hasonlíthatót vár, annak valószínűleg nem fog tetszeni, vannak bőven „klisék”, mindenki érezheti úgy, hogy egyszer már találkozott ezzel a felállással csak más részletekkel, tökéletesen egyedi romantikus regényt írni szerintem lehetetlen is. A humorosság itt is a sztori egyik erőssége,
bár, mint említettem, nem annyira őrült módon, mint a Play-bennagyon sokat nevettem ezen a bolond bagázson. Külön tetszik a sorozatban, hogy az írónő nagyon ért az ütős kezdések megírásához, Anne arra ment haza, hogy kipakolták a lakását, Evelyn meg egy fürdőszobában ébredt gyűrűvel az ujján. Ezek az abszurd, a szereplők számára borzalmas, de mégis nevetséges indító lökések jól megadják az alaphangulatot.

Kylie Scott bizonyára rendelkezik valamilyen különleges hatalommal, varázsló, tündér vagy mit tudom én micsoda, de másodjára is csodát tett: megalkotott egy olyan főhősnőt, akit nem csak szimplán kedveltem vagy elviseltem, hanem nagyon is megszerettem! :D
Bizony, hozzátok a jegyzőkönyvet és a videokamerát, mert ezt az infót valahogy meg kell őrizni az utókor számáraCsakúgy, mint Anne-hez tartozó eszmefuttatásokat, az Evelyn-éit is imádtam, már az első soroktól kezdve csíptem a csajt. A legjobban az tetszett benne, hogy egy olyan típusú karakter, aki viszonylag két lábbal áll a földön és a legtöbb szituációban igenis ésszerűen reagál. Azon a bizonyos reggelen sem ugrott az újdonsült férje nyakába, miután felmérte, milyen adottságokkal áldotta meg az anyatermészet, hanem zavart volt és kiborult. Alapjában véve egy kedves, csupaszív lány, de ha azt látja, hogy valakit szekíroznak, például a pincérnőt Vegasban, azt nem tűri el szó nélkül. Csak sajna jó ideig pont, hogy saját maga mellett nem sikerült sehogyan sem kiállnia,…
például eleinte folyton mindenért bocsánatot kért. Nem kellett volna, David-nek igaza van. Joga van hozzá, hogy megbánás nélkül véleménye legyen valamiről, szeressen valamit vagy ne és kéz.Evelyn a Vegasos, berúgós esküvőt leszámítva higgadt, az ő szavaival élve időnként mondhatni unalmas életet él és a „nagy terv” teljesítésén dolgozik. Azaz azon, hogy miután befejezte az iskolát, építész váljon belőle, mint az apjából, időközben egy kávézóban is dolgozik. Ezt a menetrendet az apa fokozatosan adagolta a fejébe kiskorától kezdve, így mielőtt összeakadt David-del, meg sem fordult benne, valóban annyira szeretné-e ezt csinálja, hogy az egész életét erre a munkára áldozza. Nagyon tetszett, hogy mégiscsak megkérdőjelezte, jó ötlet-e a papa által kikövezett és megálmodott útra lépni. És igenis azt mondom, aki a kávéfőzésben leli örömét, főzzön kávét, ameddig jól érzi magát tőle! Ez pedig minden foglalkozásra igaz, hiszen akármennyire is úgy tűnik, valakivel össze lett állítva a nyerő terv a jövőre, nem az a személy fog aszerint a terv szerint élni. Matthew Tuck, a Bullet For My Valentine énekese is azt mondta, hogy csak abban a munkában lesz valaki sikeres, amit szeret csinálni. Egyedül azt nem értettem nagyon a részéről, hogy mégis mi baja van a külsejével, amikor a leírások alapján szerintem egy kifejezetten csinos, formás csaj lenne. O.o De a leírtak alapján ez a „jajj, mekkora a fenekem és a combom” mizéria sajna a másik csodálatos szülője, az anyja miatt éghetett bele az agyába. Szerintem nagyon jó páros voltak David-del, imádtam őket együtt *--* Itt tényleg az az eset állt fenn, hogy kölcsönösen kihozták a legjobbat a másikból, Evelyn segített a kisebb Ferris fiúnak lenyugodni és helyre rázódni, David-nek köszönhetően meg talpra esettebb lett a lány és szedett magába egy kis plusz önbizalmat. Evelyn-ben még azt bírtam, hogy amikor megtörtént a nagy összeveszés és David újra felbukkant, nem felejtett el mindent egy másodperc alatt,
oké, a „tépjük le egymásról a ruhát a sikátorban” ötletet vitathatatlanul nem volt a legnyerőbb és legésszerűbb húzása a történetben…hanem fokozatosan bocsájtott meg. Időbe telt annak ellenére is, hogy nagyon szerette és nagyon hiányzott neki. És ez így volt rendben, ha kevesebbet kellett volna törnie magát David-nek, nem is tetszett volna ennyire ez a folyamat. Nem túlzok, ha azt állítom, ez volt a kedvenc összeveszős-békülős jelenetsorom az eddig olvasott könyveim közül! ^^ Korábban már írtam, hogy kezdetben nem nagyon tudott kiállni magáért Ev, de
leginkább David-nek köszönhetőenez a végére megváltozott, nagyon büszke voltam rá, amikor végre kinyitotta a száját és kiosztotta a szüleit xD
Az anyját és az apját is utáltam, az előbbit azért, mert azon kívül, hogy bevegye a kis dilibogyóit, ha nő a nyomás és időnként elkezdje osztani az észt, nem csinált semmit. Az apja meg a maga módján egy nagyon erőszakos alak, hosszú éveken keresztül próbálta ráerőltetni a lányára az elképzeléseit úgy, hogy meg sem kérdezte, ő ezt szeretné-e egyáltalán. Amikor pedig kiderült az ellenkezője, akkor mélységesen fel volt háborodva. Mikor már végső kétségbeesésükben mindkét mintaszülő benyögte, hogy „ha majd neki is lesz gyereke, akkor megtudja, min mennek keresztül”, akkor már csak röhögni tudtam. $@!% duma és a többi könyvet is nézve annyira tipikus, jobb szöveggel nem is próbálhatnák menteni a csődjüket… -.-
Evelyn bátyját, Nathan-t viszont nagyon megkedveltem ^^ Az egész családból ő állt a legnormálisabban a lányhoz, külön tetszett, hogy nekiugrott David-nek, amikor azután a 28 nap után újra feltűnt. Evelyn legjobb barátnőjét is csíptem, ő egy szép példája a könyves legjobb barátnőknek. Ha kell, bátorítja a főszereplőt, időnként egy kicsit őrült, de mindig csak jót akar neki, ha eközben valamit el is szúr vagy kivívja a másik haragját esetleg. Ruby-t és Amanda-t is hasonlóképpen tudnám jellemezni, Ev baráti körében nagyon rendes emberek vannak, pont olyanok, akikre szüksége van a lánynak.
David nem váltott ki nálam olyan tipikus, sóhajtozós rajongást, továbbra is úgy gondolom, hogy ez majd Jimmy-nek fog összejönni, de sokkal jobban szerettem, mint Mal-t. Az elején nagyon idiótán viselkedett és, amikor odalökte Evelyn-t Adrian és a „jobbra vagy balra se nem látok, se nem hallok” cápái közé, akkor én is szívesen megfojtottam volna egy tangával. Még túlárazottnak se kellett volna lennie, csak lehetőleg strapabírónak
csak kellemetlen lenne, ha a fojtogatás közben beadná az unalmast a pánt…. De valamilyen szinten meg lehetett érteni, hogy miért volt zabos, amikor Ev felébredt. A feleségével ellentétben, ő azon a bizonyos estén nagyon is tűrhető mértékben volt józan, az együtt töltött idő minden pillanatára emlékezett, hosszú ideje nem érezte magát olyan jól, mint akkor. Valóban úgy érezte, hogy valamilyen megmagyarázhatatlan oknál fogva együtt kell lenniük nekik, mert valami nagyon jó fog belőle kisülni. Erre „az ő fénye az éjszakában” nem emlékezett az egészből egy árva pillanatra sem. Ettől persze továbbra is azt mondom, nagyon nem volt korrekt a viselkedése Monterey előtt, ő is alig bírja ezt az őrültek házát, ami ezzel a híresség léttel jár, akkor hogyan lökhetett bele egy „átlagembert” csak úgy?! Ez olyan, mintha fognának egy gyereket, aki csak most tanulgat karúszóval úszni és behajítanák a kétméteres medencébe, semmi esélye a szerencsétlennek a felszínen maradni segítség nélkül- ebben az esetben a segítség pedig Mal volt. A többi reakcióit viszont szinte egészben meg tudtam érteni, első ránézésre logikátlan és sértődékeny magatartásnak tűnik, de csak színtiszta védelmi mechanizmus. Ami az előéletét nézve jogosan lép működésbe bizonyos szituációkban. Úgy összességében egyáltalán nem éreztem vészes figurának, jókat mosolyogtam egyes megszólalásain és örömmel követtem végig a folyamatot, ahogy Evelyn-nel egymásra találtak. Amikor elkövette Martha-val kapcsolatban azt a világméretű baklövést, akkor óriásit zuhant a szememben, az ilyen tettek csúsznak át nálam abba a kategóriába, amit nem tolerálok.
Már a szerelmi háromszögeket is megcsalásnak értelmezem, bizonyos szinten tényleg hűtlenség mindkét féllel szemben, ha a középen álló a másikról ábrándozikEzek után nagyon megkönnyebbültem, amikor ez a dolog tisztázódott, de azt nem bírom még mindig felfogni, miért kellett 28 napot várnia ezzel. Akkor ott mérges volt, a szokásához híven odavág egy jó nagyot, mielőtt őt érhetné a döntő csapás,
mindenki mond hirtelenjében olyanokat, amiket később megbánde akkor azon nyomban Evelyn után kellett volna loholnia és előállni azzal a magyarázattal meg esedezni a megbocsájtásáért :/ Közbejött ez a dolog Jimmy-vel és zavaros volt még az ő feje is, de ezt azért elcseszte… :/ Viszont később törte magát Portland-ben, hogy még el lehessen ezt nézni. Leginkább azok a részek tetszettek vele kapcsolatban, amikor gitározott *-*
Adrian-t és a piócáit utáltam. Egyszerűen nem bírok rájuk szavakat találni…. O.o Ennyi értetlen
Mal személyes szótárából kölcsönözve-> köcsögdudát régen olvastam egy rakáson, tipikusan olyan emberek, akiktől a valóságban rekordidő alatt eldurranna az agyam. Ahhoz, hogy megszerezzék az ügyvédi diplomájukat csak kellett azért valamennyi ész… de akkor elméleti síkon „okos” emberek mégis, hogy lehetnek ennyire hülyék, hogy nem bírnak értelmezni néhány egyszerű , nem is összetett mondatot?! Hogyan??
Ez valószínűleg olyan rejtély fog maradni, minthogy miért poén irigykedni valakire a külseje miatt.
Mal hozta a formáját itt is, szóval bírtam, bár saját magához viszonyítva még valamennyire… nem is tudom lehet-e rá ilyet mondani, normális volt. Lökte az elmés kis beköpéseit gőzerővel, de nem volt annyira képtelenül hülye, mint a saját könyvében xD
Már korábban lespoilereztem magamnak a Martha-val kapcsolatos szálat, de ha nem teszem, akkor is rém ellenszenves lett volna a nő. Tényleg körbevette valamiféle hidegrázást keltő atmoszféra, amitől az embernek akaratlanul is felfordul a gyomra. Egy kígyó, brrr… :/ Hiába tűnt úgy a végénél, hogy próbál (?) elfogadhatóan normális (?) irányba lépni, mégse tudtam irányába minimális mértékű szimpátiát se érezni.
Ben-t, a testvérét is leginkább annyira utáltam, mint őt. Ahogy azelőtt a necces jelenet előtt viselkedett, elfogadhatatlan volt! >.< Oké, hogy imádja a húgát és, hogy szerinte ők voltak anno a tökéletes páros, de azt is tudja, hogy milyen undorító módon elárulta a nő a barátját és, hogy mennyi fájdalmat okozott neki. Egy igazi barát ilyen esetben nem segíti elő, hogy a szóban forgó vipera esetlegesen visszakönyörögje magát, főleg, ha a barátja már kezd újra boldog lenni :P
Jimmy itt még nagy részben címere seggfej volt, de ez csak megerősített benne, hogy a későbbiekben nálam valószínűleg ő lesz a nyerő :D <3 Ájulásig itta és lőtte magát, ameddig nem ráncigálták el az elvonóra. Nem is én lennék, ha nem a legzűrösebb alak keltené fel az érdeklődésemet xD A végén jót vigyorogtam, amikor kiderült, hogy bocsánatkérés címszó alatt jól leosztotta Martha-t ^-^
Borító: 5/4,5- A fényekkel valahogy nem vagyok kibékülve, túlságosan pirosas-rózsaszínesen esik rá a csávóra… De az összkép az tetszik, az a gitár meg valami gyönyörűséges! *--*
Nem, kicsit se csorog a nyálamPasszol a sorozathoz és külön örülök, hogy a sárkányos tetkóra is ügyeltek.
Történet: 5/5
Kedvenc karakterek: Evelyn, David, Jimmy, Lauren, Nate, Mal
Legutáltabb karakterek: Ev szülei, Martha, Ben, Adrian és a gardedámja
Kedvenc részek: amikor Evelyn kiosztotta a szüleit, a zenéléssel foglalkozó jelenetek, amikor Mal kimentette Ev-et a Los Angeles-i házból, amikor Lauren arról beszélt, nyugodtan összetörheti Ev David szívét, mert akkor talán lesz új Stage Dive szám,a Monterey-ben töltött idő, a legelső jelenet, amikor Jimmy felhívta Martha-t, amikor David Ev után ment Portland-be.
Mélypontok: az, hogy Ev eleinte nagyon elnyomható volt, a szüleinek a viselkedése, az, hogy David csak 28 nap után eszmélt fel, Ben hozzáállása, amit Martha a múltban művelt és annak az utóhatásai
Szerelmi szál: Van bőven szexjelenet és részletesek is, itt már én is azt mondom, hogy jogosan nyomták a 18-as besorolást a hátuljára a könyvnek.
Fú, biztos nem sikerült úgy visszaadnom az érzéseimet a regénnyel kapcsolatban, ahogy szerettem volna, hogy mennyire elvarázsolt és, mennyire imádtam…. de így is kétséges, hogy bárkinek lesz türelme végigolvasni ezt a sok rizsát… xD Ha valamelyikőtök mégis megtette, nagyon köszönöm ^^

A kódolás a HunHowrse weboldal Layout Generátorával készült | Készítette: Gothic01

Melissa Landers:United- Összefonódva (Elidegenítve 3)

Sziasztok! :) Meghoztam az értékelésemet Cara és Aelyx utolsó, mindent eldöntő kalandjáról, az Elidegenítve sorozat 3. kötetéről.


Fülszöveg: 
 Miután megmentették a világaik közötti szövetséget, Cara és Aelyx végre egy kis nyugalomhoz jutottak. A kis szigeten napokat tölthetnek azzal, hogy kagylókat gyűjtenek a parton, és éjszakákat egymás karjaiban. Azonban ez az idilli állapot nem tart túl sokáig…
Az egyezség, amelyet a Föld és a L'eihr kötött, olyan ősi erőket keltett életre, amelyek pusztulással fenyegetnek. Az Aribol, a titokzatos őrök, akik a csillagközi béke fenntartásáért felelősek, megfenyegetik a galaxist, és mindennek okaként a szövetségre hivatkoznak. Megparancsolják, hogy egy hónapon belül mindenkinek vissza kell térnie a saját bolygójára a saját világa fajtársaihoz, nem lehet keveredni, vagy a kipusztulás lesz mindkét világ végzete.
Ketyeg az óra, Aelyx és Cara pedig csapatot toboroz a Földön, és megpróbálják megoldani a rejtélyt: kik az Aribol tagjai, mit akarnak, és mi az igazi oka annak, hogy a két bolygó szövetsége ennyire feldühítette őket. Ahogy a feszültség tetőfokára hág, Aelyxnek és Carának keményebben kell harcolnia, mint valaha. Nemcsak a kettejük jövőjéért, hanem világaik megmentéséért.

created by HunHowrse Layout Generator on 2016-12-30 00:13:06

Néhány hete értem a második rész végére és roppantul kíváncsi voltam, hogyan fognak Cara-ék megbirkózni a kilátásban lévő veszélyekkel, szóval miután a legújabb könyvcsomagomban landolt nálam a kicsike, azonnal belevágtam. Nagyon hamar végigmentem rajta, a maga 336 oldalát egy nap+egy óra alatt sikerült kiolvasnom körülbelül. Egy ideig húztam-halasztottam ennek az értékelésnek a megírását, mivel habár tudjátok mennyire képtelen vagyok kritikánál lakatot tenni a számra, akarom mondani az ujjaimra nem nagyon tudtam, hogyan is lássak hozzá. Vegyes érzéseim voltak a zárókötettel kapcsolatban, de egyvalami biztos volt: ez a rész vitathatatlanul gyengébb, mint az Elidegenítve és az Elválasztva. Ez nem jelenti azt, hogy rossz lett volna az Összefonódva, csak éppenséggel nem ütötte meg az első két rész mércéjét, amit a pontozásom is bizonyít. Na, de hogy mivel volt a fő problémám…. Nos azzal, hogy az a benyomásom volt a regény elejét olvasva, hogy az írónő siet, hamar le akarja zongorázni az egészet. Ilyet se nagyon írtam még le eddig, de túl gyors volt a történetvezetés az elején. A legtöbb könyvszerető embert a vontatottság szokta zavarni, ami tényleg nem egy kellemes dolog, várjuk, hogy teljenek az oldalak és igazából nem történik semmi stb, de ez sem egy nyerő felállás. Itt valóban nem lankadhatott a figyelmem egy fél sor erejéig sem, különben a következő oldalon már bajban voltam a részletekkel, fel sem lehetett eszmélni egy történésből, máris következett az újabb izgalom. Nem szokott zavarni, ha valami pörög, de itt túlzásnak éreztem. Ezek után kicsit kezdtem aggódni, hogyan fog tetszeni a regény, de a későbbiekben az írónő szerencsére visszatért a szokásos ritmusához, újra voltak rendesebb leírások, megbeszélések a karakterek között, jelenetelőkészítések. :))) Épp ezért nem tudtam mire vélni a kezdeti rohanást, ha +100 vagy 150 oldalt hozzácsapott volna, akkor lehetett volna haladni a már megszokott tempóban és el lehetett volna kerülni az első 70-80 oldalon uralkodó kellemetlenségeket… O.o A másik részlethibát az jelentette, hogy egy ponton úgy tűnt, mintha minden túl egyszerűen megoldódna, amit szintén az okozhatott, hogy ennyi minden felvezetéséhez kevés volt az említett 336 oldal. Mármint örültem annak, hogy a kilátástalan helyzetekből is kivágták magukat a szereplők, ha valaki, akkor én akartam a legkevésbé, hogy elhulljanak a fináléban a fő karakterek. De a szituációhoz mérten- hiszen egy ultra fejlett földönkívüli faj akarja kiirtani az embereket és a l'eihreket úgy, hogy semmit sem tudnak se a kedvenc idegenjeink, se mi az ellenségről- túl könnyen egyenesbe jöttek a necces pontok… De, mint hangsúlyoztam, nem volt ez rossz, csak kellett idő mire kialakult, mire visszarázódtam a sorozat világába. Örültem, hogy a korábbi kötetekben megismert mellékesebb karakterek is nagyobb szerephez jutnak és, hogy bár időnként felütötte a fejét az elkeseredés és szükség volt egy kis fenéken billentésre, mégsem adta magát egyik faj sem könnyen. :D Az aribolokat érdekesnek találtam, főleg azért, mert igazából szinte teljesen a sötétben tapogatóztak velük kapcsolatban a többiek. Jó volt visszautazni még utoljára a l'eihrek világába és örülök, hogy a hiányosságai ellenére sem hagytam ki ezt a viszonylag korrekt zárást.
Cara-t az előző kötetekben nagyon megszerettem, de itt mintha ő is kicsit tartalékon működött volna. Ügyesen belenőtt a vezető szerepbe, néha-néha követett el meggondolatlan lépéseket és igaz, hogy már sokszor tele volt a hócipője a telep lakóinak a hülyeségeivel, mégis mindig a szolgálatukra állt, ha segítségre volt szükségük. A hibákat leginkább az okozta, hogy arra törekedett, mindenkinek jó legyen, ne kelljen olyan munkában dolgozniuk, ahol magányosak stb… de közben a tekintélyét is meg szerette volna tartani. Ami érthető is volt, a legtöbb telepeshez képest ő elég fiatal, nem hiányzott, hogy elkezdjenek lázadozni ellene, teljesen kivegyék a kezéből az irányítást. De van a mondás, hogy mindenkivel jót tenni egyszerre sosem lehet és ez itt érződött a legjobban. Hiába könnyített titokban valakin egy kicsit, rögtön volt valaki, aki ugrott a lehetőségre, hogy ellene fordítsa ezt, ördögi kör a javából. Mint, ahogy a rész összes elemnél, a főhősnőnél is kellett hozzá idő, mire a megszokott formája szerint működött és végül is, megérte ezt kivárni ^-^ A pozíciója a tüzességét szerencsére nem vitte el, ami eredményezett azért néhány vicces pillanatot :D A komolyodása ellenére is egy olyan csaj maradt, akivel nem lehet csak úgy teketóriázni, akinek ugyanúgy fel van vágva a nyelve. Annál a jelenetnél, amikor a tőle már megszokott stílusban felvázolta Jaxen-nek, mennyire is lett sikeres a klónozása, jót nevettem xD Sokszor ment a saját feje után, kihagyva a tervből az Út tagjait, egy-két lépésénél néha úgy éreztem, nevetséges vagy éppen gyerekes ez az ő szintjének, például a legtöbb vitatkozásuk formája Aelyxszel de ha kellett, be tudta bizonyítani, hogy továbbra is vág az esze. Például az kifejezetten tetszett, ahogy azt a beszélgetést lezavarta Jaxen-nel az erdőben :D Kifejezetten örültem neki, hogy megmaradt a blogja, a bejegyzések poénossága plusz löketett adott a történetnek, főleg az utolsóé, amiben azt ecsetelte, hogy valamilyen medúzaszerű lényt talált a fehérneműs fiókjában az „áradást” követően. Annyiban tetszett a hozzáállása ehhez a világvége hangulathoz, hogy teljességgel elutasította a búcsúzkodást, bármennyire is a padlón volt, ezzel is azt jelezte, nincs szükség az említett búcsúkra, mert valahogy helyre fog jönni minden. Akármiket is mondott, amikor fogyóban volt a remény, akkor tűnt volna úgy, hogy feladta, ha nekiáll megtenni a szükséges nagy vallomásokat a körülötte lévőknek, ez a fajta eltúlzott csöpögősség nem passzolt volna az ő küzdőszelleméhez.
Aelyx viselkedését is hasonlóan tudnám jellemezni, mint a Cara-ét, eleinte furcsa volt valamennyire….de kialakult. Ebben a kötetben érződött a leginkább, hogy ők ketten mennyire összecsiszolódtak, kölcsönösen tartották a másikban a lelket. Jelentéktelen marhaságokból csaptak világra szóló vitákat, amik után mindketten ették rendesen a kefét és alig várták, hogy rendbe hozhassák, amit elcsesztek. Ezek a dolgok számomra elég logikátlanok voltak, de ha csak a többi regényt is nézzük, nem ezt szokták csinálni átlagban a párok? Ha rossz passzban vannak, a legjelentéktelenebb dolgon is összekapnak, de rögtön átkozzák magukat, amiért úgy viselkedtek, ahogy, amikor kitisztul a fejük. Egy részem feleslegesnek érezte ezt a néha felbukkanó civakodás-kört, de értettem, hogy mi célja lett volna velük az írónőnek. Így terítékre került szinte minden, amivel probléma lehet és, amiért érdemes megoldaniuk az említett problémákat. A Földön töltött időnek köszönhetően Aelyx már jobban képben volt azokon a területeken, amik előtt értetlenül állt az első kötetben, de szerencsére még mindig akadtak megfoghatatlan fogalmak a számára. Ne aggódj, Aelyx, a regény előtt én se tudtam, hogy mi a frász az a hasthag Ezek egyfajta nosztalgikus élmény nyújtottak és jókat lehetett rajta mosolyogni, amikor beleütközött valamikor egy ilyen akadályba, ha ritkábban is, mint korábban. Külön tetszett, hogy hiába töltött sok időt az emberek között, akarattal sem tudná levakarni magáról a l'eihr mivoltát, már nem érzi annyira eltökélten felsőbbrendűnek a fajtáját… de azért akadtak olyan gondolatai, amik igazolják, ő sem bírja meghazudtolni magát. :D
Syrine-nel a második kötetben eljutottam arra a hihetetlen szintre, hogy megszerettem, itt viszont nem nagyon bírtam hová tenni. Az idő nagy részében ő csak úgy volt a többiek között a kis burkában, ahová David hiánya elől menekült. Hiába részesült a L'eihren egy alapos kezelésben a nem kívánatos érzelmek terén, mégis tudták a legtöbben, valami nincs vele rendben, hogy egy vékony cérnaszál választja csak el a végleges összeroppanástól. Meg lehetett érteni, bár a többiek és az olvasó számára is már gyakran unalmas voltak a tettei, vagyis pontosítva annak a hiányai. Egyértelműen nagy hibát követett el és, amikor kezdett fény derülni rá, sejtettem, hogy valami ilyesmi lesz a háttérben… de, mint Cara is mondta, nem lehet érte száz százalékosan elítélni. Aelyx, Elle és Cara is ugyanezt tették volna az ő helyében. Ezeket figyelembe véve kicsit elkapáltam a karakterét erre a kötetre nézve, úgy gondoltam, tőle már nem lehet most sok mindent várni. Mekkorát tévedtem! :-D Még a „minden és mindenki hidegen hagy” állapotában is nekiugrott Aelyx-nek, hogy igenis mondja meg Cara-nak, mit érez, még ha haragszanak is egymásra, mert lehet, ez az utolsó lehetőségük rá. A beszéd nem tette meg a kívánt hatást… de legalább próbálkozott. A legjobban vele kapcsolatban annak örültem, ahogy az írónő felhasználta az érzelmi gyógyítói képességét ebben a részben ^—^ Annak meg kifejezetten örültem, hogy a sok viszontagság után mégis sikerült rendbe rázódnia. A legvégén sajnáltam szegényt, de nem bírtam megállni röhögés nélkül, amikor összeesett xD
Elle-t szerettem, sokat nevettem rajta, hogy milyen felháborodással fogadta és mekkora tolakodásnak értelmezte Troy közeledését, főleg azután, hogy Syrine megosztotta vele, hogyan érez a srác. Troy-tól eddig sem voltam elragadtatva, most sem változott ez. Nem bírtam szabadulni attól a meggyőződésnél, hogy ő túl ostoba a többiekhez mérten, hiába szeretne összességében jót tenni….
Larish visszatérésének örültem, mivel az előző kötetben egyenesen imádtam, tetszettek, hogy ennyire nagy koponya, faltam az elméleteit… De itt vele kapcsolatban ért egy elég nagy csalódás. Voltak nagy ötletei, a fő megoldással ő állt elő…. amit már jó pár oldallal korábban feldobtam magamban, mint ötletet de úgy éreztem, hogy Melissa igencsak röhejes vizekre lökdöste a karakterét. A töpörtyű mániáján néha vigyorogtam egyet, mindig viccesnek tartottam, hogy egyes l'eihr-ek miként reagálnak a földi ingerekre… de komolytalanná tették ezek a dolgok őt. Ugyanúgy éreztem, mint Cara kirohanásainál, hogy ez a viselkedés egyszerűen nem felel meg az ő szintjének. :/
Nagy meglepetést okozott a mellékszereplők közül Rutter ezredes. Az első részekben úgy volt jellemezve, mint egy személy, akinek egy gyűrődést sem engedhet meg magának az öltözéke, mert még a ruhájától is feltétlen engedelmességet vár. Ezzel szemben itt megmutatkozott, hogy az ő sajátos, karót nyelt módján ő is egy élő-lélegző lény és sokkal emberibb, mint ahogy azt elsőre gondolni lehetne róla. Nélküle jelentősen gyarapodott volna az a „szarcunami”, nézzétek el nekem a kifejezés, jelenleg a Lick-et olvasom ami a szereplők körül kavargott. Alona is hasonló meglepetéssel szolgált, bár nála nem jött le annyira erősen a változás, ami érthető is… hiszen a Vénekről van szó… Valaki olyantól, aki már generációkkal korábban kitenyésztette magából az emberséget, ez is világméretű lépés volt.
Jaxen a rövid szereplése alatt bebizonyította, hogy elborultabb, mint valaha és azt kell mondanom, Rune nagyon méltó párja lett. Már alapból egy piszkosul beteg ötlet szerintem, hogy leklónozta Cara-t azért, hogy legyen neki belőle egy „javított kiadása”, ha már az eredeti nem sikerült megszereznie Aelyxben tökéletesen igaza volt benne, hogy hiába azonos Rune DNS-e a Cara-éval, meg sem közelíti a lányt, nem lehet azonosnak tekinteni. Szerencsétlen klón csajhoz nem volt kegyes az élet, de nem volt normális. Ami csak még biztosabbá vált nálam, amikor Cara elkezdte ecsetelgetni, hogy melyik tulajdonságát kitől örökölte és, hogy emiatt mennyire emberi. Ettől nekem csak még idiótábbá vált az egész viselkedése… viszont volt legalább valami haszna annak, hogy Jaxen „megalkotta”.
Zane váratlan készségessége a végén eredményezett nálam egy kisebbfajta pofára esést a korábbi tetteihez mérten… de kelletlenül benyeltem, hogy ez is egy olyan könnyű megoldás, amit fel kellett áldozni a happy end oltárán. Arra mindenesetre minden aribollal kapcsolatban kíváncsi vagyok továbbra is, hogy hogyan nézhetnek ki! :D

Utálok a fordítás miatt panaszkodni, kiváltképp azért, mert legutóbb is egy Maximos könyvvel volt gondom, de ismét voltak zavaró hibák. Egy olyan 20-30 oldal erejéig nagyon összecsapott volt az egész, mintha a fordítást is olyan gyorsan le akarták volna tudni, mint az írónő a történet elejét. Csomó félregépelt szó és kihagyott betű egy-kettő becsúszhat, de ennyi már sok volt rontott az élményen, egy szakaszon sokszor futottam bele szóismétlésekbe és a „báván” kifejezésbe, mint ahogy a Cara nevű főhősnőből is sajnos egyszer Clara lett :/ Csakúgy, mint A lány éjfélkor c. regénynél, itt is az bántott benne a legjobban, hogy egy-két átolvasással ki lehetett volna ezeket küszöbölni.
Borító: 5/5* – Eddig talán ez tetszik a legjobban, a felső és az alsó rész kivitelezése is gyönyörű, a több szín ellenére sem sok és a borítómodellek sem tűnnek merevnek ':)
Történet: 5/4,5
Kedvenc szereplők: Cara, Aelyx, Elle, Syrine
Legutáltabb szereplők: Rune, Jaxen, Troy
Kedvenc részek: Cara blogbejegyzései, Aelyx problémája a „Calyx” értelmezésével, amikor Syrine nekiesett Aelyx-nek, az ahogy Elle méregette Troy-t, Cara egyezkedései Devinder-rel a telepet illető szabályokról, az, ahogy Aelyx megpróbálta kibékíteni Elle-t és Syrine-t, Cara első találkozása Rune-nal.
Mélypontok: a kezdeti felesleges hajtás, a szereplők korábbi mentalitásának ellentmondó lépések, hogy túl egyszerűek lettek egyes megoldások.
Szerelmi szál: Cara és Aelyx a kapcsolatukban ilyen szempontból is mérföldkőhöz ér… :D De minden megmarad a YA kereteiben.

A kódolás a HunHowrse weboldal Layout Generátorával készült | Készítette: Gothic01

Leigh Bardugo: Siege and storm- Ostrom és vihar (Grisa trilógia 2)

Sziasztok! A mai bejegyzésemben a Grisa trilógia második részéről írtam, ami idén jelent meg a könyvhéten. Az értékelésemből kiderül, hogy az első kötethez képest mennyire tetszett és, hogy sikerült-e újra behálóznia a kedvenc karakteremnek :D

Fülszöveg:
A ​​sötétség nem hal meg soha.
Az Igaz-tengeren át menekülő Alina, akit a Zónában meggyilkoltak szellemei kísértenek, új életet kezd Mallal egy ismeretlen földön, miközben igyekszik titokban tartani napidéző voltát. Ám sokáig nem hagyhatja maga mögött sem a múltját, sem a sorsát.
Az Éjúr rettenetes új hatalom birtokában hagyta el az Árnyzónát, és veszedelmes tervet sző, ami a végsőkig próbára teszi a természeti világ határait. Alina egy hírhedt kalóz segítségével visszatér a szeretett országba, elszántan, hogy elszántan szembeszálljon a Ravkára törő erőkkel. De ahogy a hatalma növekszik, Alina úgy süllyed egyre mélyebbre a tiltott mágiába és az Éjúr játszmájába, és távolodik el egyre jobban Maltól. Választania kell hazája, a hatalom és a szerelem között, amiről mindig úgy hitte, az vezérli – különben azt kockáztatja, hogy mindent elveszít a közelgő viharban.

created by HunHowrse Layout Generator on 2016-12-02 21:48:41

Ez a pillanat is elérkezett, befejeztem a kerekeken SZÁZADIK regényemet ^^ Ami teszem hozzá nem is akármilyen regény volt :D Az első rész olvasásakor megszerettem a grisák világát és a rám jellemző, sajátos ügyetlenségemmel, zuhanórepüléssel beleestem az Éjúrba. Bár a főhősnővel kapcsolatban voltak fenntartásaim, nem volt kérdéses, hogy el szeretném olvasni a könyvhéten debütált folytatást. Az ACOTAR-ral együtt meg is rendeltem, nemrég pedig sort kerítettem rá, hogy újra visszautazzak a lapokon keresztül Ravkába. ^.^ Az Árnyék és csont alatt meggyűlt még a bajom az orosz nevekkel, de itt már nem okozott gondot a kibetűzgetésük, amin azért meglepődtem, hiszen augusztus környékén olvastam a nyitókötetet.
Azt persze mindenképpen meg kell említenem, hogy Sturmhond hajójának a nevét akkor se tudnám hibátlanul visszamondani, ha az Apparátus rám uszítaná az összes eszement nap-hívőt rossz válasz esetén. :PAz Árnyék és csont viszonylag lassan indult, itt is hasonló történetlefolyásra számítottam, szóval kapkodtam a fejemet rendesen, hogy milyen hamar beindultak itt az események, az írónő az előző részben megadta a kellő mértékű magyarázást a világról, így itt rögtön belevághatott a dolog sűrűjébe. Tetszettek az utazások, hogy többet lehetett megtudni az erősítőkről, Ravka mitológiájáról és, hogy a korábban jelentéktelennek tűnő momentumai, pl. az Apparátus ajándéka is jelentős szerephez jutottak :) Nem is tudom, hogy Morozova erősítői közül melyik lény tetszett meg jobban, a szarvas vagy a tenger ostora… Mivel inkább vagyok hüllő-párti, így talán a tengeri kígyó-sárkány hibrid jobban megnyert magának, még sajnáltam is szerencsétlen állatot :/ Az igazi nagy izgalmak a harmadik kötetre várhatóak,
ami remélhetőleg minél hamarabb jönni fog magyarul :)de az Ostrom és vihar cseppet sem lett szerintem egy „tipikus második kötet”, egy töltelék rész, ami csak arra kell, hogy húzzuk az időt a fináléig. Persze az is szépen elő lett készítve, de önmagában nézve is egy jó kis eseménydús sztorit kaptam, talán egyáltalán nem is volt olyan rész, amikor unatkoztam. Ennek az egyik fő oka szerintem egyértelműen az, hogy igaz itt is voltak Alina és Mal jóvoltából kivédhetetlen, felesleges nyavalygások, de közel sem olyan gyakran, mint az Árnyék és csontban. Sokkal élvezhetőbb lett az egész ennek köszönhetően. Nagyon örültem neki, hogy visszatértek a régi mellékszereplők, pl. Zsenya, Baghra, Zója, Nágya és Szergej, illetve, hogy a főbb karakterek előbb-utóbb visszakeveredtek Os Altába, a Kis Palotába.
Na, meg persze repestem a boldogságtól, hogy viszontláthatom az Éjurat is… :D
Alina-val korábban nagyon erősen hadilábon álltam, többet idegesített, mint ahányszor gondolatban vállon veregettem, hogy igen, jól csinálod, ügyes kislány . Most ez az arány megfordult, sokat változott az első rész óta, ahogy haladt előre a történet. Itt is voltak olyan pillanatai, amikor csak ráncoltam a homlokomat, az eleje környékén sokszor jött le nekem úgy, hogy nem határozott a fellépése, hanem inkább gyerekes. Miután Os Altába értek, olyan lett, mintha kicserélték volna, nagyon örültem a rajta végbement változásokon. Ott egy egész erős csaj lett belőle, aki kézben tudja tartani a dolgokat, képes küzdeni és megbirkózik az irányába ellenérzéseket tápláló grisák terelgetésével is. Vele kapcsolatban osztom az Éjúr véleményét, nem lenne semmi probléma Alina-val, ha nem akarná mindenáron játszani a szürke kisegért meg a mártírt. Az eddig olvasott könyveket figyelembe véve szerintem nem is létezik olyan, hogy „szürke egér karakter”, csak olyanok, akik játsszák az elesettet a mások kedvéért vagy a saját francos kényelmük miatt, ahelyett, hogy hagynák kibontakozni magukat vagy a sarkukra állnának. „>.< Amikor Alina elfogadta az erejét és nem akarta mindenáron elnyomni a benne lévő sötétebb oldallal együtt, akkor sokkal élőbb volt, valaki olyan, aki érdemes rá, hogy vezesse a többieket, valaki olyan, aki meg tud birkózni az idióta cári családdal és az útjába gördülő akadályokkal. Az Árnyék és csont olvasásakor nem gondoltam, hogy valaha ilyet leírok, de ezekben a pillanataiban megszerettem Alina-t. Olyankor, amikor végre beismerte, hogy igenis vágyik a hatalomra és, hogy egy része élvezi, ha fitogtatni tudja az erejét, ahelyett, hogy a sarokba állna és két centisre húzná össze magát. Jót akar, de nem egy szent, egy idegtépően "jó” hős, a saját módszereivel tette meg a döntő lépést. Üdítő volt ez az új Alina és épp ezért kimondhatatlanul mérges is lettem, amikor visszatérőfélben volt a régi. Ezáltal pedig még jobban megutáltam Mal-t, mint az előző kötetben, mert ez az önpusztítással járó leépüléses lejtő, amin elkezdett ismét lefelé gurulni a csaj, egyedül az ő hibája volt.
Erre még később kitérek a kedvenc nyomolvasómról szóló bekezdésbenA legfurcsább pont az újdonságok közül, nekem ez az Alina-Mal-Éjúr-Nyikolaj szerelmi sokszög… O.o A háromszögeket még nagy nehezen elviselem, miközben nem győzöm hangsúlyozni, mennyire nem szeretem, ha egy csajra két fickó jut és a közöttük való döntéssel szerencsétlenkedik egy sort
a Grisa-trilógiában ez a vonal még nem volt idegesítő alapból. De szerelmi négyszög??? Egy csajra három pasi??? Ez az én ingerküszöbömnek már kicsit
bizarrmeredek volt. :P Alina szereti Mal-t, az erősebb, normálisabb része vágyódik az Éjúr után, amikor meg haragban van Mal-lal, akkor elkezdi érdekelni Nyikolaj. Lehet valakinek sok hely a szívében…
na jó, ezt még saját magammal sem tudom megetetni, pedig csak a kezdésde nem ennyi! >.< Még jó, hogy van az a Szankta Leighnek köszönhető óriási csoda, hogy ez a fura mellékszál nincs jelen élesen.
Az értékeléseket olvasva hallottam, hogy sokan ódákat zengtek egy bizonyos Nyikolaj-ról, így nagyon kíváncsi lettem rá :D Azt kell, mondjam, bírtam, tetszett a tengerhez köthető sztorija
néhány éve hatalmas kalóz-fanatikus voltam, Edward Low-tól kezdve Christopher Codent-en át Störtebeker Klaus-ig xDés, hogy ő is egy olyan szereplő, akin nem lehet egyszerűen elmenni. Villámgyorsan váltogatta a személyiségeit, mindig azt az énjét vette elő a kis gyűjteményéből, amivel a legjobban jöhetett ki az adott helyzetből. Épp ezért nem is nagyon lehetett behatárolni, melyik is az igazi Nyikolaj. Tetszettek a beszólásai és leginkább az, hogy ezekkel általában idegesítette Mal-t :D
Jó, tudom, hogy szemét vagyokViszont a benyomások meg is álltak vele kapcsolatban azon a szinten, amit említettem is, hogy bírtam. Nem jelentkezett akkora rajongás nálam, mint másoknál. Egyszerűen nem bírtam elűzni azt az érzést, hogy ő személyiségügyileg csak azért lett behozva a történetbe, hogy legyen egy pótléka az Éjúrnak :/ Az viszont tagadhatatlan, hogy ha a cári família kereti között maradunk, akkor vele járnának a legjobban Ravkában az emberek. Vaszilij egy sült bolond
biztos az apjára ütött, amikor kiderült, hogy mit is csinált pónivásárlás helyett, akkor… nem is tudom… legszívesebben fejbe csaptam volna egy tálcával vagy a David által tervezett naptányérok egyikével. Egy pillanat alatt elcseszte, amit a többiek hónapokon át építettek és annyira debil volt, hogy még fel sem tűnt neki mindez! Akkor jutottam el vele arra a pontra, hogy nem csináltam mást csak röhögtem xD A kedves mama egy idétlen, pipogya nőszemély, aki csak ahhoz ért, hogy hatalmaskodjon a szolgálók felett és egy nagy nulla, ha nem teszi rendbe Zsenya. Az egész családnak pedig a legalja a cár. Jól beszélt Alina, egy undorító, vén kujon, aki annyira idióta, hogy ellenségnek veszi azt is, aki meg akarja menteni azt a fenséges, cári seggét "-.- A nagy betegségében meg bezzeg arra volt esze, hogy a tábornokai fiatal feleségeit lesse….
Az ikreket kedveltem, jól kiegészítették egymást, amennyire harcias és lobbanékony természetű volt Tamar, annyira nyugodt Tolja. Ha pedig esetleg az óriás jött ki a béketűréséből, akkor a testvér váltott át a csitító szerepére. Viszont bármennyire is jó fejek voltak, végig motoszkált bennem egy olyan érzés, hogy valami nem okés velük kapcsolatban. Csak arra nem tudtam egyértelműen rájönni, hogy kinek dolgozhatnak. Egy érdekes részletnek találtam, hogy shu-k, de csak azután tartottam nagyon jó ötletnek, hogy az írónő ebbe a népbe írta őket, amikor feltűnt Botkin is. :D Jókat vigyorogtam, hogy a némileg szadista edző mennyire jól megtalálta velük a közös hangot xD Meglehetősen furcsa fordulat volt ez az első kötetben megismert énjéhez mérten.
Mal….Mal…Mal…. Ha tömör akarnék lenni és lényegre törő, akkor azt mondanám, hogy utáltam, de mivel nem szoktam kritikánál sose rövid lenni, kifejtem bővebben is. Már az első részben is úgy gondoltam, hogy ő egy olyan karakter, akit a többi szereplő felmagasztal, az egekig emel,de totálisan ok nélkül vannak tőle hasra esve. Ügyesen tud nyomokat követni, viszonylag hűséges, elméletben jólelkű. Rendben. És? Ebben mi annyira nagy dolog? Ezektől még nem kell neki képzeletben szobrokat emelni, mert egyáltalán nem nagy szám a csávó, inkább az a szép fiú fazon, akit valamiért mindenki hamar megszeret. Időnként egész aranyosak voltak Alina-val, de nem egy túl különleges személyiség, hanem nagyon lapos, felejthető. A mostani erősebb Alina-hoz párosítva pedig végképp egy oldalkocsi Mal, csak visszahúzta a lányt folyton, nem értettem, miért ragaszkodik hozzá. Segített neki a meneküléses időszakban, de szerintem sokkal többet is szenvedett miatta azért, mert folyton vissza kellett fojtania az erejét, mert el kellett nyomina az elejét, mivel a drága, édes Mal nem volt képes megbirkózni azzal az Alina-val, aki nem csak szimplán lohol utána, mint egy pulikölyök. -.- Ha pedig ez nem lett volna elég, még folyton, látványosan szenvedett és Alina orra alá dörgölte, hogy mennyire megszállottan akarja a harmadik erősítőt, hogy mennyivel jobban szerette a régi énjét.
A régi énjét, ami elnyomható.Ez borzasztóan undorító húzás volt! >.< Tudja jól, hogy Alina a szó szoros értelmében, fizikai kínokat él át, nem tud rendesen aludni és enni, ha nem használja a képességeit, mégis mindig arra akarta rábeszélni, hogy menjenek el a Kis Palotából, mert mennyivel jobb volt minden Novji Zem-ben! Meg lehetett érteni, hogy nem érzi jól magát a palotánál, hogy nem találja a helyét, de neki nem jártak ezek a kellemetlenségek testi szenvedésekkel, a fenébe is! >.< Nem soványodott le tőle és nem csak alig-alig tengődve húzta végig a napokat, beesett arccal és karikás szemekkel. Ő volt az önző, amiért kínlódásra ítélte volna azt a személyt, akit elvileg szeret azért, hogy ő hasznosnak érezze magát és nem Alina, amiért kivételesen nem engedte magát lenyomni. Tényleg ez a fiú lenne annyira jóságos és annyira önzetlen? Francokat. Képtelen voltam minimális empátiát is éreztem az irányába. Ha tényleg szeretné Alina-t, akkor elfogadta volna olyannak, amilyen -.- Így is hosszú éveken át feláldozta Alina az igazi énjét a kedvéért
ami piszkosul nagy hülyeség voltúgy, hogy ő rá se bagózott, csak természetesnek vette. Brr… ki nem állhatom.
Zsenya-t és Baghra-t nagyon sajnáltam, nagyon meglepődtem, amikor kiderült, hogy az előbbivel mi történt :( Az Apparátus őrültjeit pedig legszívesebben megfojtottam volna, amikor elkezdték azzal a kedves jelzővel illetni a lányt. De David viszont nagyot nőtt a szememben, amikor bebizonyította, hogy mégsem annyira közönyös és szórakozott a világgal szemben, mint ahogy az elsőre tűnik. Nem érdekelték a változások Zsenya-n, rögtön segített neki megállni a lábán.
Éjúrnak újfent sikerült teljesen beszőnie az agyamat, ugyanúgy elvarázsolt, mint az első kötetben, pedig most alig szerepelt szervesen és ezt nem csak a rajongásból adódó, kifordult mértékérzékelésem mondatja velem. ':D Annak örültem, hogy már a legelején felbukkant, de azt erősen sajnáltam, hogy ilyen keveset kaptam belőle. Viszont Alina-nak a képzelgései… nevezzük őket így, kárpótoltak valamennyire a hiányáért, mint ahogy a végén történő felbukkanása is ^--^ Ezekben a jelenetekben, főleg az utóbbiban, annyira hozta a formáját, mint amikor az Árnyék és csontban kiderült, hogy melyik oldalon áll, szóval fantasztikus volt *o* Visszatérve Alina hallucinációira, képtelen voltam levakarni a szélütött vigyort a képemről még a regény befejezése után is egy ideig, amikor az Éjúr elárulta, mi is az igazság ezekkel a képzelgésekkel kapcsolatban. <3 Ismét bebizonyosodott bennem, mennyire eltörpül mellette Mal és még Nyikolaj is. Ő annyival karizmatikusabb, eszesebb, ravaszabb, sötétebb és érdekesebb….
nem kell leütnötök, leálloka lényeg, hogy tényleg a nem érnek a nyomába ők, na :D <3 Az erejének a fejlődésének örültem, jó ötletnek tartottam az árnylények, a nyicsevók képbe hozását. Azt hittem, a volkrákat nem lehet semmivel sem überelni, de ezek az elpusztíthatatlan valamik sokkal rémesebbek náluk, már csak azért is, mert a fénnyel sem lehet távol tartani őket. A cári család meg valóban sík hülyékből áll, ha a beszámolók alapján sem esett le nekik, hogy mekkora fenyegetést jelentenek ezek a szörnyetegek, hiába kell egy adott távolságra lenniük Éjúrtól, hogy támadásba lendülhessenek. Nem csak a stílusát, hanem a kegyetlen oldalát nézve is elemében volt rendesen, elég Baghra és Zsenya esetét alapul venni
az utóbbi miatt ért egy kisebb hideg zuhany :/Ja, és azt muszáj itt is kiemelnem, hogy mennyire imádtam a szobáját *—* Fel nem foghatom, mi baja volt a szereplőknek azzal a helyiséggel, annyira gyönyörűnek van leírva :3 Bármikor, hezitálás nélkül elfogadnám bútorostól, minimális átalakítást is nélkülözve,
akkor sem panaszkodnék ha őt is kiutalnák mellé xDmert kimondhatatlanul tetszik. :)) A végén mosolyogtam egy jót, hiszen sikerült végül is elérnie részben, amit akart :D Szurkolok, hogy a következő kötetben se ölje meg az írónő és annak, hogy összejöjjenek Alina-val….most már még élénkebben tartom magam ahhoz a teóriámhoz, hogy jó páros lennének. A hasonlók vonzzák egymást .

Borító: 5/5* – Csodálatosan szép, csakúgy, mint az első részben. Tetszik, hogy megjelenik a tetején a tenger ostora, a belsejében a térkép és a fejezetek kezdései gyönyörűen kidolgozottak. Egyedül azt nem értem, hogy ez a szép, kékes alapszín miért tűnik a neten lévő képek 90%-ában türkizzöldnek… O.o
Történet: 5/4,5
Kedvenc szereplő: Éjúr
Legutáltabb szereplők: Mal és Nyikolaj-t leszámítva a cári család
Kedvenc részek: amikor Alina közölte a grisákkal, hogy vége a klikkesedésnek, a kalózhajón játszódó jelenetek, Alina képzelgései az Éjúrról, a Ravka mitológiájával foglalkozó részek, az ikrek és Botkin eszmecseréje, azok a részek, amikor Alina hagyta, hogy az erősebb énje előtérbe kerüljön, az Éjúr felbukkanása a végén.
Mélypontok: A szerelmi négyszög, azok a részek, amikor visszatért az idétlen Alina, Mal viselkedése és a kettőjük nyűglődése, ami Zsenya-val történt, az, hogy Vaszilij hibájából minden tönkrement
Szerelmi szál: Van egy kevés fülledtebbnek nevezhető jelenet, de minden marad a YA keretei között.

A kódolás a HunHowrse weboldal Layout Generátorával készült | Készítette: Gothic01

Daniel Suarez: Daemon- Daemon (Daemon 1)

Üdv, újra! :) A legújabb értékelésemet egy zseniális, számítógépes thrillerről hoztam, ami közel sem kapott annyi figyelmet, mint amit megérdemelne.

Fülszöveg:
Az ​​új világrend megtapasztalása. Technológia. Mindent ez irányít. Az autónk távirányítójától kezdve a repülőgépek mozgásán át, egészen a világ gazdaságáig. Ezernyi egyszerű, autonóm számítógépes program, vagy daemon működteti behálózott világunkat. Folyamatosan futnak életünk hátterében. Daemonok emaileznek. Daemonok utalják át a pénzeket. Daemonok figyelik az elektromos hálózatot. A daemonok ott vannak mindenhol, de legtöbbjük, szerencsére, ártalmatlan… Ugyanez nem mindig mondható el az emberekről, akik tervezik őket. Matthew Sobol legendás számítógépes játéktervező volt – billiomos létrehozója féltucat, népszerű online játéknak. Korai halála a világ játékosanak nagy részét lesújtotta. De halálát nem csak Sobol rajongói veszik észre. Amikor halálhíre felkerül a Netre, egy alvó daemon működésbe lép, és elindít egy láncreakciót, ami feltár egy hiperhatékony, összefüggő világot, amit Sobol hagyott hátra. Sobol a halálba vitte titkát. És ahogy egyre újabb aspektusai tárulnak fel daemonának, a maroknyi, bukásra ítélt csoportnak, akik meg szeretnék fejteni Sobol szövevényes tervét, meg kell próbálniuk kiszabadítani a világot egy névtelen, arctalan ellenség szorításából – vagy meg kell tanulniuk egy olyan világban élni, amit már nem mi irányítunk.

created by HunHowrse Layout Generator on 2016-12-24 01:54:00

A KMK weboldalát bogarászva bukkantam rá erre a regényre és, mert óriási Luxen rajongó vagyok, a címe azonnal felkeltette az érdeklődésemet. ':D Úgymond csak poénból mentem rá, hogy mit is takarhat a cím, arra számítottam, elolvasom a fülszöveget és folytatom a keresgélést, mintha ez a kis közjáték meg sem történt volna.
Nos, mivel ezt az értékelést írom, ez nyilvánvalóan nem jött össze.Imádom az ilyen számítógépes dolgokkal foglalkozó thrillereket, szóval az ismertetőt olvasva rögtön tudtam, hogy kell nekem ez a könyv, hogy mindenképpen el kell olvasnom
ha pedig valaki, akkor én tényleg utálom a kell szót:P. Gondoltam, hogy tetszeni fog, mégis meglepett. Arra ugyanis nem számítottam, ennyire le fog nyűgözni. Alig száz oldal után éreztem, ebből bizony kedvenc lesz és arra is a nyakamat tettem volna, hogy amikor idáig jutok, öt pontot fogok rá adni, pedig az ilyen dolgokat nem szeretem elkiabálni… Maximálisan megfelelt az író a könyvvel kapcsolatos elvárásaimnak, még túl is teljesítette őket, épp ezért sajnálom annyira, hogy időhiány és fáradtság miatt nagyon lassan haladtam a regénnyel… :/ Az alapötletet nagyon ütősnek tartom, hiszen részben irreális, hogy ilyen megtörténhet, mégis valószerű is egyben: Egy milliárdos halála szokott maga után vonni bizonyos következményeket és a maga köreiben nagy port kavarni, ezzel szemben Matthew Sobol, a számítógépes zseni, több népszerű játék tervezője egy olyan lavinát indít meg, ami rövid időn belül fenekestől felforgatja mind a virtuális, mind a valós világot… Ennek a lavinának pedig neve is van, daemon. A daemon egy számítógépes program, ami félelmetes ténykedésbe kezd Sobol halálát követően, gyilkosságokat rendel el, cégeket és weboldalakat tesz tönkre, fiatal tehetségeket toboroz, akik asszisztálhatnak Sobol nagy tervében és, ha ez még nem lenne elég, a daemon mindenről tud. Mindenről, ami virtuális formában elérhető, semmi sem maradhat rejtve előtte, lehetetlenség hazudni neki. Speciálisan kiképzett, több tíz fős rendőri csoportok is tehetetlenek vele szemben, az átlagos kisembernek meg végképp nem tanácsos ujjat húznia a daemonnal, mert könnyen az életébe kerülhet az ellenszegülés… A legjobban talán az tetszett ebben az egész őrületes helyzetben, ami a CIA, FBI és a többi kormányzati nagykutya tagjának bökte a csőrét, hogy nem lehetett tudni, mi lesz a következő lépése a daemonnak
Sobol-nak. Apránként áramlottak a morzsák, de akármennyit agyalt rajta az ember, mégsem lehetett egyértelműen kikövetkeztetni, mire megy ki a játék illetve, hogy az egyes mellékszálak hogyan is fognak egymásba kapcsolódni. Szinte ettem a sorokat, örömmel ugrottam minden darabkára, ami teljesebbé tette a daemont övező rejtély képzeletbeli kirakósát és, ha tehettem volna, biztos egy ültő helyemben kiolvastam volna . Egy szemernyi túlzás nélkül kijelenthetem, egy percig sem unatkoztam. És bár nem vagyok a számítógépes játékok szerelmese, nagyon szerettem azokat a részeket, amikor valamelyik karakter a Túl a Rajnánnal vagy A kapuval játszott, illetve amikor az azokban fellelhető elemek alapján próbáltak előrébb jutni a nyomozásban
A kaput talán még ki is próbálnám, ha létezne :D.
Sobol bár eleven formában nem szerepel a sztoriban, mégis ő a legjelentősebb figurája a regénynek, hiába halott, ő okozza a legtöbb fejfájást a többi karakternek és ő az, aki az embereket, a cégeket és az egész Amerikát tartó zsinórokat rángatja, a daemonon keresztül. Nehéz megítélni, hogy a fickó őrült-e vagy egy rohadt nagy zseni. Az biztos, hogy nem tiszta elmére vall az a folyamat, amit elindított, a gyilkosságok, a felhasznált személyek, az cyber-nyomás és a horrorisztikus gépezetek, amiket a céljai eléréséhez szükséges eszközöknek tekintett. De óriási koponya is, aki mindent ennyire részletesen el tud tervezni, minden lehetséges eshetőségre felkészülve és még a dolog technikai, virtuális oldalát nem is említettem. Tudta, hogy melyik csoportból szerezhet magának és az ügyének hű követőeket, tudta, mivel teheti tönkre teljesen egy ember hitelességét stb. Egy igazán bombabiztos tervet eszelt ki a világuralom eléréséhez. A maga módján ő is egy rendkívül paráztatós főgonosz, nem egy olyan tipikus pszichopata, mint Annie Wilkes, de az ő céltáblájára se kerülne fel senki szívesen.
Peter Sebeck-kel, a nyomozóval, aki az ügyet még akkor kapta meg, amikor „szimpla gyilkosság” cipőben járt, vegyes érzéseim voltak. Egyrészt tetszett az elszántsága, amivel meg akarta oldani a rá bízott rejtélyt és el akarta pusztítani a daemont és a kitartása, ami segítette az úton. Néha-néha viszont túl röghöz kötöttnek tűnt az elején Sobol univerzumával kapcsolatban, a játékok jelentőségével. Mármint oké, hogy ez egy olyan felállás, amit egy átlag embernek nem lehet könnyű benyelni, de sokszor volt még hitetlenkedési fázisban, amikor látott olyan történéseket, amik bizonyították, nem is annyira meredekek pl. Ross elméletei. A közöttük alakuló barátság egyébként az egyik kedvenc mellékszálam volt, jókat nevettem az eszmecseréiken, amiket akkor folytattak le, amikor Peter megpróbált játszani A kapuval és rögtön valami galibát okozott vagy nem tudta irányítani a karakterét. Sok vicces pillanatot eredményezett a technikát szinte alapjaiban elutasító rendőr és a számítógépguru nyomozópárosa :D Tehát összességében kedveltem az ürgét, de volt egy olyan ága az életének, ami miatt óriásit süllyedt a szememben és ami miatt utána nem tudta visszaszerezni az elvesztett szimpátiáját, ez pedig a családi élete volt. Azon belül is a legjobban az akasztott ki, hogy megcsalta a feleségét
amire nem mentség, hogy nem szeretteés, hogy enyhén szólva csapnivaló szülő volt. Ha már tizenhat évesen felcsinálja az akkori barátnőjét és később feleségül veszi, akkor csessze meg, álljon is helyt úgy, ahogy kell! >.< Ne nyavalyogjon és sajnáltassa magát, mert nem egy áldozat, egyedül az ő és a felesége hibája, amiért „elveszett a fiatalságuk”, semmiből sem telt volna odafigyelni, hogy ez ne történjen meg…. -.- Ha eldöntötte, hogy vállalja a felelősséget, akkor vállalja is, legyen normális apja annak a gyereknek és, ha már „kényszerből”
ami szintén az ő döntése voltelveszi egy lányt, akkor neki meg legyen normális férje vagy egyszerűen ne vegye el. Épp ezért voltak nekem eléggé képmutatóak azok az eszmefuttatásai az ő feddhetetlen előéletét figyelembe véve, amiben elítélte azokat, akik naponta órákat játszanak Sobol játékaival…. Azért sajnáltam, amiért ekkora meghurcoltatásban volt része, hogy nem is követett el semmit abból, amiből vádolták. De emberileg a hozzáállásával leírta magát nálam….
Jon Ross-t már az elején nagyon kedveltem és alig vártam, hogy meg lehessen tudni valamit a múltjáról, hogy miért nem hallottak még soha róla az állandóként bejelentett lakcímén. Mint ebben a könyvben jó páran, ő is egy nagyon okos karakter, de talán még a többiek közül is kiemelkedik. Tetszett, hogy neki nem volt annyira beszűkült a látóköre, mint Sebeck-nek vagy az FBI, CIA és NSA embereinek. Ő is valószerűtlennek tartott jó pár elemet a gépezetben, mégis számításba vette őket, mert tudta milyen Sobol, már csak a daemon által végrehajtott akcióit is nézve. Alig vártam a felbukkanását és kíváncsi voltam, mire fog következőleg rájönni Sobol tervét illetően, hogy mivel viszi közelebb a többi szereplőt a probléma megoldásához. Nem azt mondom, hogy a daemon-üggyel foglalkozó csapatból a többiek lazsáltak, de szerintem ő fektetett bele a legtöbb munkát, hogy eloszlassák ezt a káoszt, mielőtt a teljes gazdaságot az uralma alá hajtja a daemon és ő dolgozott a legeredményesebben is. Pedig ha valakinek, akkor neki aztán tényleg nem lett volna kötelessége ennyi energiát feccölnie a kutatásokba, egy pendrive-t se lett volna muszáj megmozdítania. Egyrészt azért, mert nem állt munkaviszonyban egyik csoporttal sem, ami a daemon-gonddal foglalkozott, másrészt nem is volt amerikai. A szabadulóakcióit, a személyazonosság váltásainál és az összes hasonló manőverénél jókat vigyorogtam, innentől vált száz százalékosan szerves karakterévé a történetnek és innentől érződött, mennyire ravasz és mekkora agy. Örömmel fogadtam azokat a halvány utalásokat, amik a múltjával foglalkoztak és remélem a későbbiekben már arra is fény fog egyszer derülni, hogy mi az igazi neve :D Natalie-val szerintem nagyon összepasszoltak, tökéletesen egyenlő felek, egyik sem nyomja le a másikat. *-* Tűkön ülve vártam, hogy mikor jönnek majd össze, de sajna erre egyelőre nem került sor… :/ Talán majd a következő kötetben. Mindenesetre annál a jelenetnél felnevettem, amikor Ross teljes áhítattal ecsetelte Sebeck-nek, hogy Natalie milyen iskolát végzett, hol tanul jelenleg és, hogy ettől teljesen szerelmes lett belé. Aranyos szituáció volt nagyon xD
Natalie Philips-et, Ross-hoz hasonlóan hamar a szívembe zártam, róla is ordított, hogy egy olyan karakter, akinek nem káposztalé van a fejében és, hogy használja is a szürkeállományát, nem engedi magát csak úgy berakni a sarokba. A kormány szervezeteinek a tagjai közül egyértelműen ő volt a legnormálisabb, ő volt az, aki az elejétől arra koncentrált, hogyan lehet megoldást találni a „dugjuk a homokba a fejünket, mert ilyen nincs és pont!” típusú struccpolitika helyett. Ennyi begyepesedett marhával körülvéve csodálom, hogy szerencsétlen nő nem kattant meg és, hogy a daemon nem ragadta magához az összes hatalmat két másodperc alatt. Ha nincs ő és Ross, akkor az FBI-nál és a többi szervnél még mindig azon vitatkoznának, hogy a daemon nem létezhet.
Az Őrnagyot sokáig nem bírtam hová tenni. Alapjáraton egy ellenszenves ürge volt, de néha-néha tett valamit, amivel pozitív irányba billent a mérleg. Nem szeretnék spoilerezni, így többet nem mondok, de beigazolódott, hogy az első megérzésem, az ellenszenvem volt a jogos….
Anji Anderson-nak az első jelenetét imádtam a legjobban, rendkívül ütős belépője volt a nőnek :D Őt és még sok, szinte „névtelen” mellékszereplőt el lehetne ítélni azért, mert eladták magukat… de igazából egyiküket se lehet hibáztatni. Sobol a daemon által eléjük tolta azokat a lehetőségeket, amikről mindig is álmodoztak, mellé olyan anyagi és fizikai biztonsággal, amire szerintem kevesen mondanának nemet. Tálcán nyújtották neki és a többieknek az életet, amiről mindig is álmodott/álmodtak és elfogadta ahelyett, hogy gyarapította volna a daemon közbenjárásával megölt emberek listáját. Mert, mint ahogy már fentebb említettem, ellenkezés, parancsmegtagadás nem létezik. Az, hogy milyen apróságokban is tökéletes engedelmességre van szükség, leginkább Moesly fejezeteiben érződik.
Végül, de nem utolsó sorban pedig megemlíteném azt a karaktert, aki talán mindenki közül a legjobban csíptem: Lokit, azaz Brian Gragg-et. Ross mellett rajta keresztül érződött a legnagyobb mélységekben a történetnek a számítógépes oldala, hiszen Brian egy hacker, méghozzá nem is akármilyen, hanem egy kiemelkedően tehetséges hacker. Nem is csoda, hogy Sobol felfigyelt rá. Nem vagyok otthon ezekben a technikai mozaikszavakban és kódokban túlzottan, de nagyon szerettem azokat a leírásokat, amikor az író megmutatta, Loki hogyan megy bele egy rendszerbe és ott mit csinál. Így sokkal szakszerűbb és igazibb hatást keltett, mintha csak szimplán odavágta volna, hogy belement XY gépébe. A rave bulis fejezetnél világossá vált, hogy ő egy szemét, mocskos alak, nem is kicsit…. de megint beleestem abba a szindrómába, abba az ördögi körbe, hogy nem érdekelt, mit csinált, mert képtelen voltam utálni a csávót… xD
Menthetetlen vagyok, tudomAz elején leginkább az érdekelt, hogyan is fog ennek a sikeres hacker-kölyöknek a szála összefutni a Sebeck által vezetett nyomozáséval. Főleg azért, mert nagyon sokáig úgy tűnt, egyre inkább távolabb megy a két szál egymástól, mint közelebb. Az összefonódás előtti fejezetben persze már sejtettem, hogy Loki hogyan is fog belekerülni abba a képbe, amiben a daemon van. Abban a bizonyos fejezetben kapartam a falat rendesen a német mondatok miatt,
ki nem állhatom azt a nyelvet, annyira…nem is tudom… idétlen a hangzása és kimondhatatlanok még a tulajdonnevek isde szerencsére rendelkezésemre állt egy két lábon járó „szótár”, így nem éreztem magam annyira reménytelenül hülyének, amikor a Túl a Rajnán játék karakterei németül szólaltak meg xD Maga a játék nekem nem tetszett meg,
imádom a történelmet, de háborús dolgok annyira nem jönnek beezért nagyon meglepődtem rajta, mennyire élveztem azt a pár oldalt, amikor Loki éppen játszott vele. A Ross-é után talán Loki fejezeteit vártam a legjobban, annál a résznél, amikor a GPS koordináták szerint eljutott a gyárhoz, én is legalább annyira szurkoltam neki, hogy állja ki a feladatokat, mint ő :D A kis eszmefuttatásain is sokszor jókat röhögtem, amikor pedig a vége felé újra felbukkant, akkor lehetetlen volt levakarni a vigyort a képemről. Az a jelent annyira…. ütős lett és annyira egyben volt….

Egy csöppet elkenődtem,amikor megláttam, nincs még magyarul a második rész :( Annyira szívesen olvastam volna a folyatást… főképp a függővég miatt.
Borító: 5/5* – Csodálatos, nagyon jól illik a történethez *-* A fejezetek kivitelezését pedig ZSENIÁLISNAK tartom! Úgy vannak megoldva a címek, mint ahogy a linkek kezdődnek pl. „Százhetvenedik fejezet:// Jöhetne már a következő kötet”. A fejezetek felett lévő egyesek és nullák is nagyon tetszettek, ezekkel és a borítón lévő egyesekből és nullákból álló mintákkal csak még jobban átjött a cyber hangulat *o* Nagyon tetszettek ezek az apróságok.
Történet: 5/5
Kedvenc karakterek: Loki, Ross, Natalie
Legutáltabb karakterek: az Őrnagy és a begyepesedett vezetők
Kedvenc részek: Anji belépője, amikor Loki a Túl a Rajnánnal játszik, amikor Loki eljut a gyárba, amikor Ross tanítgatni próbálja Sebeck-et arra, hogyan kell játszani A kapuval, Ross és Natalie közös jelenetei, amikor Ross meglépett, a nyomozási folyamat, Loki felbukkanása a végén, Sobol házának az ostroma
Mélypontok: Sebeck családi élete, a „dugjuk a fejünket a homokba” típusú szemléletmód, Sebeck igazságtalan meghurcoltatása.
Egyéb: Vannak elég véres jelenetek és a káromkodással se spórolnak, ha valaki nem bírja a durvább beszédet, gondolja át, hogy belekezd-e.

A kódolás a HunHowrse weboldal Layout Generátorával készült | Készítette: Gothic01

Karácsonyi Projekthét: Filmajánló

Boldog Karácsonyt, Kedves Olvasók! ^^ A projekthére szánt utolsó bejegyzésemben olyan filmeket ajánlok, amik a karácsonyi időszakban általában előkerülnek nálam.
 

created by HunHowrse Layout Generator on 2016-12-16 04:42:32

Óriási thriller és akciófilm rajongó vagyok, szinte a lehetetlennel határos vállalkozás rávenni arra, hogy megnézzek valamit, ami más műfajba sorolható- az esetek nagy részében nem is szokott összejönni, ami azt illeti... A lentebbiekhez mégis szívesen szoktam nyúlni, vannak közöttük tipikus karácsonyi filmek, szimplán téliesek és olyanok is, amik nálam "karácsonyinak számítanak"...de mások nem nagyon tekintenék őket annak.

1.) Reszkessetek betörők! 2
Gondolom mindegyikőtöknek ismerős az a szlogen, hogy "Nincs karácsony, Kevin nélkül". Ezzel egyet kell értenem, mert igaz, hogy már kismilliószor láttam és, hogy közben nyugodtan elkezdhetek bejegyzést írni, képet szerkeszteni, fejezeteket írni vagy kirakni egy 1000 darabos kirakót... - mivel már szinte szóról szóra tudom a cselekményt- mégis rá lehet húzni, hogy megunhatatlan. "Egy klasszikus". És, akik nem is szeretik, annyit a javára írhatnak Kevin-nek, hogy nélküle a HP filmek sem léteznének, legalábbis ebben a formában :D A rendező ugyanis a Reszkessetek betörők! filmekkel indult el a családi filmek útján. Nekem személy szerint a második rész a kedvencem, amiben Kevin ismét elszakad a családjától és ezúttal New Yorkban köt ki, majd képbe kerül persze a két bűnözőnek csúfolt balfácán is... Igazából nem is tudom, miért ez a rész fogott meg a legjobban, talán a helyszín és a poénok is ütősebben jöttek le. Pl. amikor a szálloda személyzete fókajárásban kúszik a folyosón, azt változatlanul nem bírom megállni röhögés nélkül.

2.) Kelekótya karácsony
A történet középpontjában egy tipikus, amerikai család áll: férj-feleség, szép, nagy ház, gyerek, aki készül kirepülni a fészekből. A történetünk párosának a lánya elutazik Peruba, ahol csatlakozik a Békehadtesthez. Anyuka el van keseredve és nem tudja, hogyan fog eltelni a karácsony a csemetéjük nélkül, apuka valamivel közönyösebben áll a dologhoz. De később mégis jön egy élesebb reakció a karácsonnyal kapcsolatban, mégpedig, hogy besokall. Tele a hócipője vele, hogy mennyit költenek erre a három napra, hogy mennyi szervezésből áll és, hogy a barátaik természetesnek veszik, hogy náluk fognak kajálni, amiért szintén ők gürcölnek egy csomót. Így előáll egy ötlettel: utazzanak el melegebb éghajlatra és hagyják ki az egész felhajtást. Az már más kérdés, hogy a szomszédok és úgy az egész ismeretségi körük mennyire tolerálja ezt és, hogy sokszor milyen abszurd, nevetséges módon akarják jobb belátásra téríteni a főszereplőket. A szomszédok erőszakoskodásán kívül pedig érkezik egy újabb probléma: a lányok az utolsó pillanatban bejelenti, hogy hazautazik az ünnepekre, ahová magával visz egy fiút is, akinek rengeteget mesélt az ő szokásos, karácsonyi rutinjukról...
Ezzel a filmmel többnyire vegyes érzéseim szoktak lenni, miközben nézem, hiszen ez is egy óriási hülyeség. Sírva röhögtetős fajta, de mint minden vígjátéknál, itt is frusztrálni szokott az a tipikus, "minden egy csapásra megoldódik anélkül, hogy komolyabb erőfeszítést kéne tenni" típusú fordulat és a karakterek. A kedves mamát enyhén idegbajosnak tartom és a folyamatos visítgatásaival is az agyamra megy... De ezek ellenére is szerintem egy egész jó karácsonyos film, amit szintén el lehet nézni többször is.

3.) Die Hard- Drágán add az életed
Amikor azt írtam korábban, nem tipikus karácsonyi film, akkor részben erre céloztam. Bruce Willis klasszikus akciófilmjét nem sokan tennék bele a karácsonyos kategóriába, de nekem elég annyi, hogy a szóban forgó ünnep idején játszódik- így a családtagjaimnak is. A filmben Johm McClane nyomozó Los Angeles-be tart a felesége munkahelyére, hogy rendbe hozza valahogyan a széteső félben lévő házasságukat. Időközben egy terrorista-csoport is látogatást tesz a cégnél, ahol McClane felesége, Holly dolgozik. Hatalmas fegyverarzenállal érkeznek, túszul ejtik a karácsonyi parti vendégeit és a cég munkatársait. A pontos céljaikat sokáig homály fedi, de McClane-t ez nem állítja meg, szembeszáll velük, hogy megakadályozza őket a terveik kivitelezésében-bármi is legyen az- és, hogy kimentse a feleségét, a többi tússzal együtt.
Átlagban nem szeretem az olyan akciófilmeket, amik egy zárt térben játszódnak, mert egy idő után unalmassá kezdenek válni. Persze a Féktelenül filmeket és a Non-Stop-ot is szeretem, de mivel a szereplők egy buszra/hajóra és repülőre kényszerültek, túl nagy változatosságok nem történhetnek. Itt is egy zárt tér szolgáltatja a helyszínt, a cég épülete, ami bár elég nagy, mégsem egy város vagy egy még tágabb terep. Ami pedig a legjobban meglepett első nézéskor, hogy hiába rohangászik a két óra alatt csak a cégépületen belül Bruce Willis, mégis nem bírtam levenni egy percre sem a szemeimet a tévé képernyőjéről. Egy nagyon izgalmas film, amit mindenképpen ajánlok, többek között Alan Rickman rajongóinak is, ugyanis ő játssza a fő gonoszt.

4.) A mikulás pere
Amerikában, ha úgy tetszik, elég nagy "trend" lett ez a perelgetős mizéria és itt, nálunk is. Például sokan azért is elindítanak egyet, mert nem tetszik nekik a haj, amit a fodrászuk csinált nekik vagy, mert nem elégedettek a manikűrjükkel. Ezt figyelembe véve már semmin sem lehet meglepődni... De az mégis egy elég bizarr lépésnek tűnik, ha valaki bepereli a mikulást. Ebben a filmben pontosan ez történik. Csoportos keresetet adnak be a szakállas öregúr ellen mérhetetlen "érzelmi károkozás" címszó alatt, de igazából egy mozgatórugója van ennek a pernek, a pénz. Egy cég vezetője le akarja járatni a mikulást, egyenesen el akarja törölni az őt övező szokásokat, hogy a gyerekek mostantól ne nagyrészt játékokat kérjenek, hanem az általuk forgalmazott sportszereket. Az egész indítványozás nevetségesnek, komolytalannak tűnik mindenkinek és a legjobb úton halad ez a kutyakomédia az eredményesség felé, azonban érkezik egy nem várt fordulat: a kiküldött idézésre megjelenik a mikulás a tárgyaláson. Az ügy egy egyedülálló apához kerül, aki leginkább a lánya miatt, igyekszik tisztára mosni a mikulás nevét.
Ezt is egy kiemelkedőbb karácsonyi filmnek tartom, nincsenek meg benne azok az idegesítő elemek, amik a vígjátékokban és a bejegyzésen belül a Kelekótya karácsonyban zavartak. Az a fajta film, ami a fura helyzet ellenére is átadja az ünnepi hangulatot. :)

5.) Miniszoknyás mikulás
Ez a film is egy viszonylag különlegesebbnek számító ötletre épül, ugyanis az ilyen filmek terén bevett szokássá vált szabvánnyal ellentétben, a mikulásnak lánya van. Egy lánya, aki nem rajong az ünnepekért, távol akar maradni az egész, Északi-sarki őrülettől. A célját elérte, egy cégnél dolgozik, ami arra törekszik, hogy minél több pénzt csikarjon ki az ünnepekből, a vezetéknevét is Claus-ról "Class-ra" változtatta. Nagyon úgy néz ki, hogy minden nem kívánatos szálat rendesen elvarrt és, hogy "normális" életet élhet. De kénytelen mégis kiszakadnia az idilltől, az apja megbetegszik és nagyon úgy fest, ebben az évben kivételesen ajándék nélkül maradnak a gyerekek. Mint az "örökös" egyedül ő háríthatja el a problémát. Eleinte igyekszik tárgyilagosan megközelíteni a helyzetet, de hamar rá kell döbbennie, a cégnél bevált módszereknek az Északi-sarkon nem sok hasznát veszi...
Erre is csak azt tudom mondani, mint az előbbire, nem egy világméretű agyalásokat eredményező film, de kellemes kikapcsolódást nyújt a maga, időnként előforduló idétlenségeivel együtt.

6.) Az aranyiránytű
A Die Hard-dal együtt ez a legnagyobb kedvencem a listáról és egy később következő film, aminek a címét egyelőre nem árulom el. A filmet Philip Pullman: Északi fény című regénye alapján készítették, Dakota Blue Richards főszereplésével. Nem ismeretlen a mondás, "a könyv mindig jobb, mint a film" és kár ezen vitatkozni, mert jó 95%-ban igaz is. Papíron jobban át lehet adni az érzéseket és a világfelépítést is, bármennyire ügyes csapat dolgozik a technikai kivitelezésen, az író és az olvasó fejében létező képet úgysem tudják tökéletesen vászonra vinni. De Az aranyiránytűt egy kifejezetten jól sikerült adaptációnak tartom és sajnáltam is, hogy végül nem lett akkora sikere, ami a második kötet megrendezését eredményezte volna. Még a filmes kalauz-t is beszereztem és meg kell mondanom, azzal a kezemben értettem csak meg igazán, mekkora meló van ebben a látványvilágban. Le a kalappal a filmes csapat előtt, zseniálisak! Visszatérve magára a sztorira, ez egy tipikus steampunk film: Lyra egy párhuzamos univerzumban él, ahol az emberek lelke állati alakban mellettük sétál/repül. A lelkek,azaz daimónok képesek beszélni és a gyerekek esetében alakot váltani, amikor a gyerek a felnőtt kor küszöbére ér, akkor a daimón megállapodik egy alak mellett az "emberi fele" személyisége szerint. Pl. akik könnyedén követik mások utasításait, irányíthatóbbak, azoknak a daimóna kutya lesz. A világfelépítést lehetne reggeltől estig elemezni, különleges tényleg, a könyvről szóló értékelésemnél talán meg is teszem. Van egy szervezet, ami irányítja ezt a világot, erősen korlátozva a szélesebb látókörű embereket és van egy csoport, ami gyerekeket rabol. Teljesen hiteles információk nincsenek a céljaikról, de a legtöbben úgy tudják, északra viszik a gyerekeket és ott kísérleteznek rajtuk. Egy nap, Roger, Lyra legjobb barátja gyarapítja az elraboltak sorát és a lány elhatározza, mindenáron kiszabadítja a fiút.

7.) Kutyabajnok
Úgy gondolom, ez a tökéletes film a huskyk szerelmeseinek, de egy kiadós szellőztetés közben nem ajánlom elkezdeni a nézését :D Ted Miami-ban élő fogorvos tökéletesen elégedett az életével, így amikor hírt kap róla, hogy Alaszkában örökölt valamit, nem is tervez sokáig maradni. A megérkezést követően a zord hőmérsékleten kívül újabb hideg zuhany éri: az öröksége hét szibériai husky-t és egy border collie-t jelent. Ezen felül pedig rászáll egy mogorva öregember is, akinek a kutyákra fáj a foga és mindent bevet, hogy Ted-et visszakergesse Miami-ba. Kézenfekvőnek tűnik, mit kell tenni: átadni a kutyákat ennek a harapós öregnek és visszahúzni a csíkot a napfényes otthonba. Csak Ted-ben fellobban valami, amire nem számított, a küzdőszellem. Elhatározza, hogy nem hátrál meg a kihívástól, sőt még az év legnagyobb szánhúzó versenyére is benevez a kutyáival minden tapasztalat nélkül... Csak én szimatolok katasztrófát a levegőben?

8.) Hull a pelyhes
Ez a film sokkal inkább a karácsonyt megelőző készülődésről és a bevásárlóközpontokban lévő, őrült hajtásról szól, amit mindenki jól ismer. Azt a felállást, amikor egymást tapossák az emberek az egyes termékekért és kilométeres sorok állnak. A főhősünk egy tipikus munkamániás apuka, akinek az irodai élet az első, amikor otthon van, akkor is csak fizikailag van jelen. Épp ennek köszönhetően kerül olyan helyzetbe, hogy közvetlenül karácsony előtt szembesül vele: nem vette meg a fiának az ajándékát, amire a felesége többször is emlékeztette. A legnagyobb őrületben kell megszereznie egy nagyon is keresett akcióhős figurárt, mielőtt kifut az időből... A Hull a pelyhes valamennyire kiparodizált képet mutat arról, mennyire küzdhetnek az emberek azért, hogy megszerezzenek valamit a szerettüknek, illetve, hogy milyen hatást váltanak ki az egyes játékok reklámjai. A főszereplőnek többször kell fejvesztve rohannia az egyik boltból a másikba és szó szerint megküzdenie a többi vásárlójelölttel a Turboman figuráért. A bevásárlás során rengeteg rizikós és nevetséges helyzetbe kerül az Arnold Swarzenegger által alakított fickó, így a nevetés garantált :D

9.) A szomszéd nője mindig zöldebb
Nem fogok kertelni, a második részt, Sophia Loren-nel ezerszer jobban szeretem, humorosabb, az alap is jobban bejön stb. Viszont a maga módján ez, az első rész is jó. Walter Matthau és Jack Lemon tudnak alakítani, nagyon is. Szóval, ahol őket kettőjüket összeeresztik, garantáltan rázkódni fog a néző a nevetéstől.
John és Max egy olyan kisvárosban laknak, ami minden karácsonykedvelő álma, a hűvös időjárás miatt még hosszabbnak tűnik az ünnepi időszak, mint amilyen alapjáraton. A főhőseink nyugdíjasok, a napjaikat pecázással és egymás látványos szekálásával töltik. Hosszú évek óta dúl közöttük ez a kölcsönös szívatás-hadjárat, tét nélkül, puszta szórakozásból alázzák meg egymást. Egy nap a szabályok gyökeres változáson mennek át, a szomszédságba költözik egy vonzó, élettel teli, csupa szív nő. A játszma mostantól a nő meghódításáért megy és a módszerek kíméletlenebbek, mint valaha...

10.) Narnia krónikái: Az oroszlán, a boszorkány és a ruhásszekrény
Ez lenne a harmadik dobogós film, amit emlegettem :) A Narnia könyveket nem olvastam, szóval arról nem tudok nyilatkozni, mennyire regényhű az adaptáció, de engem elvarázsolt. Első és többször nézéskor is képes úgy elkalauzolni az új világba a film, mintha csak először látnám. Az egész kivitelezés valami gyönyörű *--*
A történet a második VH idején játszódik, a Pevensie gyerekeket vidékre küldik egy hóbortos professzor házába a bombázások elől, ahol egy házsártos házvezetőnő felügyelete alá kerülnek. Susan, Lucy, Edmund és Peter ahhoz vannak szokva, hogy az idejüket kint töltik, így a szabályokkal teli házban elég hamar kiütközik rajtuk az unalom, főleg a legkisebb lányon, Lucy-n. Az ő kedvéért egyik nap fittyet hánynak a házvezetőnő vasrendjére és bújócskázni kezdenek a házban. Lucy egy régi szekrényben talál búvóhelyet, amelyen keresztül egy mitikus lényekkel teli, mesebeli tájra kerül. A hely, Narnia bármennyire is gyönyörű, el van átkozva, örök tél és fagy uralkodik. A nép a fehér boszorkány uralma alatt sínylődik. A gyerekek felbukkanásával fellobban a remény Narnia lakóiban, egy jóslat szerint két emberlány és két emberfiú fogja felszabadítani őket és elhozni a tavaszt...

Ez lett volna az utolsó bejegyzés :) Még egyszer kellemes ünnepeket mindenkinek és jó étvágyat az ünnepi vacsorához ^^

A  kódolás a HunHowrse weboldal Layout Generátorával készült | Készítette: Gothic01

created by HunHowrse Layout Generator on 2016-12-16 04:29:59

- Never Let Me Go (LINK)
- The Sweaterist  (LINK)
- My Bookworld  (LINK)
- Never give up  (LINK)
- Írásaim Tárháza (LINK)
- Feel Invincible   (LINK)
- Anya olvas   (LINK)
- Karina&Books (LINK)
- Sam's Blog (LINK)
- Csingiling és a Könyvzug (LINK)
- Olvasó körút  (LINK)
- Mira Könyvespolca  (LINK)
- Könyvjelző  (LINK)
- Veronika's Reader Feeder (LINK)
- Varázstinta (LINK)
- Books of Dreamer (LINK)
- Kitablar   (LINK)
- Neverhood's Diary (LINK)
- Today Wiggin (LINK)
- Bookish Notes (LINK)
- Hagyjatok! Olvasok! (LINK)
- Metaforaszennyezés (LINK)
- Könyvvadászok  (LINK)
- Coffee and Manga  (LINK)
- Real Thoughts  (LINK)
- Three Points Of View (LINK)
- Heaven for the Books (LINK)
- Adri könyvmoly  (LINK)
éés... természetesen a  Goodbye Agony :D

A kódolás a HunHowrse weboldal Layout Generátorával készült | Készítette: Gothic01

Karácsonyi Projekthét: Így tölthetik a könyvszereplők az ünnepeket...

Helló! ':) Elérkezett az ideje, hogy megosszam veletek a Karácsonyi Porjekthétre szánt harmadik bejegyzésemet. Az elsőben egy, a résztvevők által összeállított Tag-gel, a másodikban pedig könyves dekorációkkal álltam elő. Most arról gyűjtöttem össze találtam ki pár verziót, hogy hogyan tölthetik az ünnepeket, illetve hogyan készülhetnek rájuk bizonyos könyvkarakterek.

created by HunHowrse Layout Generator on 2016-12-16 04:33:45

Az eredeti terveim szerint valós infókra épült volna a poszt, de amikor nekiálltam kikeresgélni az idézeteket, rádöbbentem egy apró, technikai problémára: nem olvastam el annyi könyvet, amiben szerepet kap a karácsony/a karácsonyi készülődés, hogy összehozhassak belőlük egy épkézláb bejegyzést... Így arra jutottam felhasználom a képzelőerőmet és leírom, én, hogyan képzelnék el egy karácsonyozást pl. Anna Banks: Poszeidón című regényében. :) Most veszem csak észre, utólagos közbeszerkesztéssel, hogy mennyire egy rugóra járt az agyunk, Sol :D Eredetileg ezzel a poszttal nyitottam volna, mert a vázlatok már megvoltak nagy részben, de reménykedtem benne, hogy addig még kiolvasom a Daemon-t az abban lévő karácsonyozás is mekkora poén lenne!. Ez a terv sajna nem jött össze, de úgy gondolom, az eddigi élményeim alapján is megoldom valahogy. Nem is szaporítom tovább a szót:
Helena Silence: Enigma
A Wall család birtokán a fenyődíszítés az ünnepi készülődés legfontosabb és egyben leghosszadalmasabb momentuma, hogy december 24.-ére biztosan elkészüljenek, a Tree gyerekek is besegítenek- bár Alex-et inkább a konyhában szorgoskodó Ethel által szolgált kóstolók motiválják, mint az önzetlen segítség gondolata. Victor azt az elvet vallja, minél régebbiek a díszek, annál jobbak, az antik gömbökkel és fajátékokkal pl. diótörőkkel díszített fák a legszebbek. Viszont érzők esetében nem tanácsos több generáción keresztül használt tárgyakat fogdosni ilyen rendszerességgel, mivel akarva-akaratlanul működésbe léptetik a képességeiket. A régi családtagjaik emlékeit kellemes érzés újraélni, megtapasztalni, hogyan zajlottak ugyanezek a mozdulatok negyven- hatvan évvel ezelőtt, de ez nagyban időigényessé teszi az egész manővert. Lena még tanul és könnyebben elragadják a felmenői élményei, bár reggel hétkor kezdtek és már delet ütött az óra, egyedül négy díszt sikerült felhelyeznie, a csillagot, egy aprólékosan kidolgozott favonatot, egy harangot és egy matt, bordó gömböt. Zoe Tree pörgése azonban a hideg ellenére sem lankad, az ő sebessége ellensúlyoz mindenféle hátrányt, amit az érzők adottságai okozhatnak.
Sarah J. Maas: Tüskék és rózsák udvara
Helyszínül az Éjszaka udvarát választottam, egyrészt, mert nekem nagyon fura lenne elképzelni a folyton virágokkal teli Tavasz udvarában egy karácsonyt...másrészt pedig, mert Rhyyyys! *-* :D Bár ez az indok gondolom sejthető volt abból, hogy ő és Feyre kerültek felülre.
Az Éjszaka udvarában karácsonyi ünnepség készülődik, ami már a határai közelébe érve is érződik, mindent áthat valamiféle új, ebben a környezetben szokatlan hangulat. A legtöbben nem is tudják megfejteni biztosra, miből adódik ez, de néhányan sejtik; az itt-ott, elszórtan megtalálható, karóba tűzött fejekre mikulássapkát húztak. Egy-kettőre, a keservesebb halált haltakhoz tartozókra  fehér, műszakállat is ragasztottak- a kevésbé aszott állapotban lévőket felvitték a kastélyba. Az Éjszaka udvarának a lakói és a környékbeli udvarok népei nem egészen értik, miért is lettek ezek a dolgok a fejekre aggatva, de az Éjszaka udvarának tudósai igen. Ők a főuruk parancsára hosszadalmasan tanulmányozták az emberek ünneplési szokásait és arra jutottak, bizonyára egy ilyen külsejű öregember garázdálkodik ez idő tájban a halandók házai körül. A szegényes információk alapján- a forrásként használt elfogottak túl hamar megtörtek a kínzások alatt, az alávalók!- sajnos azt nem sikerült kideríteniük, pontosan mi célból is teszi ezt a szakállas, sipkás ember. Talán majd jövőre.
Az udvaron belül is nagy a szorgoskodás, fenyőágakkal, gyertyákkal és üvegből készült gömbökkel, csillagokkal, sötét leplekkel díszítik az egész kastélyt. Minden tündér, rangtól függetlenül megalázónak tartja, hogy pont ők, az Éjszaka udvarának a tagjai efféle emberi hóbortoknak hódoljanak, az ilyesfajta kifordult magatartás inkább Tamlinhoz, a Tavasz udvarának a főurához illene. De teszik a dolgukat, nem akarják magukra haragítani a főurukat, akinek határozott parancsa volt, minden tökéletes legyen. Ha pedig Rhysand határozott parancsot ad, azt teljesíteni kell, különben az agyuk a fülükön és az orrukon keresztül távozik belőlük, amit egyikük sem akar. Egyedül a legkülönfélébb étkekkel- és a korábban említett, szebb állapotú fejekkel- megrakott, hosszú asztalok ellen nincs kifogásuk. A süteményekkel kapcsolatban különös érdeklődés övezi őket, de a vacsora előtt nem csenhetnek el egy morzsát sem, mindegyik darab el van varázsolva. Ha az első csoportban lévőkhöz valaki hozzáér, kékes festékfoltokkal lesznek tele az ujjai, azt senki sem szeretné megkockáztatni ugyanabból az okból, amiért a tétlenkedést. A második csoportot dézsmálni sem tanácsos, azok a többi udvarból meghívottaknak lettek készítve, a kéz vagy az ajkak érintésére apró medvecsapdákká és egyéb kis meglepetésekké változnak.
Pontban este tízkor megkezdődik az ünnepség, fülbemászó sötét hangulatú zene szól, a táncparketten elegáns ruhás alakok táncolnak a hóesésben. Az utóbbit a bokájuknál fogva csillárokra aggatott, agykontrollnak alávetett tündérek biztosítják, akik a Tél udvarából lettek idehurcolva a nagy eseményre. Lucien és Tamlin rosszallóan néznek az élő díszítésre és a mikulás sapkás fejekre az asztalon, de inkább nem öntik szavakba a véleményüket csak mogorva pillantásokban fejezik ki azt. Nem szeretnék egyelőre megtapasztalni, hogy az előző, jó alapos dózison kívül miféle megaláztatásban kívánja részesíteni őket a nemrég távozott Rhysand. Ünnepek ide vagy oda, a bevett szokásokhoz ragaszkodni kell, mint ahogy a főúri hatalom fitogtatásához is. Az Éjszaka udvarának főura most az emelvényén ül egy trónszéken, a kezében egy pohár borral. Macskamosollyal vizslatja a tömeget, elégedetten nyugtázva, a külsős vendégek kellően borzalmasan érzik magukat, de csak egyelőre. Átpillant a jobbján lévő székre, úgy tűnik, Feyre az egyes részleteken való megbotránkozást leszámítva le van nyűgözve, a gondolatai is ezt igazolják. Kiváltképpen a fenyőfát nézi rajongva, bár a rá akasztott, kitömött varjakból készített díszeket megpróbálja figyelmen kívül hagyni. Kiissza a borának az utolsó kortyát és arra dönt, ezen az estén kivételesen nem tesz semmit a lány italába. Éjfél után persze új nap virrad, ami azt jelenti, hogy az estének és ennek a fogadalomnak az időtartama is lejár. De addig még hátravan pár óra.
Louise O'Neill: Örökké a tiéd
A lányok a napot azzal kezdik, hogy alkalomhoz illő ruhákat öltsenek magukra, hiszen, aki a No.1 éva szeretne lenni, annak az ünnepekkor még inkább kötelező kifogástalanul festenie, mint a szürke hétköznapokon; egy férfi sem szeretne olyan feleséget, aki nem adja meg a módját a karácsonynak. Az oktatás új, izgalmas fordulatot vesz, dekorálásra és éneklésre tanítják őket a szűznővérek, az utóbbit természetesen szöveg nélkül. Mindenki tudja, hogy senki sem akar okos feleséget magának, az pedig már botrányosan magas észre vall, ha valaki megtanul egy teljes dalt, jelenti ki határozottan Megan, mire a többi lány is mélyen egyetért, azon a szörnyű, feminista- köztük szólva csak "az f betűs éva"- Agyness-en kívül. De az ő véleménye nem számít, aki önként szűznővér akar lenni, nem minősül embernek, milyen ügyefogyott nőszemély ne akarna Egy Bíró Fiának felesége lenni? A rendes évák, mint mindig, most is koplalással töltik a vacsorát, egy rendes lány az ünnepek alatt sem hagyhatja el magát. Egyedül Agyness, az örökös fekete bárány és az újabban szintén rossz útra tért Isabel követi csak el azt a vétket, hogy bőségesen eszik. Méghozzá sült kacsát, tört krumplival és süteményekkel! De még mennyi süteménnyel! Tortákkal és azzal a bűnös eledellel, aminek még a nevét is tilos kimondaniuk akár az örökösök, akár a Nagy Atya valós, illetve holografikus jelenléténél: mézeskalács. Azok a lányok, akik ezen a sok kihívást jelentő napon is ügyes, csinos teremtések maradtak, ajándékcsomagokat találnak a szobáikban. Kibontják, felpróbálják őket, majd a képeket felteszik a MyFace-ra. Késő estig várják a reagálásokat, majd amikor tökéletes sminkekkel ékesített szemeik már leragadnak, üres, korgó gyomorral elalszanak és arról álmodnak, milyen lesz, ha az optimális esetben rendkívül pénzes, leendő férjükkel tölti majd a következő karácsonyt.
Cassandra Clare: Csontváros
A New York-i Intézet szobái és folyosói a napszakhoz mérten meglehetősen kihaltak, ami nem is csoda, az ifjú árnyvadászok a konyhában sürgölődnek Isabelle irányítása alatt. Az ép eszű nephilimek már a helyiség közeléből jövő illatoktól is fejvesztve szabadulnának, köztudott, hogy Lightwood-ék lányát nem a konyhában nyújtott teljesítménye miatt szeretik. De ha Isabelle valamit a fejébe vesz, főleg, ha főzésről van szó, nem létezhet ellenvetés, különleges korbácsát sokkal ügyesebben forgatja, mint a fakanalat. Jace Wayland a tűzhelynek dőlve meg is ragadott minden alkalmat, egyrészt a lány szekálása, másrészt a gyomorrontás elkerülése végett, hogy ezt Izzy orra alá is dörgölje. Az eredmény a következő lett, néhány másodperc múlva egy késsel a kezében szelte a zöldségeket Alec mellett. A további elmés megjegyzések záporozásában persze ez sem gátolta meg, Jacenél ezek a kezeitől függetlenül is tökéletesen működtek, hiába próbálta Hodge, az Intézet vezetője magára vállalni a békebíró szerepét. Hodge mindig lelkesebben támogatta Isabelle szakácsnői törekvéseit, mint az helyénvaló lett volna, ami részben az okozója a mostani közös főzőcskézésnek. Látszólag egyedül Cruch, a már meghatározhatatlan ideje az Intézetben élő, perzsa macska élvezi csak a készülődést. Éberen köröz Isabelle és a többiek lába körül, hátha sikerül megkaparintania egy leeső hús- vagy haldarabot. Végül Isabelle közelében jár sikerrel, a lány sokkal nagyobb gonddal teríti be a padlót, mint a tepsiben lévő réseket, de az első falat lenyelése után, átkozza is a macska a pillanatot, amikor feladta a szunyókálást azért, hogy idejöhessen. Panaszos nyávogások és köhécselések közepette kitámolyog a konyhából, amit Jace Isabelle legnagyobb bosszúságára, azonnal meg is jegyez. Clary és Simon egy kisebb asztalnál dolgoznak a díszes ládáknál és valamiféle fényfűzért próbálnak kibogozni, amit ők hoztak. Simon idétlenkedését látva Jace és Alec összenéz, azon törik a fejüket, melyik gyenge pillanatukban hívhatták meg az ünnepekre ezt a mondént. Egyedül az vigasztalja őket, hogy talán Magnus Bane szilveszteri partiján ismét patkánnyá találják változtatni majd a vámpírok Simont. Abban az esetben pedig nem fogják törni magukat, hogy visszaváltoztassák vagy bármilyen szinten megmentsék, talán még Cruch karmaiba is vetjük- futott át a gondolat Jace agyán. Hodge hangulatoldásként elkezd beszámolni Clarynek az esti programról, a Néma Testvérek fellépéséről, aminek hatására a többieknek az illatokon és a várható ízeken kívül, újabb okból felfordul a gyomruk. A Néma Testvérek néhány héttel ezelőtt karácsonyi kórust alapítottak és minden nap órákat gyakoroltak, hogy Jace zongorakíséretével előadást adjanak az Intézetben. Clary a művészetek kedvelője, így értékeli a gesztust, de a hideg is kirázza tőle, hogy egy egész kórusnyi, síron túli hang fog suttogni és sziszegni a fejében, valamiféle karácsonyi dalt szövegét mondogatva.
Stephen King: Tortúra
Erről már Gorkie-val elkezdtünk elméleteket gyártani a projekthetes körüzenetben, ezért lehet, hogy a résztvevőknek néhány momentum ismerős lesz. :D
Mivel az utóbbi hónapokban Paul jó kiscserkészhez méltóan viselkedett, Annie különleges ünnepi menüt főz, kizárólag olyan étkekből, melyek Tortúra Virgo korában is a karácsonyi lakoma részei voltak. Természetesen Annie Szentéletű Édesanyjának a portréja ott pihen az asztalfőnél is figyelő tekintettel ügyel rá, ne viselkedjen csufipofaként Paul az étkezés alatt. Ezt követően Annie áttolja a nappaliba Paul-t a kerekesszékkel és megkezdődik az ajándékosztás, Paul átadja Annie-nek a külön erre az alkalomra írt, Tortúra novellát, amelyben Ian, Tortúra és Geoffrey Finnországba utaznak, de a télapó manói elrabolják Tortúrát. Annie kap egy kisebb dührohamot már az első sorokat olvasva, hogy mit merészelnek tenni Tortúrával a télapó manói, azok a rüves-nyüves kölkök! Paul igyekszik megfékezni a kitörni készülő orkánt, ezért javasolja, Annie adja át az ő ajándékát. Annie némileg megnyugszik, majd elővesz az emlékalbuma mögül egy gondosan becsomagolt, arany szalagos kis csomagot. Paul Sheldon némileg félve,- mivel ismeri Annie-t és alapból csuda élénk a fantáziája- nekikezd a bontási hadműveletnek, amiben nagyban lassítja a bal hüvelykujja hiánya. Újabb Novril adagot követelő erőfeszítések árán megszabadul a papírrétegektől és meglátja közöttük az ajándékát, a tulajdon lábfejét. Annie anyáskodó mosoly kíséretében vállon veregeti és pirulgatva megjegyzi, valami személyeset szeretett volna adni neki. Az este további részében együtt nézik a karácsonyi műsort és Annie nagy felháborodva, megosztja ellenérzéseit Paul-lal a kis Jézus körüli felhajtással kapcsoltban mondván, egy csecsemőnek még nincs is lelke, felesleges odaráncigálni hozzá még egy angyalt is a kedvéért. Paul pedig bölcsen hallgat, ugyanis nem szeretné, -ha abban az esetben, jövő ilyenkor is Annie-nél kényszerül ünnepelni, ne adj Úristen- hogy megkapja a következő évben a másik lábfejét is egy dísztasakban. 
Anna Banks: Poszeidón
Emma és Raína létrákon állva igyekeznek felszegelni egy fenyőgirlandot, Rachel házának a boltívére. Galén kockázatosnak tartja Emmát felengedni bármilyen fatákolmányra, ami két centivel is feljebb emelkedik a talajtól, ismerve a lány botlásokra, csúszásokra és esésekre való hajlamát, de nem veheti át tőle a magaslati feladatokat egyelőre. Mobiltelefonnal a kezében várja az üvegeseket, akiknek  már régen itt kellene lenniük. A felszerelendő girlandra kerülő díszekkel kapcsolatban volt egy kis nézeteltérés a testvére és Emma között, amit a bevett módon intéztek a lányok: áthajították egymást a partra néző üvegfelületen. Ennek következtében az üveg ismét apró szilánkokban feküdt a küszöb mentén, beengedve az átlaghoz képest most igen csípősnek számító levegőt. Rachel buzgón pucolja a halakat a konyhában, miközben zsonglőröket is meghazudtoló mozdulatokkal kevergeti a levest és cserélgeti a magnóban a kazettákat. A szirének fülének érdekes és egyben kellemetlen élmény az emberek karácsonyi dalait hallgatni, az egyes szövegrészek fejtegetéséről nem is beszélve. Rachel tartott nekik egy gyorstalpalót Emmával karöltve az emberek karácsonyi szokásairól, de nem sikerült mindenre kitérniük, pl. hogy  a maguk között csak mikulásnak nevezett illető miért rénszarvasfogaton közlekedik, illetve honnan szerzett repülő példányokat. Ennek a kérdésnek a megválaszolásában szívesen fogadná Tóraf segítségét, de a barátja mással van elfoglalva. Mégpedig azzal, hogy Raínát a fagyöngy alá csalogassa valahogy- a lány azért is társult be Emmához a girlandszegelésben, hogy a lehető legtávolabb kerüljön a szóban forgó sziréntől és növénytől. Rachel gyorstalpalójában több érdekes elem is akadt, de Tórafot egyedül az a részlet érdekelte igazán, miszerint a fagyöngy alá lépőknek csókot kell váltaniuk egymással. Számára ez volt a kitűnő alkalom, hogy valamiféle gyengéd gesztus csikarjon ki a választottjából, de mind a négy próbálkozás úgy végződött, hogy a feje összetalálkozott a kis csengettyűkkel díszített pult szélével. De a karácsony még hosszú, az ő szirénbőre pedig rendkívül vastag, így nem adja fel.
Suzanne Collins: Az éhezők viadala
Katniss Everdeen alapjában véve kedveli az ünnepeket, kiváltképpen a karácsonyt, az ünnep visz némi színt-hacsak a szürke egy másabb árnyalatában is- a körzete életébe, de pár órája azon kapta magát, legszívesebben futva menekülne el a tulajdon házából. Érezte ő, hogy nem jó ötlet, sőt borzalmas ötlet Effie-re bízni a dekorációt, de egy része reménykedett benne, kivételesen visszafogja magát. Hiba volt ezt feltételeznie és meglepetten fogadta, ezek szerint nem sikerült kivesznie belőle minden naivságnak Snow Elnök uralma és a viadal alatt. A házuk belsejének egy kis szegletét bámulva is úgy érzi, émelyegni kezd a Kapitóliumot idéző fény-, minta-és színáradattól. Ezidáig eléggé élesen neheztelt Haymitch-re, amiért az érkezését követően szinte azonnal az asztal alá itta magát, most már megérti, sőt némileg irigyli is. Haymitch tölthetett már annyi időt Effie társaságában, hogy számítson erre és inkább a részegség mélyére meneküljön a csicsás díszektől- amik közül a leghivalkodóbb Effie új, vörös, arany és élénkzöld színekben játszó parókája. De persze Katniss azt is tudja, Haymitch-nek nincs szüksége ilyen különleges alkalmakra ahhoz, hogy alkoholhoz nyúljon. Annak viszont örül, hogy a húga, Prim jól érzi magát és, hogy minden jel arra mutat, őt nem érint annyira érzékenyen ez a színparádé, amit Effie vitt a házukba. Macskájával az ölében ül az asztalnál és várja, hogy Peeta elkészüljön a sütemények díszítésével és asztalhoz ülhessenek.
A menü legfontosabb része, a sült pulyka -,amit Katniss még kora reggel lőtt Gale társaságában,- és ehhez mérten kellő ütemben fogy is. Haymitch valamennyire kijózanodott, de így is kásásan beszél és nehézkesen találja meg az egyes evőeszközöket, a használati módjukba is némi újítást vezetett be. Effie mindezt őszinte megrökönyödéssel fogadja, az asztali etikett számára elengedhetetlen, ha nem éppen karácsony lenne, biztos kiküldené Haymitch-et a hóba. Az étkezés többnyire csendesen telik, miután felelevenítették a pillanatot, amikor fellőtte Katniss a nyilat a Kapitólium emberei közé és kielemzik Cinna legújabb kollekciójának az alapvonásait. Csak Effie fecseg folyamatosan mahagóni asztalokról, a következő viadal lakosztályairól és hasonló dolgokról, melyek igazából rajta kívül szinte senkit se érdekelnek. A körülményekhez viszonyítva, az előre láthatóan ünnepek után érkező bajok és a szomszédos szobából beszűrődő Snow Elnök ünnepi beszédének, sose hagyjon el benneteket a remény-ének ellenére is békés hangulat uralkodik, mindenki jól érzi magát a maga módján.
Simone Elkeles: Tökéletes kémia sorozat
Elérkezett a karácsony a Fuentes családnál, amit kitörő örömmel és egyúttal eltérő félelmekkel fogadnak. A legtöbbjüknek ugyanaz képezi a problémát, az asztalfő közelében helyet foglaló rendőrtiszt, Ceasar Reyes. Hiába tért a rokonság a környékbeli viszonyokhoz mérten jó útra, a többségüket frusztrálja, hogy valaki olyan társaságában töltik el a karácsonyi vacsorát, aki korábban egyet jelentett a vészcsengővel és a meneküléssel. Elena, mint ahogy minden családtag, tisztában van vele, hogy neki köszönhetik, hogy most Luis Fuentes is közöttük van, de a régi beidegződéseket még Mrs. Fuentes külön kérése ellenére is nehézkes elengedni teljesen. Nikki Cruz, a legkisebb Fuentes barátnője érzi magát talán a leginkább feszengve a társaságban, habár Luis és a testvérei jóvoltából egész jól áll most már a spanyol nyelvvel, még mindig idegen érzés neki ennyi spanyolul, illetve nagyrészt spanyolul beszélő emberrel egy légtérben tartózkodni. Egy része mindig tart tőle, hogy akkor fuccsol be az újonnan szerzett nyelvtudása, amikor valaki éppen hozzá beszél. De ettől igazából nem is kell annyira tartania, ha Carlos egy asztaltársaság része, aligha pont ő kap kiemelt figyelmet. A középső Fuentes fiúnak a rokonokhoz mérten is mocskos szája van és nem szívbajoskodik a sereg legújabb bevetésének véres részleteit tálalni az isteni, fűszeres menü mellé, ami miatt Mrs. Fuentes és a bátyja részéről is jó néhány viselkedésbeli útmutatást kap. Az édesanyja kedvéért kelletlenül, de tartalékra csavarja magát, a szeme sarkából megrovón figyeli Alex-et. Carlos továbbra is tartja magát ahhoz az elképzeléshez, hogy a bátyját a bandából való kilépés és a házasság annyira elpuhította, hogy bizonyos körökben talán nem lenne bölcs reklámoznia a közöttük lévő rokoni szálakat. De ezek csak olyan futó gondolatok, amik időnként átsuhannak az emberek agyán, a családja az élete és igazából sosem tagadná le Alex-et, bármennyire is kezd nyálas irányt venni. Bár ez is nézőpont kérdése, ha Luis összekaparja magát, akármikor kenterbe veri mindannyiukat ilyen szempontból, többszörösen is. A tányérjára halmozott adagra koncentrál és hálát ad minden egyes falatért, bármennyire is szereti Kiara-t, az általa mexikóinak titulált, de igazából semmiképpen sem mexikói ételekkel mostanra se barátkozott meg teljesen. De hát ez a szerelem...az ilyesmit kénytelen lenyelni, szó szerint. A hangulat egyre felszabadultabb és Brittany örömmel fogadja, Nikki is feloldódó-félben van. Végignéz a gyerekein,- akik már kezdenek jóllakni és az ajándékok felől érdeklődnek- a férjén, akit még ma is annyira szívdöglesztőnek tart, mint amikor a gimnázium utolsó évében, parkolás közben majdnem kivasalt az autójával és a többi vendégen, miközben kimondhatatlanul boldog, hogy tagja lehet ennek a hangos és olyan elevenséggel bíró családnak, amit a szülei körében sosem ismert meg. Egy mexikói esküvőnél csakis egy mexikói karácsony nagyobb élmény!
Gail Carriger: Lélektelen
Alexia Tarabotti kisasszony lélektelen mivoltja rendelkezett a maga előnyeivel és hátrányaival. Az előnyök közé sorolható, hogy imádott napernyőjével felvértezve minden természetfeletti veszedelemmel könnyedén megbirkózott, még a frizurája sem ment rá a küzdelemre. A hátrányok többnyire nem izgatták, de a karácsonyi időszakban zavaró tényezőnek számított, nem igazán tudja milyen csomagolóanyagokat tanácsos összepárosítani egymással és a színek még szóba sem kerültek! Édesanyja nem tudott a lélektelenségéről, így ezekért a hiányosságokért is talján felmenőit, kiváltképpen az édesapját hibáztatta. Alexia édesanyjának nem is létezett nagyobb átok egy lánygyermeknél, aki nincs megáldva a legcsekélyebb szépérzékkel sem, ráadásul egy farkasember  felesége. De még ez az opció is előnyösebb a vénlányságnál és a velejáróival, példának okáért, hogy neki és az új családjának kell etetnie, itatnia és elszállásolnia a lányt, akit, ha tehetné, minden további nélkül letörölne a családfájáról. Miért is kellett hagynia, hogy fiatal korában az a gaz olasz elcsábítsa? Alexia a csomagolásban Lord Akeldama-ra és barátnőjére, Ivy-re sem tudott támaszkodni, bár mindkettejüket nagyra becsülte, be kellett látnia, az ízlésük vitatható. Hisselpenny kisasszony ízlésének vitathatósága leginkább madárijesztő fejfedőinek formájában manifesztálódott, de ennek is megvoltak a jó oldalai, sétálgatás közben egy galamb sem merészelte megzavarni őket. Lyall professzor, a Woosley falka bétája, viszont már hathatós segítséget jelentett, habár a professzor meglátása szerint a legjobb, amit Alexia tehet, hogy egyszerűen fog egy tányért és rátesz egy hatalmas marhaszeletet ajándék gyanánt a férje számára. A gróf, farkasember étvágya miatt elégedettebb lenne vele, mint valamiféle maradandó csecsebecsével és sok időt és munkát is spórolhatna azzal a megoldással Alexia. De neki eltökélt szándéka volt, hogy ad valamit Lord Maccon-nek, ami tovább kihúzza egy étkezésnél, az időleges ajándékokra sort kerít majd este, amikor kettesben lesznek. Az utóbbihoz újfent át is tanulmányozta édesapja könyveit, hogy kellően jól informált lehessen az alkalomra a házasságuk óta szerzett személyes tapasztalatain kívül is. Bekapott egy darab melasztortát, majd újfent munkához látott, nincs az a szalag, ha különleges, bíborszínű árnyalatban is játszik, ami kifoghat Alexia Tarabotti-n!
Daniel Suarez: Daemon
Matthew Sobol óriási számítógépes szaktekintély már csak azért is, mert az ő nevéhez fűződik a Túl a Rajnán megnevezésű játék, amihez foghatót ember még nem tervezett- legalábbis a rajongói szerint. A Daemon program segítségével minden helyzetben kitörő előnyt lehet kovácsolni, az ünnepek alatt pedig egyenesen emberfeletti hatalmat biztosít, amit Sobol igénybe is vett. Ő szert tett így arra az erőre, amiért a szimpla emberek ölnének is karácsony környékén, amivel meg szabadul az áruházakban lévő tömegből adód stressztől és elkerüli a veszélyét, hogy valamilyen árucikk kifogy, mielőtt ő rátehetné a kezét. A Daemon az első akciók hírére azonnal akcióba lendült és megrendelte az összes ajándékba szánt terméket, még azokat is, amik a hagyományos módszert alkalmazó vásárlók előtt jó ideig rejtve maradnak még a nagy napig. Követte az erdészeti híreket a környező államokban, amint megérkezett a várt információ; nekiálltak kivágni a leendő karácsonyfákat, ezen a téren is tevékenykedni kezdett, természetesen szükség esetén félreállítva az esetleges konkurenciát. A menüvel kapcsolatban memorizálta a csatolt szakácskönyvekben feltüntetett hozzávalókat, az ajándékokhoz hasonló módon beszerezte őket, majd felkereste a könyv íróját. Matthew Sobol megérdemelt annyit, hogy egyenesen egy profi fakanalából származzon a menüje, egy ekkora zseninek tele has jár. A Daemon lebonyolította a szakács Sobol házába invitáláshoz- ellenállás vagy vonakodás esetében kényszerítéséhez- szükséges telefonokat, majd a folyamat minden apró momentumáról tájékoztatta a mesterét. Ő elégedetten kinyújtózott a párnázott bőrszékében az íróasztala mögött és derült egy nagyot rajta, mennyire könnyedén megteremtette a kifogástalan karácsony körülményeit és, hogy hányan kívánnák a pokolba a kisemberek közül, ha ezt tudnák. Ha a napokban nagyon unatkozik, akkor egy felderítőegységgel talán még felfedi az inkognitóját annak a legutóbbi információk alapján Finnországban élő és a hatékonyságát tekintve az övéhez hasonló módszereket alkalmazó, öregembernek.

Nos, ennyi lett volna az Így tölthetik a könyvszereplők az ünnepeket című bejegyzésem. :) Szívesen fogadok véleményeket magukról a nagy részt fogmosás közben megszületett irományokról és arról, esetleg ki melyik verzióba társulna be vendégként. Később még jelentkezek egy poszttal, aminek a témája előre láthatóan egy filmajánló lesz.

A kódolás a HunHowrse weboldal Layout Generátorával készült | Készítette: Gothic01

created by HunHowrse Layout Generator on 2016-12-16 04:29:59

- Never Let Me Go (LINK)
- The Sweaterist  (LINK)
- My Bookworld  (LINK)
- Never give up  (LINK)
- Írásaim Tárháza (LINK)
- Feel Invincible   (LINK)
- Anya olvas   (LINK)
- Karina&Books (LINK)
- Sam's Blog (LINK)
- Csingiling és a Könyvzug (LINK)
- Olvasó körút  (LINK)
- Mira Könyvespolca  (LINK)
- Könyvjelző  (LINK)
- Veronika's Reader Feeder (LINK)
- Varázstinta (LINK)
- Books of Dreamer (LINK)
- Kitablar   (LINK)
- Neverhood's Diary (LINK)
- Today Wiggin (LINK)
- Bookish Notes (LINK)
- Hagyjatok! Olvasok! (LINK)
- Metaforaszennyezés (LINK)
- Könyvvadászok  (LINK)
- Coffee and Manga  (LINK)
- Real Thoughts  (LINK)
- Three Points Of View (LINK)
- Heaven for the Books (LINK)
- Adri könyvmoly  (LINK)
éés... természetesen a  Goodbye Agony :D

A bemutató kódolása a HunHowrse weboldal Layout Generátorával készült | Készítette: Gothic01